Wahorn András - Felkészültem az önvédelemre

Négy éve jött vissza Amerikából, két éve telepedett le Mezőszemerén, azóta ott él és alkot Wahorn András képzőművész, zenész, performer, földművelő. Akit ma elsősorban a faluban elharapózó bűnözés elleni védelem és közös fellépés lehetősége foglalkoztat.

 alt

  • Az utóbbi hetekben többször nyilatkoztad, ha valaki betör hozzád, azt lerendezed. Ennyire elkeserítő a helyzet Mezőszemerén?

Még annál is jobban. Felfegyverkeztem, és felkészültem az önvédelemre. A szemben lakó nénit rövid időn belül háromszor rabolták ki, s bár látta, ki a tettes, a rendőrök nem tudnak neki segíteni. Ezekről az esetekről a faluban az emberek - különösen az egyedül élő idősek - sokszor beszélni sem mernek. Ráadásul az esetek többségében a rendőrök azzal hárítják el a nyomozást, hogy húszezer forint érték alatt minden eset csak szabálysértés, s ebben a helyi jegyzőnek kell intézkednie. Pedig a Btk. 316-os paragrafusa kimondja, hogyha ha ezek a lopások bekerített vagy bezárt helyről történnek, akkor az okozott kár összegétől függetlenül azok bűncselekmények, és akár két év szabadságvesztéssel sújthatók. Ezzel szinte senki nincs tisztában. Ezért szórólapot küldök minden lakásba, s rajta lesz, hogy mik a jogaik. Javaslom, hogy kerítsük be a portánkat, a javainkat helyezzük biztos helyre, s ha mégis megtörténik a baj, értesítsük a rendőrséget, a polgárőrséget, a polgármestert. Szakembereket kell hívni, akik megtanítják a polgárőröknek, mi a vagyonvédelem, az önvédelem. Ez egy önvédelmi mozgalom lehetne, nemcsak Mezőszemerén. Ha a kistérségek összefognak, mondjuk tíz község, már lehet erre pénzt szerezni. Nemrég voltam a közgyűlésen, nagyon tetszett a testületnek a dolog.

  • Hogy találtál rá amúgy Mezőszemerére?

Véletlenül. Meglátogattam itt Bukta Imrét, aki itt született, huszonévesen jött Szentendrére, de aztán az élete úgy hozta, hogy visszatért. S elég nagy vehemenciával próbálta rávenni a művészkollégákat, hogy költözzenek ide. Azóta vett itt házat Szurcsik József, Kopasz Tamás és Kótai Tamás, de csak hétvégenként járnak le. Imre sem sokat van itt, hétközben tanít Egerben, meg hát híres művész, járkál mindenfelé. Én viszont szinte állandóan itt vagyok. Rendkívül élvezem. Ugyanakkor itt megy az M3-as autópálya, Európa egyik ütőere, ahol Kelet és Nyugat között az energia áramlik. Már a Jövő Háza kapcsán is az volt a mániám, hogy mi magyarok nem tartozunk se Kelethez, se Nyugathoz, hisz mi vagyunk a kettő között a Kapu maga.

  • Mégis, túl ezen, mi vonzott ide?

Például, hogy olcsón tudtam venni házat. Korábban sosem volt. Minden pénzem a mániáimra, a kutatásaimra költöttem. Nem gondoltam, hogy fontos a saját ház. Amikor viszont két éve megvettem, s bejöttem, hihetetlen nyugalom szállt meg. Olyan, mintha a föld alá bújtam volna. A vályog ugyanis számos sugárzást visszatart. S bár már Amerikában elkezdtem a növények iránt érdeklődni, a saját kertem, a saját növényekkel (mégha azok gazok is), megrázó élményt jelentett.

  • Mondhatjuk úgy, rádöbbentél a vidéki élet szépségeire?

A vidéki élet nem mindig szép, de tény, gyökeresen más közeg, mint amiben korábban éltem. Tavaly tavasszal felszántattam a kertet, mindenfélét vetettem bele. Korábban fogalmam sem volt, hogy a mezőgazdaság milyen hihetetlen harc a természet ellen. A gyomok, a kártevők, nem is beszélve az időjárásról. A városi életben, ha az ember betartja a szabályokat, s elvégzi időre a munkát, akkor megkapja a pénzét. A mezőgazdaságban, akármennyit dolgozhatsz, kapálhatsz, vegyszerezhetsz, ha jön a fagy, vagy túl sokat süt a nap, egyszerűen minden elmegy. Így megértettem azt is, miért vernek át állandóan a helyi vállalkozók. Hogy miért nem lehet igazán senkire számítani. Mert ők is úgy változnak, ahogy az élet. Közben pedig totális eufóriába kerültem. Úgy éreztem, amit egész életemben csináltam, az mind ide vezetett.

