A rock története 3.

A rock története 3.

Sebők Jánossal eredetileg 2008-re terveztük A rock története 3. megjelentését, amely – közös sorozatunk ötödik köteteként – a nyolcvanas évek nemzetközi rocktörténetét taglalja, az újhullámtól a metálon és a világzenén át a hiphopig. 2007 nyarán neki is állunk a megírásának, de időközben annyira megromlott a kapcsolatunk a Glória Kiadóval, hogy az év végére behúztuk a fékeket. A kézirat nagyjából 40 százalékon állt ekkor, félretettük és vártuk, hogy változzanak körülötte a viszonylatok.

Ma már tudható, hiába tettük. Évekkel később a Glória Kiadó olyan adósságspirálba került, hogy 2011-re végérvényesen csődbe ment, nem sokkal később elrendelték a felszámolását. Időközben – különböző okok miatt – Jánossal is eltávolodtunk egymástól, más utat jártunk, más elképzelésekkel. 2013 áprilisában bekövetkezett váratlan halála pedig végképp pontot tett a közös munka végére.

Akkor döntöttem úgy, hogy teszek még egy kisérletet A rock története 3. tető alá hozására. Persze előbb be kellett fejeznem az aktuális két könyvprojektemet (Muzsikás 40, A magyar jazz története). Ám közben előbányásztam a régi, közel sem nyomdakész és erősen aktualizálásra szoruló kéziratot. Meg hát a maradék 60 százalékot már egyedül kell hozzátennem. De 2015 januárjában leültem tárgyalni a Kossuth Kiadó vezetőivel, s nagyon úgy tűnik, 2015 december 4-től végre tényleg ott lesz a boltokban A rock története 3.!

* * *

Aki szeretne példányokat venni a kereskedelmi forgalomban már nem kapható A magyarock története 1-2.-ből, illetve a néhol még fellelhető A Rock története 1-2.-ből, az kattintson ide >>

 

 

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016