Régóta kongatják a vészharangot a hagyományos lemezipar felett, régóta nem történik meg a látványos összeomlás, bár kétségtelen, évről évre a piaci mozgások, a statisztikai adatok és tendenciák egyre inkább ezt sugallják. Feltéve, hogy a piaci szereplőknek időközben nem sikerül alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A kedvezőtlen gazdasági helyzet, a világméretű recesszió mellett a lemeziparnak a legnagyobb fejfájást a CD-írók rohamos fejlődése okozza, és továbbra is célkeresztben az mp3.

Fotó: Teknős Miklós

Elsőként itt vannak a legfrissebb statisztikai adatok: 2001-ben a világon 3,2 milliárd hanghordozót értékesítettek, mintegy 33,7 milliárd dollár értékben, és ez darabszámban 6,5, értékben 5 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. A CD-k eladási mutatója először csökkent 5,1 százalékkal, miközben a single-ből 16,1, a műsoros kazettákból 9,9 százalékkal fogyott kevesebb tavaly. A nemzetközi zeneipari szövetség, az IFPI április közepén tartott kongresszusán elhangzottak alapján a világ összforgalmának majd 40 százalékát jegyző Egyesült Államokban a visszaesés darabszámban 9,4, értékben 4,7 százalék. Európa az általános trendnél változatosabb képet mutat: míg például Dániában (-22,8), Ausztriában (-17,9), Görögországban (-13), Németországban (-7,9) és Olaszországban (-9,3) egyértelmű a csökkenés, addig Franciaországban (+8,4), az Egyesült Királyságban (+3,1) és Spanyolországban (+1,5) kisebb mértékű piacbővülésről számoltak be. Nőttek az eladások Bulgáriában, Oroszország, Lettországban és Litvániában is, ez azonban csak viszonylagos, hisz itt a rendívül nagy arányú, bár az elmúlt években fokozatosan tért vesztő kalózipar "kárára" javultak a statisztikák.

Ázsia szintén felemás kép: a világ második legnagyobb piacán, Japánban tavaly 12,4 százalékkal kevesebb hanghordozót értékesítettek, mint 2000-ben, Kínában és Indiában azonban 15, illetve 16,6 százalékkal többet. A legjobban a gazdasági és politikai válságokkal sújtott latin-amerikai és a közel-keleti zenei piac rendült meg, ott 21,4, illetve 26, 7 százalékos a visszaesés. (A két legfontosabb piacon, Brazíliában és Mexikóban 25, illetve 16 százalék.) Ausztráliában azonban 10,9 százalékkal több CD és kazetta kelt el, mint egy évvel korábban.

Hazánkban - gazdasági növekedés mellett - az elmúlt években gyorsuló mértékben csökken az értékesített hanghordozók száma: a közel egy évtizedig tartó folyamatos, a kilencvenes évek közepén kifejezetten dinamikus piacbővülés után 2000-ben közel 5 százalékkal, 2001-ben pedig már 16 százalékkal kevesebb CD-t, kazettát, hagyományos lemezt, single-t és zenei videokazettát értékesítettek Magyarországon, mint egy évvel korábban. (A teljes forgalomcsökkenés értékben 5 százalékos). Ez különösen annak tükrében érdekes, hogy hazánkban a kilencvenes években több mint kétszeresére bővült a hanglemezpiac: míg 1991-ben több mint 3,1 millió hanghordozó kelt el, addig 2000-ben több mint közel 7,4 millió. Különösen 1997-ig volt dinamikus ez az expanzió, az akkori eladási rekordot (7,825 millió darab) azóta sem sikerült túlszárnyalni. Az 1998-as jelentős visszaesést (7,050 millió darab) egy évre rá újabb bővülés követte (7,613 millió darab), ahhoz képest 2000-ben újra visszaesés jött (7,384 millió darab), tavaly pedig az eladások már nem érték el az 1995-ös évi szintet (6,231 millió darab).

Ezzel párhuzamosan a nemzetközi lemeziparban a hazai előadók erősödése a jellemző. Az IFPI adatai szerint 1991 és 2000 között világviszonylatban több mint hatvan százalékra emelkedett a hazai repertoár részesedése, igaz, ebben főként az Európán kívüli országok játszanak jelentős szerepet. Magyarországon 2000-ben még több külföldi hanghordozót értékesítettek (100-ból csak 45 volt magyar könnyűzenei produkció), tavaly viszont már nálunk is 100 eladott CD vagy kazetta közül 52 volt hazai könnyűzenei előadóé. Európában a kiadványoknak általában 25-35 százaléka hazai, kivételt csak az erős zenei identitású népek (olaszok, franciák, görögök) jelentenek, de ez az arány náluk sem szokott 50-55 százalék fölé emelkedni. Ez a 52 százalékos hazai siker azért is jelentős, mert a kilencvenes évek első felében - a volt szocialista országokhoz hasonlóan - a korábbi hatvan százalékról 1995-re 34,6 százalékra esett vissza a hazaiak részesedése, azóta viszont ismét folyamatosan nő.

