Agócs Gergely népzenész, népzenekutató - Fotó: Barcsik Géza

A felvidéki Füleken nőtt fel, tizenhat éves korától gyűjt, és teszi ezt mind a mai napig. Elmondása szerint e gyűjtések légköre alakította ki benne a késztetést a folklórban való elmélyülésre, a nóták, táncok megtanulására, a hangszeres muzsikálásra, és lett 1987-ben a kassai Csámborgó Zenekar tagja. Kezdetben csak magyar és szlovák folklórt gyűjtött, az utóbbi húsz évben ezek mellett ruszin, gorál, cigány, román, horvát, balkár, karacsáj, udmurt, komi, nogaj, baskír, kumuk és kabard népi hagyományanyagokat is. Az ELTE BTK néprajz szakán végzett, majd összehasonlító folklorisztikából doktorált. 1999 márciusa és 2000 nyara között ő vezette a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra népzenegyűjtő programját. 2001 óta a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Agócs Gergely (1969) népzenét oktat, előadásokat tart, a Fonó Zenekar (korábban Hegedős együttes) vezetője. És miként a róla szóló Wikipédia-oldalon olvasható: „A füleki vár délköszöntő tárogatója az ő játékát süvölti nap mint nap a városkára, Krasznahorka vára kuruc hangulatát árasztva.”

Lukács Miklós cimbalomművész - Fotó: Stekovics Gáspár

Bár a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművészét gyerekkorában a zene egyáltalán nem foglalkoztatta, pszichológusi tanácsra mégiscsak apja nyomdokaiba lépett. Gyorsan fejlődött, versenyeket nyert, és mire 1999-ben elvégezte a Zeneakadémiát, már túl volt jónéhány nemzetközi sikeren. Az ígéretesen bontakozó klasszikus zenei pálya azonban huszonkét éves korában fura törést kapott, Lukács Miklós (1977) rövid ideig még a vendéglátóiparban is megfordult, aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz közegbe, és azóta a színtér egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb muzsikusa. Nem mellesleg a kortárs zene avatott tolmácsolója, többek között szoros munkakapcsolat fűzi Kurtág Györgyhöz és Eötvös Péterhez. Az utóbbi években főként a Dresch Quartetben és saját Cimbiózis zenekarában szárnyal, miközben művészetében a kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak.

Bognár Szilvia népdalénekesnő - Fotó: Falus Kriszta

Bognár Szilvia (1977) a mai negyvenes népdalénekes generáció egyik legjelentősebb képviselője. Hangban, technikában, zeneiségben, belső rezgésben lazán versenyre kel a népzenei/világzenei színtér ünnepelt sztárjaival, a zajos sikerhez gyakorta szükséges szerepjátszás, magabiztosság-többlet és megfelelési kényszer azonban neki alkatilag nem megy. Szombathely szülöttje, tizenhat évesen a Vasi Népdalstúdió tagja, később a Boglya együttes és az Anima Sound System énekesnője lett. 1998-ban költözött Budapestre, jött a Makám, a Vándor Vokál, majd – Szalóki Ágival és Herczku Ágnessel – a Szájról szájra produkció. 2006 óta pedig sorra jelennek meg önálló nagylemezei.

Éri Péter népzenész (Sebő, Muzsikás) - Fotó: Kása Béla

Látszatra a legmarconább Muzsikás-tag, pedig valójában békeszerető, mélyen érző, befelé élő muzsikus. Éri Péter (1953) nemcsak környezetével szúrós, magával szemben is szigorú. A Muzsikásban a legkritikusabb fülű. Többnyire hamar dönt, mégis lassan adja ki magából, ha viszont megteszi, nehéz attól eltántorítani. Sokféle hangszeren játszik, sokféle zenét hallgat, a jelenlegi Muzsikás-tagok közül zeneileg talán ő a legnyitottabb.

