Ghánában fehér, itthon fekete (Sena portré)

Ghánában fehérnek, Magyarországon feketének számít, ott Veronikának hívják, itt Senának, Accra és Budapest között utazva mégis mindig ugyanazt mondja: hazamegyek. Miközben angolul számol és angolul ír szöveget, a nemrég az ötödik születésnapját ünneplő Irie Maffiában pedig jamaicai gyökerű ska/reggae-t énekel.

alt

Ülünk a Dürer-kertben, persze még nyáron, a színpadon a Random Szerda, azaz Barabás Lőrinc folytonosan változó összetételű örömzenekara, épp arról beszélgetünk, hogy amióta 2001-ben Magyarországra költözött, ez az első év, amikor nem tudott Ghánába hazamenni, pedig mennyire anyás ő, mennyire fontos neki, hogy évente egyszer odahaza kellőképp feltöltekezzen. Két fiatal lép hozzánk, egyikük bátortalanul megszólítja, hogy ugye énekel ma este, mert ők kizárólag miatta jöttek el. Sena kedvesen mosolyog, szelíden rázza a fejét, hogy ezúttal csak hallgatja a társakat. Pár percre rá viszont gondol egyet, mégis felmegy a színpadra, az amúgy is szabadon mozgó zenébe lüktető, asszociatív dallamokat visz, hosszasan improvizálgat, saját maga, a többiek és a közönség örömére. Aztán amilyen magától értetődően felment, úgy jön le a színpadról, ül vissza és hallgatja tovább a többieket.

Az idén huszonhét éves Dagadu Veronika Sena épp ilyen spontánul éli az életét, miként ugyanilyen természetesen árad belőle a zene. Amit amúgy sosem tanult, vérbeli autodidakta muzsikus, csak megy a füle és a szíve után. Talán ezért is közelít mindenhez kicsit másként, mint a képzett zenészek, ami adott helyzetben kétségtelen frissítően tud hatni, mégha esetenként érzi az ebből fakadó korlátokat.

A színpad számára szintén természetes közeg, a ghánai édesapját Accrába követő, Göncről származó édesanyja már kisgyerek kora óta ösztönözte, hogy a nála két évvel idősebb nővérével együtt minél több műfajban próbálja ki magát. Az óvodai és iskolai évadzáró bulikon többedmagával hagyományos táncot, színdarabot és verseket adott elő, kilencévesen népszerű, gyerekeknek szóló televíziós sorozatban játszott, még a szigorú, angol tanrendű katolikus lányintézetben is számos sulipartinak és rendezvénynek lehetett a házigazdája.

A zene szeretetét amúgy még otthonról hozta: édesapja főként bluest és jazzt, édesanyja klasszikusokat és világzenét hallgatott. A hiphoppal a nővérén keresztül ismerkedett meg, ahogy Magyarországra is utána jött, és Budapesten szintén őrajta keresztül találkozott DJ Bosival és Mangóval. Akik által bekerült az underground hiphop Gimmeshot körbe, azzal együtt pedig a budapesti földalatti zenei életbe.

Az első és eddigi egyetlen szólólemezét szintén ebben a közegben készítette: a First One akkori énjének megfelelően kellőképp sokszínű lett: hol sötétebb tónusú, belassultabb, hol kőkemény hiphop alapokra rappelő, hol meg örömjazzbe hajló. S bár húszévesen kevés énekesnőnek adatik meg önálló album, a továbbiakban mégsem ezt a vonalat követte, inkább különböző formációkban tesztelgette a képességeit, lehetőségeit. Amiről meg úgy vélte, kellőképp a közege, ott megragadt. Így lett három éve az Irie Maffia és a Barabás Lőrinc Eklektric énekesnője, később a francia Refactory szólistája, készít régóta reggae-felvételeket a szintén francia Irie Ites kiadóval, dolgozik együtt DJ Vadimmal. Legújabban Márkos Albert W.H.-projektjében Shakespeare szonettjeit olvassa/rappeli/énekli kortárs improvizativ zenei alapokra. Nem mellesleg pedig három társával több mint egy éve gyúrja újabb, poposabb szólóprodukciója, a Forward Ever bemutatkozó anyagát, amellyel várhatóan ősszel lépnek a nyilvánosság elé.

