Skinheadek - 2. Bőrfejűek Délen és Nyugaton

Nagy-Britannia után nézzünk szét a jó öreg Kontinensen. Mivel a hetvenes évek skinheadjeinek túlnyomó többsége a főleg színesbőrű előadók által énekelt reggae dallamokra táncolt, Nyugat-Európa más országaiban ugyanilyen formában jelentkezett először ez a divatirányzat. Később, az évtized vége felé, amikor a botrányok kezdődtek Angliában, és az újságok egyre többet foglalkoztak a témával, Nyugat-Európában szintén kialakultak a javarészt jobb- és szélsőjobboldali skinhead csoportok.

Franciaország

Részben földrajzi közelségének köszönhetően, részben a hasonló társadalmi problémák hatására a mozgalom legkorábban Franciaországban jelentkezett. A nyolcvanas évek első felében, elsősorban az északi tartományok nagyobb városaiban skinhead együttesek alakultak, és megjelentek a hozzájuk kapcsolódó csoportok. (A Skinkorps St.Etienne-ben, a Legion 88 és az Evil Skins Párizsban.) Angliához hasonlóan itt is elsősorban a gazdasági válság, a munkanélküliség és a volt gyarmatokról, főleg Észak-Afrikából bevándorlók motiválták ideológiájukat és cselekedeteiket. De, annak ellenére, hogy hamarosan az utcákon - főleg a nagyvárosok külső kerületeiben - megjelent az erőszak, a rendőrség erős fellépésének köszönhetően sikerült annak terjedését és hevességét valamelyest mérsékelni.

A nyolcvanas évek végére aztán megerősödtek a skinhead ideológiát részben felvállaló, azzal bizonyos rokonságot mutató jobboldali politikai csoportosulások. Közülük a Le Pen vezette Nemzeti Front napjainkra jelentős politikai tényezővé vált. A skinehadek többsége támogatja mozgalmát, hiszen ő foglalkozik velük, felemeli szavát a munkanélküliség és a bevándorlóhullám ellen. A „szélső-jobboldal előretörését” - ahogy a kommentárokban Európa-szerte megfogalmazták a francia eseményeket - elősegítette a szocialista kormányzás alatt jelentkező társadalmi elégedetlenség, ami végül az idei választásokon a baloldali kormány látványos bukásához vezetett.

A jobboldali skinheadek, akárcsak Nyugat-Európa más országaiban, gyakran bukkannak fel a labdarugó stadionokban. Legtöbbjük a Paris St. Germain meccseit látogatja, s elkülönülve a többi szurkolótól, saját társaságot hozott létre Darkside néven. Különösen a nyolcvanas évek végén aktivizálták magukat, de napjainkban viszonylagos csend honol.

Ibéria

A spanyol skinheadek politikailag szervezetlenebbek francia eszmetársaiknál. Központjuk Madrid, ezen belül két rivális klubcsapathoz, elsősorban az Atleticohoz, kisebb részben pedig a Realhoz köthetőek. Mozgalmuk számos ponton kapcsolódik az Ibériai félsziget két jelentős népcsoportjához, a baszkokhoz és a katalánokhoz. Baszk-földön 1988-ban jelentkeztek először - elsősorban San Sebastianban és Bilbaoban - olyan szemléletű skinheadek, akik önálló ország alapításáról álmodoznak, és a spanyolokat megszállónak tekintik. Érdekes, hogy ennek ellenére elítélik az Euskadi Ta Askatasuna (ismertebb nevén: ETA) nevű terror-szervezetet, akárcsak Herri Babasuna befolyásos politikai csoportosulását, amely ugyan programjában függetlenségi elveket hirdet, de a skinheadek számára túl baloldalinak tűnik.

A baszk skinheadeket nem sok baráti szál fűzi a spanyolokhoz, annál több a katalánokhoz, akikkel, ha másban nem, a spanyolok iránt érzett ellenszenvben megegyeznek. A katalán skinheadek központja Barcelona. Az FC Barcelona stadionjában állandóan ott feszül a Catalunya feliratú, hatalmas zászló, nem hagyva kétséget affelől, hogy milyen érzelmű fiatalok járnak a kapu mögötti szektorokba.
Portugáliában töb, mint egy évtizedes múltra tekint vissza a skinhead-mozgalom. 1980 körül jelentek meg a szubkultúra első követői. A legjelentősebb városok: Almuola, Lisszabon, Coimbra és Porto, ahol számuk - városonként - elérheti a száz főt. Számukra a legnagyobb problémát a volt gyarmatokról (Angolából, Mozambique-ból, Indiából, valamint Timor szigetéről) érkezett bevándorlók jelentik. A legismertebb portugál skinhead zenekar a Guarda de Ferro, azaz a Vasgárda. (Akárcsak a második világháború idején Corneliu Codreanu által vezetett román fasiszta alakulat.)

