Tartalomjegyzék 2.0

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder)

Jávorszky Béla már a Sziget tízéves jubileumára is összeállított egy könyvet (10 év HÉV címmel), a mostani évfordulóra pedig egy még vaskosabb, alaposabb kötetben tekinti át a történetet. Amellett, hogy évről-évre haladva bemutatja a legfontosabb történéseket, jelenségeket, portrét ad a főszervezőkről, és az összes fontos háttérszereplőt is megismerteti. A Sziget-látogatók előtt ismeretlen belső történések bemutatásától az éves kimutatásokig, a politikai háttértől a sztárokkal megesett vicces sztorikig mindenre kitér a kötet, rengeteg keretes érdekességgel és fotóval. Egy ideig biztosan ez lesz „a" Sziget-könyv.

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>

Húsz év együttlét (Funzine)

A Sziget 10 éves jubileumán megjelent a Nagy sziget könyv (10 év hév) című kiadvány, így nem csoda, hogy egy újabb évtized után Jávorszky Béla Szilárd újra billentyűzetet ragadott.

A szerző szakíró, de nem a köldöknézős bölcsész típusból, így aztán ez a könyv is kellően laza stílusban – már-már azt mondhatjuk: olvasmányosan – íródott. Emellett az alaposság igényével, így aztán néha kicsit nehézkesnek tűnik, hogy ugyanarról – mondjuk a kezdetekről – egy sor ember nyilatkozik a Kossuth Kiadónál megjelent könyvben. Viszont ezen nagyon jól segít a könyv szerkezete: képek szakítják meg a monológokat – akár a szerzőét, akár riportalanyaiét –, mégpedig elég sűrűn, elég szellemesen, ráadásul nem is akármilyenek. Bár kétségtelen, hogy a borítóhoz használt Aknay Csaba-fotó a legnagyobb találat, de a kötet egyben az elmúlt húsz év riport- és hírlapfotózásának is emléket állít – kezdve a hazai és nemzetközi díjakat halmozó legnagyobbaktól az – adott pillanatban – ismeretlenekig.

A kötet nagy része riportok formájában próbálja meg körvonalazni az elmúlt két évtizedet, és az olvasó olykor-olykor sokat tudóan mosolyoghat például az események idején még III. kerületi polgármesterként regnáló jelenlegi főpolgármester és a jelen pillanatban a Sziget vezetését egyedül birtokló Gerendai Károly összecsapásain.

Ezzel együtt érdekes végigkövetni egy új vállalkozó generáció fejlődését is: a kezdetben nagy gondolatok mentén, nagy elhatározásokkal indult nonprofit szerveződést, amely mára kemény for profit üzletté vált. És persze felér egy szociológiai tanulmánnyal az az alapos leírás is, amely végigvezeti, hogy mi vezetett az ötletgazda Müller Péter Sziámi és Gerendai 2007-es „válásához”. Hiszen az sem ismerheti pontosan a hátteret, aki folyamatosan figyelt – mert s lényeg mindig a háttérben zajlott. Például hogy Gerendai esküvőjén, 2006-ban Tarlós volt az anyakönyvvezető, s ahogy ezt a tényt az akkori főpolgármester, Demszky Gábor észrevette, fogta magát, és kiviharzott az ünnepélyes szertartásról.

