A bejárat előtt, a kék-zöldsárga villódzó fények alatt egy 14-15 év körüli suhanc ácsorog. Kopott nadrág, gyűrött ing, zsebre dugott kéz. Utolsót szippant a cigarettából, a csikket hanyag mozdulattal a csatornanyílásba pöcköli. Aztán köp egyet oldalra, és belép az ajtón. Belépek én is.

Kesernyés cigarettabűz, enyhén elhasznált, testszagú levegő fogad. Hűvösen pontos komputerzene, ismerős flippercsilingelés. Az automaták előtt tizenéves gyerekek. Könnyed, mégis rutinos mozdulattal nyomják a startot. Indul a játék.

Az apró mancsok úgy tekergetik a kezelőgombokat, mintha összenőttek volna velük. A feszült tekintetek a hideg képernyőre szegeződnek. Egy húzás balra, egy húzás jobbra. Most egyet fel! Vigyázat, eltalálnak! Az űrhajós alábukik, majd lő. Egy sorozat jobbra, egy sorozat balra. Hát ezek sosem fogynak el! Újabb célpontok, újabb leküzdeni való akadályok. Egy sorozat jobbra, egy sorozat balra. A fenébe is, eltaláltak! Nincs több életem!

A piszkos kis kéz a zsebben kutat egy újabb húszasért. (Mi még ketteseket dobáltunk be annak idején.) A gép kíméletlenül elnyeli az újabb érmét. Villogás, kattogás, elektronikus trillák, és az egész kezdődik elölről. A lényeg: minél több építményt lerombolni, minél több ellenséget elpusztítani. Csak Te maradhatsz állva! Egyedül Te! Persze, ha elég erős és elég ügyes vagy. Különben ők semmisítenek meg téged. Kímélet nélkül. Ahogy neked is könyörtelenül el kell söpörnöd azt, aki az utadban áll.

- Mindennap lejártok ide? - fordulok az egyik 17 év körüli fiúhoz. Pelyhedző állát simogatva méreget.

- Persze. Minden este öt és nyolc között itt vagyunk, összegyűlünk, beszélgetünk, játszunk. Időnként bokszolunk, meg verekszünk. Szóval, érted, jól érezzük magunkat. Ha pedig van valami hézag, akkor szépen kimegyünk és lerendezzük. Néha ugyanis bizonyos kopasz egyének tévednek errefelé. Skinheadek - és beletúr bozontos hajába -, nem mondhatnám, hogy szeretjük őket... Nézd meg ezt a gyereket - mutat rá egy ijedt tekintetű cigányfiúra - nézd meg! Tizennégy éves, ezek meg jönnek ötvenen és az ilyeneket verik össze. Szerintem ez kurvára gusztustalan. Ilyenkor persze bosszút szoktunk állni. Ha valamelyik bőrfejű idejön, kivisszük és jól összerugdossuk, érted? Ha nem szemtelen, tehát ha nem kétszínű, érted, ha látjuk rajta, hogy fair, akkor egy az egybe hívjuk ki, ha nem, akkor...

- Akkor mi történik?

- Akkor tömeg. És ott csúnya dolgok vannak. Nálunk puszta kéz, náluk bakancs, de néha lánc is. Persze játszani nem mernek idejönni! Mert tudják, a hétker az hétker, ők inkább a három kerületbe járnak, esetleg a hatba, de onnan eszük ágában sincs átjönni, érted? Itt, ezen a helyen, lényegében csak romák vannak. Nézz körül!

Időközben mindenki körénk gyűlik. Bökdösik, lökdösik egymást, de fülelnek.

- És napközben mit csináltok?

- Zenészek vagyunk. Én például 13 éve mást nem csinálok, csak zongorázok. Napközben gyakorolok a stúdióban, délután pedig idejövök játszani.

- Én hegedülök. Az apám prímás, jelenleg külföldön van. Nálunk ez családi vonás - teszi hozzá a mellette álló. Jobb kezén vastag heg. - Az egyik skinhead kése - magyarázza.

- És a szüleitek? Mit szólnak ahhoz, hogy idejártok?

- Először is honnan tudnák? Engem például hiába tiltanának. Ha csak egy órára engednének, akkor is idejönnék, mert itt érzem jól magam! Itt van az összes haver. Sőt, ezek inkább barátok... Összetartás van. Olyan összetartás, hogy ha valami probléma adódik, elég egy fütty, és mind az ötvenezren itt vagyunk. Az egész Almássy téri gárda idejár.

- Mennyi pénzt megy el itt naponta?

- Kábé tíz-húszezer forint - feleli egy magas, cingár fiú.

- Na jó, azért most nem kell a dilizés - intik le - attól függ, ki hogyan van eleresztve. A sóher száz forintokat dobál be, akinek van pénze, az ezreseket.

- De hát, honnan szeditek a pénzt?

- A szülőktől, természetesen. Mindenkinek dolgoznak a szülei... Az én apám ugyan nemrég szívinfarktust kapott és leszázalékolták, de addig számlakódolóként dolgozott egy számítástechnikai vállalatnál.

