Clapton gitárja, Aradszky nyakkendője

Eric Clapton legendás, Blackie gitárja nemrég közel egymillió dollárért kelt el árverésen, a Candle in the Wind kézírásos dalszövegéért hat éve félmillió dollárt fizetett ki egy gyűjtő, de még egy közönséges, a Beatles valamennyi tagja által aláírt papírdarabért is kilencezer dollárt kérnek ma el. Nem beszélve a teljes fanatizmusról, amikor valaki képes több mint ezer dollárt kifizetni egy közönséges kádért, csak azért, mert abban Ringo Starr állítólag egyszer megmerítkezett.

Antonioni korszakos filmjében, a Nagyításban van egy korszakos jelenet: a fotóst alakító David Hemmings betéved egy éjszakai klubba, ahol történetesen a Yardbirds játszik. Már ott somolyog a színpadon Jimmy Page is, de ennél lényegesebb, hogy a gitáros Jeff Beck az egyik szám végén "kicsit" bepöccen, és a rendetlenkedő erősítőn ripityára zúzza a gitárját. A béna, törött gitárnyakat előbb diadalmasan a magasba emeli, majd bevágja a közönség közé. Némi lökdösődés után az végül Hemmingsnél köt ki, aki a fanatikus rajongók elől az utcára menekül. Majd amikor rájön, mit szorongat a kezében, megvonja a vállát, és az alkalmi relikviát a szemétbe vágja.

Ezért az 1966-ban hanyagul eldobott, értéktelennek gondolt, törött gitárnyakért - ha valaki megőrizte volna - ma bármely komolyabb árverésen dollárezreket lehetne kapni, de a minimum, hogy üvegvitrinbe kerülne valamely rockmúzeumban. Ahogy Mal Evans, a Beatles egykori roadja, későbbi technikusa sem tudta igazán, hogy a liverpudlik környezetében milyen kincseket halmozott fel az évek során. Ráadásul a gazdagságot meg sem érte: 1976-ban egy rendőr tévedésből lelőtte. Az Evans-archívum közel harminc évig kallódott és izgatta a rajongók fantáziáját, míg az idén tavasszal egy ausztrál bolhapiacon egy szakértő kezébe nem került az ütött-kopott bőrönd, benne a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokkal, többek között számtalan dal alternatív változatával, stúdióbeszélgetésekkel, sosem látott fotókkal, dalszövegekkel. Mindössze ötven dollárt fizetett érte az árusnak a szerencsés megtaláló, és vélhetően több százezer, de akár millió dollárt is kaphat majd értük a Christie's aktuális árverésén.

Hogy mi lett az első, piros gitárommal? Ki emlékszik arra! Miként arra sem, hogy a dalszövegeimet tartalmazó füzeteimet a sok költözködés után most éppen hol keressem - tárja szét a kezét Bródy János, és nem ő az egyetlen a hazai beatgeneráció tagjai közül, aki nem tartotta fontosnak őrizgetni a tárgyi emlékeket. De nemcsak ők, hanem a környezetükben élők sem érezték sokszor időben meg, hogy az elhullajtott szövegjegyzetek, demokazetták vagy viseltes öltözékek évtizedekkel később még a jogdíjnál is komolyabb pénzforrások lehetnek.

Magyarországon persze sosem volt akkora kultusz a sztárok körül, mint tőlünk nyugatabbra, vagy különösképpen Amerikában. Ahol ráadásul az idén ötvenedik születésnapját ünneplő rock and roll, illetve az ahhoz kötődő popkultúra már évtizedek óta elfoglalta a helyét a XX. század zene- és kultúrtörténetében. S aligha kétséges, hogy a modern társadalmak által létrehozott tömegkultúrán belül a rock and roll a legnépszerűbb kifejezési formája a mindenkori nemzedék másként gondolkodásának. Ennek megfelelően a hozzá kapcsolódó tárgyi emlékek is régóta muzeális és kereskedelmi értékekké konvertálódtak, így bekerültek egyrészt a világ haladóbb szemléletű nagyvárosainak rockmúzeumaiba és emlékhelyeire, másrészt a mértékadó aukciósházak, illetve a főként csecsebecsékben utazó internetes árverések kínálatába.

