Idehaza nem szokásuk fesztiválokon fellépni, most mégis kivételt tesznek: Magyarország egyik legnépszerűbb, legrégebben működő rockzenekara, az Omega szintén ott lesz június 4-én a StarGardenen. Ráadásul a frontember, Mecky két új projekten is dolgozik: egyrészt Álmodtam vagy igaz talán? címmel a visszaemlékezéseit írja, másrészt javában készíti ötven éves pályafutása első (!) szólólemezét.

•  Indításként beszéljünk a memoárról: van valami különleges oka, hogy épp most írod?

Két-három évvel ezelőtt kezdtem gondolkodni rajta, hogy talán érdemes lenne visszaemlékeznem. Hogy bár sosem voltak ilyen ambícióim, építészként miként is kerültem bele a rock and roll cirkuszba. Nem az Omega történetét szeretném megírni, hanem azt, ahogy magam ezt a több mint hat évtizedet átéltem. A sztálingrádi csatától (mert hát akkor születtem) egészen napjainkig, a magyar vadkapitalizmus kicsúcsosodásáig. Hogy miként lehet három különböző rendszerben létezni. Rengeteg ferdítés, félreértés, hazugság van, nemcsak velünk kapcsolatban. Lassan haladok vele, mintegy száz oldal van meg belőle, és még csak a hatvanas évek legelején járok, abban az időszakban, amikor megalapítottuk azt a gimnáziumi zenekart, ami 1962-ben Omega néven vált ismertté.

• A könyvvel párhuzamosan egyfajta szubjektív „zenei visszaemlékezésen” is dolgozol, mondhatjuk, életed első szólólemezén. Mégha Omega-dalok is hallhatók rajta, igaz, nem a nagyközönség számára megszokott formájukban. Úgy tudom, már a végső fázisban jársz vele. Hogy lehet, hogy még nem csapott le rá a zenei média?

Ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt beszélek róla. Sokáig magam sem voltam biztos benne, hogy hova fejlődik az, amit évekkel ezelőtt „megálmodtam”. Sokszor éreztem, hogy egyes dalunkból - különböző okok miatt - nem sikerült azt kihozni, ami bennük volt. Ma viszont erre minden technikai lehetőség adott. Sosem készítettem szólólemezt, most viszont úgy éreztem, ez lenne hozzá a legjobb forma, hisz ha Omega néven jelenne meg, más lenne az elvárás tőle. Az emberekben mégiscsak a dalok régi változata rögzült, azt szeretnék hangról hangra, hibáról hibára visszahallani, hisz számukra úgy idéz fel érzéseket, emlékeket. Így viszont a magam elképzelései szerint haladhatok, olyanná gyúrhatom őket, amit én hallok ki belőlük.

• Jól ismert Omega-dalokról van szó?

Szó sincs best of-ról, se Gyöngyhajú lány, se Petróleumlámpa, se Fekete pillangó. A zenekar mai, slágerekre épülő koncertrepertoárjában egyetlen olyan dal van, ami ezen a lemezen is szerepel: az Időrabló című albumról a Napot hoztam, csillagot. Miközben minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar rocklemezéről, a Gammapolisról egyetlen egy sem. Inkább olyan dalok, amelyekben sokkal több lehetőséget éreztem, és olyanok, amelyek miatt Nyugaton az Omegát a progresszív rock kategóriába sorolták.

• Társaiddal átírtad őket vagy csak új köntöst kaptak?

Nem írtuk át, csak szabadabban kezeltük őket, szebbé formáltuk, felerősítettünk bennük részleteket. Korábban a Scorpions vagy a Metallica is készített szimfonikus felvételeket, de amíg náluk egyértelműen a rockzene dominált, a szimfonikusok csak kísérték őket, addig nálunk sokkal szervesebb az egész. Kegyetlenül végigszántottam a netet, megnéztem, mivel dolgoznak a profi stúdiók, s olyan setupot sikerült összeállítani a világ legjobb szimfonikus szoftvereiből (Hollywood String, Vienna), amivel ez az elképzelés kivitelezhető. Fantasztikus partnerem volt benne Gömöri Zsolt, aki remekül elvégezte a hangszerelési munkákat, és persze a többi alkotótárs, Szekeres Tamás, Küronya Miklós és Debreczeni Ciki. Alapjában véve totális rockzene ez, időnként kellőképp monumentális hangzással.

