MW 2010 - Baba ZuLa mindent vitt

A második Mediawave-hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt előadója kétségkívül a rap keresztapjának tartott Gil Scott-Heron volt, zenei súlypontja mégis a legeslegvégére esett: az isztambuli Baba ZuLa a díjkiosztó után gyakorlatilag mindent vitt. Mágiában, látványban, energiában.

altFotó: Molnár Edvárd

 Már amikor péntek délután beléjük botlott az ember a Savaria mozi kávézójának függőágyai között, érezni lehetett, komoly zenei/szellemi töltet feszül bennük, pedig akkor még szerényen meghúzódtak a fal mentén, miközben a velük érkezett, első blikkre Yoko Onot idéző, csak nála legalább ötven évvel fiatalabb és nagyságrendekkel vonzóbb japán hastáncosnő kígyózó/rezgő testrészeire szegeződött a legtöbb tekintet. Aki persze a szombat esti koncert során szintén többször bevetette bájait és tánctudását, ott azonban a transzcendens modern törzsi zene örvényléseiben végig megmaradt epizodistának, optikai tuningnak, egyesek számára vizuális viagrának.

A Baba ZuLa évekkel ezelőtt szerepelt Fatih Akin Isztambul underground zenei életét szondázó filmjében (Crossing the Bridge), a Boszporuszon hajókázva az alábukó nap fényében nyomták szimpatikusan elszállós, dubos, pszichedelikus improvizációikat. Azóta számos külföldi fesztiválon megfordultak, Roskildétől a Printemps de Bourges-on át a Velencei Biennáléig, idén végre a Mediawave-re is eljutottak, hogy annak végére ők tegyék fel a pontot. Két órányi zabos dubos révülettel és etnikus pszichedeliával, a múlt tradícióinak és a jelen elektronikájának energikus, lehengerlő elegyével. Murat Ertel kezében olyan meggyőzően szólt az elektromos, gyakorta torzítóval megbolondított saz, mint az előző hétvégén megidézett Jimi Hendrixében anno a Stratocaster, a másik alapító, Levent Akman mindenféle kütyükön hozta hozzá az adekvát kortárs elektronikus alapokat, amikor meg kellett, cintányérokat és kanalakat paskolva fokozta a sámánisztikus összhatást, a zenekar harmadik tagja, Cosar Kamci pedig egy szál goblet dobon is kellően delejező pulzációt adott mindezek alá/mögé. Nehezebb lett volna a Baba Zuláénál szebb és erőteljesen fesztiválzáró produkciót megálmodni.

Pedig előzetesen úgy tűnt, a péntek este a Főtéren fellépő Gil Scott-Heron lesz az idei Mediawave legnagyobb szenzációja, mégiscsak zenetörténeti műfajoknak adott erős impulzusokat, írt nagy tételben társadalomkritikus dalokat, amúgy is igazi kultikus, öntudatos, fekete soulzenész/költő, túl a hatvanon, útban az örökkévalóság felé. Ráadásul sosem járt korábban Magyarországon, külön sajtótájékoztatót rendeztek a tiszteletére, ahol viszont se a drogokról, se a börtönévekről nem lehetett kérdezni, pedig nyilván lett volna róluk mondandója. Helyette inkább a maga rendkívül motyogós, kásás stílusában beszélt arról, miért szorult annyi düh és keserűség a hetvenes évekbeli verseibe, dalszövegeibe, miért kritizálta majd bátorította a hiphop előadókat, s ma mi a véleménye forradalmakról és Amerika első színes bőrű elnökéről.

alt

Ennél azonban fontosabbak voltak azok az emberi és zenei gesztusai, amiket péntek este tett, mégha roppant személyes, sallangmentes zenéje és előadásmódja sokkal jobban megélt volna intimebb közegben (akár a moziban), mint a szeles hűvös Főtéren, ahol mégiscsak zömében vele véletlenszerűen találkozott emberek előtt kellett megnyilatkoznia. De nem zavartatta magát különösebben: az első bluesos, soulos balladákat egy szál Rhodes kíséretében kántálta/dünnyögte a mikrofonba, később három zenész társaságában kicsit pergőbben és ritmikusabban tette ugyanezt, mintegy másfél óra hosszan. Azt várta volna az ember, hogy Scott-Heron leginkább a tizenhat év hiátus után megjelent friss albumát (I'm New Here) domborgatja, ehelyett szabadon kalandozott oda és vissza az időben, s ha néha volt is olyan érzésünk, hogy megakadt a lemezjátszótű, idővel azért mindig továbbdöccent.

Persze nem csak Scott-Heron és a Baba ZuLa jelentette a Mediawave második hétvégi zenei felhozatalát, műfajban és színvonalban eléggé eklektikusra sikeredett a paletta, akár a régmúlt idők örmény dallamait kortárs zajrock környezetben felélesztő Deti Picassora, akár hatvanas-hetvenes évek magyar beatvilágát újraélő/újraértelmező Qualitonsra, akár a Korai Öröm legjobb hagyományait továbbvivő, pszichedelikus folkrockká érlelődő Fókatelepre gondolunk. De hát a leginkább mégiscsak azokra az előadókra fogunk emlékezni, akik meghatározták ennek a hétvégének a fő karakterét, ők pedig valójában ketten voltak: Gil Scott-Heron és a Baba ZuLa.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

MW 2013 - A lijiangi szál >> - cikk, 2013.május

MW 2013 - Jöttek, zúztak, letaglóztak >> - cikk, 2013. május

MW 2013 - Zenekultúrákon átívelő örömzenélések >> cikk, 2013. május

MW 2012 - Akár a mogyorófa-virág >> - cikk, 2012. április

MW 2012 - Kontrollált káosz, kérkedő kakofónia >> - cikk, 2012. április

Bittová deleje >> - portrécikk, 2011.augusztus

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010.  május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május

Mediawave 03 - Variációk a női lélekre >> cikk, 2003. május

Mediawave 02 - Ideális helyszín, ideális koncertek >> - cikk, 2002. május

Mediawave 01 - Hússal, vérrel, lélekkel >> - cikk, 2001. május

Mediawave 2000 - A szonikus lenyomat >> - cikk, 2000. május

Mediawave 99 - A szokottnál szerényebb >> -  cikk, 1999. május

Mediawave-különítmény Ázsiában >> - cikk, 1998. november

Mediawave 98 - Lacy, Bittová, Muzsikás >> - cikk, 1998. május

Repedések - győri jazz >> - cikk, 1997. május

Mediawave 94 - Neonfényes mesék >> - cikk, 1994. május

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016