Az 1930-as években a hillbilly zene mellé felsorakozott a szórakoztatóipar egy másik ága, a mozi, amely döntő mértékben hozzájárult annak a mítosznak a kialakításához, amely a country zene image-ét ma is meghatározza. A filmvásznon ekkor jelentek meg az „éneklő cowboyok”, és nyomukban a country is az amerikai álom része lett. Megkezdődött a koncentráció és a sztárcsinálás időszaka, az elavultnak ítélt old-time music vagy a hillbilly kifejezés végleg eltűnt, az új sztárok előbb folk songs, majd country and western névvel illették a zenéjüket, mely a második világháború után egyszerűsödött countryra. Nashville pedig néhány év alatt vált a piacosított tradíciók központja lett.

Ezek a fiatalok! (Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente)

A kortárs magyar film és a (rock)zene gyakorlatilag a hatvanas évek vége óta érintkezik egymással. Hol intenzívebben, hol lazábban, de lényegében elválaszthatatlanul. A Magyar Zene Háza Rockfilmklubja indításként négy olyan alkotást – Ezek a fiatalok (1967, rendező: Banovich Tamás), Szép lányok ne sírjatok (1970, Mészáros Márta), Kopaszkutya (1981, Szomjas György), Csinibaba (1997, Tímár Péter) – mutat be, melyek a maguk korában meghatározó jelentőséggel bírtak a hazai populáris zenekultúrában. A vetítések előtt röviden mesélek e művek születéséről és poptörténeti jelentőségérél, utána pedig annak apropóján egy-egy filmesztéta vendéggel beszélgetek a vonatkozó hazai és nemzetközi trendekről.

A Rock and Roll Szabadegyetem a nemzetközi poptörténet legfontosabb folyamatait és előadóit mutatja be – a 2022-es esztendőben a kezdetektől az ötvenes évek alkonyáig. Hisz a rock and roll némileg leegyszerűsítve egy sajátos kultúrtörténeti frigy eredménye: amikor az Afrikából behurcolt fekete rabszolgák (blues) és az Európából kivándorolt fehér telepesek zenei hagyománya (country) egy harmadik földrészen, Amerikában találkozott és folyamatosan keveredett egymással. Ráadásul mindez egy, a technikai fejlődést és az ezzel összefüggő iparosodást és urbanizációt követő, radikálisan átalakuló társadalomban ment végbe.

Időközben bizonyossá vált: a január végén nyíló Magyar Zene Háza könyvtárában újraéled a Rock and Roll Szabadegyetem. Szinte napra pontosan hét évvel azután, hogy az Örkény Könyvesboltban e nagyszabású sorozat megszületett, ezúttal ismét a kezdetektől indulok. Az első előadásban egészen a 17. század elejének Amerikájába, az első fekete rabszolgák behurcolásának időszakába repülünk vissza, ahonnan persze öles léptekkel jutunk el az 1950-es évek hajnaláig. Az első szemeszterben a rock and roll rock fekete ága után márciusban jönnek a fehér zenei gyökerek, áprilisban a rock and roll megszületésének szocio-kulturális-gazdasági háttere, a nyári szünet előtt pedig eljutunk Elvis Presley megjelenéséig, aki fehér tinédzserként a feketék zenéjét megismertette a többségi Amerikával.

Szomjas György a 2021. április 7-én bekövetkező halála előtti hetekben – hét menetben – a diktafonomba mesélte az életét. Ezt a kötetet még együtt terveztük, de sajnos már egyedül valósítottam meg. Fontos, hogy szándékaim szerint ez nem emlékkönyv, hanem memoárkötet – a függelékben szereplő dokumentumokat és családi, baráti hozzászólásokat leszámítva benne kizárólag Gyuri mesél. Úgy, ahogy ő látta, úgy, ahogy ő élte át, úgy, ahogy ő értelmezte a maga mögött hagyott nyolc évtizedet. Objektív alapokon nyugvó, de vállaltan szubjektív visszaemlékezés ez. A lényeg, hogy ez a könyv nem róla szól. Hanem az ő könyve, az ő története.

Bemutató: 2021. november 26. 18:00, FUGA (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5,) Közreműködik: Dénes Zoltán, Dresch Mihály, Gelencsér Gábor, Jávorszky Béla Szilárd, Sebő Ferenc.

Kása Bélával még a covid előtt vágtunk bele, és némi késéssel most került a boltokba a folkmonográfia sorozatom ötödik kötete. Ha valaki nem ismerné, Béla az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Mindenekelőtt neki köszönhető, hogy az erdélyi táncházi muzsikusoknak nemcsak a játékát, hanem az arcát is ismerjük.

