Szalai Péter tizenhat éves kora óta foglalkozik hivatásszerűen az indiai klasszikus zenével. A családi barát, Kurtág György ösztönzésére választotta hangszeréül a tablát. A Calcutta Trió tagjaként 1980 óta koncertezik, az utóbbi húsz évben kiemelkedő kvalitású indiai zenészek választották partnerüknek, emellett olyan hazai etno- és jazzformációkban játszott/játszik, mint a Makám, a Tin Tin Quartet vagy a Mitsoura. Régi álma, hogy a több ezer éves indiai klasszikus zene a hazai zenei felsőoktatásban megjelenjen, idén megvalósulni látszik.

 Fotó: Móricz Simon

• Miként sikerült elérned, hogy ősztől indiai klasszikus zeneelméletet, az ütőhangszereseknek pedig tablázást is lehessen tanulni a Zeneakadémián?

Elsősorban Rácz Zoltán barátom, az Amadinda és az ütőhangszeres tanszék vezetőjének az érdeme, hogy a nyugati intézményes látásmódtól és gondolkodási metodikától gyökeresen eltérő, többezer éves indiai klasszikus zene a Zeneakadémián is megjelenjen. A bolognai rendszerben akár egy oboista is tanulhat indiai zeneelméletet, egy ütőhangszeres pedig tablázást. Az indiai klasszikus zene nagyon szoros mester-tanítvány kapcsolatrendszeren belül öröklődik, amolyan verbális zenekultúra. Sikerült olyan tantervet elkészítenem, hogy mindezt valahogy a nyugati típusú oktatási rendszerben is meg lehessen valósítani. Úgy, hogy közben semmiféle technikai segédeszközt vagy papírt nem használunk, hisz itt a valós tudás csak úgy jöhet létre, hogy adott pillanatban a diák nagyon jelen van. Olyan koncentrált állapotban, hogy tényleg megértse és memorizálja az ott elhangzottakat.

• Milyen óraszámban?

Ezt még nem tudni. Ami biztos, hogy idén szeptembertől. Nemcsak magát a tablát szeretnénk beemelni a Zeneakadémiára, hanem mindazt a tudást is, amit hordoz. Mint minden indiai klasszikus hangszerben, ebben is 120-130 generáció tudása halmozódott fel. A tablá amúgy az indiai ütőhangszerek között is valódi kuriózum: nemcsak ritmikai funkciót lát el, hanem tónusában, megszólalásában rendkívül gazdag zeneiséggel rendelkezik.

• Egy tizenhat éves budapesti kamaszt anno mi vitt arra, hogy az idehaza akkoriban teljesen ismeretlen hangszer felé forduljon?

Az, hogy Kurtág György ezt ajánlotta. Gyerekkorom óta zongoráztam, állítólag volt hozzá tehetségem, de  kamaszkoromra egyértelmű vált, hogy sokkal nagyobb elánnal kellene csinálnom. Kurtág Györgyöt a szüleim révén ismertem, egyik klarinétos barátommal akkoriban sokat játszottunk duóban, az egyik Pendereczki-darab felvételét elvittük neki megmutatni. Meghallgatta, majd feleségével, Mártával másfél órát zenélgettünk négyesben, végül közölte: úgy hallja, lenne érzékem az ütőhangszerekhez, szerinte erre menjek tovább. Különösen, tette hozzá, egy indiai klasszikus ütőhangszer, a tablá felé. Ha azon valaki Magyarországon megtanulna, az döbbenetes lenne, mondta.

• Ismerted már ezt a hangszert?

Fogalmam sem volt, miről beszél, Pár hétre rá felvételről hallottam először, Zakir Hussain játszott rajta a Shaktiban, de még hosszú hónapokig azt sem tudtam, hogyan néz ki a tablá. Egyrészt döbbenetes auditív élményt jelentett, másrészt azt is kihallottam belőle, hogy óriási tudás áll mögötte. Ami aztán - miután megkezdtem az indiai klasszikus zenei tanulmányaimat - ki is derült.

