Borbély Mihály jazzmuzsikus, népzenész - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Klasszikus klarinétművésznek indult, a hetvenes évek elején a népzene felé fordult, és az Eredics testvérekkel megalapította a délszláv népzene legjelentősebb hazai reprezentánsát, az 1977-ben Ki mit tud?-győztes Vujicsics együttest. A nyolcvanas évek elején aztán ezzel párhuzamosan a jazz világában is elmerült, és a számtalan vendégszereplésen túl több saját formációt (Quartet B, Borbély Műhely, Balkán Jazz Project, Polygon trió, Borbély-Dresch Quartet, Binder-Borbély duó) hozott létre és vezet a mai napig. A népzenészként, jazzmuzsikusként és oktatóként egyaránt a legmagasabb szintre jutó Borbély Mihály (1956) mindemellett évtizedek óta tanítja a fiatalokat.

Herczku Ágnes népdal- és világzenei énekes - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

A tánc szerelmese, amatőrként került be a Honvéd Együttes Tánckarába, ott viszont kiderült róla, hogy generációja egyik legtehetségesebb népdalénekesnője. Nem mellesleg kétdiplomás (történelemtanár, esztéta), plusz moderntánc-pedagógusként középfokú oklevelet szerzett, valamint elvégezte az ELTE ének-zene tanári alapképzését. Másfél évtizeden át volt a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, mellette többek között a Hegedős/Fonó Zenekarban, a Szalonna és bandájában és a Szájról szájra projektben énekelt. Több mint húsz éve dolgozik együtt jelenlegi élettársával, Nikola Parovval. Korábban az autentikus és világzenei vonal mellett többször kooperált más műfajokban alkotókkal, Borbély Mihálytól Bornai Tiboron és DJ Palotain át Vajda Jánosig. Herczku Ágnes (1975) neve alatt eddig öt remekbe szabott szólóalbum jelent meg – valamennyi a Fonó Records égisze alatt.

Lukács József Lujó fejlesztő mérnök, üzletember, a Fonó alapító-tulajdonosa - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Fizikus, elektronikai mérnök, üzletember, zenész, népzenegyűjtő, nem utolsósorban mecénás. Készülékeit százezrek használják, arcát mégis kevesen ismerik, nevét alig hallották. Lukács József (1961) nagy ívben kerüli a nyilvánosságot, két kézen megszámolható, hányszor hajlott kamera vagy diktafon mögé állni. Az a típus, aki sokkalta szívesebben hat, alkot és ábrándozik, minthogy nyilatkozik róla. Meséljenek inkább a produktumok, az elmúlt negyven évben indított vállalkozások. A HomeLab, a 77 Elektronika, a Dension vagy a Prodosoft, melyek mindegyike magasan jegyzett a honi elektronikai iparban. Meg persze az általa alapított és sokáig finanszírozott Fonó Budai Zeneház, amely az elmúlt huszonöt esztendőben mégiscsak a médián túli rétegzenék egyik legfontosabb budapesti menedéke volt.

Porteleki László népzenész (Téka, Muzsikás, Poros) - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

A népzenei revival pionírjainak egyik legkiválóbb prímása. Bár Budapesten született, abszolút hiteles falusi gyökerekkel rendelkezik, hisz élete első tizennégy évét főleg egy Tolna megyei községben, Ozorán élte le, ahol a nagyszülei nevelték. Amikor a hetvenes évek elején középiskolásként felkerült a fővárosba, jókat mosolygott a vidéki létre vágyó pesti srácokon. Közben meg két kanállal falta a nagyvárosi létet. De Porteleki Lászlónak (1957) hamar rá kellett jönnie, ha meg akarja állni a helyét a világban, akkor épp az Ozorán megélt hagyományból és emlékekből kell táplálkoznia. 1976-ban megalapította a Tékát, melyben 1990-ig húzta. Később a Honvéd Művészegyüttes zenekarának prímása lett, 1998-tól pedig a Muzsikás tagja. Tíz éve hozta létre saját zenekarát, a Fonóban egykor rendszeresen táncházat is tartó Porost, mely úgy mereget a múltból, hogy közben előre mutat.

Sipos Mihály matematikus, gombász, népzenész (Muzsikás) - Fotó: Ficsor Máté / Mandiner

Az 1973 nyarán indult, a népzenei revival egyik úttörőjének számító Muzsikás együttes alapító-prímása, egyik szellemi vezére, az MTA Pszichológiai Intézetének volt matematikus munkatársa, nem mellesleg gyakorló gombász és lelkes természetbarát. Roppant tudatosan éli az életét, évekre előre tervez, és minden lényegeset elrak, dokumentál. Zenei ízlésben és gondolkodásban a klasszikus értékrend híve, helyzete mégis különleges, hisz Sipos Mihály (1948) a klasszikus zenei előadókkal és a népzenészekkel egyaránt megtalálja a közös hangot.

