A gyűjtő
Az az illető, aki az alábbiakban megszólal, egyike Magyarország legnagyobb Illés-rajongóinak. Hazánk talán legtökéletesebb Illés-Fonográf-Koncz-gyűjteményének boldog tulajdonosa, s birtokában van az a hangfelvétel is, amelyen az Illés zenekar 1964-ben az éppen aktuális luxemburgi dalokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Kilétét - érthető okokból - nem kívánta felfedni.
Amikor azt a bizonyos négyszámos első Illést megvettem az ismerősöm lemezboltjában, már éreztük, hogy itt valami egészen másról van szó, mint korábban. Aztán az ember szépen belenőtt az egészbe, s gimnazista koromban az Illés-klubnak igazolvánnyal rendelkező tagja voltam. Egészen 1973-ig, amíg a társaság szét nem széledt, rendszeresen ott zsibongtunk a Fővárosi Művelődési Ház körtermében. Már akkor is nagyon sok Illés-rajongó volt az országban, így elég kitartónak kellett lenni, esetleg némi ismeretséggel is rendelkezni, hogy két-három hetente bejuthasson az ember. A szünetekben itt bármelyik, akkor már sztárként imádott zenésszel lehetett beszélgetni, s az egészet amolyan családi-baráti hangulat lengte körül. Meg hát - ahogy illett - zenéltek is a fiúk, hallgathattuk és meg is vehettük az új lemezeket, sőt még jó idő esetén stoppal és vonattal a Balaton mellé is követtük őket, s ha nem sikerült jegyet szerezni, akkor aktualizáltuk Bródy szövegét, aki a koncert során sok szeretettel köszöntötte azokat a nézőket, akik időt, pénzt és fáradságot nem kímélve eljöttek, és köszöntötte azokat - így minket is -, akik jegyet ugyan nem vettek, de mégis ott voltak.
Igen, van egy párhuzamos duplagyűjteményem, amely tartalmazza az összes velük kapcsolatos mintegy kilencven nagylemezt. Ebbe beletartoznak azok a művek is, amelyen Leventéék szerzőként vettek részt, mint például Kovács Kati 1978-as lemeze. Ezen az albumon Levente zenéjére Adamis Anna írt szövegeket, és Bródy kivételével az egész Illés és Bergendy zenekar játszik rajta. Szerepel rajta egyébként egy dal, amelynek dallamára Levente írt régebben szöveget, s amelyet Hidd el ez ő címmel nem engedték, hogy rátegye első önálló nagylemezére. Erre a dallamra aztán Adamis Anna írt egy másik szöveget, és így végül is elhangozhat.
Az 1973-74-es év a letiltások és a kuriózumgyártás időszaka volt. A Jelbeszéd című Koncz Zsuzsa-lemezre nem kerülhetett fel egy József Attila-vers, a Bolyongok, de felkerült rá helyette a Kertész leszek, amelynek zenéjét Bródynak két nap alatt kellett megírnia, s amely mind a mai napig Zsuzsa egyik legsikeresebb száma. A módosításokkal megjelenhetett lemezt azután fél évre rá betiltották, bevonták, és tíz évig még a rádió sem játszhatta. Ebben az időben zúzták be Levente Utazás című első szólólemezének borítóját is, amely ma a gyűjtőknek akár több tízezer forintot is megérhet, pusztán azért, mert alig száz használható példány maradt fel belőle. Amikor a saját példányomat az egyik közönségtalálkozón dedikáltattam Leventével, ő felmutatta, hogy ide nézzenek, ez a lemez a magyar rockzene Mauritius bélyege.
Igen, a zenekarhoz közel álló körök úgy döntöttek, hogy igényt tartanak rá. Az értéke jóval egymillió forint felett van, mivel ezek a gyakran 25-30 éves lemezek ilyen hibátlan állapotban nem nagyon beszerezhetőek. Ezenkívül nagyon ritka Illés-koncertfelvétel is a birtokodban van, amelyről még a zenekar tagjai sem igen tudnak. Ez egy 1964-ben készült amatőr hangfelvétel, amelyet orsós magnóval rögzítettek a Szörényi testvérek nélkül, Koncz Zsuzsával fellépő Illés zenekarról. Ez az egész estét betöltő szalag körülbelül olyan szinten izgalmas és érdekes és ritkaság, mint a Beatles hamburgi, szintén egy szál kirakott orsós magnóval készített kocsmafelvétele. Érzésem szerint a gyűjtők körében egy limitált példányszámú kiadvány, akár csak kazettán is, érdekes lehet, hiszen abból a korszakból nem nagyon maradt fenn más. A műsor középső blokkjában egyébként Koncz Zsuzsa a zenekar egyik tagjával - hogy kivel, azt nem tudom - duetteket is énekel, természetesen még angolul, a luxemburgi rádióból fonetikusan leírt módon.
(jé)
---------
További anyagok:
0. Címlap
1. Jegyzetek (Sebők János, Lovas Lajos, Wágner úr, Pilhál György)
2. Volt egyszer egy nagy csapat (Illés-kronológia, életrajzok)
3. Fő a próba (képriport)
4. Bródy Dani és Bródy Luca - A fiam + a lányom
5. Szörényi Örs - Az alma és a fája
6. Illés Áron: Túl magas volt a mérce
7. Szörényi Réka: Holdfény '69
8. Zorán: Ma más időket élünk
9. Benkő László: Az Illés volt a vízválasztó
10. Tolcsvay Béla: Felborult az értékrend (JBSZ)
11. A szakma szemüvege (Török Ádám, D. Nagy Lajos, Bornai Tibor, Németth Oszkár, Éliás Gyula, Dolák-Saly Róbert, Kovács Kati, Nagy Feró, Ivánka Csaba, Schuster Lóránt. Frenreisz Károly, Lovasi András és Bayer Friderika az Illésről)
12. Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver
13. Mindörökké Illés (Kiállítás Kőbányán)
14. Egy elfelejtett dal (Szörényi-Bródy: Koszos kisfiú)
15. A gyűjtő