Változatlanul jól szerepelünk a komolyzenei eladási statisztikákban, bár az arány az elmúlt egy évben csökkent: míg 2001-ben Magyarországon 872 ezer klasszikus CD-t értékesítettek (ez a piac 12 százalékát jelentette), addig tavaly csak 558 ezret (ez az összforgalomnak még mindig 9 százaléka), és ez különösen akkor jelentős eredmény, ha mindezt összevetjük az európai 4-5 százalékos átlaggal.

A világtrendnek megfelelően tovább változik a hanghordozók piaci szerkezete: míg 1991-ben a kazetták részesedése 85 százalék volt, addig 2001-ben már csak 44 százalék. Miközben a hagyományos lemezek 1994 óta gyakorlatilag teljesen eltűntek, illetve az igényesebb dj-k "munkaeszközei" lettek, a CD-k részesedése 1991 és 2001 között 8,5 százalékról 55 százalékra emelkedett. Az új hanghordozók - DVD Audio, Super Audio CD - egyelőre még nem hoztak érdemi áttörést, az ezen megjelent közel hatszáz címből tavaly összesen 600 ezer darab talált gazdára, ennek fele az Egyesült Államokban.

A tavalyi ötszázalékos visszaesést a szakértők mindenekelőtt a rohamléptekben tért hódító CD-másolással okolják: német felmérések szerint ma minden három megvásárolt zenei CD-re jut két másolt. És ha komolyan vesszük azt a meghatározást, hogy eredeti hanghordozóról csak az tekinthető legális másolatnak, amit a jogtiszta hanganyagot megvásárló személy a saját használatára készít, akkor minimum szürkének kell tekintenünk azokat a másolatokat, amelyek a baráti, ismerősi körökben terjednek.

Az írható CD-k forgalma negyven százalékkal növekedett a világ tíz vezető piaca közül hétben. Magyarországra tavaly közel 5,2 millió írható CD-t hoztak be az országba, legalábbis ennyi után fizettek jogdíjat. Szakértői becslések szerint azonban ennek legalább két-háromszorosa kerül be Magyarországra, ezért döntött az Artisjus, a Mahasz és az Előadóművészi Jogvédő Iroda a hologramos címke 2002. január elsejei bevezetéséről. A behozatal nálunk is évről évre dinamikusan nő: 1999-ben 2 millió, 2000-ben 4,2 millió, 2001-ben pedig 5,2 millió darabot terítettek a hazai piacon. Mivel a tényleges felhasználást ellenőrizni lehetetlen, így annak ellenére fizetni kell CD-ként a 36 forintot, hogy nem mindegyikre másolnak jogdíjköteles zenét.

A teljes magyarországi népesség 31 százaléka készít rendszeresen másolatokat hanganyagról, ez körülbelül 2,5 millió embert jelent. A legnagyobb arányban a 15-17 évesek (62 százalék) és a 18-30 évesek (56 százalék) élnek ezzel a lehetőséggel. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, melyet - a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) felkérésére - a Szonda Ipsos készített 2000-ben és 2001-ben. Ha külön vesszük az üres kazettára és az írható CD-kre készült másolatokat, akkor az is kiderül, hogy a legtöbb CD-t ugyanazok "írják", akik amúgy is a legnagyobb arányban vásárolják, tehát a fiatalok és a vagyonosabbak. Érdekes adat, hogy a hanghordozót nem vásárló körülbelül 5,5 millió embernek mindössze 18 százaléka másol, a hanghordókat vevő 2,8 millió embernek azonban az 56 százaléka. (Emellett a teljes magyarországi, 14 évesnél idősebb lakosság csupán 4 százaléka, mintegy 300 ezer ember tölt le mp3-as formátumban zenét az internetről, de erről a problémakörről majd később.)

Az illegális kópiák ellen a nagyobb lemezkiadók szinte mindegyike megpróbálja másolásvédelemmel ellátni "slágergyanús" kiadványaikat. Februárra egyes jelentések szerint már 10 millió "védett" audio CD került forgalomba Európában és az Egyesült Államokban, és felbukkanásukat világszerte felháborodási hullám követte. Michael Jackson (Sony) és Natalie Imbruglia (BMG) CD-je körül tört ki tavaly októberben az első ilyen botrány, azokon ráadásul fel sem volt tüntetve, hogy a számítógépes CD-ROM-ok képtelenek lejátszani őket. E különböző védelmi technológiák lényege ugyanis az, hogy szándékosan hibás adatokat helyeznek el a CD-n, melyet csak a "normál" CD-játszók hagynak figyelmen kívül, számítógépen vagy lejátszhatatlanok, vagy jelentős mértékben csökken a hangminőségük. A baj csak az, hogy az ily módon kódolt lemezek sokszor annyira meg vannak "fertőzve", hogy még a legdrágább hifi-berendezéseken is csökkenhet a hangminőség.

