A tinédzserlázadás piacosítása

A világ ezekben a napokban ünnepli a rock and roll születésének ötvenedik évfordulóját: Bill Haley és a Comets 1954. április 12-én vette fel egy New York-i stúdióban a Rock Around The Clockot, és ezzel új fejezetet nyitott a zenekultúrában.

A rock and roll nemcsak zenei forradalom volt. A zenei barikádok ledöntése után az ötvenes évek második felében a fiatalok megkezdték az őket akadályozó társadalmi korlátok leépítését is. S amíg Bill Haley, Elvis Presley és mások dalai újraírták a zenetörténelmet, hasonlóképpen a zenéhez kapcsolódó szociokulturális változások is megváltoztatták a XX. század arculatát.

Az ötvenes évek elején - a rock and roll megszületésével egyidejűleg - az amerikai nagyvárosok egyik markáns, új jelensége a tinédzser szubkultúrák kialakulása volt. A háború alatt és után született baby boom nemzedék tagjai ekkor jelentek meg először a társadalmi nyilvánosságban, s azonnal a felnőttvilág értésére adták, hogy nem akarnak többé szüleik uniformizált, unalmasnak tartott „amerikai életformájába” beilleszkedni. Ezek a fiatalok valami másra, újra vágytak, ki akartak törni a társadalmi karámok keretei közül, s miután a rock and rollban megtalálták a saját zenéjüket, szerettek volna maguknak új közösségi-érintkezési formákat, öltözködési-viselkedési stílusokat, szabadidő-eltöltési szokásokat is teremteni. Zenéjüket, öltözéküket, hajviseletüket, nyelvi fordulataikat, gesztusaikat, táncaikat, moráljukat, világról vallott felfogásukat részben a társadalmi többség által kirekesztett faji, etnikai, szociális kisebbségektől (feketék, bevándorlók, csavargók) vették át, részben a háború utáni „gazdasági csodát” használták fel ahhoz, hogy új szubkultúrát teremtsenek maguknak.

A világháborút követő gazdasági prosperitásnak köszönhetően az ötvenes évek második felében a szakemberek már tízmilliárdosra becsülték a tinédzserpiacot. Egy amerikai tizenéves 1956-ban heti 15-20 dollár zsebpénzzel rendelkezett, amit elsősorban lemezekre, mozijegyre, ruhafélékre költött, rendszeresen gyorséttermekben étkezett. Egy korabeli felmérés szerint a tizenéves lányok ekkor már évi egymilliárd dollárt költöttek ruhákra, fehérneműkre, lemezekre, rúzsra, dezodorra, hajápolókra. Az üzlet felismerte a nagy lehetőségeket, és az új igényekre szakosodott iparágak megkezdték a tinédzserlázadás piacosítását. A Pepsi azoknak kezdte árulni a termékeit, akik „fiatalosan gondolkodnak”, a TTK (később Sony) piacra dobta az első tranzisztoros rádiót, a Pall Mall fiataloknak reklámozta új cigarettáit, a konkurens Camel tinédzserpartikat kezdett el szponzorálni. Amint Elvis Presley berobbant a köztudatba, Hollywood is megkezdte a tinédzsereknek készülő mintaadó filmek szériagyártását.

A korszak történéseit plasztikusan megjelenítő, főként a tinédzsereket és későn érőket megcélzó rock and roll mozik rugalmasan reagáltak a tömegigényre. „Lázadásuk” nem morális vagy esztétikai indíttatású, sokkal inkább financiális. A zömében különösebb színészi és rendezői kvalitásokat nem igénylő, sematikus, bugyuta történeteket kizárólag az új zene és az ahhoz kapcsolódó tánc adta el, többnyire hatalmas sikerrel. Az 1954-ben bemutatott Round Up Of Rhythm volt az első olyan film, amelyben - három szám erejéig - megjelenik egy rock and roll zenekar (Bill Haley és a Comets). Az 1956-os Love Me Tender című, átlagos polgárháborús filmben már az alig 21 éves Elvis Presley is bemutatkozik, és ettől kezdve egészen az ötvenes évek végéig nincs megállás. Évente rock and roll filmek tucatjait dobják piacra a hollywoodi stúdiók, közülük az 1957-es évjáratból kétségkívül a Jailhouse Rock, a Mr. Rock And Roll, a Loving You és az Untamed Youth, az egy évvel későbbi szériából pedig a King Creole és a High School Confidential! a leginkább említésre méltó.