Fotó: Maczkó Erzsébet

Szomjas György (1940–2021) a magyar populáris kultúra talán legfontosabb vizuális dokumentátora volt. Ahogy mondani szokta, számára 1956 két szempontból is meghatározó élményt jelentett: egyrészt gimnazistaként átélte a forradalmat, másrészt bejött az életébe a rock and roll. Olyannyira, hogy ismerősi körében éveken át ő volt a rongylábkirály. Aztán tősgyökeres urbánus fiatalként 1972 karácsonyán Sebő Ferencékkel együtt ő is megszédült Széken, Kali néni táncházában, majd egy akkoriban készült, de dobozban maradt 15 perces idegenforgalmi propagandafilmben összehozta a folkot a progresszív dzsesszrockkal: miközben modern kori betyárok a Hortobágyon piros Citroënnel száguldozó lányokkal ismerkedtek, a Halmos–Sebő-duó népies témáira improvizált hosszasan a Syrius zenekar.

Szomjas György 2021. április 7-én bekövetkező halála előtti hetekben – hét menetben – a diktafonomba mesélte az életét. Az alábbi életútinterjút a közösen tervezett memoárkötet popkulturális vonatkozású passzusai alapján készítettem.

A Méta együttes a rendszerváltozás környékén - jobbról a második Berán István

Népzenészként a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években olyan zenekarokban fújta (klarinét, tárogató, furulya, duda), mint a Mákvirág, a Kalamajka, a Kamarás és a Méta, illetve olyan helyeken tanított, mint az óbudai és a budafoki zeneiskola, az elmúlt harminc évben pedig a Táncház Egyesület vezetőjeként szakmai-szervezeti oldalról segíti a táncházas közösséget. Berán István (1954) az Országos Táncháztalálkozó főszervezője, a folkMAGazin tördelő-szerkesztője, nevéhez fűződik többek között a Táncházak Éjszakája (korábban Szezonnyitó Táncházi Mulatság) és az Új élő népzene CD-sorozat beindítása, miközben a napi munkájának évtizedek óta szerves része a táncházas internetes portfólió rendszergazdai feladatainak ellátása is. Nem utolsósorban oroszlánrészt vállalt abban a széleskörű szakmai és társadalmi összefogásban, amelynek eredményeként a táncház módszer 2011 óta az UNESCO „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterében szerepel.

Mivel az utolsó előadás óta is kilenc hónap telt el (legutóbb 2020 szeptemberében nézhettünk egymás szemébe), és egyáltalán nem biztos, hogy idén ősszel sokkal jobb lesz a helyzet, ezért úgy döntöttem, hogy fájó szívvel, de inkább pontot teszek ennek a 2015 februárja (!) óta futó sorozat végére. Köszönöm mindenkinek az eddigi megtisztelő figyelmet, az Örkény Könyvesboltnak pedig azt, hogy hónapról hónapra biztosította hozzá a helyszínt ahhoz, hogy együtt felidézhessünk néhány kedves régi dalt vagy dallamot. Hogy hol és mikor találkozunk legközelebb, most még nehezen jósolható. Mindenesetre egy ideje a Magyar Zene Háza projektben is aktívan tevékenykedem, ahol egyrészt bedolgozom az állandó kiállítás huszadik századi vetületébe, másrészt az időszaki magyar poptörténeti kiállítás tartalmi kurátora vagyok, harmadrészt az épület legfelső emeletén megnyíló popkulturális könyvtár és kutatóközpont létrehozásán és beindításán ügyködöm. A jelenlegi tervek szerint 2022 elejétől a Magyar Zene Házas könyvtárában indítanám újra a Rock and Roll Szabadegyetemet: hogy pontosan milyen tematika mentén, ez még roppant képlékeny. Meg hát nagy kérdés persze, hogy a pandémia helyzet mennyire engedi.

Íme a Rock and Roll Szabadegyetem playlistjeinek gyűjteménye:
https://www.youtube.com/channel/UCML6PgsZnN6x6Swvwa3yhdw/playlists

Az abszolút szubjektív Top 30-as listák a hajtás után.

Horváth László menedzser, producer, a Fonó igazgatója - Fotó: Barcsik Géza

A vajdasági Kishegyesről indult, ahol a nyolcvanas években a magyarok érzelmi világát a nóta határozta meg (na, meg a lakodalmas rock). Aztán a szabadkai diákévek alatt a helyi rockkocsmákban Lajkó Félix muzsikája teljesen magával sodorta. Otthagyta az egyetemet, azóta is Félix menedzsere, eredetileg az ő lemezeinek kiadására hozta létre az X-Produkciót. Első fonós igazgatósága alatt szó szerint felrázta az intézményt (többek között ekkor jött először Magyarországra Boban Marković), de akkori öntörvényűbb, radikálisabb énje még soknak bizonyult. Koncertszervezőként és menedzserként további tíz éven keresztül küzdött a piacon és lepett meg bennünket jobbnál jobb produkciókkal, mire 2009 őszén ismét a Fonó vezetője lett. Azóta is tartó második igazgatósága hozta el a Budai Zeneház újabb virágkorát.

