Fehér Zsombor, Kerekes Band - Fotó: Laskovity Ervin / Mandiner

1995-ben táncházas zenekarként indult, az elmúlt tizenöt évben a hazai világzenei színtér egyik legnépszerűbb formációjává vált az önmagát régóta ethno funkként definiáló Kerekes Band. Alapító-vezetője, a furulyás Fehér Zsombor (1979) tizennégy évesen a Szederinda Néptáncegyüttes tagjaként jutott el az Egyszólam népzenei táborába, nem sokra rá erdélyi és palócföldi népdalgyűjtő körutakon járt, majd ütőgardonos öccsével, Viktort eleinte kettesben, később kvartetté bővülve tartottak táncházat az egri Ifjúsági Házban. Az ezredforduló idején formálódtal banddé, hozták be a moldvai népzenébe a tájidegen hangszereket (kezdetben csak a brácsát, később a gitárt és basszusgitárt), kezdték el vegyíteni a népzenei alapokat funkos, jazzes, rockos és elektronikus elemekkel. Magasról tettek arra, hogy mit illik és mivel, kizárólag azt nézték, miként lehetne még erőteljesebb hangzásúvá, még döngölősebbé tenni a maguk zenéjét. És az általuk képviselt funkos improvizatív „csűrdöngölőre” a kereslet változatlan.

Fotó: Fortepan

A tatabányai bányászcsaládból származó, a nyolcvanas-kilencvenes években Szentendrén kiteljesedő, 2003 óta az Egyesült Államokban élő és alkotó Lois Viktor (1950) évtizedek óta a képzőművészet és a zene egyesítésén fáradozik. Kezdetben környezetének mindennapi használati tárgyait értelmezte újra, majd jöttek a zörgős-csörömpölős, performance-szerűen megszólaltatható gigantikus szoborhangszerek, melyeket a kilencvenes évek derekától az emberi léptékű, reprodukálható zeneművek létrehozására is alkalmas hangszerszobrok váltották fel. A jobb híján az alternatívok közé sorolt Tundravoice nevű formációjával eddig két kazettát és öt CD-t jelentetett meg. Miközben az utóbbi két évtizedben tajvani élettársával, Yin Peettel a Bostontól 30 mérföldre észak-nyugatra fekvő Actonban hozott létre és működtet nemzetközi művészeti központot.

Kása Béla (1952) – Korniss Péter mellett – az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Pécsett született, 1965-ben családjával Nyugat-Németországba költözött, ahol 1979-ben a kölni képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Sternnek és a GEO-nak dolgozott, készített fotósorozatokat többek között nagyszebeni és macedóniai cigányokról. 1973 nyarán jutott el először Erdélybe, ami fordulópontot hozott az életében. Azóta rendszeresen visszajár és dokumentál. 1983-ban visszaköltözött Magyarországra, hogy közelebb legyen a neki mindennél kedvesebb erdélyi muzsikusokhoz. Az utóbbi négy évtizedben a népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de számos alkalommal járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor rabari törzseknél is. Képeiből többek között Amszterdamban, Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Kölnben, Krakkóban, Lhaszában, Montrealban, New Yorkban, Párizsban, Prágában, Torontóban,
Új-Delhiben és Washingtonban rendeztek kiállítást.

Red Hot Chili Peppers, 1986

Fél éves kényszerpihenő után újraindul a Rock And Roll Szabadegyetem! A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján se a New Yorki-i újhullám, se a szintén ott formálódó no wave színtér képviselői nem akarták teljességgel megtagadni az elődök szonikus örökségét, inkább csak friss elemekkel és energiákkal revitalizálni, a modern nagyvárosi lét lüktetéséhez, hangzásvilágához igazítani azt. A következőkben azokról az amerikai előadókról lesz szó, akik ugyan sokféle irányból érkeztek és sokféle irányba haladtak tovább, de még az eddigieknél is erőteljesebben merítettek a múltból. A mai előadás fókuszában a különböző művészeti ágakat egyesítő avantgárd pop (Pere Ubu, Laurie Anderson), a kollégiumi rádiók kedvencének számító újtradicionalisták (R.E.M, Throwing Muses, 10,000 Maniacs), a rockabilly revival képviselője (Stray Cats) és a fehér punk rockot a fekete funkkal keresztező Red Hot Chili Peppers áll. (2020. szeptember 2., 17:30, Örkény könyvesbolt). 

