A többség a Barabás Lőrinc Eklektric énekesnőjeként ismeri, Fábián Juli Jazz Riff néven azonban saját formációja is van, melynek napokon belül jelenik meg a debütáló nagylemeze. Főként saját szerzemények hallhatók rajta, meg egy számára kihagyhatatlan standard, a Black Coffee. A lemezbemutató koncertet október 31-én tartották a Take Five-ban.

Fotó: Szipál Péter

•  2007 nyarán Kenny Garrett budapesti koncertje előtt szerepeltél már egy ilyen nevű kvintettel, de az nemcsak felállásában volt más, hanem repertoárjában is. Mi történt?

Felajánlották ezt a lehetőséget, gyorsan össze kellett állítanom egy csapatot. Hamar kiderült, hosszabb távon nem működik. Az az év amúgy is arról szólt, hogy megpróbáltam magamban és körülöttem újradefiniálni sok mindent. Igyekeztem feldolgozni mindazt, ami az előző hat évben történt velem. Kevés olyat csináltam, ami belőlem következett volna. A zongorista Sárik Péter sokat duóztam, e köré szerveztünk egy évvel ezelőtt zenekart, Csejtey Ákossal, Papesch Péterrel és ifj. Födő Sándorral, ez lett az igazi Fábián Juli Jazz Riff.

• A lemezen főként saját szerzemények vannak, többségének szerzője, illetve társszerzője vagy. Ez eddig nem volt rád jellemző…

Nagyon élvezem, hogy én írom a szöveget, én találom ki a groove-ot, a dallamot, a zenei szerkezetet, s ahogy azt hol magam, hol Sárik Péterrel közösen megharmonizáljuk. De írtam szöveget az ő szerzeményeire, Födő Sanyiéra, sőt, egy Pat Metheny-számra is, plusz áthangszereltünk egy Seal-dalt és egy francia filmzenei betétet. Egyetlen jazz örökzöld lesz a lemezen, amit nagyon szeretek és nem tudtam kihagyni, a Black Coffee. Emellett még további négy standardet rögzítettünk, mert több japán kiadó is érdeklődik az album iránt, ők viszont indulásként kifejezetten azokat szeretnének. Gondolkodtunk is, hogy elsőre standardlemezt készítünk, de „terhesek lettünk” ezzel az anyaggal. Úgy éreztem, ennek így és most meg kell születnie.

• Mindig is énekesnő szerettél volna lenni?

Gyerekkoromban sokat álmodoztam, hogy ha felnövők, írónő leszek, színésznő, meg énekesnő. A zene a család életében amúgy is kiemelt szerepet töltött be, az egyik nővérem csellózott, a másik hegedült, én zongorázni tanultam. A szüleim elég vegyes zenéket hallgattak, jártunk táncházba, otthon felváltva szólt a folk, a klasszikus és a minőségi popzene. Legkevésbé a jazz. Az is elég hamar kiderült, hogy van zenei érzékem, az énektanárom sokat foglalkozott külön velem. Tizennégy éves koromban sajnos elváltak útjaink, azzal a zenei vonal is jó időre megszakadt.

• Mi jött a helyette?

A Toldy Gimnáziumba mentem angol-francia szakra. Nagyon kreatív négy év volt, mindennel foglalkoztam, csak zenével nem. Minden anyagot megformáltam, ami az utamba került. Rajzoltam, festettem, kerámiáztam, pólókat terveztem, iskolaújságot írtam és szerkesztettem, szavaltam, színjátszó körbe jártam. Érettségi után maradt a tisztes polgári vonal: a külker főiskolára mentem, nemzetközi kommunikáció szakra.

• A zene nem is hiányzott?

Dehogynem. Már a gimnáziumban jártam koncertekre, popra, bluesra, alternatív rockra. Meg ekkor jött be a jazz az életembe. Csak még lappangott sokáig. Néhány hónapot Kanadában töltöttem szakmai tréningen, s amikor onnan 2000-ben hazajöttem, akkor formálódott meg bennem nagyon erősen az igény, hogy valamit kezdjek a zenével. Elmentem az Etűd zeneiskolába, ahol Munkácsi Beához kerültem, aki mindjárt a második óra után leültetett. Gondoltam, na ne már, megint el fog tanácsolni, ahogy korábban egy másik énektanár is, mondván, valami gond lehet a hangszálaimmal, azért vagyok rekedt. Meglepetésemre épp az ellenkezőjét mondta: nyilván már az előző életemben is énekeltem. Két évig dolgoztam vele, a második évben Winand Gáborral is, aztán jelentkeztem a jazztanszakra. Berki Tamás a meghallgatásom után csak annyit mondott: úgy felvételiztem, ahogy mások diplomáznak. S ő nem az az udvariaskodó fajta.