És jönnek még hasonló – néha összeesküvés-elméletnek vagy bulvártúlzásnak tűnő tények sorban a könyvben, így aztán az olvasó önerőből kiegészítheti azokat a lyukakat, amelyek eddig a történet szövetét pöttyözték számára. Érdekes és nagy munka összehozni egy ilyen könyvet, és bár kétségtelenül elég sok a fotó benne, mégis meg kell hajolnunk Jávorszky Béla Szilárd teljesítménye előtt. Nem véletlen a „teljesítmény” szó, hiszen ennyi emberrel összehozni, majd meg is valósítani ennyi háttérbeszélgetést, nem kevés idő és fáradság. És akkor ez után jön a neheze: ebből összehozni valamit, ami érdekli, szórakoztatja, elgondolkodtatja és „megvilágosítja” az olvasót, nem könnyű. Persze kell hozzá egy jó szerkesztő is, aki jó esetben vezeti a szerzőt  a megkezdett úton. Nos, Csák Erika és Jávorszky Béla Szilárd kettőse magasan átugrotta a lécet. A könyv mindazon harminc felettieknek érdekes lehet, aki még tudja, mi az a Diáksziget, és nemcsak olvasott róla, hanem együtt is dagasztotta a sarat a hősidőkben a többiekkel. Meg azoknak is, akiknek ez a kifejezés új, de érteni akarják, hogy mi miért van/volt/lesz a SZIGET történelmében.

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>

Nagy port kavart (Szablyár Eszter interjúja)

Posztkommunista építőtábornak és a demokratikus politika játszóterének is nézték. Az országimázzsá kövült Sziget fesztivál húsz évét könyv dokumentálja – ammóniafaló baktériumtól a helyszínen porosodó miniszterelnökig.

  • Világvégét vizionált egy ipolyvecei nagymama, miután mise helyett a diákszigeten kötött ki. Mire gondolhatott?

A krisnásokra. Az idős nénit, aki egyébként a Hősök terén rendezett istentiszteletre érkezett, kivitte a család látogatóba a fesztiválra. Hamarosan az unoka kocsmájában ült és hagymát pucolt, így látta meg a színes, vallási menetet. A sokk után haza kellett vinni, majd egy hétig imádkozott a falubeliekkel, hátha megmenekül a sziget.

  • Valójában minek köszönhette a sziget, hogy az állandó nehézségek ellenére megmenekült?

A folyamatos változásnak, bővülésnek. A hőskor underground-rock alapjáról nyitva a sziget fokozatosan befogadta a popzenét, a népzenét, a világzenét, a jazzt, a technót, a metáloperát vagy épp a neo-sámánrockot. Ráadásul, mindezt beágyazta egy összművészeti közegbe, ahol a vietnámi vízi-bábszínház, az utcaszínház, a kortárs opera ősbemutató, múzeumok mellett a Marseille-i Nemzeti Balett, a képzőművészek, írók, építészek is tiszteletüket teszik. A szigetről itthon még mindig sokaknak a por, a drog és az alkohol jut eszébe, miközben a fesztivál az állam után a második legnagyobb kultúratámogató erővé lépett elő. Hárommilliárdos költségvetéséből 3-400 milliót költ minderre, többet, mint a Tavaszi Fesztivál.

  • Néhány éve már több a külföldi szigetlakó. Befolyásolja ez a zenei kínálatot?

 

Mindenképp. Miközben a hazai pályát illetően a Sziget rögtön megteremtett egyfajta második nyilvánosságot, ahonnan kinőtt a mai mainstream zenekarok legjava, a külföldi együttesek tekintetében perifériás ország maradtunk, ahol a mai napig érzékelhető a magyar közönség fáziskésése. A Volt fesztivált inkább a magyar ízlésre szabják, a Sziget pedig szoros kényszerfelzárkózásban van. A vasfüggöny mögül szabaduló fiatalok zenei ízlésének és magánéletének kulturális, mentális megkésettségére már az első szociológiai vizsgálatok is rámutattak.

  • Mikor tették be a lábukat a Szigetre a társadalomtudósok?

Az ezredforduló környékén fedezték fel maguknak, mint vizsgálati terepet. Akkoriban kezdtek a fiatalok szabadságigényének szimbólumaként, a nemi és spirituális szocializáció, valamint az autonómia kevéssé felügyelt gyakorlóterepeként beszélni róla. Később aztán megjelentek az ifjúságkutatók, élükön a szakma emblematikus alakjával, Gábor Kálmánnal, aki már évtizedek óta vizsgálta a társadalmi átalakulás és az ifjúsági korszakváltás összefüggéseit, az ifjúsági kultúra változásait.

