A Méta együttes a rendszerváltozás környékén - jobbról a második Berán István

Népzenészként a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években olyan zenekarokban fújta (klarinét, tárogató, furulya, duda), mint a Mákvirág, a Kalamajka, a Kamarás és a Méta, illetve olyan helyeken tanított, mint az óbudai és a budafoki zeneiskola, az elmúlt harminc évben pedig a Táncház Egyesület vezetőjeként szakmai-szervezeti oldalról segíti a táncházas közösséget. Berán István (1954) az Országos Táncháztalálkozó főszervezője, a folkMAGazin tördelő-szerkesztője, nevéhez fűződik többek között a Táncházak Éjszakája (korábban Szezonnyitó Táncházi Mulatság) és az Új élő népzene CD-sorozat beindítása, miközben a napi munkájának évtizedek óta szerves része a táncházas internetes portfólió rendszergazdai feladatainak ellátása is. Nem utolsósorban oroszlánrészt vállalt abban a széleskörű szakmai és társadalmi összefogásban, amelynek eredményeként a táncház módszer 2011 óta az UNESCO „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterében szerepel.

Mivel az utolsó előadás óta is kilenc hónap telt el (legutóbb 2020 szeptemberében nézhettünk egymás szemébe), és egyáltalán nem biztos, hogy idén ősszel sokkal jobb lesz a helyzet, ezért úgy döntöttem, hogy fájó szívvel, de inkább pontot teszek ennek a 2015 februárja (!) óta futó sorozat végére. Köszönöm mindenkinek az eddigi megtisztelő figyelmet, az Örkény Könyvesboltnak pedig azt, hogy hónapról hónapra biztosította hozzá a helyszínt ahhoz, hogy együtt felidézhessünk néhány kedves régi dalt vagy dallamot. Hogy hol és mikor találkozunk legközelebb, most még nehezen jósolható. Mindenesetre egy ideje a Magyar Zene Háza projektben is aktívan tevékenykedem, ahol egyrészt bedolgozom az állandó kiállítás huszadik századi vetületébe, másrészt az időszaki magyar poptörténeti kiállítás tartalmi kurátora vagyok, harmadrészt az épület legfelső emeletén megnyíló popkulturális könyvtár és kutatóközpont létrehozásán és beindításán ügyködöm. A jelenlegi tervek szerint 2022 elejétől a Magyar Zene Házas könyvtárában indítanám újra a Rock and Roll Szabadegyetemet: hogy pontosan milyen tematika mentén, ez még roppant képlékeny. Meg hát nagy kérdés persze, hogy a pandémia helyzet mennyire engedi.

Íme a Rock and Roll Szabadegyetem playlistjeinek gyűjteménye:
https://www.youtube.com/channel/UCML6PgsZnN6x6Swvwa3yhdw/playlists

Az abszolút szubjektív Top 30-as listák a hajtás után.

Horváth László menedzser, producer, a Fonó igazgatója - Fotó: Barcsik Géza

A vajdasági Kishegyesről indult, ahol a nyolcvanas években a magyarok érzelmi világát a nóta határozta meg (na, meg a lakodalmas rock). Aztán a szabadkai diákévek alatt a helyi rockkocsmákban Lajkó Félix muzsikája teljesen magával sodorta. Otthagyta az egyetemet, azóta is Félix menedzsere, eredetileg az ő lemezeinek kiadására hozta létre az X-Produkciót. Első fonós igazgatósága alatt szó szerint felrázta az intézményt (többek között ekkor jött először Magyarországra Boban Marković), de akkori öntörvényűbb, radikálisabb énje még soknak bizonyult. Koncertszervezőként és menedzserként további tíz éven keresztül küzdött a piacon és lepett meg bennünket jobbnál jobb produkciókkal, mire 2009 őszén ismét a Fonó vezetője lett. Azóta is tartó második igazgatósága hozta el a Budai Zeneház újabb virágkorát.