- Apám zenész, anyám nem dolgozik, de azért nem élünk rosszul az egy fizetésből sem - fűzi hozzá a sebhelyes.

- És mi a helyzet a lányokkal?

- Á! Jól megvagyunk... Itt van kéznél a mosdó. (Röhögés.) Tudod, óriási különbség van egy cigány és egy magyar lány között. Szerintem egy normál családból való - tehát nem oláh cigány, hanem „zenész” lány - sokkal különb bármelyiknél. Sok magyar lányt ismerek, de egyiket sem veszem úgy, mert látom rajta, hogy komolytalan, érted? A cigánylányok nem olyanok, hogy elviszem őket szórakozni és öt perc múlva minden megvan, amit csak akarok. A barátom a múltkor hozott ide egy magyar lányt. Rögtön felvitte a mosdóba. Látod, ez a különbség. Igaz, hogy a Rákóczi téri lányok többsége cigány, de azok nem közülünk valók. Az igazi cigánylánnyal nem lehet csúnyán beszélni, nem lehet megverni. Az tulajdonképpen kényes valaki.

Hirtelen kiabálás tölti be a termet. Az egyik gép lenyelte a pénzt, de nem hajlandó működni. Finoman meglökdösik, aztán megrugdossák. Előkerül az üzemeltető, kotorászik a gépben, majd visszaadja a húszast.

- Én minden balhéban benne vagyok - a pelyhedző állú igyekszik felhívni magára a figyelmet - időnként szoktunk gyufázni is.

- „Itt a piros, hol a piros?"

- Pontosan. Meghúzzuk és kész.

- Soha nem buktok le?

- Ezzel nem lehet lebukni. Tiltott szerencsejáték, de nem sittelnek, maximum pénzbírság, ha arról van szó.

- De az egyik játékos meg tudja fogni a másikat.

- Nem tudja. Jobb, ha tőlem tudod. Mindenki másképp csinálja, mindenkinek más a trükkje. Senki nem nyerhet, csak a „beütő” - és megrázza gyufaskatulyáját.

- És itt a teremben a rendőrökkel nincs probléma?

- Dehogy! Nem tudnának problémázni. Ha ritkán beteszik ide a lábukat, legfeljebb igazoltatnak.

- Vagy ők is játszani jönnek - röhög a farmeringes. - A múltkor egy gyerekkel több mint másfél órán keresztül azon vitatkoztam, hogy mennyit ér egy kitűző, ő huszonötöt mondott, én húszat. Tele voltam pénzzel, de nem tágítottam. Ő sem. A haverjaimmal majd bepisiltünk a röhögéstől. De egy óra múlva a többiek kezdtek idegesek lenni és összetördelték azt a gyereket. Mivel 14 alatt voltak, megúszták bírói figyelmeztetéssel, nekem viszont a nyakamba sóztak két év felfüggesztettet. Ma is tart, úgyhogy ha nem akarok Tököl-citybe kerülni, jobb összehúzni magam. Ha viszont valami magától értetődő buli van, amelynek az értéke nem haladja meg mondjuk a 150 ezer forintot, akkor azt meg kell csinálni, érted? Ha kell, a srácok falaznak. A múltkor a Petőfi Csarnokban elfoglaltuk az egész színpadot. A hátam mögött egy csaj megkérdezte a másiktól: Hát ezek kik? Az Almássy tériek. Jólesett. Mernének a skinheadek a Szavannába lemenni, ott próbálnák azt mondani: „te cigány”. Mindjárt kinyírnák őket. De itt mindenkinél van valami. Ez egy olyan dolog, hogyha szabad kezet kapnak a nagy demokráciában a bőrfejűek, akkor nekem is szabad kést a veséjükbe szúrni. Vagy elszaladok a 45 milis Magnumért. Nyolcezret adtam érte... Spray akkor volt nálam, amikor itt senki sem ismerte. Azt hitték dezodor, amellyel, ha befújom magam, illatos leszek.

- Most is van nálad?

- Persze. De az sokkal komolyabb. Gyere, a kapualjban megmutatom.

Óvatosan körülnéz, majd elővesz egy körülbelül tíz centi hosszú, kék színű spraydobozt. Rajta jól olvasható felirat: Prestige, Fabric en France.

- Ezért, ami itt van a kezemben, több évet lehet kapni, tudod? Gyorsan el is rakom. Húszszázalékos francia desszantos spray. Legalább hatvanhetven fős tömegre való. Egy méteren belül tulajdonképpen halálos, Tegnap kipróbáltam egy macskán. Egy az egybe megdöglött tőle. Az 5001-estől, ami mindenkinek van, a macska csak prüszkölt. Ez a spray öt lepedő.

- Használtad?

- Nem. Nagyon új. Tegnap vettem. Félek is tőle.

- De ha úgy alakul, beveted? ...

- Lehet. De kizárólag tömegre. Ha idejön, teszem azt, néhány száz skinhead, akkor kihívom őket, és lezseren rájuk fújok. Jó háromórás fetrengésre lehet számítani.

De csak akkor kapom elő, ha az életem a tét.