  • A Sziget maga lehetett a sűrített Paradicsom.

Számukra mindenképp. Ezt több vaskos tanulmánykötet tanúsítja, és én is külön fejezetet szenteltem ennek a vetületnek a könyvben. A kérdőívek, a mélyinterjúk tanulságaként született meg a fesztiválozó fiatalok fogalma, amely az átlagosnál iskolázottabb és korábban önállósodó, relatíve komoly fogyasztói státusszal rendelkező társadalmi réteget jelent. Élesen kirajzolódott, hogy a Sziget teljesen átalakult. A rendszerváltozás kori idők felkaroló jellege után, amikor is, Sziámi szavaival élve, az eredeti tőkefelhalmozásban szenvedő szülők gyerekeit, és az ideológiával együtt szertefoszló VIT-ek, építőtáborok, ifjúsági dzsemborik híján program nélkül maradt lézengőket mentették, átrendeződött a közönség. Így született meg a kultúrára fogékony középosztály fesztiválja, ahol az erősödő civil részlegnek köszönhetően az egyhetes miniköztársaságban a közbeszéd tárgyává vált az alkoholprobléma, a drogok és a másság, minden értelemben. A melegsátor, a romasátor vagy például a tanácsosztó rabbival közös utcába terelt katolikusok, krisnások, fogyatékosok meghatározó jelenléte értéket teremtett. Az átlagnál amúgy is toleránsabbnak mért szigetlakók körében megkerülhetetlenné váltak bizonyos, a K-híd túloldalán labilis pozíciójú alapértékek.  

  • Miért foglalkoztak annyit a Sziget belügyeivel a híd túloldalán élők?

Mert odabent kényes kérdéseket feszegettek. A külvilág ártatlanabb rohamai, a szigetbezárással is fenyegető zajháború egyszerűen a demokratikus joggyakorlás szárnypróbálgatásai, amelynek valójában a politika látta legnagyobb hasznát, amikor ütőkártyaként használta saját zavaros akcióinak alátámasztásához. A melegek kitiltására irányuló önkormányzati szintű kísérletek, politikai csörték ügye már súlyosabb eset, ezek az össztársadalmi éretlenség jelei.

  • A hatalmi játszmák mellett látványos cirkuszi mutatványokkal is készültek a politikusok.

A tömegvonzásnak nehéz ellenállni. A cégek marketingköltségébe masszívan beépülő Sziget píárértékét a politika is megneszelte. Így fordulhatott elő, hogy amiről Horn Gyula a feltételként szabott helikopteres landolás elutasítása után lemondott, azt a porfelhőben locsolóautót és nyugdíjasokat is vezető Demszky dalolva megcsinálta. Csapolta a sört vég nélkül. Medgyessy kistehenes szigetpólóban helyszínelt, Torgyán pedig alkalmi Fradi-overállban, zöld selyemingben és hófehér nadrágban dedikálta a fiatal lányok testét, és strandot ígérgetett fűnek-fának.

  • A szó elszáll. Létezik bármiféle adatbázis, amelyből dolgozhatott?

Az első évek írásos emlékezete hiányos, sokáig sajtóanyagok sem léteztek, a pörgésben maga a Sziget sem dokumentálta precízen a történteket. Ezt az időszakot szerencsére egyszer már feldolgoztam a tízéves évfordulóra, a saját emlékeim, a fellelhető újságcikkek, rengeteg beszélgetés, és például a Sziget önkéntes dokumentátorának szegődött francia fotós, Alain Dodeler képei alapján. Azóta a baráti kivonulásból profi programgyárrá vált fesztiválnak komoly háttéranyaga gyűlt össze, de a legjobb történetek azért most is a beszélgetésekből gurultak ki. A hőskor befizetési és menzalehetőségei iránt érdeklődő anyukákról, a sziget-nagykereskedés vezetőjének már emlegetett sokkos nagymamájáról, a sárkányrepülővel berepülő potyázókról, a mobilvécék környékén munkába állított ammóniafaló baktériumokról, a vödörnyi jéggel leöntött Iggy Popról vagy mondjuk a takarékossági okokból turistaosztályon utaztatott rockfenoménról, Slash-ről. És persze a két főszereplőről. A Széchenyi családból származó Gerendai Károly csínytevéséről mesélt, hogyan alapította meg az induló kft-t szülei lakásvásárlásra adott félmilliójából, a kezdetben vidéki vályogházában éldegélő Sziámi meg arról, a falubeliek rohantak hozzá, ha megcsörrent a távolban az utcai telefon, és Szigetes kollégái őt keresték.