Krulik Zoltán zeneszerző, zenekarvezető - Fotó: Barcsik Géza

A kamaszként költői és festőművészi ambíciókkal kacérkodó, klasszikus zenét tanuló, majd gitárt, később szitárt ragadó Krulik Zoltán (1951) nagy utat tett meg, amíg Tatabányáról Pannonhalma érintésével Budapestre kerülve megtalálta a maga zenei világát. A hetvenes években a Kex és a Syrius koncertjei éppúgy hatással voltak rá, ahogy Sebő Ferenc és a Kaláka versmegzenésítései, vagy a 180-as Csoport és az Amadinda repetitív kortárs zenéi. Előbb megalapította a C.S.Ö.-t (Creativ Studio Öt), majd az átmeneti Makám és Kolinda formáció után létrehozta a Makámot, amelynek kezdeti kortárs, improvizatív zenei világát a kilencvenes évek első felében a jazzesebb megközelítés jellemezte, az 1999-es SkanZen album óta pedig a hazai világzenei színtér egyik legfontosabb formációjává vált. Nem utolsósorban Krulik Zoltán másfél évtizeden keresztül a Fonó művészeti vezetője volt.

Kaláka, 1972, balról jobbra: Gryllus Vilmos, Mikó István, Radványi Balázs, Gryllus Dániel - Fotó: Szalay Zoltán

2019 őszén volt ötven éve, hogy az Andrássy úti Ádám sörözőben Gryllus Dániel és Mikó István megalapította a Kalákát. Sebőék mellett ők teremtették meg azt a sanzonhoz közelálló műfajt, amit az egyszerűség kedvéért énekelt versként emlegetünk. Nemzedékek sora nőtt fel műsoraikon, találkozott általuk először a költészettel. A rendszerváltozás után Gryllus Dániel (1950) ráadásul kiadót alapított, amely idővel az erős fonós kötődésekkel is rendelkező folkos, énekelt verses szcéna egyik legfontosabb publikációs lehetősége lett.

Kiss Ferenc dalszerző, népzenész, kiadóvezető - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

A népzene nála családi indíttatás: egyrészt a kárpátaljai Péterfalváról átszökött, a népi írói vonulathoz tartozó édesapja hozott magával erős dalkincset, másrészt finnugor nyelvész nagyapja szállította neki a népzenei lemezeket. Kiss Ferenc (1954) 1973 januárjában csatlakozott a pár hónappal korábban a Bihari együttes mellé elszegődött Vízöntő zenekarhoz. Két éves Kolinda-kitérőt leszámítva egészen a kilencvenes évek hajnaláig a csapat tagja maradt. A Kolinda és a Vízöntő tagjaként már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. A rendszerváltozás után létrehozta az első magyarországi folk kiadót, az Etnofont, néhány évvel később pedig saját művei előadására az Etnofon Zenei Társulást. A kilencvenes évektől főként szólólemezeket készített, illetve számos táncszínházi és filmes produkcióhoz komponált kísérőzenét. Szvorák Katalin majd minden lemezét őt hangszerelte, és játszott is rajta. A 2002-ben indult, 2012 óta a Fonó által támogatott Héttorony Fesztivál – immár Makovecz-díjas – művészeti vezetője. Jelenleg szubjektív folktörténeti könyvén dolgozik.

Fehér Zsombor, Kerekes Band - Fotó: Laskovity Ervin

1995-ben táncházas zenekarként indult, az elmúlt tizenöt évben a hazai világzenei színtér egyik legnépszerűbb formációjává vált az önmagát régóta ethno funkként definiáló Kerekes Band. Alapító-vezetője, a furulyás Fehér Zsombor (1979) tizennégy évesen a Szederinda Néptáncegyüttes tagjaként jutott el az Egyszólam népzenei táborába, nem sokra rá erdélyi és palócföldi népdalgyűjtő körutakon járt, majd ütőgardonos öccsével, Viktort eleinte kettesben, később kvartetté bővülve tartottak táncházat az egri Ifjúsági Házban. Az ezredforduló idején formálódtal banddé, hozták be a moldvai népzenébe a tájidegen hangszereket (kezdetben csak a brácsát, később a gitárt és basszusgitárt), kezdték el vegyíteni a népzenei alapokat funkos, jazzes, rockos és elektronikus elemekkel. Magasról tettek arra, hogy mit illik és mivel, kizárólag azt nézték, miként lehetne még erőteljesebb hangzásúvá, még döngölősebbé tenni a maguk zenéjét. És az általuk képviselt funkos improvizatív „csűrdöngölőre” a kereslet változatlan.