Kelemen László népzenész, az Utolsó Óra program vezetője, a Hagyományok Háza főigazgatója - Fotó: Ficsor Márton / Mandiner

Éveken át a táncházmozgalom erdélyi történetének egyik kulcszenekarában, a Bodzafában brácsázott, majd Magyarországra áttelepülve egészen az ezredfordulóig az Ökrös zenekarban húzta. Közel húsz esztendeje tölti be a Hagyományok Háza főigazgatói tisztségét, de legalább ennyire fontos, hogy a zeneszerző és népzenész Kelemen László (1960) vezette a Fonóban 1997 és 2001 között zajló Utolsó Óra programot, mely kétségkívül az elmúlt hetven év legnagyobb szabású népzenei gyűjtése volt.

Dresch Mihály jazzmuzsikus, népzenész - Fotó: Muray Gábor / Mandiner

Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály (1955) számára a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt – befelé élt, belülről építkezett. Konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.

Fitos Dezső néptáncos, koreográfus, társulatvezető - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

A zalaegerszegi születésű, több mint húsz éve a fővárosban élő Fitos Dezső (1979) generációja egyik legtehetségesebb néptáncosa és koreográfusa. Feleségével és alkotótársával, Kocsis Enikővel tizenhárom éve vezeti saját társulatát, amelyhez olyan nagysikerű, néptánc alapú táncszínházi produkciók fűződnek, mint a Tántorgók, A suszter álma és az Irgalom!. Emellett két amatőr táncműhely, a Szentendre Táncegyüttes és a győri Lippentő Táncegyüttes művészeti vezetői, így a legkisebbektől a legidősebbekig, az amatőröktől a hivatásosokig széles spektrumon ismerik a hazai néptáncos színteret. Ráadásul Fitos Dezső rengeteg szállal kötődik a Fonóhoz, amelynek néptáncos programjaiban az 1997-ben indult Utolsó Óra program óta vesz részt.

Zsidei János Zsono hangmérnök, producer, a Fonó egykori igazgatója - Fotó: Zsono Facebook-oldala

Évtizedek óta az egyik legkeresettebb hazai hangmérnök, lényegében műfajtól függetlenül, hisz a Vujicsics és a Ghymes együttesekkel vagy a Rendhagyó Prímástalálkozóval ugyanúgy dolgozott, ahogy a Cotton Club Singers-szel, Lehr Istvánnal vagy az LGT-vel. Tizenhat éve a Naplegenda táncszínházi előadás producere. Műszaki és pedagógiai végzettségű, óraadóként felsőoktatási intézményekben tanít. Zsidei János (1963) – vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri: Zsono – nem mellesleg 1995 és 1999 között a Fonó igazgatója volt.

Berecz András ének- és mesemondó - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Kamaszként festőművésznek készült, szülői akaratra átmenetileg jogi pályára tévedt, majd népdalénekesként vélte megtalálni az élet értelmét. Aztán a színpadon az énekek közé be-beszúrt tréfái idővel önálló sztoriblokkokká dagadtak, majd bő húsz éve teljesen átfordult a tendencia. Berecz András (1957) ma a 21. század Magyarországának kétségkívül legismertebb mesemondója, aki számára az utazás életforma.

Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó művészeti vezetője - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

Népzenekedvelő szülők sarjaként Salgótarjánban nőtt fel, kisgyerek korától népdalversenyek állandó díjazottja és nyertese, tinédzserként számos hanglemezen szerepelt, hazai és nemzetközi fesztiválokon lépett fel. A nagyközönség 2012-ben az első Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató verseny döntőjében csodálkozhatott rá. Kubinyi Júlia (1990) ekkor már négy éve a Dűvő zenekar énekeseként szárnyalt. Hét éve a Magyar Állami Népi Együttes műsorainak rendszeres vendégszólistája. Első – és ezidáig egyetlen – önálló lemeze 2015-ben jelent Magam járom címmel. Elmondása szerint a szólista szerepkör kevésbé ambicionálja, szívesebben vesz részt másokkal közös projektekben, mint tette legutóbb a Rustico trióval. Az énekesi karrier mellett pedig 2017 szeptembere óta a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője.