  • Törekedett a krónikások objektivitására?

A könyv a rendszerváltozás utáni Magyarország lenyomata. A több millió olvasat egyikeként megírt szubjektív látlelet, amelyben az adatok, számok, dokumentumrészletek mellett olyan személyes kedvencek is főszerepet kaphattak, mint a progresszív rockot játszó angol Peter Hammill és az egykor lehallgató készülékeket hegesztő büfés, Anna néni, akinek utánozhatatlan fasírtja beleírta magát a rocktörténelembe.

Szablyár Eszter

KERETES
Világvevő

A hatvanas-hetvenes évek Amerikáját csempészte be az egykor Foximaxinak gúnyolt közgázra, amikor az 1989-ben szerzett külgazdasági diplomát megfejelte a tengerentúlon kifejlesztett rokszociológia doktori szintű kifejtésével. Napilapok és magazinok zenei szakírójaként, szerkesztőjeként másodállásban Sebők Jánossal kalákában megírta a magyar és a világ rockzenéjének történetét, több tucatnyi ajánlattal toldotta meg a 303 kötelező lemezt tartalmazó magyar válogatást, és évek óta készít egy dokumentumfilmet Budapesti zenei életéről. Őriz egy sajátos képet a kezdeti idők diákszigetéről, amikor is boldogan heverészett a fűben, de harminc felé közelítve már inkább nagyöregnek érezte magát. A fanyalgások helyett feleségével együtt az újkori darálókba is beveti magát, ahol két huszonéves gyermeke is jelen van. Amikor összefoglalja az elmúlt húsz évet, nem feledkezik meg Woodstockról, és arról sem, hogy a Sziget első irodáját egykor Arany János lakta, a következőben pedig a Nyugatot szerkesztették anno. A szigetlakók közül nem felejti el említeni a dolmányos varjút és a jégmadarat, amikor pedig a fesztivál világhódító törekvéseit sorjázza, halkan ironizál a kínai meghívók aggályain, akik nyitásképp egyetlen feltételt támasztottak Gerendaiéknak: vállaljanak garanciát, hogy nem részegedik le senki.

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>

Miért nem lettünk kínaiak? (Népszabadság)

Tele van velük a könyv, de csak két sztorit idéznék fel , amely nagyon is jellemző.

Amióta sikeres a Sziget, szó esik a terjeszkedésről is, Horvátország, Oroszország merült fel mint a franchise következő láncszeme. És sok éve Kína, Sencsen, egy 12 milliós város, mely a számos fejlesztés miatt az ország egyik leggazdagabb vidéke. Vagyis az Isten is a Sziget-jellegű fesztiválnak szánná. El is jöttek a tárgyaló felek, ám a beszélgetés már az indító kérdésnél elakadt: hogyan lehet majd garantálni, hogy senki se rúgjon be?

Szögesdróttal, mondanám én, mintha a Markó utcában lenne a Nagyszínpad.

A másik a Hungarikum Faluval kapcsolatos. Történt, hogy a szabolcsi Gizi néni addig kínálgatta szilvalekvárját, hogy angol punkok megkérték, ugyan mutassa már meg a térképen, hol van a szülőhelye. Két hét múltán a polgármester telefonált Szatmárcsekéről, hogy képzeljék: harminc angol érkezett nézni, miként készül az a csodálatos szilvalekvár.

Jómagam ezekből értettem meg leginkább, hogy mit is hoztak létre Gerandaiék anno.