A nyolcvanas évek elejéig persze a különböző rock and roll relikviák gyűjtése még csak múló, cinikus mosollyal kísért hóbortnak számított. A világ két nagy aukciósháza, a Sotheby's és a Christie's azonban már ekkor felismerte a rock klasszicizálódó értékeiben rejlő kereskedelmi lehetőségeket, és ettől kezdve évente rendeztek rockárveréseket New Yorkban és Londonban. Érdekes módon már ekkor sem a "történelmi ősökhöz", az akkorra halott Buddy Hollyhoz vagy Elvis Presleyhez kötődő tárgyi emlékek bizonyultak a legérdekesebbeknek, ezáltal legértékesebbeknek, hanem a Beatles fiúkhoz (mindenekelőtt az 1980-ban meggyilkolt John Lennonhoz) kapcsolódó relikviák. A helyzet ezen a téren igazából azóta sem változott, a liverpooli popkvartett bármelyike (különösen ha mindegyike) által érintett bármilyen anyag bármilyen árverésen biztos sikert arat. Még Lennon gyilkosa, Mark Chapman is profitált e konjunktúrából: tavaly egy árverésen több mint 260 ezer fontért kelt el az a lemez, melyet Lennon dedikált neki, mielőtt a Dakota-háznál lelőtte volna. De hogy két idei példát is említsünk: májusban egy gyűjtő 123 ezer fontot fizetett ki a Beatles és menedzserük, Brian Epstein között 1962 októberében aláírt együttműködési szerződésért, és közel ugyanennyit adott ki egy igazi fanatikus Lennon 1967-1968-ban viselt bőr nyakláncáért.

Ezek az összegek persze a Beatles-gyűjtők körében manapság aprópénznek számítanak: a Nowhere Man című dal kézzel írott kottája például 455 ezer dollárért kelt el 2003 novemberében, a gombafejűek rekordját azonban Lennon Rolls-Royce-a tartja - 1985-ben közel 1,8 millió font ellenében cserélt gazdát. De a szintén neves popzenész George Michael sem sajnált Lennon legendás Steinway zongorájáért 2000-ben 1,45 millió fontot kiadni, csak azért, mert az ex-Beatle azon komponálta Imagine című dalát. (George Michael amúgy nem az egyetlen híresség a rock and roll kegytárgyak vásárlói körében, például a Microsoft társalapítója, Paul Allen is gyakorta felbukkan az aukciókon.)

Az elmúlt években a kegytárgycsereberében a hangsúly a viszonylag lokális jelentőségű rajongói klubokból egyre inkább a fizikai távolságokat könnyedén átlépő internetes alkuközpontokba helyeződik át. Ezzel együtt azonban óhatatlanul fel is hígult ez a piaci szegmens, az eBay-en például mostanában már tényleg csak a képzelet szab határt. Nemrég egyes, különösen elvetemült fanatikusok még arra a közönségesnek gondolt piszoárért is képesek voltak dollárezreket egymásra ajánlani, amelybe a New York-i Hiltonban hírességek sora vizelt. De ez tényleg a kegytárgybiznisz legalja, a komolyabb rajongók inkább például az itsonlyrocknroll.com-ot nézik, ahol gyakorta bukkannak fel valódi kultúrtörténeti dokumentumok.

