Életút-interjúk #5 - Nemes Nagy Péter

Nemes Nagy Péter (1949–) a hazai poprocktörténet egyik legjelentősebb dokumentátora és élő lexikona. A többség az ország első számú bluesszakembereként ismeri. 1984 és 2007 között állandó bluesműsora volt a Magyar Rádióban, később (azzal párhuzamosan) a Fiksz közösségi rádióban, mostanában pedig Klub Rádióban. 2000-ben A blues nyomában címmel könyvben foglalta össze a műfaj nemzetközi történetét. A Rockinform című rockzenei magazinban évtizedeken át írt havi rendszerességű blueslemezbemutatókat. Ő volt az 1992 és 2002 között működő Magyar Blues Társaság elnöke. Megszámlálhatatlan hazai blueskiadvány (kazetta, LP, CD, DVD) szerkesztője, kísérőfüzetének írója. Mindezeken felül az elmúlt harminc évben nem történt olyan jelentősebb bluesesemény Magyarországon, ahol valamilyen minőségben – műsorvezető, előadó, szerkesztő, tudósító – ne vett volna részt.

A blues azonban csak zenei munkásságának egyik – bár rendkívül hangsúlyos – vetülete. A beatzene, a progresszív rock, a jazz legalább annyira a sajátja. A Magyar Jazzkutatási Társaság tagja. Többek között tanulmányt írt Martiny Lajos és a swing kapcsolatáról. Nem utolsósorban pedig döbbenetes memóriával rendelkezik: ötven év távlatából is fejből köpi zenekarok felállásait, albumcímeit, slágereit.

 Iparos családból származik, a szocializmusban voltaképp egy okirat-hamisításnak köszönhetően sikerült megtartani – egyedüliként a famíliában – a család ősi nevét (merthogy a Rákosi-érában „Nemes” nevű emberekre nem volt szükség). Általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályában padtársa hozta be azt a Nők Lapját, amelyben az első fotókat meglátta a Beatles együttesről. Aztán rátalált a Szabad Európa Rádióra (Tinédzserparti) és az Újvidéki Rádióra (Futótűz), jöttek a Little Richard-, a Beatles- és Rolling Stones-dalok.

„1964 őszén beindult a Beatles-láz. 1965-ben az osztályban elhatároztuk, hogy elmegyünk a Fővárosi Nagycirkuszba. Úgy volt, lebontják a régi épületet, de előtte még meghívták a francia Orlandot és az ő Shazammes nevű együttesét, amely – azt hiszem – egy hónapig koncertezett Magyarországon. Szó szerint erre vertük szét a Fővárosi Nagycirkuszt. Olyan számokat játszottak, mint I Can’t Get No Satisfaction, A Hard Day’s Night […] A házunkban mindenkinek volt gitárja. Én is elmentem nyáron a Dagályba dolgozni, abból vettem alkatrészeket, a Thököly úton a Hetesinél gitártörzset, hozzá Forte csehszlovák pickupot, húrokat, felhúroztuk, befestettük a gitárt, meg minden. […] A lókották ma is megvannak.”

„Aztán rájöttem, nem tudok olyan tehetségesen gitározni, meg nincs is annyi erő és kitartás bennem, hogy állandóan a húrokat tépjem. Viszont az ment, hogy megismerjem a háttörténeteket, hallgattam a műsorokat és leírtam fonetikusan a slágerek címeit. Hogy ezeket kell figyelni, gyerekek, ezek vannak a slágerlistán. Aztán megvettem az Ecserin a Bravot, kiírtam belőle a szöveget, odaadtam másoknak, hogy cserébe ők is adjanak szöveget. Ez nekem sokkal jobban ment, mint a gitározás.”

 

 

Nemes Nagy Péter ettől kezdte ennek (is) élte az életét. A következő nyáron is dolgozott a Dagályban, abból a pénzből vette meg a Terta 811-es orsós magnóját és rögzített mindent a rádióból, amit csak lehetett. Elsőként a Nashville Teens együttes Erkel Színházban adott koncertjét. Persze akkoriban nem volt könnyű magnószalagokat szerezni. De aztán rájöttek, a TANÉRT Vállalat boltjaiban 4 forintért rossz minőségű, magyar gyártmányú Duna szalagokra vett orosz nyelvleckéket árulnak. Megvették őket és az orosz nyelvleckék helyére beatzenéket másoltak.

Emellett rendszeresen járt Czeglédi Sándor legendás körúti Hanglemezudvarába, ahol a legújabb lemezeket lehetett kikölcsönözni vagy megvenni.

