Sequence: bátran kísérletező, mégis szerethető

Adott két, eltérő zenei környezetből érkező, hangszerét remekül kezelő muzsikus, akik tavaly ősszel egy videofelvétel kapcsán találkoztak, örömzenélgettek, körbejárták egymást zeneileg – és közöttük az a bizonyos kémia akcióba lépett. Olyannyira, hogy e spontán zenélésből azóta egy bátran kísérletező, mégis szerethető nagylemez (Thing) született. A hegedűs Kézdy Luca és a dobos Szendőfi Péter duója, a Sequence legközelebb a debreceni jazznapokon érhető tetten élőben (augusztus 6, 21:30, Ludas színpad, Kölcsey Központ).

Fotó: Bugár MátéFotó: Bugár Máté

 A műfajok perifériáin mozgó, alapvetően improvizatív zenei világból érkező Kézdy Luca (1980) mindig is szerette a minimál-felállásokat. Anyazenekara, a háromfős Santa Diver mellett évek óta működik egy kizárólag szabadzenét játszó lengyel-osztrák-magyar triója, nagyritkán pedig szólókoncerteket is ad. Korábban kétszer tett arra kísérletet, hogy kipróbálja magát egy ütőhangszeressel duóban, de egyik alkalommal sem érezte úgy, hogy egyrészt kellően ki tudták volna egészíteni egymást, másrészt hogy a produkció mindkét pillére egyensúlyi helyzetbe került volna. A mainstream jazz felől közelítő Szendőfi Péter (1968) személyében azonban végre olyan partnerre talált, akivel kellően érzékenyen és kreatívan tudnak egymásra rezdülni.

Remekül klappoló hegedűs-ütőhangszeres duóra persze akadnak példák a zenetörténetben – még idehaza is, lásd Lantos Zoltán és Horváth Kornél kettőse –, de a hegedűs-dobos felállás eléggé fehér hollónak számít a szakmában. Főleg úgy, hogy „egész estés” koncertre alkalmas repertoárral is rendelkezzen. Ehhez persze kell, hogy mindketten kellőképpen kiaknázzák az elektronika adta lehetőségeket: Kézdy Luca looper segítségével többszörözi meg szólamait és a telítettebb hangzás érdekében bőséggel bevet effekteket, Szendőfi pedig az akusztikus dobfelszerelés mellett egy trigger modul segítségével szólaltat meg elektronikus hangokat és basszus futamokat. Mindettől a produkció más jelleget ölt, mintha bejátszott zenei alapokra játszanának (szép magyar szóval: félplaybackelnének), hisz ez esetben a rendelkezésre álló idő is rugalmassá válik, nemhogy a zenei szerkezet, de még a tempószám sem köti gúzsba a kezeiket.

Fotó: Bugár Máté

Arra is figyeltek, hogy a lemezen a két muzsikus szerzőként is azonos súllyal szerepeljen. S bár viszonylag könnyedén felismerhető, mikor ki jegyzi a copyrightot, a produkció egyik lényegi jellemzője éppen az, hogy benne e két, karakteresen másban gyökerező zenei világ sosem válik túlzottan kontrasztossá, bántóan eklektikussá. Sőt, ez az elektronikus alapokra épülő, improvizatív, helyenként pszichedelikus színekben gazdag zene éppen e kettősség révén marad kellően kreatív és változatos. Főleg az évek során a maga saját, karakteres hangját szépen megtaláló Luca szárnyal folyamatosan: játékában hol a karcosság, hol a selymesség dominál, azzal hol sodorja, hol ringatja az embert. Néha úgy hegedül, mintha torzított gitáron játszana. S ha időnként túl soknak is tűnik a menet közben bevetett effekt, összességen a Thing az idei év egyik legbátrabb, mégis legszerethetőbb improvizatív zenei produkciója.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

>> Sequence: bátran kísérletező, mégis szerethető >> – kritika, 2016. augusztus

>> DAV - Köztes zene, fúvósokkal >> – cikk, 2010 március

>> Kézdy Luca - Hol szívszorító, hol izomlazító >> interjú, 2009. május

>> Santa Diver és egyéb tripek >> – kritika, 2009, február

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016