Szörényi Levente - A kezdetektől koppányista vagyok

Készült: 2013. július 01. hétfő, 13:58 | Jávorszky Béla Szilárd – ik30.blog.hu

Bármilyen furcsán hangzik, 1985-ben Aczél György, a Kádár-korszak kulturális irányítója volt az, aki betolta az István, a királyt az akkori Nemzeti Színházba. Ami abban az időben forradalmi tettnek számított. Legalább ilyen formabontónak ígérkezik Alföldi Róbert mostani értelmezése" - nyilatkozta Szörényi Levente az idén harminc éves magyar rockopera szegedi jubileumi bemutatója előtt.

Szörényi Levente és Alföldi Róbert az ik30 sajtótájékoztatóján - fotó: Reviczky Zsolt

Az 1983-as városligeti premier óta számos alkalommal, számos rendező, számos felfogásban álmodta színpadra a darabot. A Koltay Gábor-Novák Tata párostól Kerényi Imrén és Iglódi Istvánon át Szikora Jánosig. Kinek az értelmezése áll hozzád a legközelebb?

Inkább onnan közelítenék, melyek voltak a fontosabbak. Az 1983-as premier nyilván megkerülhetetlen, hisz a Király-dombon a hét alkalom alatt több mint százezren látták, a róla készült filmre pedig egymillióan váltottak jegyet. De legalább ilyen fontos, amikor 1985-ben a darab bekerült a Nemzetibe. Ugyanis az előző évi, szegedi Dóm téri színrevitel annyira siralmasra sikeredett, hogy Boldizsár Miklóssal kénytelen voltam felkeresni Aczél Györgyöt, a Kádár-korszak kulturális irányítóját, hogy kipróbálhassuk a darabot más környezetben is. S bármilyen furcsán hangzik ma, 1985-ben Aczél volt az, aki „betolta” az István, a királyt az akkori Nemzeti Színházba. Ahol egyértelműen kiderült, két szereposztásban is, hogy a mű színházi körülmények között ugyanúgy megállja a helyét.

Az eddigi változatok alapvetően kosztümös, történeti színpadi tálalások. Kortárs megközelítéssel gyakorlatilag nem találkozhattunk. A jubileumi bemutató rendezője, Alföldi Róbert azonban épp újszerű, formabontó megoldásairól híres. Miként látod őt?

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon régebben volt egy kortárs kísérlet, de az kudarcba fulladt. Lényegében ugyanazzal a kerettörténettel próbálkozott, mint a Jézus Krisztus Szupersztár: megérkeznek busszal a mai kor szereplői és átöltöznek az előadásra. De később hasonló megoldást alkalmazott Szikora János a Társulattal, ahol az énekes-színészek farmernadrágban érkeztek és a végén úgy is távoztak. Ezúttal viszont a színészi-rendezői együttes teljesítmény feledtette a nem túl eredeti ötletet. Alföldi Róbert várhatóan új színt fog hozni e harminc éves darab életébe. Túl vagyunk az első bemutatkozáson, a díszletmakettet is láttuk, valóban impozáns. Úgy érzem, az ő személye garancia arra, hogy a mostani jubileum kapcsán az István, a királyt újfajta megközelítésben láthassa a közönség.

Az eredeti előadásban a történelmileg vesztes Koppány zeneileg veri Istvánt. Ezúttal viszont Stohl Andrással Feke Pál énekel szemben. Nem félsz, hogy zeneileg emiatt felborul a darab?

Stohl Andrással kapcsolatban bennem is vannak kérdőjelek. Nem annyira abban, hogy színészként és énekesként mennyire tudja előadni a dalokat, hanem hogy hosszabb távon miként bírja majd. Jelenleg tartanak a korrepeticiók; nyilván az a cél, hogy egyenrangúak tudjanak maradni. Vidikál Gyula után valóban nehéz megfelelő Koppányt találni. Vikidállal kapcsolatban azonban muszáj elmondanom, hogy bár az 1983-as bemutatón, illetve az arra készült nagylemezen nyújtott teljesítménye révén jogosan vált nemzeti hőssé, már két évvel később a Nemzeti Színházban – ahol az eredeti szereposztásból egyedüliként játszott – sem tudta hozni a korábbi énekteljesítményét. Sajnos.

Aktuális-e ma még az István, a király? Fel tudja-e eleveníteni 2013-ban azt a kétségkívül történelmi helyzetet, amelyben megszületett?

Közönségtalálkozón némi megütközéssel szokták hallani tőlem, hogy ha ez a darab 10 vagy 20 évvel később került volna színpadra, közel sem tudott volna ilyen emlékeket és érzelmeket kiváltani. Valóban szükség volt hozzá az akkori különleges kultúrpolitikai légkör. Amikor a pártbizottságban a fiatalabbak szerették volna saját képükre formálni a rendszert. Nem sokkal utána pedig a Köztársaság térről kihírlett, hogy ők úgy gondolták: István az ő emberük, Koppány pedig egy Nagy Imre-féle elbukott figura, aki adott történelmi helyzetben rosszul döntött. Sosem tudom meg, mi emögött az igazság, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Maróthy Lászlóék ezzel győzködték ott egymást az öregekkel. Hogy figyelj, ez a jövőbe mutat. Ami persze úgy hülyeség, ahogy van! De végül is ezeknek a körülményeknek köszönhette, és köszönheti a mai napig a közönség, hogy a darab egyáltalán létezik.

De mégis, szerinted mi lehet ma az üzenete?

Ezt hadd ne én fejtsem meg. Főleg azóta, amióta az István, a király valóban tőlünk függetlenül éli az életét. Az elmúlt évtizedekben többször elmondtam, hogy a magyar őskultúra szempontjából komoly krízishelyzetnek érzem a kereszténység felvételét. A kezdetektől „koppányista” voltam. És a mai napig az maradtam. De ismétlem: teljesen mindegy, hogy mi szerzők mit gondolunk róla. A lényeg, hogy a műben mindez borotvaélen táncoló pontossággal van kiosztva. S mindig rajtad múlik, hogy épp mit gondolsz bele. Hogy melyik oldalhoz húzol érzelmileg. Szellemileg. Vagy politikailag.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Szörényi Levente: A kezdetektől koppányista vagyok >> - interjú, 2013. július

Feke Pál: Az István, a király nem múzeumi tárgy >> - interjú, 2013. május

Nagy Feró: Elkapnak vagy csattanok? >> - interjú, 2013. május

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus