Életút-interjúk #4 - Módos Péter

A Magyar Televízió 1989 előtti könnyűzenei kínálatát alapvetően Módos Péter (1939–) és stábjának szerkesztői tevékenysége határozta meg. Az eredeti foglalkozása szerint műszerész Módos 1962 és 1968 között a KISZ II. kerületi Bizottságának kulturális és agitprop titkára volt, emellett a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei és Jazz Klubot vezette. 1968-ban lett a Magyar Televízió zenei szerkesztője. A táncdal- és jazzfesztiválok mellett szerkesztőként olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Könnyűzenét Kedvelők klubja, az Extázis 7-től 10-ig, a Tapsifüles, a Slágerszerviz, a Jazz Pódium, az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus, a Pori Jazz és a TeleJazzPódium.

 

„A hatvanas évek elején Kertész Kornél mutatta meg nekem a jazzt. Egyszer az Astoria Quartet játszott a Corvin Étteremben, tisztára olyan volt, mint a Modern Jazz Quartet. Nagyon tetszett, bemutatkoztam Kertésznek, aki meghívott vendégségbe a lakására és különböző zenéket mutatott. Nekem, mint klasszikus zenével foglalkozónak megfelelő rendű és rangú jazzmuzsikát. Nem dixielandet, hanem modern jazzt. Dave Brubecket, Oscar Petersont, Modern Jazz Quartetet. Nagyon tetszettek. A mai napig kendőzetlenül jazzrajongó vagyok.”

„[Érettségi után] Elmentem szakmát tanulni, precíziós mérlegműszerész lettem. Egy időben másodmagammal én voltam Budapest valamennyi gyógyszertárának mérlegkarbantartója. Klassz munka volt, évekig csináltam. Később a telefongyárban is dolgoztam, pénzbedobós automatákat készítettünk exportra futószalagon. Azt nagyon untam. Aztán fellépegettem egy zenekarral itt-ott, például a Mártírok útján (ma Margit körút) található fegyházban, amit később lebontottak és a helyére épült a Nehézipari Minisztérium, amit nemrég szintén lebontottak. Ennek kapcsán felfigyelt rám a KISZ Budapesti Bizottsága Kulturális Osztálya, hogy volna-e kedvem a feljövőben lévő – a hatvanas évek derekán járunk – amatőr beatzenekarokkal foglalkozni. Miért ne? És akkor 1965-től megalakult a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub, melynek elnöke Bergendy Pista lett. A három alelnök pedig Zorán (mint a Metro frontembere), Illés Lajos (mint Illés együttes vezetője) és jómagam voltunk. Nekem főleg koncertszervezéssel és a klubélettel kellett foglalkoznom.”

„A televízióhoz amúgy 1968 nyarán kerültem. A lakásszomszédom Vecsernyés János volt. Nála Wagner bömbölt a közös falon keresztül, nálam meg beat, rock és jazz szólt ezerrel. Úgyhogy kölcsönösen egymás agyára mentünk a nagy zenehallgatással. Egy szép napon – és ez szó szerint értendő – átszólt, hogy volna-e kedvem a tévébe menni? Mondom: volna. Csak nem tudom, hol van. Hát nem úgy. Dolgozni. Meghökkentem. Azt sem tudtam, hogy mi az a televíziózás, csak a készüléket néztük otthon. Vecsernyés mondta, hogy épp alakul a zenei főosztály, ezen belül a komolyzenei rovat és a könnyűzenei rovat, és hát oda kellenék. Így kerültem a Magyar Televízióba.”

„[A válogatásnál] Egyetlen szempont volt – önző módon –, hogy nekem tetsszen. Vagy ha nem annyira az én zenei világom, legalább megüssön egy színvonalat. Az Omega akkori zenéjét például csak hellyel-közzel szerettem. A Presser-számokat igen, a többit kevésbé. Azok nekem túl kemények voltak. De azért szerepeltettem őket.”