Jávorszky Béla könyve akkurátusan végigveszi az elmúlt 19 évet, a fellépőket, az összes érdekes adatot, rengeteg fényképpel érzékelteti a hangulatot, és sztorizik is bőven. Megszólal szinte mindenki, aki így vagy úgy kapcsolatba lépett a Szigettel: örök rajongók, kiábrándultak és távolodók is. Aki elolvassa, egyrészt szakértője lesz az immár komoly díjakkal is kitüntetett fesztiválnak,másrészt meg is lepődik: tényleg megcsináltuk? Mi hoztuk létre ezt az egészet egy ma már csodának számító pillanatban? És nem vertük szét bármennyi lehetőség is kínálkozott rá?

Elmereng a magyar lelkületen: egyszerre teremt Nobeldíjasokat és piti besúgókat, majd boldogan egyesül a Szigetben. De legalább még berúghatunk.

Papp Sándor Zsigmond

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Csider István Zoltán interjúja)

Háromszáz oldalas könyv fekszik előttünk, a címe Sziget – 20 év HÉV. Már a terjedelem alapján is úgy tűnik, ez a fesztivál valami nagy dolog lehet. De tényleg ennyire komoly az ügy?

– Tényleg. A ’90-es években három fesztivál segített a túlélésben: az egyik a Mediawave volt, a másik Kapolcs, illetve a Művészetek Völgye, és persze a Sziget – válaszolja Jávorszky Béla Szilárd újságíró, számos zenei tárgyú kötet szerzője. Az említettek közül egyébként csak a Mediawave maradt önazonos, fűzi hozzá. Kapolcs úgy 1996–1997 táján „szigetesedni” kezdett, a Sziget meg olyan lett, amilyen. De milyen? Jávorszky szerint a legnagyobb magyar fesztivál két évtizedes története során nagyon nagy utat tett meg.

– Baráti alapú kivonulással kezdődött az egész. Ami nagyon fontos: Gerendai Károlyék nem egy már meglévő európai mintát követtek, nem a Glastonburyt szerették volna Magyarországra hozni, hanem önmagukat akarták kitalálni, állítja. Az alakuláskor, vagyis 1993-ban már a múlté volt a szocializmus, ahogy az egész ideológiával átitatott ifjúsági táborozáskultúra, a hagyományos tömegrendezvények időszaka is, de még nem jöttek létre ezek helyén az újabb fontos generációs találkozási pontok, művészeti találkozóhelyek, amelyeknek az első fecskéje éppen a Sziget volt.

Az akkor a Sziámi menedzsereként is dolgozó Gerendai együtt járta a zenekarral az országot, s látta, hogy nemcsak Budapesten, de mindenfelé sok a csellengő fiatal, akire nem nagyon figyelnek a szülei, s akinek nincs hova mennie. Ezeknek a srácoknak akart társaival valamiféle „sűrűsödési pontot” létrehozni. Kicsit persze hályogkovács módjára csinálták, viszonylag kevés szervezési tapasztalattal.

Volt viszont egy víziójuk, amelyet Müller Péter foglalt szlogenbe: kell egy hét együttlét. Meg volt még az a fél millió forint, amit Gerendai kapott a szüleitől, hogy vegyen végre egy önálló lakást. Végül nem az lett belőle, hanem a Sziget Kft. Már a második alkalommal komolyra fordult a dolog: a ’94-es fesztivál kiváltott némi nemzetközi figyelmet. Ebben az évben volt huszonöt éve, hogy megrendezték a legendás Woodstock fesztivált, s a „hivatalos” helyszín mellett egyetlen város volt csupán, amely komoly emlékbulinak adott helyet: Budapest. Erre felfigyelt a nyugati média is, a Music Television (MTV) élőben közvetített is a Hajógyáriról.

