Fotó: Kurucz Árpád

A 2009-es Aegon-díjas költő, Jónás Tamás jelöltjeként Juhász Gábor zeneszerző, jazzgitáros kapta az idei AEGON Művészeti Társdíjat, melyet ünnepélyes keretek között október 20-án adtak át a Nemzeti Színházban. Mint Jónás indoklásában kifejti: „Juhász Gábor már régen nem zenész. Zenészként elsajátította, sőt, kisajátította magának mindazt, mit lehetett, és csendesen továbblépett: elkezdett beszélni. Műveltsége, szakmai tudása, zeneszerszáma kezd mellékessé válni, a dalokból, a hangulatokból, a lemezekből egy olyan művész szól hozzánk, aki ugyan zenéül beszél, de azt mondja és úgy, amit beszélgetőtársa hallani akar és hallani tud."

•  Két évtizedes pályád során már kaptál jó néhány díjat és elismerést, ez a mostani azonban vélhetően más, hisz az egyik legjobb barátodtól kaptad. Meglepett?

Olyannyira, hogy amikor Tamás még márciusban - nem bírva fél évig magában tartani e titkot - felhívott a hírrel, elsőre el sem hittem neki. Mindez közvetlenül édesanyám halála után történt, még nem tértem magamhoz a sokkból, ezért sokáig nem is foglalkoztam vele. Valamikor nyár végére vált világossá számomra, hogy mindez nagyon is igaz. Nekem ez a díj alapvetően a barátságról szól. Sokszor érzem úgy, hogy ezen a területen deficitem van, nem vagyok jó a kapcsolatok ápolásában. Viszont rendre kiderül, mégiscsak vannak barátaim, mostanában rengeteg ilyen gesztus ért, s bennem is felerősödtek ezek az érzések. Tamással is így vagyok. Nem találkozunk hetente többször, mégis erős a kötelék. Ahogy ő fogalmazott: olyan barátok vagyunk, akik nem használják el egymást. Amit még az sem kezd ki, hogy ha alkalmanként késve reagálunk a másik érzelmi traumáira.

• 2006-ban Szakíts, ha tudsz címmel együtt írtatok Marozsán Erika színésznő számára lemezt. Milyen volt vele dolgozni? Megterhelte vagy elmélyítette a közös munka a barátságotokat?

Inkább úgy fogalmaznék: feldobta. Amióta körülbelül hét évvel ezelőtt Dés Andráson keresztül megismertem Tamást, azóta kerestük az alkalmat az együtt dolgozásra. Egy költő és egy zenész között erre a legideálisabb terep a dal. Aztán három éve Erika múzsaként belibbent közénk. S Tamás, aki egyébként rendkívül öntörvényű ember, ebben a munkában nagyon profin, gördülékenyen vett részt. Megírtam két dalt, mp3-ban  átküldtem neki, hamar megírta rá a szöveget, aztán leültünk, prozódiai és formai szempontból együtt javítgattuk, csiszolgattuk tovább, közben átbeszéltük, milyen történetek, élethelyzetek legyenek még a lemezen. Gyakorlatilag egyetlen nyár alatt elkészültünk vele. Összesen tizenhárom dalt írtam, közte bonyolult ritmusúakat és prozódiailag nem könnyen kivitelezhetőeket, de csak egyetlen egy akadt közöttük, amellyel Tamás nem tudott mit kezdeni. Egyszerűen nem indította el.

• Ha ilyen jól ment a közös munka, miért nincs azóta folytatás?

Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Persze, hogy bennem is megfordult a folytatás, már csak azért is, mert számomra Tamás nem csak barát, hanem az egyik legnagyobb élő magyar költő. Írtam új dalokat, de azokra már nemet mondott. Felmerült, hogy akkor én írjak az ő darabjához zenét, nekiszaladtunk, de az sem működött. Nem érdemes ezt erőltetni. Bár egy darabig bennem emiatt volt némi csalódottság és szomorúság, sosem nehezteltem rá. Továbbra is ugyanolyan fontos barát, mint régen.

• Az élet különös ajándéka, hogy a díj átadásával szinte egy időben került a boltokba - 1978 címmel -új nagylemezed. Ebben sem akart Tamás részt venni, vagy már meg sem próbáltad?

Öt olyan dal került fel rá, amelyet azzal a szándékkal szereztem, hogy hátha. Amúgy instrumentális zene esetében is a legfőbb rendező elvben azt tartom, hogy legalább a főtémája legyen dalforma. Ezért is van, hogy a legtöbb szerzeményem - szöveggel - akár énekelhető is. Tamás ezúttal is nemet mondott, de azok az sms-ei, amelyek arról szóltak, hogy ezek a dalkezdemények mennyire megfogták, megerősítettek abban, hogy érdemes folytatni.

• Az 1978 a harmadik CD, amely a neved alatt jelent meg. A két évvel ezelőtti Fények - már csak a power trió felállásából adódóan is -  lényegesen energikusabb, szinte rockosan lendületes volt. A mostani sokkal líraibb, meditatívabb, ráadásul tőled szokatlan módon hangsúlyos fúvós hangszereléssel.

Eredetileg megint trió lemezt szerettem volna, olyan számomra kedves vendégekkel, mint Bacsó Kristóf, Borbély Mihály és László Attila. Aztán Kristóf felajánlotta, hogy Szalóki Ági Karády-műsorához hasonlóan ezekhez a dalokhoz is szívesen írna fúvós hangszereléseket. Nagyon megörültem neki. Ráadásul ugyanabban a hónapban vesztette el az édesapját, amikor én az édesanyámat, így nagyon tudott azonosulni az akkori, fájdalommal, szomorúsággal, félelemmel, aggodalommal teli érzelmi állapotommal. Gyönyörű hangszereléseket készített, ami valóban jelentős különbség a korábbi munkáimhoz képest.

• Miért lett 1978 a lemez címe?

Idehaza rendezkedés közben véletlenül megtaláltam az 1978-as bérletem. Ráadásul a gitár, amin a lemezen játszom, szintén akkor készült. Édesanyám elvesztésekor felelevenedett bennem a gyerekkorom, amikor még teljes volt a család. Gondoltam, legyen akkor 1978 az a szimbolikus év, amelyhez ugyan nem kötődik valós történet, mégis egyfajta vezérfonal lehetne a lemezen. Aztán szépen sorba raktam az évszakokat, mellé olyan, az életemben fontos szerepet játszó helyeket, mint észt édesanyám szülőfaluja, Alatskivi, vagy Pécs, ahol felnőttem, vagy Szentbékkálla, ahol két dalt is írtam. Nem kell mindezt persze túlértékelni, de a hallgatónak mégis adnak egyfajta érzelmi támpontot.

-------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Neve is van: Budapest (Juhász Gábor és Gyémánt Bálint duóprojektje) >> - interjú, 2012. február

Juhász Gábor: Nekem ez a díj a barátságról szól>> - interjú, 2009. október

Líraibb Juhász-dalok >> - interjú, 2009. február

Juhász Gábor: A jazz folyamatosan fejlődő nyelv >> - interjú, 2004. október