„A központi rögzítő akkor a »Hargitán« működött, később leköltöztették a Szabadság téri székházba, és oda persze már bemehettünk. De addig, amíg embargós cikk volt a képmagnó és a hozzá való szalag, nekünk hivatalosan nem is lehetett képmagnónk. Persze valójában volt. A két colos, széles szalagokat – embargós cikk lévén – Jugoszlávián keresztül Svájcból kaptuk gyógyszerként. Azt írták rá a csomagra. Nagy dolog volt ez ám akkor, hisz korábban kizárólag filmre dolgoztam.”

„Az Egymillió fontos hangjegy címét Tardos Péter adta. A jól ismert Mark Twain-novellából (Egymillió fontos bankjegy) kölcsönözte, csak a bankjegy itt hangjegy lett. Tánczos Gábor kollégámmal közösen csináltuk, a műsornak az akkor időket figyelembe véve elsöprő sikere lett. 1976. január 17-től egészen 1980 decemberéig futott. De aztán közakaratból Új egymillió fontos hangjegy címen 1982. februártól folytattuk. Egészen 1983 szeptemberéig ment. Akkor szűnt meg végleg. Az első sorozatban százhúsz, a másodikban harmincöt, tehát összesen százötvenöt adás volt belőle. Időként olyan tomboló sikert aratott, hogy meg kellett ismételni.”

„Csakis vadonatúj felvételek mentek. Többnyire igyekeztem követni a lemezkiadást. Sokakkal ellentétben jó viszonyban voltam Erdős Péterrel, aki az idő tájt a Hanglemezgyártó Vállalat sajtóosztály vezetője volt. De nem volt élet-halál ura, ahogy azt ma sokan beállítják. A magyar könnyűzenei élet – megítélésem szerint – rengeteget köszönhet neki. Nem volt mentes az elfogultságtól, ez tény, de nagyon segítette a lemezkiadást. Az ő idején jelent meg, illetve valósult meg a magyar hanglemezkiadás nagyja.”
„[A Pulzus] 1980. január 25-étől ment 1986. május 8-ig. Hetven adás volt. Nagyon hiányzott nekem egy ilyen beszélős, könnyűzenéről szóló panoráma műsor. […] Eleinte Vágó Pista lett volna a műsorvezetője, de vele nem lehetett dolgozni, mert olyan népszerű volt, mint falun a légyfogó. Állandóan vidéki közönségtalálkozókra járt, jött-ment. Mindezt akkor, amikor felvétel vagy adás volt. Úgyhogy nem tudtunk időt egyeztetni. De közben kerestem más műsorvezetőt is. Sokat megnéztünk, megnéztem, de senki nem tetszett.

Még nem említettem, hogy volt nekem egy kollégám, egy szobában dolgoztunk: Sztevanovity Dusán. Amikor megszűnt a Metro, a tévéhez jött dolgozni, Bánki Laci mellett musical-szerkesztő volt, nagyon tehetséges, jó ízlésű, nagyon kedveltem. Mondom neki, »Te, Duskó, nem találok megfelelő műsorvezetőt ehhez az új műsorhoz.« Mire ő: »Nem is értelek, miért nem te csinálod?« »Na, ne szórakozz velem – mondtam neki – hogy jövök ahhoz, életemben még nem voltam képernyőn.« »Na és? Az újdonság varázsával fogsz hatni.« Addig-addig dumált, amíg mondtam, rendben van. De van egy feltételem: ketten vezetjük a műsort. Kvázi beszélgetős, párbeszédes műsort. Dusán megdermedt, majd azt mondta: rendben van.”

„Tőlem két műsor nem mehetett adásba. Az egyik a Nagy Feró-féle Bikini, az átmeneti időszakban, a tévé 4-es stúdiójában, illetve az odavezető csiga lépcsősoron vettük fel. Nagy Feró nagyszerű forgatókönyvet írt hozzá, amiből készült egy 18 perces show, amiben részt vett a felesége, Csuka Mónika is, meg az akkor még pici gyereke. Azért nem mehetett adásba, mert az egyik jelenetben, miközben egy orosz népdalt adtak elő, a zenekar tagjai üvegből itták a sört. Az volt a kifogás, hogy ezzel rosszra nevelik az ifjúságot. És pont egy orosz népdal kapcsán. Aztán mégis engedélyezték. Aztán mégsem ment le. De nem volt tragédia.