• A szimfonikus „rész” ezek szerint teljesen szoftveres?

A „tesztpéldányon” igen, még a kórus is. Van egy kiváló program: beírod az angol szöveget, MIDI-formában beadod a harmóniákat, megtervezed a hajlításokat, a frazírokat, s azt gyönyörűen elénekli egy angol vegyeskórus. Egyetlen baj van vele: hetekig kell szöszmötölni vele. De túlvagyunk rajta. Partitúrát készítettünk, a végleges változaton, illetve az esetleges élő bemutatón értelemszerűn szimfonikus zenekar szól majd.  Április közepén jött volna Budapestre az Abbey Road stúdió egyik főembere, a legendás George Martin utódja, Brendall Haydn, hogy meghallgassa, csak hát közben kitört egy izlandi vulkán, úgyhogy május első hétvégéjén érkezik. Ha ez a produkció tényleg kikerül nemzetközi porondra, akkor az angolszászok ízlése meghatározó lehet.

• Kiadótok már van?

Az egyik legnagyobb német kiadó képviselője félkész állapotban már belefülelt, május végén megint eljön, hogy a kész anyagot is hallja, s azt követően nagy valószínűséggel alá is írjuk a szerződést. Hetven perc egybefüggő zene, tizenhét tételben, részben angol, részben magyar nyelven. Külön magyar változat nem készül, de a német kiadvány értelemszerűen idehaza is kapható lesz.

• Utoljára három éve léptetek fel itthon, tudtommal idén sem terveztétek. A StarGardenen mégis ott lesztek. Mi történt?

Személy szerint nem lelkesedtem érte, úgy gondoltam, szerencsésebb, ha idén is csak külföldön játszanánk, s amikor jövő ősszel belépünk a zenekar ötvenedik életévébe, akkor dobnánk megint valami nagyot idehaza. De hát ez egy öttagú csapat. A StarGarden miatt két cseh koncertet mondtunk le, ami ráadásul további lengyel és szlovák bulikat is érintett, mert ugyanaz a cég szervezte. Viszont mégiscsak két olyan legendás zenekar között játszhatunk, mint a Deep Purple és az Animals. Az, hogy ez az esemény - az eddigi szokásunkkal ellentétben - nem csak rólunk szól, nem is baj. Legalább kicsit elveszi az élét az egésznek.

• Ismét a kibővített Omega játszik?

Nem, az a formáció kifejezetten a stadion-koncertekre volt kitalálva, meg a nagyobb vidéki bulikra, amelyek igényelték a grandiózusabb megszólalást. Két éve azonban újra az eredeti ötös dolgozik, a közönség a mostani bulikon a jellegzetes, ortodox, retro Omegát akarja hallani. A StarGardenen is így lépünk fel, a mostanában tőlünk megszokott best-of műsorral.

• Ad valami többletet, hogy amögött az Animals mögött léptek fel, amelyiknek legnagyobb slágereit a hatvanas évek derekán magatok is játszottátok?

Hogyne. A The House Of The Rising Sunt még Somló énekelte, de felvettük a műsorra az Inside Looking Outot és a Don't Let Me Be Misunderstoodot is. Ráadásul, amikor 1968-ban másodszor turnéztunk Angliában, az ő berendezésükön játszottunk. Akkor szembesültünk azzal, hogy a műfaj őshazájában mindenki Marshallt használ. A szigetországi koncertsorozat végén az összes kint keresett pénzünkből sikerült megvennünk az Animals-cuccból két gitár- és egy basszusgitár-erősítőt, meg négy énekhangfalat. Mondanom se kell, azokkal idehaza igencsak kilógtunk a sorból.

• Szerintem már addig is kilógtatok, hisz mindig híresek voltatok technikai érzékenységetekről, ami aztán egész pályátokon végigkísért benneteket. Egészen a nyolcvanas évekig alapvetően mindent magatok készítettetek. Honnan sikerült leírásokat szereznetek, mi alapján dolgoztatok?