Fotó: Fortepan

A tatabányai bányászcsaládból származó, a nyolcvanas-kilencvenes években Szentendrén kiteljesedő, 2003 óta az Egyesült Államokban élő és alkotó Lois Viktor (1950) évtizedek óta a képzőművészet és a zene egyesítésén fáradozik. Kezdetben környezetének mindennapi használati tárgyait értelmezte újra, majd jöttek a zörgős-csörömpölős, performance-szerűen megszólaltatható gigantikus szoborhangszerek, melyeket a kilencvenes évek derekától az emberi léptékű, reprodukálható zeneművek létrehozására is alkalmas hangszerszobrok váltották fel. A jobb híján az alternatívok közé sorolt Tundravoice nevű formációjával eddig két kazettát és öt CD-t jelentetett meg. Miközben az utóbbi két évtizedben tajvani élettársával, Yin Peettel a Bostontól 30 mérföldre észak-nyugatra fekvő Actonban hozott létre és működtet nemzetközi művészeti központot.

Kása Béla (1952) – Korniss Péter mellett – az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Pécsett született, 1965-ben családjával Nyugat-Németországba költözött, ahol 1979-ben a kölni képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Sternnek és a GEO-nak dolgozott, készített fotósorozatokat többek között nagyszebeni és macedóniai cigányokról. 1973 nyarán jutott el először Erdélybe, ami fordulópontot hozott az életében. Azóta rendszeresen visszajár és dokumentál. 1983-ban visszaköltözött Magyarországra, hogy közelebb legyen a neki mindennél kedvesebb erdélyi muzsikusokhoz. Az utóbbi négy évtizedben a népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de számos alkalommal járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor rabari törzseknél is. Képeiből többek között Amszterdamban, Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Kölnben, Krakkóban, Lhaszában, Montrealban, New Yorkban, Párizsban, Prágában, Torontóban,
Új-Delhiben és Washingtonban rendeztek kiállítást.

Red Hot Chili Peppers, 1986

Fél éves kényszerpihenő után újraindul a Rock And Roll Szabadegyetem! A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján se a New Yorki-i újhullám, se a szintén ott formálódó no wave színtér képviselői nem akarták teljességgel megtagadni az elődök szonikus örökségét, inkább csak friss elemekkel és energiákkal revitalizálni, a modern nagyvárosi lét lüktetéséhez, hangzásvilágához igazítani azt. A következőkben azokról az amerikai előadókról lesz szó, akik ugyan sokféle irányból érkeztek és sokféle irányba haladtak tovább, de még az eddigieknél is erőteljesebben merítettek a múltból. A mai előadás fókuszában a különböző művészeti ágakat egyesítő avantgárd pop (Pere Ubu, Laurie Anderson), a kollégiumi rádiók kedvencének számító újtradicionalisták (R.E.M, Throwing Muses, 10,000 Maniacs), a rockabilly revival képviselője (Stray Cats) és a fehér punk rockot a fekete funkkal keresztező Red Hot Chili Peppers áll. (2020. szeptember 2., 17:30, Örkény könyvesbolt). 

Liber Endre népzenész, producer, a Hangvető igazgatója - Fotó: Ficsor Márton

Hat év klasszikus zongoratanulás és néptánc után kamaszként fogott a kezébe először háromhúros brácsát, majd később cimbalmot. Több táncegyüttes mellett muzsikált, játszott a Lókötő, a Marton és a Gázsa zenekarokban, az 1986-ban alakult Tükrös zenekarnak a mai napig aktív tagja. A kilencvenes évek második felében Liber Endre (1966) a Fonó kereskedelmi munkatársa volt, majd 2000-ben Lelkes Andrással megalapította a FolkEurópa lemezkiadót, 2002-ben pedig a zenei táborok, képzések, nemzetközi együttműködések szervezésével foglalkozó Fórum a Népművészetért Alapítványt. 2003-ban – a folklemezek hazai, és nemzetközi terjesztésére – az Etnofonnal és az X-Produkcióval közösen létrehozták a Hangvető Zenei Terjesztő Társulást, amelyet 2008 óta egyedül vezetnek. A Hangvető egyik legnagyobb eredménye a világ legrangosabb népzenei- és világzenei vására, a WOMEX (World Music Expo) 2015-ös budapesti megrendezése. Ezt a jogot 2020-ban is elnyerte.

Lukács József - Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

„A FONÓ-t azért alapítjuk, hogy legyen... egy hely, ahol össze lehet jönni” – írta 1995 májusában az alapító-tulajdonos Lukács József Lujó (a teljes szöveget lásd külön keretben), és az immár huszonöt éves intézmény azóta is sokkalta több koncerthelyszínnél, táncháznál vagy klubnál: olyan zenei-szellemi-közösségi műhely és találkozási pont, amely kétségkívül párját ritkítja a hazai kulturális életben. A negyedszázados fennállás kapcsán az induló stáb legfontosabb tagjai elevenítették fel a Fonó Budai Zeneház keletkezéstörténetét. Beszélgetőtársaim a Los Gringos együttes négy tagja – Kurdi Zoltán mindenes, az intézmény első ügyvezető igazgatója, László Sándor mindenes, a Fonó Records későbbi vezetője, Lukács József Lujó alapító-tulajdonos és Rádl Zoltán mindenes –, valamint a lemezboltot a kezdetektől vivő Mezei Péter.