Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum
Producer: Hortobágyi László
Játékidő: 66:24
Közreműködők: Lovász Irén ének / Hortobágyi László zene, mixologist
Nem mondhatni, hogy Lovász Irén sietett volna kiadni bemutatkozó CD-jét: harmincnégy éves volt, amikor 1995-ban a Világfa megjelent. Azt sem mondhatni, hogy nem érte meg a várakozás, hisz ez a korong nem csak a kilencvenes évek egyik legerősebb debütáló albuma lett, hanem minden idők egyik legerősebb magyar népzenei/világzenei korongja is.
A hosszú várakozás oka elsősorban Lovász kettős énjéből következett: bár az Alföldön született énekesnő már egyetemista évei alatt bekapcsolódott a táncházmozgalomba, s énekelgetett a Tékával is, akkor még tudományos karrierben gondolkodott. A diploma megszerzése után tanított a pécsi egyetemen, majd nyolc évig a Néprajzi Múzeum munkatársaként ismerkedett Bartók, Kodály és Lajtha gyűjtéseivel. S ezek az elfoglaltságok nem engedtek más irányú elmélyülést.
Aztán 1995-ben jött egy váratlan fordulat, a Magyar mondák tévésorozat szignáljában ő énekelte a Csodaszarvast, mire a Nemzeti Múzeum felkérte, hogy készítse el a millecentenáriumi régészeti kiállítás kísérőzenéjét. Lovász a magyar archaikus népdalokból kiválogatta a legszebbeket, majd segítségért Hortobágyi Lászlóhoz fordult, aki az éneke alá különös, egyedi, elektronikus zenei hátteret festett. Így született meg a Világfa CD, amelynek átdolgozott, rövidített változatát 1996-ban Rosebuds In The Stoneyard címmel a német Erdenklang szintén megjelentette. A korong aztán népzene/világzene kategóriában elnyerte a német zenekritikusok díját, s általa az addig idehaza is ismeretlen énekesnő nemzetközileg jegyzett világzenei előadó lett.
Lovász éppen a Világfa megjelenésének idején védte meg vallásantropológiából, népi vallásosságból írt kandidátusi disszertációját. S bár debütáló nagylemeze kapcsán énekesi karrierje kellő erővel beindult, azóta valahogy mégsem sikerült kifutnia a formáját. Pedig sokféle formációval próbálkozott, a Makám több remek lemezén (Skanzen, 9 colinda, Szindbád) szerepelt, dolgozott a nagybőgős Lőrinszky Attilával és a lantos Kónya Istvánnal, tagja lett az e-jam-nek, 2005-ben pedig Felleghajó címmel újabb szólólemezt jelentetett meg. JBSZ
„Fölhívtam barátom, Hortobágyi Lászlót, hogy prüntyögne-e alá valamit, mert nem akartam, hogy dög unalmas legyen az ének. Az eredeti ötlet az volt, hogy kis effektekkel elválasztja a dalokat, nem gondoltam, hogy ennyi mindent alátesz.” - Lovász Irén, 1998
------------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
Hortobágyi László - Songs From Hungisthán >> - 303 magyar lemez, 2008
Lovász Irén - Hortobágyi László - Világfa >> - 303 magyar lemez, 2008
Hortobágyi László - Hol az a digitális mennyország? >> - interjú, 1998. március