Benelux Államok

A belgiumi skinhead-térkép a spanyolországi helyzettel mutat hasonlóságot. A lakosság többségét képviselő flamand népességből kikerülő skinheadek nem szimpatizálnak az ország déli részén élő vallonokkal. Számuk nem jelentős, sem Brüsszelben, sem Liege-ben, sem Antwerpenben nincsenek többen húsz főnél. A flamand és a vallon skinheadek közötti szembenállás inkább a történelmi múltból táplálkozik, sokuk számára csak jelképes értelmű. Ideológiájukban inkább a színesbőrű, nem európai nemzetek bevándorlói elleni közös fellépést sürgetik, az európai népek egymással való szembenállása helyett.
A térség legkevesebb skinheadje Európa két legtoleránsabb országában, Hollandiában és Dániában található. Feltűnő viszont, hogy a félmillió lelket sem számláló Luxemburg mini-államban tucatnyi bőrfejű lakik, akik saját újságot adnak ki Das Droitz néven.

Német nyelvterület

A legtöbbet a németországi skinheadekről hallunk, noha 1990-ig a nyugat-németországi skinheadek száma és jelentősége nem sokban haladta meg a nyugat-európai átlagot. Különbség csak a jobb szervezettségükben, propagandájukban, és a néha nyíltan neonáci nézeteikben fedezhetünk fel. Nagy álmuk, az ország újraegyesítése után nem sokkal később kiderült, a történelmi dátummal nem kizárólag az ország életében kezdődött új fejezet, hanem a skinhead-mozgalom számára is új perspektívák nyíltak.
Korábban beszerezhetetlen skinhead öltözékek, lemezek, információk könnyen elérhetővé váltak a keleti tartományok fiataljai számára is, így a jobboldali skinhead-élet súlypontja fokozatosan áttolódott a volt NDK nagyobb városaiba, Drezdába, Lipcsébe, Rostockba. Az egyesítést követő, korábban ismeretlen munkanélküliség egyre nagyobb méreteket öltött, ezrével sodorta kilátástalan helyzetbe a fiatalokat. Megkezdődtek a menekülttáborok elleni támadások, amelyek látszatra egyre szervezettebbnek tűntek. Az egyesítés második évfordulóján pedig a Molotov- koktéloktól szinte lángba borult az egész keleti országrész.

Európában jelenleg a legtöbb skinhead Németországban él. Becslések szerint számuk - a neonácikkal együtt - öt-hatezerre tehető. Vannak, akik szerint csak szervezettségük miatt látszanak ennyinek. Tény viszont, hogy nemcsak a nagyvárosok peremkerületeiben működnek, de megjelentek a csendes vidéki városokban, és az sem ritka, hogy valamely apró település egyetlen kocsmájában is ott vannak a skinheadek.

Németországban tehát - mint az eddigiekből is érzékelhető - némileg más a tömegbázisa a skinhead-mozgalomnak, mint például Angliában. Mivel a szubkulturális vonások mellett sokkal hangsúlyozottabban jelentkezik a politikai színezet, soraikban nemcsak a munkásosztály fiatal képviselőit, de gyakran iskolázott (néha egyetemista, főiskolás), nem ritkán középosztálybeli ifjakat találunk. A skinheadek hagyományos ellenségei/célpontjai kibővülnek a kommunistákkal, anarchistákkal, és egyéb baloldali autonóm szervezet követőivel. A politikai ellentétek olykor szabályos utcai ütközetekben vezetődnek le.
Az 1992. május elsejét akár katasztrófanappá nyilváníthatták volna Berlinben, amikor részben külön, részben egymás ellen tüntető, főleg Nyugat-Berlinből érkező baloldaliak csaptak össze az elsősorban Keletről érkezett nacionalistákkal, neonácikkal. Az erős jobboldal mellett ugyanis Németországban igen erős az úgynevezett „utcai baloldal”. Akárcsak a neonácik, ők sem riadnak vissza a terrortámadásokól. Ők a vendégmunkások mellett tüntetnek, szlogenjük a nácik Ausländer Raus-ával szemben a Nazis Aus. Érdekes, hogy külsőre esetenként teljesen azonosan néznek ki a másik oldal fiataljaival. Bár sokan közülük skinheadek - vagyis skinhead divat szerint öltöznek -, ők S.H.A.R.P.-ok, vagyis redskinek.