Borbély Mihály jazzmuzsikus, népzenész - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Klasszikus klarinétművésznek indult, a hetvenes évek elején a népzene felé fordult, és az Eredics testvérekkel megalapította a délszláv népzene legjelentősebb hazai reprezentánsát, az 1977-ben Ki mit tud?-győztes Vujicsics együttest. A nyolcvanas évek elején aztán ezzel párhuzamosan a jazz világában is elmerült, és a számtalan vendégszereplésen túl több saját formációt (Quartet B, Borbély Műhely, Balkán Jazz Project, Polygon trió, Borbély-Dresch Quartet, Binder-Borbély duó) hozott létre és vezet a mai napig. A népzenészként, jazzmuzsikusként és oktatóként egyaránt a legmagasabb szintre jutó Borbély Mihály (1956) mindemellett évtizedek óta tanítja a fiatalokat.

Herczku Ágnes népdal- és világzenei énekes - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

A tánc szerelmese, amatőrként került be a Honvéd Együttes Tánckarába, ott viszont kiderült róla, hogy generációja egyik legtehetségesebb népdalénekesnője. Nem mellesleg kétdiplomás (történelemtanár, esztéta), plusz moderntánc-pedagógusként középfokú oklevelet szerzett, valamint elvégezte az ELTE ének-zene tanári alapképzését. Másfél évtizeden át volt a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, mellette többek között a Hegedős/Fonó Zenekarban, a Szalonna és bandájában és a Szájról szájra projektben énekelt. Több mint húsz éve dolgozik együtt jelenlegi élettársával, Nikola Parovval. Korábban az autentikus és világzenei vonal mellett többször kooperált más műfajokban alkotókkal, Borbély Mihálytól Bornai Tiboron és DJ Palotain át Vajda Jánosig. Herczku Ágnes (1975) neve alatt eddig öt remekbe szabott szólóalbum jelent meg – valamennyi a Fonó Records égisze alatt.

Lukács József Lujó fejlesztő mérnök, üzletember, a Fonó alapító-tulajdonosa - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Fizikus, elektronikai mérnök, üzletember, zenész, népzenegyűjtő, nem utolsósorban mecénás. Készülékeit százezrek használják, arcát mégis kevesen ismerik, nevét alig hallották. Lukács József (1961) nagy ívben kerüli a nyilvánosságot, két kézen megszámolható, hányszor hajlott kamera vagy diktafon mögé állni. Az a típus, aki sokkalta szívesebben hat, alkot és ábrándozik, minthogy nyilatkozik róla. Meséljenek inkább a produktumok, az elmúlt negyven évben indított vállalkozások. A HomeLab, a 77 Elektronika, a Dension vagy a Prodosoft, melyek mindegyike magasan jegyzett a honi elektronikai iparban. Meg persze az általa alapított és sokáig finanszírozott Fonó Budai Zeneház, amely az elmúlt huszonöt esztendőben mégiscsak a médián túli rétegzenék egyik legfontosabb budapesti menedéke volt.

Porteleki László népzenész (Téka, Muzsikás, Poros) - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

A népzenei revival pionírjainak egyik legkiválóbb prímása. Bár Budapesten született, abszolút hiteles falusi gyökerekkel rendelkezik, hisz élete első tizennégy évét főleg egy Tolna megyei községben, Ozorán élte le, ahol a nagyszülei nevelték. Amikor a hetvenes évek elején középiskolásként felkerült a fővárosba, jókat mosolygott a vidéki létre vágyó pesti srácokon. Közben meg két kanállal falta a nagyvárosi létet. De Porteleki Lászlónak (1957) hamar rá kellett jönnie, ha meg akarja állni a helyét a világban, akkor épp az Ozorán megélt hagyományból és emlékekből kell táplálkoznia. 1976-ban megalapította a Tékát, melyben 1990-ig húzta. Később a Honvéd Művészegyüttes zenekarának prímása lett, 1998-tól pedig a Muzsikás tagja. Tíz éve hozta létre saját zenekarát, a Fonóban egykor rendszeresen táncházat is tartó Porost, mely úgy mereget a múltból, hogy közben előre mutat.