Sehonnan, egyszerűen csak kísérletezgettünk. Az első időszakban főleg Varsányi vezetésével, aki igazi fizikus zseni volt. A hatvanas évek legelején idehaza csak orosz gyártmányú akusztikus gitárokat lehetett kapni, mi viszont láttuk a Shadows-lemezen, hogy milyen egy igazi elektromos hangszer. Lekoppintottuk a formáját, pick upot tekercseltünk hozzá, cselesztáról, citeráról szereztünk rá fémhúrokat. Egyedül a basszusgitárral voltunk gondban, még zongorahúrral is kísérleteztünk, hogy az alsó E rendesen megszólaljon. Később Varsányival torzítót, zengetőt barkácsoltunk, magunk ragasztottuk a hangfalakat, magunk műbőröztük, és mindenféle kint látott márkanévvel ellátott előlapokat gyártottunk hozzá. Azok sem szóltak rosszul, de 1968-ban Angliában világossá vált, vannak még más dimenziók.

• És a lézer? Vagy a nehézfüst? Az is javarészt saját fejlesztésű volt?

A lézerrel először egy Electric Light Orchestra-koncerten találkoztunk, hirtelenjében nem is tudtuk, mi történik körülöttünk. Persze, azonnal mi is olyat akartunk. Kezdetben egy zongoraméretű, vízhűtéses orosz lézerrel próbálkoztunk, de a fénye rettenetesen gyenge volt. Aztán koncertről koncertre sikerült előrelépni. A nehézfüst esete hasonló. Az első kísérlet Győrben felejthetetlen lett: nem sikerült kellőképp fertőtleníteni a beszerzett szippantós csövet, az emberek így csak úgy támolyogtak a nézőtéren. Legközelebb fenyőillatosítóval próbálkoztunk, de az sem tudta elnyomni a szagot. Idővel viszont kimosódott. A számítógép pedig a nyolcvanas években jött be, sokat segítettek ebben a Szalai testvérek, Sándor, aki azóta atomfizikus Amerikában és András, aki a mai napig japán cégeknek fejleszt elektronikus berendezéseket. A nyolcvanas évek legelején jött a ZX-80-as, aztán a Spectrum, a Commodore64, az Atari, végül az otthoni PC. A számítógépemet amúgy ma is magam építem össze alkatrészekből. Úgy látszik, ez a fajta „szakkörözés” egy életre szól.

• Igen, de meddig tud hatékony lenni ez a fajta innováció? Stadion-koncerteken is megy még a házibarkács?

Abból a szempontból végig megmaradtunk amatőrnek, hogy amit kellett, magunk gyártottuk. Ettől lettek jók például a Kisstadion-bulik. Az 1994-es Népstadion fogott ki először rajtunk. Az hamar kiderült, hogy az akkor már Frenreisz tulajdonában álló Omega-cucc kevés, igaz, ahhoz még lehetett hasonló rendszert szerezni. Viszont kivetítő nélkül már nem ment. Azt is tudtuk, hogy csak az aktív fal jöhet számításba. Az egyik Londonból jött, a másik Milánóból. Az utolsó pillanatig aggódtunk, hogy tényleg megérkeznek-e. Persze még így sem lehet összehasonlítani a mi lehetőségeinket a példaképek, a Pink Floyd vagy a Rolling Stones színvonalával. Ráadásul ma nagyobb a különbség, mint valaha. Amikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején Európában turnéztunk, nem éreztük, hogy annyira le lennénk maradva a nemzetközi élvonaltól. A Scorpions például a mi berendezéseinken játszott, ráadásul előttünk. Ma mondjuk a U2-hoz már mérni sem lehet minket. Az egyik millió dolláros produkció, a másik tízmillió forintos. A leleményesség itt már valóban kevés.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kóbor Mecky: Szimfonikus Omega >> - interjú, 2010. május

Omega-vizit Erdélyben >> - cikk, 2005. május

Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálemek randevúja >> - interjú, 2001. április

Kóbor János: Ha kellünk, akkor vagyunk >> - interjú, 1999. szeptember

Benkő László: Nincs rosszabb az állóvíznél >> - interjú, 1994. szeptember