Az itt gazdát cserélő darabok persze aztán jobbára magángyűjteményekbe kerülnek, de az elmúlt évtizedekben több helyen is létrejött mindenki által látogatható "emlékhely". Az 1971-ben Londonban megnyílt Hard Rock Cafét például szokás a rock and roll Smithonian Múzeumának is nevezni. A kezdeményezés ráadásul az elmúlt harminc évben globális jelenséggé vált: ma a világ tizenhét országában - Japántól Izlandig, Svédországtól Mexikóig - 42 hasonszőrű helyen gyűjtik és mutatják be a szűkebb vagy tágabb értelembe vett rock and roll ereklyéket. A Hard Rock Cafe mintájára amúgy másfél éve Budapesten, az Akácfa utcai Old Man's Pubban is létrehozták a Zenészmúzeumot, mely persze sokkal inkább vidámságra ösztönző popkollázs, mint kultúrtörténeti emlékhely: Máté Péter 1981-es határidőnaplója, Szandi ballagókalapja vagy Németh Lehel első mobiltelefonja békésen megfér itt egymás mellett Hobo 1978 és 1984 között használt edzőcipőjével, Pierrot arcfestékével vagy Radics Béla kedvenc öngyújtójával.

Ennél azonban lényegesen komolyabb és előretekintőbb e héten sajtótájékoztatón is népszerűsített miskolci kezdeményezés: Fedor Vilmos alpolgármester ösztönzésére a hatvanas évek három meghatározó zenekara (Illés, Metró, Omega) nevében Bródy János, Zorán és Benkő László nemrég aláírta annak a közhasznú magánalapítványnak az alapító okiratát, melynek célja, hogy - várhatóan egy használaton kívüli lillafüredi katonai objektumban - minél előbb létrejöhessen a rockmúzeum. Az ötletet amúgy a kulturális tárca vezetése is támogatja, nem beszélve arról, hogy Hiller István miniszter hivatalba lépése óta több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a rockzenét és művelőit a nemzeti örökség részének tartja. (Idekapcsolódó hír: az NKÖM állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a híres clevelandi rockmúzeum vándorkiállításának Budapestre hozatala ügyében.)

A tervezett rockmúzeum alapítóinak reményei szerint a jelenleg különböző magángyűjteményekben és zenészpadlásokon megbújó tárgyi és szellemi emlékeket rendszerezve, illő körülmények között lehet majd bemutatni a nyilvánosság előtt. Köztük sosem publikált fényképeket, szövegvariációkat tartalmazó fecniket, emlékezetes fellépőruhákat, elfelejtett hangfelvételeket, de akár olyan ritkaságokat is, mint például Szörényi Levente első szólólemeze, az Utazás eredeti, visszavont és bezúzott "utazós" borítóját, melyből alig pár tucat példány létezik az országban.

Ezek a különlegességek persze csak elvétve bukkannak fel a hazai régiségkereskedelemben, de úgy tapasztalom, mostanság mintha elkezdett volna pezsegni a piac - reflektál erre Várhelyi Márton, az ország évtizedek óta legnagyobb zenei antikváriuma, a Múzeum körúti Kodály Zeneműbolt vezetője. Mint hozzáteszi, ez egyelőre az árakon nem érződik, hiszen ha véletlenül behoznak hozzájuk egy-egy keletnémet kiadású Koncz Zsuzsa-, Generál- vagy Hungária-albumot, esetleg amerikai nyomású LGT-korongot, jelenleg azokért sem kérhetnek el többet 500-600 forintnál. Ráadásul Magyarországon egyelőre még nem árnövelő tényező az aláírás vagy a személyre szóló dedikálás sem. Aukcióval eddig mindössze egy alkalommal próbálkoztak, mérsékelt sikerrel.

A hagyományos relikviákat, azaz hanglemezeket gyűjtők számára idehaza amúgy egyelőre nem sok nyilvános fórum van az "árumozgatásra". A Petőfi Csarnokban ugyan negyedévenként rendeznek lemezbörzéket, de itt is inkább a kispénzű megszállottak turkálnak elérhető árú ritkaság után, semmint az egészen más szempontok szerint válogató befektetők. Még a sokkal inkább divathullámokat meglovagoló kegytárgybiznisz sem akar még menni nálunk, igaz, a hírességek személyes tárgyaival, műveivel folytatott kereskedelmet időnként egy-egy tragédia, illetve az azt követő médiafelhajtás előtérbe helyezi. Zámbó Jimmy szűk négy évvel ezelőtti halála után például akadt, aki 300 ezer forintot próbált elkérni egy általa dedikált könyvért, más 5 millió forintra taksált egy vágatlan interjút, az örökösök pedig 15 millióért kínálták Jimmy fullextrás Mercedesét. Egyelőre valamennyien hiába.

