Erdély zenei hozadéka (Utolsó óra)

"A gazdagság nem vagyon, hanem a lélek állapota" - jegyezte meg Antiszthenész jó két és fél ezer évvel ezelőtt. Valami hasonló lebeghet a Fonó Budai Zeneház vezetői szeme előtt, talán ezért is ez a megveszekedett harci kedv. Két évvel a nyitás után nonprofit kiadványok tucatja, abszolút szemben a széllel, most pedig olyan népzenei gyűjtésbe fogtak, amelyre Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta nem volt példa.

Birtalan Mária, szilágybagosi népdalénekes - hivatalosan adatközlő - arcát alaposan felszántotta az idő. Faluja az utolsó magyar település a Berettyó felső szakaszán, feljebb román falvak sorakoznak. A nyelvterület szélén élnek, amelynek, tudjuk, mindig erős az archaikus vonzalma.

Birtalan Mária a szilágynagyfalusi bandával vendégeskedik Budapesten. Hat napig vannak itt, a zenészek húzzák egész nap, ő meg a sógorával, ha kell, beszáll énekelni. Mondják, csak remélni tudják, hogy a gyerekek megtartják a hagyományt, bár a nagyobbik lány állítólag még a vécén is énekel. A fiatalok többsége a faluban inkább a gépzenére rezdül, a lakodalomban is arra vágynak, nem a cigányzenekarra.

Pedig a szilágynagyfalui cigány muzsikusok - erdélyi társaikhoz hasonlóan - fénykorukban rendszeresen több nemzetiségnek játszottak, az ujjukban van a magyar, a román, a cigány, a szász és a zsidó népzene. Ők még a hagyományos, a magántulajdonra épülő gazdasági rendszerben lettek emberek, lassan kihalófélben vannak, a többgenerációs tudást igazából nincs kire hagyományozni. Talán az utolsó órában vagyunk, hogy mentsük a menthetőt, vallják a Fonó vezetői is, ezért megpróbálják még egyszer feltérképezni és képben, hangban dokumentálni az országnyi vidék elképesztően gazdag zenei-szellemi örökségét.

Negyvenöt héten keresztül hetente más-más együttes anyagát rögzítik és dolgozzák fel, bemutatva, hogy létezik egy egységes, régi, erdélyi hangszeres zenei nyelv. A szilágynagyfaluiak után jönnek a magyarszovátaiak, a görgényoroszfaluiak, lesz szilágysági román banda, felső-Maros menti és kolozsi magyar együttes. A gyűjtés archiválásában részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia, bekerül a Népzenei Tárba, kutatási célokra bárki számára hozzáférhető. A nagyközönség pedig a felvett anyagok hetvenperces esszenciáját CD-n vásárolhatja meg.

A zenekarokkal általában egy pár táncos is érkezik, előadva az adott tájegység jellegzetes táncait. Egy japán (!) támogatónak köszönhetően digitális kamerával rögzítik az összes mozdulatot, két koreográfus, Zsuránfszky Zoltán és Fügedi János pedig mindent lépésről lépésre lejegyez.

Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta tehát nem volt ilyen átfogó erdélyi népzenei gyűjtés. Ugyanaz, mégis más, mint amit a század elején Bartók, Kodály, Vikár vagy Szabolcsi elkezdett. Mert míg a nagy elődök általában elméleti megközelítésből, az ősiséget kutatva szelektíven gyűjtöttek, a most célba vett nyolc vidék teljes zenei hozadéka a szalagra kerül, függetlenül annak eredetétől. Óvatos becslések szerint ez a vállalkozás legalább harmincötmillió forintba kerül. A Fonó vezetői eltökéltek, a Néprajzi Múzeummal és az MTA Zenetudományi Intézetével közösen pályáznak a Nemzeti Kulturális Alapnál, a kultuszminisztériumnál, a Városházánál, ahol csak lehet. Ha a kulturális vezetés nem érdeklődik, a tervüket akkor is véghez viszik. Ha másként nem, hitelből.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Fonó 15 - videók >> - videóinterjúk, 2010. november

Kelemen László - Élő és újraélhető népművészet >> - interjú, 2002. augusztus

ÖsszeFONÓDva >> - cikk, 2000. október

Utolsó óra fesztivál >> - cikk, 1999. május

Erdély zenei hozadéka (Utolsó óra) >> - cikk, 1997. október

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016