A másik „letiltott” adás egy Komár-műsor volt, ennek viszont kifejezetten örültem. Roxinpad adás lett volna, a Bolgár Kulturális Otthonban vettük fel, élő hanggal, de felvételről. Azért nem mehetett, mert – mondom, örültem is – rossz volt a produkció.”

„A Z'Zi Labor és a veresegyházi asszonykórus közös produkciója az utolsó nótaként szerepelt a műsorban, nekem rettenetesen tetszett, mire az elfogadáskor a főosztályvezető azt mondta, hogy »álljon meg a menet! Ez, azt hiszem, nem mehet.« Mi a baj vele, kérdeztem. »Amúgy semmi«, válaszolta, de akár balhé is lehet belőle. A nagy zenetörténész, népzenei kutató, Ujfalussy József ezért »bedarál«. […] Hirtelen támadt egy ötletem, mondtam, hívjunk át valakit a népzenei rovattól, hogy esetleg adjon tanácsot. Átszaladtam, áthívtam Sós Anna szerkesztőt, aki miután megnézte, nem is érette, mi baj van ezzel. Tőle nyugodtan mehetett. De amíg átmentem érte, a főosztályvezető elmesélte az egészet az elnök-helyettesnek, mire az kapásból azt mondta, hogy jobb a békesség, vegyük ki, abból biztos nem lesz balhé. Úgyhogy ezt a dalt ki kellett montírozni a műsoromból. Aztán – talán már a rendszerváltozás után – valamelyik kollégám már betehette. Meg sem említve, hogy ez az én felvételem.”

„Voltaképpen szerencsésnek mondhattam magam, hisz az elbocsátásomkor [1999-ben] épp betöltöttem a hatvanat, tehát nem kellett kuncsorognom az utcán. A Magyar Televízió akkori elnöke, Szabó László Zsolt – akivel amúgy normális viszonyban voltam – viszont a nyugdíjaztatásommal lényegében öt évet ellopott a hasznos munkával eltöltött éveimből. Teljesen egészséges voltam. Öt éven át még röhögve tudtam volna csinálni.”

* * *

>> Az interjú teljes változata webes felületen >>

>> Az interjú teljes változata pdf-ben >>

 

Kapcsolódó anyagok:

>> Életút-interjúk #1 - Victor Máté - A beszélgetés időpontja: 2015. március 5. >>

>> Életút-interjúk #2 - Csányi Attila - A beszélgetés időpontjai: 2015. április 7. és 8. >>

>> Életút-interjúk #3 - Bolba Lajos - A beszélgetés időpontja: 2015. április 8. >>

>> Életút-interjúk #4 - Módos Péter - A beszélgetés időpontja: 2015. március 12) >>

>> Életút-interjúk #5 - Nemes Nagy Péter - A beszélgetés időpontja: 2015. május 19. >>

>> Életút-interjúk #6 – Hegedűs László - A beszélgetés időponttjai: 2015. december 4., 8. és 17. >>

>> Életút-interjúk #7 – Csepregi Éva - A beszélgetés időpontja: 2016. május 31. >>

>> Életút-interjúk #8 – Urbán Tamás - A beszélgetés időpontja: 2015. december 1. >>

>> Életút-interjúk #9 – Göczey Zsuzsa - A beszélgetés időpontja: 2016. január 14. >>

>> Életút-interjúk #10 – Szörényi Szabolcs - A beszélgetés időpontja: 2016. szeptember 27. >>

>> Életút-interjúk #11 – Ráduly MIhály - A beszélgetés időpontja: 2017. április 4. >>

 

 

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016