Liber Endre népzenész, producer, a Hangvető igazgatója - Fotó: Ficsor Márton

Hat év klasszikus zongoratanulás és néptánc után kamaszként fogott a kezébe először háromhúros brácsát, majd később cimbalmot. Több táncegyüttes mellett muzsikált, játszott a Lókötő, a Marton és a Gázsa zenekarokban, az 1986-ban alakult Tükrös zenekarnak a mai napig aktív tagja. A kilencvenes évek második felében Liber Endre (1966) a Fonó kereskedelmi munkatársa volt, majd 2000-ben Lelkes Andrással megalapította a FolkEurópa lemezkiadót, 2002-ben pedig a zenei táborok, képzések, nemzetközi együttműködések szervezésével foglalkozó Fórum a Népművészetért Alapítványt. 2003-ban – a folklemezek hazai, és nemzetközi terjesztésére – az Etnofonnal és az X-Produkcióval közösen létrehozták a Hangvető Zenei Terjesztő Társulást, amelyet 2008 óta egyedül vezetnek. A Hangvető egyik legnagyobb eredménye a világ legrangosabb népzenei- és világzenei vására, a WOMEX (World Music Expo) 2015-ös budapesti megrendezése. Ezt a jogot 2020-ban is elnyerte.

Lukács József - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

„A FONÓ-t azért alapítjuk, hogy legyen... egy hely, ahol össze lehet jönni” – írta 1995 májusában az alapító-tulajdonos Lukács József Lujó (a teljes szöveget lásd külön keretben), és az immár huszonöt éves intézmény azóta is sokkalta több koncerthelyszínnél, táncháznál vagy klubnál: olyan zenei-szellemi-közösségi műhely és találkozási pont, amely kétségkívül párját ritkítja a hazai kulturális életben. A negyedszázados fennállás kapcsán az induló stáb legfontosabb tagjai elevenítették fel a Fonó Budai Zeneház keletkezéstörténetét. Beszélgetőtársaim a Los Gringos együttes négy tagja – Kurdi Zoltán mindenes, az intézmény első ügyvezető igazgatója, László Sándor mindenes, a Fonó Records későbbi vezetője, Lukács József Lujó alapító-tulajdonos és Rádl Zoltán mindenes –, valamint a lemezboltot a kezdetektől vivő Mezei Péter.

Fotó: Urbán Tamás

Ezt a visszaemlékezést a katonaságom idején, tizennyolc évesen, az osztrák határtól 15 kilométerre, egy lukácsházi őrtoronyban ülve és merengve vetettem papírra. Az írás a Toldy Ferenc Gimnázium másodikos diákjaiból álló Killers együttes debütáló, egyben egyetlen koncertjének eseményeit rögzíti, pusztán dokumentációs célzattal. Harminchét évig hevert az íróasztalfiókban, pontosan ebben az állapotban.

Henry Rollins, Black Flag

A punkkal némiképp ugyanaz történt, ami anno a beattel: az Egyesült Államokban keletkezett, Angliában teljesedett ki, majd az óceán túlpartjára visszajutva még egyszer megtermékenyítette az ottani zenei életet. Az 1977 és 1980 között fénykorukat élő New York-i no wave bandák négy legfontosabbikáról (Teenage Jesus and the Jerks, James Chance and the Contortions, Mars, DNA) Brian Eno állított össze érdekes és hiteles LP-t (No New York, 1978). A nyolcvanas évek eleji, javarészt Kaliforniához kötődő hardcore pedig szintén szenvedélyekkel és szenvedésekkel teli, harcos, agresszív zene volt. Rövid, rendkívül gyors tempójú, punkosan minimalista dalok sorozata, amelyben maximálisan benne feszült az amerikai társadalmi és ideológiai mozgásokkal, illetve a rockfősodorral szembeni utálat. A hardcore-triumvitárus (Bad Brains, Black Flag, Minor Threat) és a politikus hardcore (Dead Kennedys) mellett számos, hasonlóan, a hardcore-on túlmutató bandával (Circle Jerks, Minutemen, Misfits, Nomeansno). Róluk lett volna szó a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásában (2020. április 1., 17:30, Örkény könyvesbolt). A koronavírus azonban közbeszólt.

Tina Turner a nyolcvanas években

A botrányhősként sem utolsó Madonna volt az első olyan sokmilliós eladásokat produkáló mainstream női popsztár, aki a férfiközpontú zenebizniszben teljes egészében kézben tartotta zenéjét és imidzsét, manipulálta a médiát, diktálta a divatot. De mellette a nyolcvanas évek második felében több sikeres énekesnő is felbukkant/újjászületett a színen. S bár egyikük sem veszélyeztette a pop új királynője pozícióját, közülük többen azóta veretes életművet tettek le. Legyen szó a legszexisebb rocknagyiként emlegetett Tina Turnerről, a független nő imidzzsel kérkedő Cherről, a decensen füstös eleganciát hozó Sadéról vagy a legfényesebben ragyogó fekete popcsillagról, Whitney Houstonról. Többek között róluk lesz szó a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásában (2020. március 4., 17:30, Örkény könyvesbolt).