  • Nekem nem tűnik túl gondozottnak a telked…

Idén már nem volt kedvem mezőgazdászkodni. De továbbra is imádom a természetközeliséget. Nemrég vettem egy terepjárót, s azóta valóban nincsenek akadályok előttem.

  • És a számítógép? Itt is annyira intenzíven használod, mint korábban?

Amikor ideköltöztem, hónapokig nem csináltam rajta semmit. Legfeljebb megnéztem az emailjeimet. Pedig korábban valóban napi tíz órát ültem előtte. Vagy azért mert dolgoztam, vagy azért, mert művészkedtem. A zenekészítéstől a 3D-s tervezésen át a videóvágásig sokféle kreatív programmal ismerkedtem meg, s ezek állandóan izgattak. De azóta rájöttem, bármit csinálhatok a gépen, az sosem lehet olyan súlyú, mint egy fizikai tárgy. Nekem szükségem van az anyagra. Akár a papírra, akár a vászonra, akár a földre. Közben meg fával fűtök, és ahogy egyszer vágtam fel a tüzelőt, megfogtam fadarabokat, s megtetszettek. Nekiálltam hát faragni őket. A fadarabok pedig idővel szobrokká álltak össze.

  • A zenéléssel is felhagytál?

Időszakosan csinálom. Nemrég megtaláltam azt a hegedűmet, amit még a Bizottságban használtam, szétszakadt húrokkal, összetört húrlábbal, tönkrement vonóval. Mikor megint kézbe vettem, éreztem, megszólal. Olyan népies dallamokat tudok rajta játszani. A szaxofonok itt, a faluban valahogy idegenül szólnak. Meg hát persze ott van a komputeren való zenélés, amivel alkalmanként elszórakozom.

  • Kiadni viszont már régóta nem szoktál semmit. Miért?

Csak úgy szerettem lemezeket készíteni, ha hittem benne, hogy az a világon a legjobb zene. Ma már nem hiszem. Amikor csinálom, engem szórakoztat, de azt is megértem, ha ez másoknak nem érdekes. A merevlemezre folyamatosan születnek új dalok. Van rajta legalább 450 felvétel. Ha egy lelkes ember idejönne, hogy szeretne válogatni közülük egy lemezre valót, megtehetné. De ilyen ember nincs.

  • S mi van, ha egyszer elromlik a technika? S minden, amit felhalmoztál, elszáll?

Nemrég ellopták a laptopom, s kiderült, nem dőlt össze a világ. Ha elromolna a gépem, vagy esetleg ellopnák, szerintem, ugyanez lenne. A youtube-ra amúgy is sok felvételt feltettek rólam, igazából megelégszem, ha csak ennyi nyom marad utánam.

  • És a festés?

A művészetemről vallott véleményem szintén alaposan megváltozott. Régen úgy éreztem, a rajzaim és a képeim a világ legfontosabb művei. Amolyan világkultúrkincsek. Ha ezt nem éreztem, továbbdolgoztam rajta vagy megsemmisítettem. Most már ilyet nem képzelek. Aminek viszont örülök, hogy a gyűjtők felfedezték a rajzaimat. Ami szerintem az igazi erősségem. Nagyon direkt ember vagyok, s a rajz igazi direkt mondat. Amihez színek, színárnyalatok nem feltétlenül kötődnek. Tavaly a Missian Art Galéria elég bátor volt ahhoz, hogy kiállítsa a rajzaim. Annak sikerén felbuzdulva az ország legnagyobb aukciós háza, a Kieselbach szintén kitette a post-itjeim. Ezeket a 2x3 centis öntapadós papírokat a hivatalokban jegyzetelésre használják, én viszont Amerikában, amikor nem értem rá művészkedni, ezekbe sűrítettem bele minden művészi energiámat. S ezt végre a gyűjtők is észrevették.

--------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Wahorn András: Felkészültem az önvédelemre >> - interjú, 2008. október

Privát Bizottság-sztori >> - cikk, 2008. február

Wahorn András: Ha meghalok, nincs probléma >> - interjú, 1999. október

Wahorn András: Művészet ott születik, ahol falba ütközöl >> - interjú, 1998. május

Wahorn András: A kultúrában nincsenek szintek >> - interjú, 1994. december

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >> - interjú, 1993. február

Wahorn András: Nagyon szenvedélyes ember vagyok >> - interjú, 1991. június

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016