Egy 1980-ban 100 dollárért vásárolt, mind a négy zenekari tag által aláírt papírdarab 2003-ban már 9000 dollárt ért. Az ár 1986-ban csak 400 dollár volt, ez 1990-re megduplázódott, 1993-ban elérte az 1500-at, majd az évtized végén megközelítette az 5000 dollárt. 2001-ben Harrison halála 7500 dollárra emelte a relikvia értékét, amelyért napjainkban akár 10 000 dollárt, tehát az eredeti ár százszorosát is elkérhetnék.

Kevésbé jövedelmező, de jó befektetésnek számít a korai, aláírt Beatles-lemezek gyűjtése is. Az 1963 márciusában kiadott Please, Please Me című LP egy aláírt példányáért 1992-ben 2500, négy évvel később 6000, napjainkban viszont már 30 000 dollárt is megadnak. A sokkal ritkább, amerikai kiadású Meet The Beatles című album (amelyből mindössze 10 autentikus, aláírt példány ismert) mai értéke még nagyobb. Az egyetlen aukcióra került példány 1995-ben 3500 dollárért kelt el, amelyet 1998-ban 13 500-ért, 2002-ben pedig 77 000 dollárért adtak tovább.

A Beatleshez kötődik amúgy a világ jelenlegi legdrágább lemeze is: a Paul McCartney tulajdonában lévő, egyetlen példányban létező, a Record Collector magazin által 100 ezer fontra taksált aceton hanghordozón a Beatles elődjének számító Quarry Men (melyben Lennon, McCartney, Harrison mellett még Colin Hanton és John Duff Lowe szerepelt) adja elő 1957-ben Buddy Holly egyik, That'll Be The Day című dalát. 

 

 

Emléktárgytoplista

1. John Lennon Rolls-Royce-a - Az 1965-ös, Rolls-Royce Phantom V limuzin egyedi darabért 1985. június 29-én 1 768 462 fontot fizettek a Sotheby's New York-i árverésén.

2. John Lennon Steinway zongorája - A legendás Steinway Model "Z" zongoráért a Fleetwood-Owen online aukción 2000. október 17-én 1 450 000 fontot fizetett George Michael.

3. Eric Clapton "Blackie" gitárja - Clapton híres Fender Stratocaster gitárjáért 2004 júniusában 517 ezer fontot fizettek ki egy drogrehabilitációs központra gyűjtő londoni aukción.

4. Jerry Garcia "Tiger" gitárja - A Studio 54-ben 2002. május 9-én, a Guernsev aukcióján a Grateful Dead frontemberének rendelésre készült gitárjáért 516 000 fontot fizettek.

5. Eric Clapton 1964-es Gibsonja - A Blackie-vel egy időben kalapács alá került 1964-es Gibson 457 000 fontért kelt el.

6. Jerry Garcia "Wolf" gitárja - Az említett 2002-es aukción egy rajongó 425 000 fontot fizetett egy másik Garcia-gitárért.

7. Eric Clapton "Brownie" gitárja - Clapton ezzel a hangszerrel készítette a Layla című felvételét. A legendás gitárért 313 425 fontot fizetett egy gyűjtő 1999. június 24-én a Christie's New York-i árverésén.

8. A Candle in the Wind dalszövege - Bernie Taupin kézírásos, majd átírt dalszövege a Christie's Los Angeles-i árverésén kelt el

278 512 fontért 1998. február 11-én.

9. Jimi Hendrix Fender Stratocastere - Hendrix ezen a hangszeren játszott 1969 nyarán Woodstockban. A gitár 198 000 fontért kelt el a Sotheby's árverésén 1990. április 25-én.

10. A Getting Better dalszövege - Paul McCartney kézírásos dalszövegét 161 000 fontért vásárolta meg egy gyűjtő a Sotheby's londoni árverésén 1995. szeptember 14-én.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016