Paár Julianna népdalénekes, zeneterapeuta - Fotó: Barcsik Géza

Kamaszkoráig bőrillatban és a klasszikus zene bűvöletében élt, a népzenével csak tizenhat éves korában találkozott, amikor a zenetanára a tudtán kívül beíratta egy népdalversenyre, melynek országos döntőjéből aztán kiemelt nívódíjjal távozott. Nem sokra rá a Tárkány Művek énekesnőjeként csodálkozhatott rá a közönség. Már a Zeneakadémia népzenei tanszékén érdekelni kezdte a zene pszichére gyakorolt hatása, úgyhogy annak elvégzése után az ELTE gyógypedagógiai karán folytatta tanulmányait, ahol 2015-ben okleveles zeneterapeutaként másoddiplomázott. Legfőbb kutatási területe a magyar népzene zeneterápiás vonatkozásai, a magyar népi gyermekjátékok – szűkebb értelemben az ölbéli játékok – koragyermekkori személyiségfejlődésben betöltött szerepe. A különleges hangszínű Paár Julianna (1989) saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés, zeneterápiás szemlélettel átitatott foglalkozásait, amelyek első hangzó dokumentuma (Kerekerdő) 2019-ben jelent meg a Fonó gondozásában.

Csoóri Sándor Sündi népzenész, zeneszerző - Fotó: Barcsik Géza

Mondhatni, beleszületett a népi hagyományokba: édesapja ifjabb Csoóri Sándor népzenész (Muzsikás, Ifjú Muzsikás), édesanyja Szemerei Erika néptáncos, nagyapja Csoóri Sándor író-költő, nagyanyja Marosi Julianna népdalénekes. Csoóri Sándor Sündi (1984) pedig nemcsak élt ezzel a lehetőséggel, hanem ki is teljesítette: a Buda Folk Band egykori és az Ötödik Évszak jelenlegi társvezetője ma már meghatározó táncszínházi előadások egyre keresettebb zeneszerzője. Számos szállal kötődik a Fonóhoz, többek között itt jelentek meg pályafutása eddigi legfontosabb lemezei.

Csík János prímás, zenekarvezető - Fotó: Barcsik Géza

Nem kétséges, zene fronton a Csík Zenekar az utóbbi időszak legnagyobb hazai befutója. Az amúgy valamennyi lemezét a Fonónál megjelentő formáció sikere nemcsak a szűkebb népzenei színtéren zavarba ejtő, de a hazai popsztárok számára is megszégyenítő. Korongjaik többszörös platinalemezek, tizensok ezres eladásokkal. Ráadásul sokáig az ő népzenei átiratuk volt a legnépszerűbb magyar dal a világhálón (Most múlik pontosan). És hogy sikerük mennyire széles spektrumú, mondhatni, népfrontos jellegű, a magyar társadalomban szerteágazóan gyökeret verő, jól mutatja, hogy dalaik nemcsak táncházas környezetben, vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon, vagy nyugdíjas klubesteken is. Portréinterjú a zenekar névadó-prímásával, Csík Jánossal (1964).

Agócs Gergely népzenész, népzenekutató - Fotó: Barcsik Géza

A felvidéki Füleken nőtt fel, tizenhat éves korától gyűjt, és teszi ezt mind a mai napig. Elmondása szerint e gyűjtések légköre alakította ki benne a késztetést a folklórban való elmélyülésre, a nóták, táncok megtanulására, a hangszeres muzsikálásra, és lett 1987-ben a kassai Csámborgó Zenekar tagja. Kezdetben csak magyar és szlovák folklórt gyűjtött, az utóbbi húsz évben ezek mellett ruszin, gorál, cigány, román, horvát, balkár, karacsáj, udmurt, komi, nogaj, baskír, kumuk és kabard népi hagyományanyagokat is. Az ELTE BTK néprajz szakán végzett, majd összehasonlító folklorisztikából doktorált. 1999 márciusa és 2000 nyara között ő vezette a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra népzenegyűjtő programját. 2001 óta a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Agócs Gergely (1969) népzenét oktat, előadásokat tart, a Fonó Zenekar (korábban Hegedős együttes) vezetője. És miként a róla szóló Wikipédia-oldalon olvasható: „A füleki vár délköszöntő tárogatója az ő játékát süvölti nap mint nap a városkára, Krasznahorka vára kuruc hangulatát árasztva.”

Lukács Miklós cimbalomművész - Fotó: Stekovics Gáspár

Bár a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművészét gyerekkorában a zene egyáltalán nem foglalkoztatta, pszichológusi tanácsra mégiscsak apja nyomdokaiba lépett. Gyorsan fejlődött, versenyeket nyert, és mire 1999-ben elvégezte a Zeneakadémiát, már túl volt jónéhány nemzetközi sikeren. Az ígéretesen bontakozó klasszikus zenei pálya azonban huszonkét éves korában fura törést kapott, Lukács Miklós (1977) rövid ideig még a vendéglátóiparban is megfordult, aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz közegbe, és azóta a színtér egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb muzsikusa. Nem mellesleg a kortárs zene avatott tolmácsolója, többek között szoros munkakapcsolat fűzi Kurtág Györgyhöz és Eötvös Péterhez. Az utóbbi években főként a Dresch Quartetben és saját Cimbiózis zenekarában szárnyal, miközben művészetében a kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak.