A rock and roll születését követően alig két-három év alatt a tinédzserek ízlésvilága, sokféle igénye minden téren óriási változásokat idézett elő az amerikai társadalomban. Amikor rajongói 1956-ban Elvis Presleyt „királlyá” koronázták, az új zene már országszerte diadalmasan szólt, s bár kevésbé feltűnően, de az új gyártmányok, márkák, trendek a fogyasztói piac más területein is hódítottak. Soha nem tapasztalt prosperitást élt át a hanglemezipar, amelynek bevételei három év alatt 213 millióról 603 millióra nőttek. Ezen belül a rock and roll lemezek aránya 15,7-ről 42,7 százalékra nőtt, s mindenekelőtt a forradalmi újítás, a zenegépekben könnyebben használható 45-ös kislemezek iránt ugrott meg a kereslet. Hasonlóképpen rekordokat döntött az autóipar is, hiszen az országutakon már a tinédzserek is agyba-főbe nyomták a dudát. Az évtized közepén csaknem 70 millió autó száguldozott az Egyesült Államok útjain, s nemcsak a külvárosokba költözött háziasszonyok bonyolították le vásárlásaikat az új járgányokkal, hanem tizenéves fiaik is áramvonalas, országúti cirkálókban feszítettek. Prosperált a Disneyland vagy a Holiday Inn szállodalánc is, amelynek útszéli moteljeiben főleg a szexuális tabuk alól felszabaduló tinik bonyolították le alkalmi együttléteiket. A tiniigényekhez alkalmazkodott a McDonald's is, és nem panaszkodhattak a kis lemezbutikok szerepét átvevő, az igényekhez jobban alkalmazkodó lemezáruházak sem.

A névsoron végigpillantva nem kétséges: ennek az új kínálatnak szinte minden eleme egy új álomvilágról, a tinédzser mennyországról szólt. Érezd magad jól! - ez volt a jelszó, s ki tudott volna ellenállni az üzleti szirénhangok csábításainak.

Az ötvenes évek második felében lezajló változásokról a korabeli nagyvárosi utcakép is sokat elárult. A tinédzserek jelenléte itt is azonnal szembetűnő. Nemcsak különböző csoportjaik (teddy boyok, modok, rockerek, hipsterek, beatek, hobók stb.) csapatos jelenléte volt feltűnő, hanem ezek viselkedése, öltözködése, stílusa is alapvetően eltért a felnőttekétől.

Ez az „utcasarki társadalom” a szülők nemzedékével ellentétben már nem a munka frontján akar helyt állni, hanem a szabadidejét akarja kiélvezni - wurlitzerbárokban, tánciskolákban, autós mozikban, gyorséttermekben, szupermarketekben, biliárdtermekben, gardenpartikon, strandpartikon. Az ötvenes évek második felétől a tipikus tinédzser nemcsak elszakadni igyekezett a „tisztes” polgári külsőtől, hanem már vakon követte a kifejezetten neki kreált új divattrendeket is. Az új szerkók felváltották az öltöny-nyakkendő-lódenkabát uniformist. A máig ismerős kellékek, tartozékok: bőrdzseki, csizma, farmernadrág, feliratos póló, teniszcipő, baseballsapka, harangszoknya, selyemharisnya, körcsíkos zokni, antilopcipő, csőnaci, napszemüveg, a fiúknál pomádézott, hátranyalt, elöl kacsafarokban végződő séró, a lányoknál frufrus vagy lófarokba font frizura.

Az új tinédzseruniverzum azonban nemcsak ezekre az utcai szubkulturális jelenségekre korlátozódott. A fiatalok kedvét (és persze pénzét) kereste ekkor már a film- és tévéipar, a hanglemezgyártás, a könyv- és lapkiadás is. Minden városban volt saját rádióállomásuk, kedvenc disc jockey-juk, a televízióban esténként a nekik gyártott tévéműsoraikat sugározták, s még a hagyományos show-műsorokba (Ed Sullivan) is az ő bálványaikat hívták vendégségbe. Az óriási keresletet látva a popipar is igyekszik kivágni a maga szeletét a nagy tortából. A rock and roll az évtized második felében felköltözik a szegény, fekete „mély-Délről” a gazdag, nagyobb piacot ígérő fehér városokba (New York, Los Angeles), a szórakoztatóipar fellegváraiba. Az RCA a memphisi Sun Recordstól kivásárolja Elvis Presleyt, s a színes bőrű innovátorok (Chuck Berry, Little Richard, Fats Domino) után sorra szerződést kaptak a fehér „koppintók” (Gene Vincent, Buddy Holly, Carl Perkins, Eddie Cochran, Everly Brothers), majd azok a trendlovagok (Paul Anka, Neil Sedaka, Frankie Avalon, Fabian, Ricky Nelson, Pat Boone), akik a feketék zenéjét a fehér középosztály gyermekeinek igényeihez fazonírozták. A nagy kiadók akkor kezdték meg futószalagon „gyártani” az új divatzenéket, amelyekhez hamarosan divattáncok (rock and roll, jive, rockabilly, boogie-woogie, lindyhop, jitterbug, slow fox stb.) is csatlakoztak.