„Egyszer történt egy eset, nem velem, de hát annyira jó történet, hogy el kell mesélnem. Amúgy Vajda Sanyi bőgőssel történt. Czeglédi úr, mikor nyaralni ment, átadta a papájának a boltot. A kirakatban hátul a bordó bársonyra mindig gombostűkkel volt kirakva a legfrissebb lemezborító. Alul kis kalapács a gombostűkhöz. Jött egy új lemez, a papa volt otthon, kivitte az LP-t – valami jazz volt –, de nem vette ki belőle a lemezt, így a gombostű nagyon nem működött. Talált egy szöget, és hoppá, az LP felső harmadába beleverte kalapáccsal. Ment arra Vajda Sanyi, meg akarja venni. Kimegy az öreg, kiveszi a kirakatból, a lemez pedig két darabban kiesik belőle. Ettől függetlenül Vajda elvitte a lemezt, valahogy összeragasztatta.”

Nemes Nagy Péter 1967-től rendszeresen járt a különböző budapesti klubokba. „Fel akartam menni a Vár Klubba Illés klubtagságit váltani. Kiderült, már nem lehet, mert telt ház van. Mondták viszont, hogy vasárnapi Echora tudnak adni. Jó, legyen Echo, abból baj nem lehet. Amúgy meg mindenhová jártam, ahová nem kellett klubtagsági. Az Echo-bulik vasárnap tele voltak lányokkal, jól lehetett csajozni, meg hát azért jó volt az Echo, játszottak mindenféle szép, lassú számokat. […] De amúgy sem szerettem minden héten ugyanannak a zenekarnak a bulijára járni. Aztán később jártam Meteorra, ez még a bevonulás előtt volt, miután Rózsi megcsinálta, tehát a Dogs után. A szintén dogsos Tőricht Gyurival és Güzivel, aki a Dogsban gitározott, de a Meteorban dobos lett. Meg Vadnai Kuksi volt a billentyűs. Az Atheneum nyomda éttermében játszottak a Lenin körúton, oda jártam, meg Atlaszra a Gerlóczy utcai Klubba, tehát ezekben nem kellett klubtagsági. […] Most jut eszembe, a hatvanas évek végi klubok közül kihagytam a Mini Klubot a Bem rakparton. Ahol előtte – 1967-ben – még akkor jártam, amikor a Kék Csillag játszott ott. A Bem rakparton amúgy mindenféle buli volt, a Liversingtől a Syriusig. S hát mindenekelőtt a Mini együttes törzshelye volt. Ugyanebben a klubban feltűnt egy fiatal, 13 éves csajszi, aki Aretha Franklint meg Julie Driscollt énekelt, majd utána egy idős néni – azt gondoltuk, az anyukája, de később kiderült, hogy a nagynénje – kísérte haza. Ezt az akkor 13 éves kislányt úgy hívták, hogy Katona Klári. […] Szerencsére a katonaságnál jó helyre kerültem, gyakorlatilag minden hétvégén itthon lehettem. És a Syriusra minden héten menni kellett. A Ganz Mávagban játszottak, mielőtt 1971-ben elindultak volna Ausztráliába. Legendás bulik voltak. […] Kár, hogy nem találtunk róla semmiféle hangfelvételt.”

Péter 1967-ben és 1968-ban ott volt azokon a koncerteken (Nashville Teens, Spencer Davis Group, Traffic), amelyek az első alkalmak voltak, hogy brit beatzenekarok eljutottak Magyarországra. Ott volt akkor is, amikor a Spencer Davis Group bulija után a rendőrök a rajongókra támadtak (maga is kapott a hátára gumibotütést). A legszívesebben azonban az 1968-as Traffic-koncertre emlékszik. „A Traffic koncerten már nem volt ilyen, ott nem tudok verekedésről. A jó magyar közönség akkor a „Kiviszem a lavórt” [Stevie Winwood szerzeménye, a Spencer Davis Group 1966-os slágere, a Gimme Some Lovin' tréfás magyar ferdítése – a szerk] követelte. Amit a Traffic akkoriban soha nem játszott el. Csak később, amikor újraalakultak. Így a Kisstadionban sem szólalt meg. Nekem amúgy nagyon tetszett ez a koncert. S miként tudjuk a rocktörténetből, ezen a bulin ott volt Orszáczky Jackie, Pataki László és Mogyorósi László is, akik többek között ennek a hatására kezdték el azt, ami később Syriusszá fejlődött.” Miként Török Ádám is a Traffic koncert után – Chris Wood hatására – ragadott blockflötét, majd később fuvolát.

 

 

S hogy 1984-ben miként került a Magyar Rádióba? „1984 őszén Benedek Bence barátom bemutatott Göczey Zsuzsának. Épp akkor történt műsorstruktúra váltás a Magyar Rádióban, és Zsuzsa, aki akkor nagyon jó műsorokat vitt – például Lemezbörze helyett, Rockújság – kitalálta, hogy a bluesnak is helyet kellene adni. Bence az öccsével dolgozott, ezért Zsuzsa őt kérte fel, ő viszont mondta, hogy van neki egy haverja, aki könyvet is írt a műfajról. Így keveredtem a Magyar Rádióhoz. Zsuzsának megtetszett az első két műsor, úgyhogy lett folytatása. Akkor még 18 percesek voltak, később lettek 15 percesek, és a Kossuth Rádión menő Napközben című műsorban hangzottak el. Zsuzsa javaslatára lett a műsor szignálja a Steeled Blues a Yardbirdstől, annak a számnak a szájharmonika szólója sokak fülében csenghet ismerősen.”

