Natalia M. King - Egy afro-amerikai Párizsban

Dominikai származású afro-amerikai hölgy, aki Brooklyn mélyéről indult, később becsavarogta az Egyesült Államokat, majd repülőre szállt, és meg sem állt Párizsig. 2000-ben, túl a harmincon készítette el bemutatkozó albumát, e meghatározhatatlan műfajú, szenvedélyes gyöngyszemet, a Milagrot és most három évre rá itt folytatás, a rockosabb, harapósabb, zaklatottabb Fury and Sound.

alt

Hosszú és változatos utat tett meg Natalia M. King, míg 1998 júniusában Párizsban letelepedett. Dominikai szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1969-ben, Brooklyn latin negyedében, anyja a bátyával egyedül nevelte, és csak tinédzserkorában sikerült kitörniük e gettóból. Rochesterbe költöztek, a főiskolán szociológiát és középkori történelmet tanult, plusz a humanista John de Salsbury-ről írta szakdolgozatát. De aztán innen is tovább állt, és példaképeihez, Jack Kerouachoz, William Burroughshoz, Robert Johnsonhoz hasonlóan nyakába vette a földrészt. Kései hippiként becsavarogta az Egyesült Államokat, közben elidőzött néhány vonzóbb helyen, a Grand Canyonban, Oregonban, Seattle-ben és Alaszkában, mígnem Los Angelesben állapodott meg. Közben alkalmi munkákból tartotta fel magát, volt gyári munkás, pizzafutár, taxisofőr és adománygyűjtő, s csak az Angyalok Városába érkezve határozta el, hogy a zenére teszi fel az életét.

A nagy R 'n B/hiphop hegemónia közepén itt, LA-ben fedezte fel szülei generációjának zenéjét, Jimi Hendrix, Tom Waits, a Doors, a CSN & Y, Otis Redding és Aretha Franklin univerzumát. "Nem hiszek a faji és generációs különbségekben, miként az úgynevezett társadalmi-etnikai hagyományokban sem. Amit tudok: Hendrix refrénjei univerzálisak és halhatatlanok. Ahogy Janis Joplin hangja is" - nyilatkozta utóbb. Ehhez a zenei univerzumhoz jött évekkel később Eric Dolphy, Ornette Coleman és Nusrat Fateh Ali Khan világa.

Öt évet töltött Natalia Los Angelesben, jobbára a Mojo Monks nevű nyers, formabontó bluestrióban énekelt és gitározott. Aztán egyre szűkebbnek érezte maga körül a levegőt, és 1998 júniusában úgy döntött, ugrik egy nagyot az ismeretlenbe - átrepült Európába, Párizsban telepedett le. Egyrészt szeretett volna szembesülni a mítosszal, hogy a francia főváros mindig is szívélyesen fogadta a fekete amerikai jazz- és bluesmuzsikusokat, mint tette az ötvenes-hatvanas években például Miles Davisszel, James Baldwinnal, Chester Himesszal, Willie Dixonnal, másrészt mert Párizs igazi gyűjtőhelye a világ minden tájáról érkező zenészeknek. A sors kiszámíthatatlansága, hogy a bő választék ellenére partnerei azóta is őshonos franciák.

Párizsban gyakorlatilag előröl kezdett mindent, másfél évbe telt, míg a metróaluljárókból a Bastille tér környéki bárokon és a La Fleche d'Or színpadán át a Canal+ kamerái elé került, és míg 1999 októberében az Olympiában ő melegítette a közönséget Diana Krall koncertje előtt. Majd jött a Universal Jazz ajánlata, és 2000-ben debütáló albuma, a Milagro.

Minden hozzá kötődik rajta: zene, szöveg, hangszerelés. A milagro szót a franciák a különleges csodára használják, és ez közel hetven perces anyag valóban magával ragadó, máshoz nehezen hasonlítható szónikus és szellemi utazás az arra fogékonyaknak. Minimál-felállásban - két gitár és dob, plusz ének - borongósabb balladák sora. Blues, rock, funk, gospel, folk és orientális elemek egyaránt fellelhetők a dalokban, de ezek nem holmi színezékek, Natalia minden stílusból a mondandójához megfelelőt túrja ki, gyúrja össze őket egészen egyéni világgá. Szenvedélyessé, hipnotikussá, szárnyalóvá, személyre szabottá. Első kóstolásra kicsit furcsa és helyenként monoton is mindez, de többszöri nekifutásra feltárulnak a kellő mélységek és rétegek.

"Végre megtaláltam magam. Olyan ez a lemez, mintha újjászülettem volna" - nyilatkozta anno. Majd az anyagot több mint száz koncerten népszerűsítette Európában és az Egyesült Államokban. Aztán tavaly nyáron úgy érezte, érdemes ismét stúdióba vonulnia, tíz új dallal és teljesen új társakkal. Az újjászületés után most a halál áll a középpontban, alapvetően egzisztencialista megközelítésből, "mielőtt túl késő lenne, mielőtt a földbe tennének, mit tehetnénk mást, mint létezünk? Nem nyerhetünk, nem veszthetünk, nem szállhatunk ki, csak élhetjük tovább az életet" - miként énekli az egyik dalban.  

Ezúttal kvartettben játszanak, a megszokott két gitár-dob felállás egy csellistával bővült. Maga az anyag lényegesen nyersebb, rockosabb, harapósabb lett, mint elődje, egymásba érő borús balladák és helyeként kifejezetten heves érzelmi kitörések sora, sok-sok elektromos gitárral, zajjal, torzítással. Helyeként még az énekre is tettek effekteket, sőt, a felvételekbe bezavaró mobiltelefon-kerregést is úgy hagyták. S bár Fury And Soundon a technika a megszokottól lényegesen nagyobb hangsúllyal van jelen, a produkció végig abszolút személyes hangvételű és emberközeli maradt.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016