A rock and roll helyett ekkor már a „tinédzser” a bűvszó! Műsorszerkesztők, termékgyártók, hirdetők és hamarosan politikusok is igyekeznek a fiatalok kedvében járni, hiszen létszámánál, vásárlóerejénél fogva ez az egyre növekvő fogyasztói tábor észrevétlenül kezdi átformálni a gondolkodást, az ízlést, a szórakozási formákat, a kulturálódási szokásokat, sőt magát a társadalmat is. Először látszik úgy a modern társadalmak történetében, hogy egy kisebbség - a maga ízlésével, életformájával, tradíciókkal szakító gondolkodásával - vértelenül is képes lesz megváltoztatni nemcsak a társadalmi többség mindennapjait, hanem a történelem menetét is. A rock and roll születése után néhány évvel Bob Dylan nem véletlenül énekelhette az új idők következő himnuszát: The Times They Are Changin'. Változnak az idők! A zenei, faji, morális és gazdasági barikádok ekkor már leomlóban voltak. Amerika a hatvanas évek elejére készen állt a változásokra.

Egy hétköznapi példa jól érzékeltetheti a történéseket. A zenéhez kapcsolódó technológiai újításoknak (táskarádió, lemezjátszó, televízió) köszönhetően nemcsak a gyerekszobák, hanem az amerikai középosztály otthonai is végleg átalakultak. A televízió például nemcsak a lakások méretét, beosztását (hatalmas nappali) alakította át, hanem „beköltözésével” és mintákat közvetítő műsoraival megváltoztatta a családok életét, szórakozását is. Míg 1946-ban 6000, 1950-ban már 4,4 millió, 1960-ben pedig 50 millió tévékészülék üzemelt az országban, s a „doboz”, mint a legbefolyásosabb médium létrehozta minden idők legnagyobb fogyasztói piacát, amelyen a tinédzserek a maguk 70 milliós létszámával már külön célcsoportnak számítottak. S mivel potenciálisan ők alkották a legdinamikusabban növekvő fogyasztói csoportot, a szakemberek egy része már az ötvenes évek végén sem kételkedett abban, hogy a fejlődés útja nem az apák által taposott ösvényen vezet tovább. Az utak elválnak. És ezek a rock and roll indulóira menetelő ifjak anélkül formálják majd tovább a XX. század arculatát, hogy átvennék apáiktól a mindennapi élet stafétabotját.

Nemzedéki hősök

Az új generációnak új eszmények is kellettek: a kor másik legnagyobb tömegeket érintő szórakozási formájában, a moziban ezt - a rock and roll filmek mellett - James Dean és Marlon Brando testesítette meg. Az amerikai filmek korábbi (nem western) hőstípusai - mondjuk Gary Cooper, James Stewart vagy Gregory Peck - inkább az idealizált átlagamerikait jelenítették meg: határozott, férfias mozgás, egyenes tekintet, szerény öltözék, rendezett beszéd. Az ötvenes évek elején ezzel szemben az amerikai filmvásznon új hőstípus jelenik meg: az okkal vagy ok nélkül lázadó. Egyrészt az erős, egyértelműen szexuális kisugárzású, később a filmművészet főáramában is sikeres Marlon Brando (Keresztapa, Utolsó tangó Párizsban), másrészt a hallgatag, zavart kamasz benyomását keltő és tragikusan elbukó James Dean. A vad (1953) és A rakparton (1954), illetve az Édentől keletre valamint az Ok nélkül lázadó (mindkettő 1955) ma már a filmtörténelem részei, és bennük Brando és Dean valóban új karaktert visznek a vászonra. Amely a leginkább - mint annak idején egy kritikus megfogalmazta - „nagyon primitív, nagyon spontán, nagyon ösztönös, nagyon beat”. Mondhatnánk, az éppen akkoriban kibontakozó beatirodalom (Kerouac Úton című regénye 1955-ben jelent meg, vagy Ginsberg versei) filmes figurái ők, de sokkal inkább hipsterek („amerikai egzisztencialisták”), mint beatniket. Nem jellemzi őket intellektuális komolyság, és egyáltalán nem akarják megváltoztatni a világot. Látszatra faragatlanok, de tele vannak érzelmekkel, nincsenek ambícióik, de jó adag büszkeség feszül bennük. Erőszakosak, de nem politikus alkatok: a világ eseményei hidegen hagyják őket, figyelmük csak szűk környezetükre korlátozódik. A konformista amerikai életforma iránti ellenszenvüket excentrikus magatartással fejezik ki. Inkább aszociálisak, mint antiszociálisak.