Fekete Jenőtől Oláh Andortól nagyon sok blueszenész hivatkozik arra, hogy ezt a sorozatot hallgatva kezdett el bluest játszani. Mindez érthetően büszkeséggel tölti el Nemes Nagy Pétert. A közszolgálati adón 1984-től 2007-ig futott a bluesműsora. S egy kezén meg tudja számolni azokat az esetetek, amikor beleszóltak a tartalomba.

„Az egyik lemezre az volt ráírva, hogy Broken Dreams. Szürke borítója volt, rajta üvegtábla összetörve. Olyan angol zenekar is játszott rajta, amelyik nekem sem volt meg. Mit sem sejtve készítettem a műsort, hogy a Broken Dreams című albumról ezeket és ezeket a számokat fogom lejátszani, mutattam őket Zsuzsának, aki csak nézett rá. Mondta, gáz van. Miért? Mert október 23-án lesz az adás. Akkor nem lehet elmondani, hogy a Broken Dreams című albumról játsszunk le dalokat. Úgyhogy kivettük ezt a két szót, a hallgatóknak végül nem árultuk el annak a nagylemeznek a címét, ahonnan a felvételek származtak.

Tehát csak ilyenre kellett vigyázni. De volt olyan is, hogy egyszer be szerettem volna szerkeszteni egy Sammy Vomacka-számot. Nagyon jó cseh gitáros, a mai napig játszik Európában, de 1968-ban disszidált Nyugatra. Hát, az ő felvételét sem lehetett lejátszani, nehogy a csehszlovák barátaink megszóljanak érte.

De amúgy semmiféle megkötés nem volt. Nyilván az ember tudta, hol vannak a határok, meddig lehet menni. Tehát lehet NDK-s meg lengyel bluest játszani, de a disszidensekét nem. Akkoriban Magyarországon talán Szabó Gábort sem lehetett forgatni a Magyar Rádióban.”

Ars poeticaként pedig a beszélgetés végén megjegyzi:

„Ahová hívtak, hívnak, oda megyek. Vendégként sok rádióban szerepelek, ma délelőtt – amikor ez a beszélgetés zajlik – a Katolikus Rádió felkérésére vittem két huszonöt perces beszélgetős műsort zenékkel. A hétvégén meg megyek a Klubrádióba. Elmondhatnám az embereknek, hogy ha engem akarnak hallgatni, akkor bárhol lehet. Jó poén lenne. Engem tényleg a műfaj szeretete vonzott. Jó, nyilván az embernek van elgondolása, hogy mi mellett teszi le a voksát. De ezzel nem szoktam kiállni és verni két téglával a mellemet. Végezetül Komjáthy György régebbi nyilatkozatát idézném: »Az egyéni ízlés befolyásolhatja ugyan a műsorkészítést, de ennek nem szabad hallhatóvá válnia...« Jómagam is ezt tartom szem előtt, amikor műsort készítek, szerkesztek.”

 

* * *

>> Az interjú teljes változata webes felületen >>

>> Az interjú teljes változata pdf-ben >>

 

Kapcsolódó anyagok:

>> Életút-interjúk #1 - Victor Máté - A beszélgetés időpontja: 2015. március 5. >>

>> Életút-interjúk #2 - Csányi Attila - A beszélgetés időpontjai: 2015. április 7. és 8. >>

>> Életút-interjúk #3 - Bolba Lajos - A beszélgetés időpontja: 2015. április 8. >>

>> Életút-interjúk #4 - Módos Péter - A beszélgetés időpontja: 2015. március 12) >>

>> Életút-interjúk #5 - Nemes Nagy Péter - A beszélgetés időpontja: 2015. május 19. >>

>> Életút-interjúk #6 – Hegedűs László - A beszélgetés időponttjai: 2015. december 4., 8. és 17. >>

>> Életút-interjúk #7 – Csepregi Éva - A beszélgetés időpontja: 2016. május 31. >>

>> Életút-interjúk #8 – Urbán Tamás - A beszélgetés időpontja: 2015. december 1. >>

>> Életút-interjúk #9 – Göczey Zsuzsa - A beszélgetés időpontja: 2016. január 14. >>

>> Életút-interjúk #10 – Szörényi Szabolcs - A beszélgetés időpontja: 2016. szeptember 27. >>

>> Életút-interjúk #11 – Ráduly MIhály - A beszélgetés időpontja: 2017. április 4. >>

 

 

 

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016