Szubjektív, de lehetséges (MLT-könyv)

Folyamatos múlt címmel közel húsz év zenei témájú írásait rendezte kötetbe Marton László Távolodó, a Magyar Narancs egykori zenei szerkesztője. A szegedi Fosszília műhely által megjelentetett négyszáz oldalas, képekkel illusztrált kötet a magyar és nemzetközi zenetörténet egyik kétségkívül szubjektív, de lehetséges olvasata, interjúk, portrék, lemezismertetők és koncertbeszámolók formájában.

alt

„Amikor 2001-ben kórházba kerültem, egy fájdalmas műtét kapcsán megcsapott a halálfélelem addig ismeretlen szele - eleveníti fel a kezdeteket Marton László Távolodó egy zuglói pizzériában. - Felmerült bennem, ha meghalok, mennyi elvarratlan szál marad utánam. Átgondoltam hát, mi mindennek kellene a végére járnom, kapcsolatokban, irodalomban, félbeszakadt munkákban. S elkezdtem a magánmitológiámmal, az élményeimmel, a múlt idővel foglalkozni.”

Marton először szépirodalmi vonatkozásban próbálta rendezni a sorokat, merthogy a nyolcvanas években, még magyar-történelem tanár korában kizárólag ezzel foglalkozott, az évtized közepén több vékony kötetet (Silver-Reed, Távolodó, A távollét bódulata) is megjelentetett magánkiadásban. Így a kórházból kijövet újra nekiállt szépirodalmat írni, és ebben kulcsfontosságúvá vált az idő, a múlt, az emlékezet. Így született meg 2004-re az Ezeregy rémes éjszakám legszebb meséi című kötete, amellyel életművének ezt a szeletét lezártnak tekintette.

Zenei témában az első könyve a Krízis-rock volt, 1990-ben, szintén magánkiadásban. Benne azokat az előadók (Patti Smith, Tom Waits, Laurie Anderson, Lou Reed, Nick Cave, David Bowie, Lydia Lunch, Joy Division, Sonic Youth, Einstürzende Neubauten) pályáját és életét foglalta össze, akikről úgy érezte, hasonlóképpen gondolkodnak a világról, mint ő.

A Krízis-rock nemcsak a magyar nyelvű rockirodalom egyik fontos kötete, de még sikeres is volt. Marton valamennyi könyve közül az egyetlen, ami hamar elfogyott és amelynek az újrakiadási tervével azóta többször megkeresték. Ő azonban úgy vélte, ugyanabban a formában nincs értelme az újbóli publikációnak. Ahogy az 1997-es Kispál és a Borz könyvének vagy eddigi legnagyobb könyves vállalkozásának, 2001-ben megjelent és a terjesztés útvesztőjében gyakorlatilag elveszett Érintés (Világzeném) című kötetének sem lenne.

Aztán 2006 őszén úgy döntött, befejezi a Magyar Narancs zenei oldalainak a szerkesztését. Akkor azt hitte, hogy milyen jó lesz neki: nem azért kell zenét hallgatni, hogy írjon róla, s nemcsak olyanokat, amikről írni szeretne. Hogy nem az lesz a lényeg, hogy kövesse a friss megjelenéseket, hanem visszatér a múlt, amikor valóban a belső azonosulás, illetve a belső vágy hatására tett fel egyes albumokat. Vett magának hát egy új lemezjátszót, hozzá előszedte a régi LP-it, azokat, amikor a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években rongyosra hallgatott. De hamar kiderült, ez nem ilyen egyszerű. S hogy a visszatekintés vagy számadás elkerülhetetlen.

„Amikor ezeket a zenéket hallgattam, nagyon hitetlen, nagyon kibukott, nagyon kétségbeesett, nagyon apokaliptikus látásmódú voltam - magyarázza. - Nagy kérdés volt számomra, hogy mára mi marad érvényes közülük. Kiderült, hogy ami akkor igazán fontos volt, az ma is az, ami pedig csak gesztusértékű vagy kortünet volt, az mára a múlté. Nem állítom, hogy a kötetben szereplő előadókat egyformán szeretem, vannak köztük olyanok, akiket kevésbé hallgatok, vagy zenéjükkel nem gyakoroltak rám olyan mély hatást, mint mások. De ahogy gondolkodnak a világról, ahogy próbálják önmagukat megfogalmazni, az roppant izgalmasnak tűnt számomra.”

A Folyamatos múlt tehát nem rocktörténeti kézikönyv, inkább egyfajta tallózás abból, amit Marton László Távolodó 1989 óta ebben a témában publikált. Elsősorban a Magyar Narancsban, de van itt néhány írás a Balkonból, az Alterockból, a Wantedből, a Magyar Ifjúságból és a Voltból is. Nagyjából száz cikk, interjú, portré, lemezismertető és koncertbeszámoló, öt tematikus blokkra osztva. Nem mindegyik olvasható eredeti formájában - ha szükségét érezte, Marton javította, szerkesztette, rövidítette vagy éppen kiegészítette a szövegeket.

„Nem tartom magam zenekritikusnak, nem ismerem a kottát, nem tudok semmilyen hangszeren játszani - így Marton. - Mindig úgy próbáltam meg írni a zenéről, hogy a szöveg, a hangulat, az élmény azok számára is érdekes legyen, akik nem ismerik az adott előadót, vagy egyáltalán nem érdekli őket a zene. Így írásaimban megkülönböztetett figyelmet kaptak a sorsok, az életutak.”
A jól megírt cikkek persze ritkán állnak össze valódi kötetté, és ez alól a Folyamatos múlt sem kivétel. A merítést persze erősen meghatározta, Marton az elmúlt húsz évben kiről írt egyáltalán, s azt éppen milyen formában tette, így egyes előadók életműve, életútja, mondanivalója nem mindig áll arányban a kötetben elfoglalt helyével De ettől még a Folyamatos múlt a magyar és nemzetközi zenetörténet egyik kétségkívül szubjektív, de lehetséges olvasata.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok (Könyvkritikák):

Metál az idő >> - cikk, 2008. március

Világzenei érintés >> - cikk, 2001. július

Hungarian blues (Fekete Kálmán, Nemes Nagy Péter és Martsa Balázs könyveiről) >> - cikk, 2000. augusztus

(El)képes(ztő) pop-rock enciklopédia >> - cikk, 1999. június

Magyar könnyed zenei lexikon >> - cikk, 1999. február
A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016