– A szigetes rendezvény ráadásul woodstockabb lett az amerikai Woodstock Revivalnél is. Hiszen míg az utóbbira aktuális sztárokat hívtak meg, hogy a fesztiválnak a korabelihez hasonlóan amolyan showcase-jellege legyen, a budapesti helyszínre a túlélőket hozták el a szervezők. Legalábbis ugyanannak a generációnak a tagjait. Eric Burdont, Frank Zappa csapatát vagy a Jethro Tullt például – mondja Jávorszky. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy ezzel felkerültünk volna a nemzetközi fesztiváltérképre, hiszen ehhez majdnem egy évtized kellett még, de azért villantunk egyet. Attól kezdve egyre többen jöttek külföldről, kalandvágyó nyugati fiatalok, hogy megnézzék, mi is ez az egész. Eleinte biztos, hogy nem sokat értettek belőle.

A Sziget szervezői meg az első szigetelők nagyjából azonos kultúrkörből, mondjuk, a nyolcvanas évek undergroundjából, a kilencvenes évek alterock szcénájából eredeztetik magukat. A könyvben sokan megszólalnak ebből a körből, s kiderül az is, mit szóltak hozzá, hogy a kezdetben „földalatti” fesztivál lassan átalakult profi programgyárrá. Annyit mondhatunk: ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Az átalakulás folyamatos volt. Lassan kicserélődött a stáb is, az első Sziget-gárdából 1998–1999-re szinte senki sem maradt, jöttek viszont mások. Jött a menedzserszemlélet. A Sziget-menedzsmenttől anyagilag és szerkesztési szempontból is teljesen függetlenül készült könyvben bőven szó esik az irányváltásról, az átalakuló célokról, a folyamatosan változó programkínálatról, a kulisszatitkokról is, ezeket az egykor és most a Sziget körül dolgozók, fesztiválozók, újságírók osztották meg Jávorszkyval.

Nem mintha nem lennének saját élményei: egyetlen kivétellel az összes Szigeten kinn volt, így testközelből kísérhette figyelemmel a változást. Látta, hogyan lett az először „még csak” 43 ezres táborból mára átlagosan 380 ezer körüli; miként találta meg a külföldi fiatalokkal is a hangot a szervezés, és milyen emberi viszonyok alakították a Sziget történetét. Valamint azt, hogy hogyan lett a kezdeti vízióból egyedülálló fesztivál, ahol legalább ugyanakkora figyelem összpontosul a vendéglátásra, a körülményekre, mint a programokra. Vélhetően ezért is választották nemrég Európa legjobb nagyfesztiváljává. Persze van itt bőven tömegcikk is, de Jávorszky szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar állam után mégiscsak a Sziget költi a legtöbb pénzt minőségi kultúrára – s mindezt egyetlen hét alatt.

És hogy miért szerethető ez a talán túl nagynak és túl heterogénnek tűnő tábor még ma is? Jávorszky szerint egyebek mellett azért, mert Gerendai ma sem felejti el, honnan jött. S hogy emiatt a pénzügyesek és a marketingesek képtelenek kiszorítani a kultúrosokat. Mindig jut hely az alternatívoknak, az anyagi szempontból gyakorlatilag tuti bukással kecsegtető összművészeti programoknak, helyszíneknek. Még akkor is, ha az Ügy ma már kevésbé Ügy, hiszen a Szigeten a hangsúly régóta a bulin van.

Csider István Zoltán

A cikk eredetije >>

* * *

Kapcsolódó anyagok:

Húsz év Sziget (Könyvhét folyóirat - Laik Eszter interjúja) >>

Mindig jut hely az alternatívoknak (Népszabadság - Csider István Zoltán interjúja) >>

Nagy port kavart (HVG - Szablyár Eszter interjúja) >>

Hír TV (Paletta - riporter: Turda Adrienn, 14:00-tól) >>

Miért nem lettünk kínaiak (Népszabadság - Papp Sándor Zsigmond) >>

Húsz év együttlét (Funzine - Kónya Orsolya) >>

A Sziget 20 meghatározó pillanata (Recorder - Dömötör Endre) >>

 

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016