Paár Julianna népdalénekes, zeneterapeuta - Fotó: Barcsik Géza

Kamaszkoráig bőrillatban és a klasszikus zene bűvöletében élt, a népzenével csak tizenhat éves korában találkozott, amikor a zenetanára a tudtán kívül beíratta egy népdalversenyre, melynek országos döntőjéből aztán kiemelt nívódíjjal távozott. Nem sokra rá a Tárkány Művek énekesnőjeként csodálkozhatott rá a közönség. Már a Zeneakadémia népzenei tanszékén érdekelni kezdte a zene pszichére gyakorolt hatása, úgyhogy annak elvégzése után az ELTE gyógypedagógiai karán folytatta tanulmányait, ahol 2015-ben okleveles zeneterapeutaként másoddiplomázott. Legfőbb kutatási területe a magyar népzene zeneterápiás vonatkozásai, a magyar népi gyermekjátékok – szűkebb értelemben az ölbéli játékok – koragyermekkori személyiségfejlődésben betöltött szerepe. A különleges hangszínű Paár Julianna (1989) saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés, zeneterápiás szemlélettel átitatott foglalkozásait, amelyek első hangzó dokumentuma (Kerekerdő) 2019-ben jelent meg a Fonó gondozásában.

Csoóri Sándor Sündi népzenész, zeneszerző - Fotó: Barcsik Géza

Mondhatni, beleszületett a népi hagyományokba: édesapja ifjabb Csoóri Sándor népzenész (Muzsikás, Ifjú Muzsikás), édesanyja Szemerei Erika néptáncos, nagyapja Csoóri Sándor író-költő, nagyanyja Marosi Julianna népdalénekes. Csoóri Sándor Sündi (1984) pedig nemcsak élt ezzel a lehetőséggel, hanem ki is teljesítette: a Buda Folk Band egykori és az Ötödik Évszak jelenlegi társvezetője ma már meghatározó táncszínházi előadások egyre keresettebb zeneszerzője. Számos szállal kötődik a Fonóhoz, többek között itt jelentek meg pályafutása eddigi legfontosabb lemezei.

Csík János prímás, zenekarvezető - Fotó: Barcsik Géza

Nem kétséges, zene fronton a Csík Zenekar az utóbbi időszak legnagyobb hazai befutója. Az amúgy valamennyi lemezét a Fonónál megjelentő formáció sikere nemcsak a szűkebb népzenei színtéren zavarba ejtő, de a hazai popsztárok számára is megszégyenítő. Korongjaik többszörös platinalemezek, tizensok ezres eladásokkal. Ráadásul sokáig az ő népzenei átiratuk volt a legnépszerűbb magyar dal a világhálón (Most múlik pontosan). És hogy sikerük mennyire széles spektrumú, mondhatni, népfrontos jellegű, a magyar társadalomban szerteágazóan gyökeret verő, jól mutatja, hogy dalaik nemcsak táncházas környezetben, vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon, vagy nyugdíjas klubesteken is. Portréinterjú a zenekar névadó-prímásával, Csík Jánossal (1964).

Agócs Gergely népzenész, népzenekutató - Fotó: Barcsik Géza

A felvidéki Füleken nőtt fel, tizenhat éves korától gyűjt, és teszi ezt mind a mai napig. Elmondása szerint e gyűjtések légköre alakította ki benne a késztetést a folklórban való elmélyülésre, a nóták, táncok megtanulására, a hangszeres muzsikálásra, és lett 1987-ben a kassai Csámborgó Zenekar tagja. Kezdetben csak magyar és szlovák folklórt gyűjtött, az utóbbi húsz évben ezek mellett ruszin, gorál, cigány, román, horvát, balkár, karacsáj, udmurt, komi, nogaj, baskír, kumuk és kabard népi hagyományanyagokat is. Az ELTE BTK néprajz szakán végzett, majd összehasonlító folklorisztikából doktorált. 1999 márciusa és 2000 nyara között ő vezette a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra népzenegyűjtő programját. 2001 óta a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Agócs Gergely (1969) népzenét oktat, előadásokat tart, a Fonó Zenekar (korábban Hegedős együttes) vezetője. És miként a róla szóló Wikipédia-oldalon olvasható: „A füleki vár délköszöntő tárogatója az ő játékát süvölti nap mint nap a városkára, Krasznahorka vára kuruc hangulatát árasztva.”