Bognár Szilvia népdalénekesnő - Fotó: Falus Kriszta

Bognár Szilvia (1977) a mai negyvenes népdalénekes generáció egyik legjelentősebb képviselője. Hangban, technikában, zeneiségben, belső rezgésben lazán versenyre kel a népzenei/világzenei színtér ünnepelt sztárjaival, a zajos sikerhez gyakorta szükséges szerepjátszás, magabiztosság-többlet és megfelelési kényszer azonban neki alkatilag nem megy. Szombathely szülöttje, tizenhat évesen a Vasi Népdalstúdió tagja, később a Boglya együttes és az Anima Sound System énekesnője lett. 1998-ban költözött Budapestre, jött a Makám, a Vándor Vokál, majd – Szalóki Ágival és Herczku Ágnessel – a Szájról szájra produkció. 2006 óta pedig sorra jelennek meg önálló nagylemezei.

Éri Péter népzenész (Sebő, Muzsikás) - Fotó: Kása Béla

Látszatra a legmarconább Muzsikás-tag, pedig valójában békeszerető, mélyen érző, befelé élő muzsikus. Éri Péter (1953) nemcsak környezetével szúrós, magával szemben is szigorú. A Muzsikásban a legkritikusabb fülű. Többnyire hamar dönt, mégis lassan adja ki magából, ha viszont megteszi, nehéz attól eltántorítani. Sokféle hangszeren játszik, sokféle zenét hallgat, a jelenlegi Muzsikás-tagok közül zeneileg talán ő a legnyitottabb.

Kelemen László népzenész, az Utolsó Óra program vezetője, a Hagyományok Háza főigazgatója - Fotó: Ficsor Márton / Mandiner

Éveken át a táncházmozgalom erdélyi történetének egyik kulcszenekarában, a Bodzafában brácsázott, majd Magyarországra áttelepülve egészen az ezredfordulóig az Ökrös zenekarban húzta. Közel húsz esztendeje tölti be a Hagyományok Háza főigazgatói tisztségét, de legalább ennyire fontos, hogy a zeneszerző és népzenész Kelemen László (1960) vezette a Fonóban 1997 és 2001 között zajló Utolsó Óra programot, mely kétségkívül az elmúlt hetven év legnagyobb szabású népzenei gyűjtése volt.

Dresch Mihály jazzmuzsikus, népzenész - Fotó: Muray Gábor / Mandiner

Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály (1955) számára a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt – befelé élt, belülről építkezett. Konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.

Fitos Dezső néptáncos, koreográfus, társulatvezető - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

A zalaegerszegi születésű, több mint húsz éve a fővárosban élő Fitos Dezső (1979) generációja egyik legtehetségesebb néptáncosa és koreográfusa. Feleségével és alkotótársával, Kocsis Enikővel tizenhárom éve vezeti saját társulatát, amelyhez olyan nagysikerű, néptánc alapú táncszínházi produkciók fűződnek, mint a Tántorgók, A suszter álma és az Irgalom!. Emellett két amatőr táncműhely, a Szentendre Táncegyüttes és a győri Lippentő Táncegyüttes művészeti vezetői, így a legkisebbektől a legidősebbekig, az amatőröktől a hivatásosokig széles spektrumon ismerik a hazai néptáncos színteret. Ráadásul Fitos Dezső rengeteg szállal kötődik a Fonóhoz, amelynek néptáncos programjaiban az 1997-ben indult Utolsó Óra program óta vesz részt.

Zsidei János Zsono hangmérnök, producer, a Fonó egykori igazgatója - Fotó: Zsono Facebook-oldala

Évtizedek óta az egyik legkeresettebb hazai hangmérnök, lényegében műfajtól függetlenül, hisz a Vujicsics és a Ghymes együttesekkel vagy a Rendhagyó Prímástalálkozóval ugyanúgy dolgozott, ahogy a Cotton Club Singers-szel, Lerch Istvánnal vagy az LGT-vel. Tizenhat éve a Naplegenda táncszínházi előadás producere. Műszaki és pedagógiai végzettségű, óraadóként felsőoktatási intézményekben tanít. Zsidei János (1963) – vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri: Zsono – nem mellesleg 1995 és 1999 között a Fonó igazgatója volt.