„Sok mindenben vagyok benne párhuzamosan, sok hozzám kötődő nagylemez vár arra, hogy elnyerje végső formáját, de nem siettetek semmit - magyarázza a mostani télies márciusban. - A következő két évem vélhetően arról szól, hogy ezek külön-külön teret kapjanak, CD-n megjelenjenek, koncerten elérhetővé váljanak. Mindegyik más irány, más világ, más közösséget érint meg. A legfontosabb közülük kétségkívül a Forward Ever, amely jóval énekesebb szólóprojekt, mint az első. Éveken át rappeltem, freestyle-oztam, jártam hiphop bulikra, de ez már múlt idő, ahogy a hozzá kapcsolódó életforma is. Ma sokkal inkább érdekel a jazz és a jazzes popzene, olyasmik, amiket még otthon, tinédzserkoromban hallottam. Ha úgy tetszik, megyek vissza a gyökerek felé. A Forward Ever - amelynek dalait amúgy januárban Accrában az egyik barátom klubjában élőben is tesztelgettünk - zeneileg sokkal egységesebb, mint a First One.”

Mindezek ellenére Sena életében a fősodor továbbra is az Irie Maffia marad: a ska-reggae vonal egyik legnépszerűbb hazai zenekarával évente 75-80 bulit nyomnak. S bár a ghánai „feltöltődés” miatt az idén két hónap kimaradt a koncertnaptárukból, március 13-án az A38 hajón az ötödik születésnapot ünneplő bulival megint beindultak, s egyelőre úgy fest, újfent sűrű évnek néznek elébe.

Ahogy Sena a zenében belülről táplálkozik, úgy másik szenvedélyét, a fülbevaló-készítést sem tanulta sosem, igaz, másokhoz viszonyítva jelentős előnyben van: édesanyja ma Ghána egyik legelismertebb és legkeresettebb gyöngyszakértője és ékszerkészítője. Olyannyira, hogy amikor legutóbb a CNN a fekete-afrikai gyöngykereskedelemről és gyöngykultúráról forgatott riportfilmet, többek között vele készített interjút. Úgyhogy Sena édesanyja mellett ülve csak leste a fortélyokat és fogásokat, majd hagyja, hogy vezesse a fantáziája. Pár éve egyik ismerősével még boltot is nyitottak az Astoriánál, ahol részben ruhákat, részben ékszereket árultak, az egyre intenzívebbé váló zenekari élet mellett azonban egyre kevesebb ideje jutott erre, így tavaly kénytelen-kelletlen bezárta.

S hogy a kettős identitását a mindennapokban miként éli meg?

„Ghánában obroniként, azaz fehér emberként szólítanak meg - válaszolva mosolyogva. - Aztán leesik az álluk, amikor a nyelvükön válaszolok. Kérdik, honnan jöttem. Mondom, Ghánából. Mire még nagyobb a tanácstalanság. Persze sokszor fárasztó magyarázgatni, hogy köztük nőttem fel, csak a bőröm kicsit világosabb. Magyarországon meg megfordult az egész. Kicsit nehéz volt átállnom, hogy akkor mostantól nem fehérnek, hanem feketének számítok. S melyik a jobb: fehérnek lenni egy fekete országban, vagy feketének egy fehérben? Nem tudom, nekem mindkettő tetszik. Vicces helyzeteket eredményez. Kettős állampolgár vagyok, szavazhatnék itt is, ott is. De még életemben nem tettem. A politika sosem érdekelt. Inkább a saját álomvilágomban élek.”


Bookmark and Share

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Sena nem siettet semmit >> - interjú, 2008. október

Zenefilm - Tizenharmadik nap >>

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016