De térjünk vissza a jobboldaliakhoz. Sajátosság még, hogy nem csak a menekülttáborok és a baloldali tűntetők ellen hajtanak végre akciókat, hanem a homoszexuálisok és a nyilvánosházak ellen is. A németországi skinheadek által támogatott politikai csoportok a viszonylagosan névtelen Szabad Német Munkáspárt, a Német Népi Únió, a Nemzeti Alternatíva, a Nemzeti Lista, és a jelenleg elég népszerű Michael Kühnen által vezetett alternatív csoportosulás, mely helyenként igen nyíltan vállalja fel  szélsőjobboldali nézeteket. Sokkal jelentősebb viszont a számos tartományi parlamentbe is bejutott Republikánus Párt, melynek vezetője Franz Schönhuber, aki (ha hinni lehet az újsághíreknek) a második világháború idején az SS tagja volt.

Ausztriában viszont nem csak számában, de arányában is sokkal kevesebb skinheaddel találkozhatunk, mint Németországban. A legtöbben Bécsben, Grazban és Linzben élnek, de számuk a fővárosban sem haladja meg a kétszázat. Sértésnek veszik, ha osztrákoknak tekintik őket, legfeljebb a bécsi, grazi, linzi jelzőket fogadják el, egyébként Németországhoz tartozónak vallják magukat. Közöttük a Szabadságpárt a legfontosabb szélsőjobboldali politikai tényező.

Dél-Európa

Olaszország szinte egész területén találhatóak skinheadek, a fejlettebb északi városokban éppúgy, mint Cataniában, Messinában és Palermóban. Érdekes, hogy a fejlettebb, iparosabb Észak és az inkább mezőgazdaságban erősebb Dél társadalmi ellentétéből semmit sem lehet tapasztalni a két régió bőrfejűi között. Ez azért is meglepőbb, mert Európa skinheadjeire jellemző az akár több száz éves társadalmi beidegződések markáns képviselete. Az olasz skinheadek két saját politikai szervezete, a Veneto Fronte Skinheads (VFS) és az Azione Skinhead (AS) egyesíti a félsziget bőrfejűit.

Görögországban 1980-ban jelentkeztek a skinheadek először a fővárosban, Athénban, majd a második legnagyobb városban, Thesszalonikiben. 1983-ra mintegy négyszáz skinheadje volt Hellásznak. Nacionalista együttesek alakultak, mint az Utolsó Patrióták és a Dél Felemelkedése Athénból, vagy a Harcos Büszkeség Thesszalonikiből. 1986-ig három politikai párttal is próbálkoztak, míg végül saját maguk vonultak az utcára és vettek részt anti-kommunista felvonulásokon. A nyolcvanas évek végére az első generáció teljesen felmorzsolódott. A bevándorlókkal, kommunistákkal és a rendőrséggel történt összetűzések miatt jónéhányuk a rácsok mögé került. 1990-ben új, fiatal skinhead generáció formálódott, saját együttessel és újsággal. A bőrfejűek többsége itt is, akár csak Európa más országaiban, aktívan látogatják a labdarúgó mérkőzéseket.

(folytatása jövő héten)

Jávorszky Béla Szilárd - Thoroczkay Zsolt

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Skinheadek - 1. A kezdetek: Nagy-Britannia >> - cikk, 1993. szeptember

Skinheadek - 2. Bőrfejűek Délen és Nyugaton >> - cikk, 1993. szeptember

Skinheadek - 3. Bőrfejűek Európán kívül >> - cikk, 1993. szeptember

Skinheadek - 4. Bőfejűek a volt szocialista blokkban >> - cikk, 1993. október

Skinheadek - 5. Bőrfejűek Magyarországon >> - cikk, 1993. október

A skinheadbakancs >> - cikk, 1993. április

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016