• A külker pályát mikor hagytad ott végleg?

Sosem dolgoztam azon a területen, de még legalább két évig bizonytalan voltam. Nem láttam mintát magam előtt. Fogalmam sem volt, milyen egy zenész élete, hogyan lehet párkapcsolata, satöbbi. Kellett az idő. Amit lehetett hozni sorsban, ösztönben, készségben, azt hoztam, de az évfolyamtársaim többsége korábban évekig tanult a hangszerén, rengeteg időt töltött jazzhallgatással, én meg nem. Becsültek, szerettek, de éreztem, muszáj utána olvasni, utána hallgatni, belemerülni, különben csak a felszínt kapargatom. Szerencsére olyan tanáraim voltak, mint Berki Tamás, Regős István, László Attila, Borbély Mihály és Faragó Béla.

• Első alkalommal a Gyárfás Trió Tale című lemezén vendégszerepeltél. Azóta is gyakorta fellépsz velük. Hogyan találtatok egymásra?

2002-ben Munkácsi Bea velük készítette a lemezét, annak bemutatójára néhány ügyesebb tanítványán is beszervezte. Vittem magammal egy bluest, s Gyárfásékkal nagyon egymásra találtunk. Folyamatosan hívtak koncertezni, eleinte két-három számra, később már egész bulikat végigénekeltem. De hívtak mások is, Pege Aladártól Regős Istvánig, a Budapest Jazz Orchestrától a Freestyle Chamber Orchestráig. 2004-ben Just In Time néven saját triót szerveztem, főként standardeket játszottunk, a legvégén már néhány sajátot is.

• Közben elkezdtél az elektronikával is kacérkodni: Erik Sumo, alias Tövisházi Ambrus első, My Rocky Mountain című szólólemezét ketten énekeltétek fel Kiss Erzsivel. Aztán, mire az album 2005 őszén megjelent, te már nem voltál a zenekar tagja. Mi történt?

Ambrust közös barátunk hívta le egyszer a Picasso Pointba egy bulira, pár hónapra rá felhívott, hogy nem lenne-e kedvem felénekelni néhány dalt a készülő szólólemezére. Megtettem, de amikor élőben is próbáltuk előadni az anyagot, kiderült, nem megy. Meg az is, hogy emberi okok miatt nem tudunk együtt dolgozni. Viszont sokat tanultam az alatt a másfél év alatt. A jazz mellett ekkor állt át az agyam más műfajokra is.

• Innen már egyenes út vezetett a Barabás Lőrinc Eklektricbe?

Nagyjából igen. S ez a zenekar a mai napig az egyik fő csapásirány. Bár még az sem teljesen én vagyok. A saját világ megtalálásához kellett a már említett 2007-es év, amikor hagytam rá időt, hogy a bennem kavargó dolgok leülepedjenek. Hogy kiderüljön, melyik az igazi zenei énem. Azóta kétszer is indultam Montreux-ben a nemzetközi jazzénekes-versenyen, mindkétszer bekerültem a legjobb nyolc közé, s közben hazahoztam azt, amiért igazán mentem: kapcsolatokat, tapasztalatokat. A saját világ nagyjából idén tavaszra forrta ki magát. Abbahagytam a tanítást a Kodolányin, elküldtem a magántanítványaimat, a Gyárfás Trióval továbbra is koncertezem, DJ Clairvoval elkezdtünk live act-eket csinálni, vendégeskedem a Talamba ütőszenekarnál, de nagyjából ennyi. Úgy érzem, itt az ideje, hogy végre csak a saját dolgaimra koncentráljak.

----------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Instant improvizáció >> - cikk, 2011. április

Fábián Juli - A legnagyobb érték a nyugalom >> - interjú, 2010. október

Fábián Juli - Hagytam, hogy leülepedjen >> - interjú, 2009. október

Premecz Mátyás - Hammond és a western-romanika >> - interjú, 2009. szeptember

Vérbő és lehengerlő Turbo-rock >> - cikk, 2009. április

Zenefilm - nyolcadik nap (Eklektric, A38) >>

Zenefilm - kilencedik nap (Random, Take Five) >>

Zenefilm - Tizenkettedik nap ( Eklektric a tetőn) >>

Random "csevegés" >> - kritika, 2008. december

Barabás Lőrinc - Határmezsgyén >> - interjú, 2008. január