De nem csak ez gond vele, vélik a kritikusok, és előszeretettel felemlegetik az 1992-es Audio Home Recording Act nevű amerikai törvényt, mely szerint a vásárlónak joga van saját célra digitális másolatot készíteni az általa megvett lemezről. Miközben a kiadók szemszögéből éppen ez a legnagyobb veszély, mert így készített kópiák kerülnek aztán fel a világhálóra, és érhetők el bárki számára ingyenesen. A feloldhatatlannak tűnő ellentétet most éppen egy arizónai cég, a SunnComm igyekszik áthidalni, április közepén mutatták be a nyilvánosság előtt azt a megoldásukat, mely lehetővé teszi a másolásvédett zeneszámok ismerősöknek való elküldését. Elmondásuk szerint az e-mail segítségével elküldött zenefájlok egy bizonyos lejátszás után "lejárnak", és tovább nem hallgathatók.

A lemezekre tett "védelmi rendszer" kiforratlanságát jelzi egyébként, hogy eddig még egyetlen kiadó sem merte az összes, általa forgalmazott audio CD-t másolásvédelemmel ellátni. A CD technológia egyik atyja, a holland Philips pedig januárban bejelentette, nem támogatja a másolásvédett CD-ket, egyben figyelmeztette a kiadókat arra, hogy ezek a diszkek lényegében nem teljesen kompatibilisek a CD szabvánnyal, épp ezért elkerülhetetlen külön jelölésük, ami aztán óvatosságra is intheti a vásárlókat.

Időközben a német jogvédő hivatal, a Gema közel 30 CD-író gyártó céget készül beperelni azért, mert szerinte azok nem akadályozzák meg a jogvédett audio CD-k másolását. Amennyiben a Gema számára kedvező döntés születik, a gyártók akár 10 euró kifizetésére is kényszerülhetnek minden egyes legyártott CD-író után. A Die Weltben megjelent cikk szerint Németországban mintegy 5 millió CD-író került eddig forgalomba.

A lemezipart megingatható másik tényezőnek a szakemberek évek óta az internetről szabadon letölthető, illegálisnak minősített mp3-as zenefájlokat tartják. A nagy lemezcégek, illetve az őket képviselő RIAA (Amerikai Lemezkiadók Szövetsége) közel két éve hadakoznak vehemensen e fájlok ingyenes és korlátlan csereberéje ellen. A leghíresebb ügy kétségkívül a tavaly júliusban kényszerűen leállt amerikai Napster elleni per, mely precedens értékű lett ugyan, de a nagy kérdés igazán az volt: a cég hatvanöt millió regisztrált felhasználóját, illetve részben az mp3-ban megtestesülő új kultikus közösség tagjait rá lehet-e venni bírói ítéletekkel arra, hogy fizessen akkor is, ha nem muszáj.

Nos, egyelőre nem lehetett. Ráadásul a Napster régóta nem az egyedüli fáljcsereberélgető program, csupán az egyik legelső és kétségkívül a leghíresebb, veresége és leáldozása után ez a hatvanötmillió zenehallgató zöme egyszerűen átnyergelt az iMeshre, a Gnutellára, a FastTrackre vagy bármely más freeware szoftverre. Ezek többségénél ráadásul már nincs is központi szerver, ahol a felhasználók gépein lévő zenék listáját és elérhetőségi helyét tárolnák - a program felhasználói közvetlenül egymás számítógépeihez csatlakoznak. A Webnoize piackutató cég jelentése szerint egyes alternatív fájlcsere hálózatokon (KazaA, MusicCity, Grokster) tavaly októberben mintegy 20 százalékkal több médiafájlt töltöttek le a felhasználók, mint egy hónappal korábban, és például szeptemberben 1,51 milliárd fájlletöltés futott keresztül rajtuk.

A szakértők szerint óriási problémát jelenthet, hogy a fiatal generáció immár természetesnek veszi, hogy egy-egy új albumot nem a lemezboltban keres, hanem az internetes fájlcsere szolgáltatásokon. Becslések szerint legalább öt évre van szükség ahhoz, hogy a lemezkiadók által indított internetes zeneszolgáltatok, a Pressplay vagy a MusicNet számottevõ bevételt termeljen. És változatlanul nagy kérdés, hogy racionális üzleti szemlélettel és jogi eszközökkel hosszú távon sikeresen lehet-e korlátozni egy mindenféle kereskedelmi és profitszempontnak, illetve jogszabálynak fittyet hányó, spontánul és alulról szerveződő, decentralizált, folyamatosan váltó és változó internetes kultikus közösséget. Ahol az érzelmeknek, a vágyaknak, az ideáknak, a digitális Robin Hood-attitűdnek a szerepe és az összetartó ereje sokkal nagyobb és kikezdhetetlenebb, mint azt a lemezipar mai irányítói gondolnák.