Rock and roll moviek (keretbe)

Az új nemzedéknek új nemzedéki eszmények is kellettek, ami a kor kétségkívül legnagyobb tömegeket érintő szórakozási formájában, a moziban két, egymástól jól elkülönülő irányzatban testesült meg: a James Dean és Marlon Brando reprezentálta „lázadó” filmekben és a leginkább Elvis Presley fémjelezte „tinimozikban”.

Az amerikai filmek korábbi (nem western) hőstípusai - mondjuk Gary Cooper, James Stewart vagy Gregory Peck - inkább az idealizált átlagamerikait testesítették meg: határozott, férfias mozgás, egyenes tekintet, szerény öltözék, rendezett beszéd. Tudja, mi a jó és a rossz, mindig a nemes ügyet képviseli, mindig ő az erkölcsi győztes, a végén még a hősnő is rendre a karjaiba omlik. Az ötvenes évek elején ezzel szemben az amerikai filmvásznon új hőstípus jelenik meg: az okkal vagy ok nélkül lázadó. Egyrészt az erős, egyértelműen szexuális kisugárzású, később a filmművészet főáramában is sikeres Marlon Brando (lásd Keresztapa, Utolsó tangó Párizsban), másrészt a hallgatag, zavart kamasz benyomását keltő és tragikusan elbukó James Dean. A vad és A rakparton (mindkettő 1954), illetve az Édentől keletre és az Ok nélkül lázadó (mindkettő 1955) ma már a filmtörténelem részei, és bennük Brando és Dean valóban új karaktert visznek a vászonra. Amely a leginkább - mint annak idején egy kritikus megfogalmazta - „nagyon primitív, nagyon spontán, nagyon ösztönös, nagyon beat”.

Mondhatnánk, az éppen akkoriban kibontakozó beatirodalom (Kerouac Úton című regénye 1955-nem jelent meg) filmes figurái ők, de sokkal inkább hipsterek („amerikai egzisztencialisták”), mint beatnicket. Nem jellemzi őket intellektuális komolyság, és egyáltalán nem akarják megváltoztatni a világot. Látszatra faragatlanok, de tele vannak érzelmekkel, nincsenek ambícióik, de jó adag büszkeség feszül bennük. Erőszakosak, de nem politikus alkatok: a világ eseményei hidegen hagyják őket, figyelmük csak szűk környezetükre korlátozódik. A komformista amerikai életforma iránti ellenszenvüket excentrikus magatartással fejezik ki. Sokkal inkább asszociálisak, mint antiszociálisak.

A korszak történéseit plasztikusan megjelenítő, főként a tinédzsereket és későn érőket megcélzó rock and roll mozik persze ilyen mélységekbe sosem hatolnak. De hát mozgatórugójuk is sokkal földhözragadtabb: rugalmasan reagáltak a tömegigényre. „Lázadásuk” nem morális vagy esztétikai indíttatású, sokkal inkább financiális. A zömében különösebb színészi és rendezői kvalitásokat nem igénylő, sematikus, bugyuta történeteket kizárólag az új zene és az ahhoz kapcsolódó tánc adta el, többnyire hatalmas sikerrel. Az 1954-ben bemutatott Round Up Of Rhythm volt az első olyan film, amelyben - három szám erejéig - megjelenik egy rock and roll zenekar (Bill Haley és a Comets). Az 1956-os Love Me Tender című, átlagos polgárháborús filmben már az alig 21 éves Elvis Presley is bemutatkozik (az általa később oly nagy sikerre vitt címadó szám alapja egy polgárháborús dal), és ettől kezdve egészen az ötvenes évek végéig nincs megállás. Évente rock and roll filmek tucatjait dobják a hollywoodi stúdiók piacra, közülük az 1957-es évjáratból kétségkívül a Jailhouse Rock, a Mr. Rock And Roll, a Loving You és az Untamed Youth, az egy évvel későbbi szériából pedig a King Creole é a High School Confidential! a leginkább említésre méltó.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016