Madonna 1984-ben

A pop a hetvenes évek végéig a férfiak világa volt. Persze sosem nélkülözte az erős karakterű női előadókat, a számuk évtizedről évtizedre egyre látványosabban nőtt, de egészen 1984-ig kellett várni, hogy beérkezzen az első globális női popszupersztár, a botrányhősként sem utolsó Madonna. Ő az első olyan sokmilliós eladásokat produkáló mainstream női popsztár, aki a férfiközpontú zenebizniszben teljes egészében kézben tartotta zenéjét és imidzsét, manipulálta a médiát, diktálta a divatot. Mindenekelőtt róla lesz szó a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásában (2020. február 5., 17:30, Örkény könyvesbolt).

Fotó: BMC

Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály (1955) számára a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek

Red Hot Chilli Peppers

Az előző két évadot javarészt a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában töltöttük, úgyhogy itt az ideje megnézni, ezzel nagyjából párhuzamosan mi történt az Egyesült Államokban. Ahol a második brit invázió időszakában az első globális fekete popsztár, Michael Jackson után megszületett az első globális női popsztár, Madonna. Az évtized a tengerentúlon amúgy is női popelőadók látványos előre töréséről szólt, elég ha Cyndi Lauperre, Whitney Houstonra, Sadera, Janet Jacksonra, vagy a másodvirágzását élő Cherre és Tina Turnerre gondolunk. Nem beszélve a többgenerációs női szerző-előadókról (Rickie Lee Jones, Suzanne Vega, Tracy Chapman) és az ügyeletes kebelcsodákról (Samantha Fox, Sabrina, Brigitte Nielsen). Miközben rockfronton az évtized eleje az amerikai punkvisszacsatolás, a hardcore időszaka (Bad Brains, Black Flag, Minor Threat, Dead Kennedys). És hát jöttek az izgalmasabbnál eredetibb zenék, az indusztriális folkos Pere Ubu, az összművészeti multimédiás show-ban mozgó Laurie Anderson (egy újabb nő), a punk, a funk és a metal keresztmetszetében alkotó Red Hot Chili Peppers és Fishbone, a noise-rock szcéna (Sonic Youth, Swans), az alterock ősök (Pixies, Dinosaur Jr.) vagy Tom Waits nyolcvanas évekbeli szonikus metamorfózisa. Róluk lesz szó a Rock and Roll Szabadegyetem február 5-én kezdődő XI. szemeszterében. Részletes (tervezett) tematika a hajtás után.

Tansylvania Káposzta: Lantos Iván, Claudia Phillips, Thierry Valette, Patrice Robin

Lantos Iván (1949) a hetvenes években az Orfeo, a Vízöntő, majd a Kolinda alapító tagja volt, emellett játszott a Sebő-együttesben is. 1980 és 2003 között Franciaországban élt, ahol szintén több formációt alapított (Transylvanian Káposzta, Spondo), a jazzdobos Gritz Péterrel duózott, kortárs tánccsoportok számára írt zenét, valamint számos előadó (Hughes de Courson, Pierre Akendengué, Gabriel Yacoub, Christian Ferrari) lemezprojektjeiben és/vagy turnéiban vett részt. Hazatérése után a bugaci pusztában telepedett le, az utóbbi években a szentendrei Dömörkapun él. Saját neve alatt egyetlen albuma jelent meg (Holnapig, 2003), amelyen életműve legmarkánsabb stílusirányait vonultatja fel. Ahogy a CD borítóján olvasható: „Lantos egyedi zenei világában a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul.”

Kolinda - Fotó: Urbán Tamás

Lantos Iván (1949) a hetvenes években az Orfeo, a Vízöntő, majd a Kolinda alapító tagja volt, emellett játszott a Sebő-együttesben is. 1980 és 2003 között Franciaországban élt, ahol szintén több formációt alapított (Transylvanian Káposzta, Spondo), a jazzdobos Gritz Péterrel duózott, kortárs tánccsoportok számára írt zenét, valamint számos előadó (Hughes de Courson, Pierre Akendengué, Gabriel Yacoub, Christian Ferrari) lemezprojektjeiben és/vagy turnéiban vett részt. Hazatérése után a bugaci pusztában telepedett le, az utóbbi években a szentendrei Dömörkapun él.