Illés Áron: Túl magas volt a mérce
Illés Lajosnak, az Illés zenekar legidősebb és egyben névadó tagjának három fia (Dávid, Áron, Bence), valamint öt és fél unokája van. A legidősebb fiú, Dávid Bugyi község lelkipásztora, a legkisebb, Bence második gimnazista, Áron pedig egy mezőkövesdi panzió bárjának üzletvezetője a Vendéglátóipari Főiskolára jár, nős, Benjámin fia augusztusban lesz hároméves, második gyermekének (ő a fél unoka) születése novemberben esedékes.
Sajnos csak egyetlen halovány képre emlékszem vissza: kétéves lehettem, a járókámban álltam, és Pásztory Zoltán odajött hozzám játszani. Amire határozottan emlékszem, az az 1981-es, illetve a 90-es népstadionbeli koncert. Ez utóbbi egyszerűen fantasztikus volt. Nem hiszem, hogy valaha is elfelejteném.
Mindhárman tanultunk zongorázni. A magam részéről két évig bírtam. Nem szerettem a szolfézst, a kötöttségeket. Dávid bátyám már komolyabban benne volt a zenében: általános iskolában volt egy kis együttese. A próbákra magam is elmentem néha, és - mivel van egy kis ritmusérzékem - ha kellett, beültem a dobok mögé. Édesapánk mindenesetre igyekezett távol tartani minket a zenétől. Nem akarta, hogy mi is ezzel foglalkozzunk.
Nem, mert úgy éreztem, hogy azt a szintet, amit édesapámék elértek, sosem tudnám megütni. Azt pedig nem szerettem volna, hogy csak azért vegyenek be egy zenekarba, mert Illés Lajos fia vagyok.
Gyakran megesik, hogy amikor egy rég nem látott ismerőssel találkozom, először köszönt, aztán az az első kérdése: hogy van az édesapád? Tehát nem rám, hanem apámra kíváncsi. Ez nem esik jól, de nem lehet elkerülni. Azért azt hiszem, hogy a környezetemben levő emberek többsége a saját értékeim miatt van jóban velem.
Most is olyan, amilyen régen. Ritkán találkozom velük. Amikor aktívan zenéltek, akkor sem jártak igazán össze. Együtt dolgoztak, de amikor végeztek, mentek, ahányan, annyifelé. Egyébként Szörényi Levente a keresztapám.
Ez így van. Édesanyám református lelkipásztor Kisorosziban, édesapám pedig a kántor tisztét tölti be vasárnaponként. Zenéjében is vallásos irányba fordult, megkomponálta a Cantus Hungaricust, és most készül ennek folytatása, a Velünk az Isten. Szerintem most találta meg azt a fajta muzsikát, ami őt igazán kielégíti.
Én is hívő vagyok, rendszeresen járok templomba, gyakorlom a vallásomat, olyannyira, hogy Mezőkövesden presbiterré választottak. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy valaki lelkipásztor legyen. Lehet, hogy ha a teológiát választom, én is képes lennék rá, de nem biztos. Az az igazság, hogy a családunkban nagyon nagy hagyománya van ennek a hivatásnak. Nemcsak édesanyám, de nagyapám is lelkipásztor volt, dédnagyapám pedig püspök, ezért - akárcsak apám és a zene esetében - nem vagyok biztos benne, hogy én is nyújtani tudnám ezt a szintet.
Soha. Sőt, ha egy vendég Illést szeretne hallgatni, akkor inkább megpróbálom lebeszélni erről. Egyrészt azért, mert - szerintem - ez visszatetsző volna, másrészt pedig azért, mert az Illés zenéje nem illik abba a bárba.
(csikor)
---------
További anyagok:
0. Címlap
1. Jegyzetek (Sebők János, Lovas Lajos, Wágner úr, Pilhál György)
2. Volt egyszer egy nagy csapat (Illés-kronológia, életrajzok)
3. Fő a próba (képriport)
4. Bródy Dani és Bródy Luca - A fiam + a lányom
5. Szörényi Örs - Az alma és a fája
6. Illés Áron: Túl magas volt a mérce
7. Szörényi Réka: Holdfény '69
8. Zorán: Ma más időket élünk
9. Benkő László: Az Illés volt a vízválasztó
10. Tolcsvay Béla: Felborult az értékrend (JBSZ)
11. A szakma szemüvege (Török Ádám, D. Nagy Lajos, Bornai Tibor, Németth Oszkár, Éliás Gyula, Dolák-Saly Róbert, Kovács Kati, Nagy Feró, Ivánka Csaba, Schuster Lóránt. Frenreisz Károly, Lovasi András és Bayer Friderika az Illésről)
12. Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver
13. Mindörökké Illés (Kiállítás Kőbányán)
14. Egy elfelejtett dal (Szörényi-Bródy: Koszos kisfiú)
15. A gyűjtő