• A hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán, gondolom, meglehetősen behatároltak voltak a lehetőségeid a tanulásra.

Egy izolált szocialista országban már maga a hangzó anyag megszerzése sem volt egyszerű dolog. A rövidhullámon azonban nálunk is lehetett fogni az All India Rádiót. Amikor 1947-ben India elnyerte függetlenségét, megszűntek az arisztokrata udvarok. Márpedig a klasszikus zene - akárcsak néhány száz évvel korábban Európában - ott is udvari zene volt, a maharadzsák és navábok kiváltsága. India függetlenné válása után az állásukat vesztett muzsikusoknak az All India Radio adott munkalehetőséget. Elképesztő archívumot hoztak létre a segítségükkel, amiből rendszeresen játszottak felvételeket, számomra is ez jelentette az elsődleges zeneforrást.

• 1980 óta vagy a Calcutta Trió tagja, mely a térségünkben az egyetlen indiai zenét játszó formáció. Hogyan találtatok Kozma Andrással egymásra?

A Calcutta Trióban kezdetben András és Hortobágyi László játszott felváltva szitáron és tablán, a harmadik tag már akkor is a tampurát kezelő Molnár András volt. Lekeveredtem a Marczibányi téren 1979 óta működő klubjukba, Kozma révén sok mindenhez - felvételekhez, könyvekhez, hangszerekhez - jutottam hozzá, de rajta keresztül ismertem meg első mesterem, Anthony Dasst is, aki 1982-ben Budapestre jött, és igazi mester-tanítvány kapcsolat alakult ki közöttünk: odaköltözött hozzám, úgy tanultam. Aztán én laktam nála fél évet Új-Delhiben, olyan környéken, ahol se víz, se csatorna nem volt, csak skorpiók. Andrásékkal azóta is rendszeresen visszajárunk Indiába, legutóbb februárban koncerteztünk ott. Számunkra továbbra is fontos inspiráló közeg.

• Miért váltottál később mestert?

Antony Dass a legősibb Delhi-iskola képviselője volt, alkatilag viszont mindig is a Punjab-iskolához vonzódtam. Ennek legjelesebb képviselője Ustad Alla Rakha, aki Pandit Ravi Shankarral játszott harmincöt éven keresztül, ráadásul elsőszülött fia Zakir Hussain, az első nagy zenei élményem. Mivel Kozma András Shankar tanítványa volt, így 1988-ban eljutottam Alla Rakhához, és ezzel elkezdődött a második korszakom. Viszont annak ellenére, hogy tablán játszom, ritmikai-zenei gondolkodásban Ravi Shankar volt számomra a legmeghatározóbb.

• Nemcsak klasszikus indiai zenét játszol, de jazzt és etnozenét is. Kozma András mondta egyszer: az igazi klasszikus indiai ütős bármilyen zenei környezetben ugyanazt tudja csak játszani.

Szerintem nem így van. Egy született indiai számára lehet, de én mégiscsak európai vagyok, sok minden más is érdekel. Nyilván egész másként játszom, ha Szemző Tibor művét adom elő, mintha egy hindusztáni ragát. Azok a muzsikusok, akikkel az elmúlt két évtizedben összehozott a sors, éppen azt szeretik bennem, hogy bár ortodox vagyok, adott kontextusba helyezve tudok alkalmazkodni. Úgy érzem, a nyolcvanas évek második felében sikerült pluszt vinnem a korai Makámba éppúgy, mint a kilencvenes években a Tin Tin Quartetbe, az új évezredben a Mitsourába, vagy mostanában Lukács Miklós kvintettjébe.

-------------

Kapcsolódó anyagok:

Zene tömör négysorosokra >> - cikk, 2009. szeptember

Szalai Péter - Verbális zenekultúra >> - interjú, 2009. június

Tin-Tin - Összeért az Ötösfogat >> - cikk, 2004. október

Tin-Tin: Árnyjátékok >> - interjú, 1996. április

Kultúrák, ha találkoznak (Tin-Tin) >> - cikk, 1995. február

Zene gadulkára és tablára (TinTin>> - interjú, 1991. november