Hobo - Adjatok a kutyáknak húst!

Készült: 1998. január 28. szerda, 00:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Népszabadság

Vlagyimir Viszockij születésének hatvanadik évfordulója alkalmából ötnapos eseménysorozatot tartanak a budapesti Kultúra Házában, elynek keretében január 28-án, 30-án és 31-én este Hobo mutatja be zenekarával új Viszockij-műsorát. A HBB ráadásul éppen az idén húszéves.

A műsorban a jelenleg még munka alatt lévő Viszockij-lemez dalai hangzanak el - magyarázza Hobo. - Ez a három est két okból is kiváló lehetőség: egyrészt megtudhatjuk, hogy létezik-e egyáltalán Magyarországon Viszockij-legenda, másrészt kipróbálhatjuk, hogy mindazt, amit eddig csináltunk, hogyan fogadja a közönség. E tapasztalatokat jól hasznosíthatjuk majd a Merlin Színházban Ascher Tamás rendezésében bemutatandó Viszockij-estem április végén kezdődő próbái során.

Fotó: Bánhalmi János

Az eredetileg egy szál gitárral előadott dalokat társaiddal komplett zenekarra írtátok át. Miért nem inkább Viszockij zenekari felvételeiből válogattál?

Azért, mert azok számomra teljesen érdektelenek. Az egy szál gitárral kísért szerzemények zenekari feldolgozásához a végső lökést egy kazetta adta, Szilágyi Ákostól kaptam, rajta párizsi felvételek, ahol Viszockij egy bluesgitárossal és egy bőgőssel adja elő dalait. A zenei átdolgozás Tóth János Rudolf érdeme. Elektromos gitár, akusztikus bőgő, tangóharmonika, dob. Rockzene lett belőle, egyetlen igazi blues sincs rajta. Tizenkét dal szerepel a műsorban, valamint Az én Hamletem című vers. Az est címe pedig: Adjatok a kutyáknak húst!

A magyarországi orosz kolónia felajánlotta neked, hogy a teljes Viszockij-életművet kutathatod, színházi, filmes és zenei vonatkozásait egyaránt. Miért nem éltél ezzel a lehetőséggel?

Engem csak a zenéje érdekelt. Nem olvastam el újra Marina Vlady könyvét, nem néztem meg a hazai videofelvételeket, nem mentem el a Színháztörténeti Intézetbe, nem utaztam el Moszkvába a Viszockij Múzeumba vagy a Taganka Színházba. Ugyanazt tettem, amit Jim Morrison vagy József Attila esetében: azzal foglalkoztam, amit az illető csinált. Évek óta - és ezt már többször elmondtam - egy hármas oltárt építek magamnak, a közepén József Attila, a két szélén Jim Morrison és Vlagyimir Viszockij. Ebből a hármasból már csak az utóbbival vagyok adós.

Szereted mások műveit előadni, mások maszkját felvenni. Holott, különösen az elmúlt években, magad is termékeny szerző vagy.

Nem azért adom elő mások műveit, hogy azok mögé bújjak: ez nálam sokkal inkább a mesterek tisztelete. Sosem éreztem úgy, hogy a saját egyéniségemet elnyomná a Rolling Stones, Jim Morrison vagy József Attila. Nincsenek komplexusaim ezzel kapcsolatban, úgy érzem, kellőképpen ki tudom fejezni magam a saját dalaimban. Sosem akartam színész lenni. A lemezeimen és előadásaimban nem József Attilát vagy Jim Morrisont akartam megmutatni, hanem azt, amit érzek és gondolok róluk. Ugyanezt teszem Viszockij esetében is. Kétségkívül mániákus vagyok, de nem monomániás. Ezek a mesterek hihetetlen pluszt adtak nekem, korábban ismeretlen kapukat nyitottak meg a világ és önmagam megismeréséhez és a zenében való kifejezéshez. Mérhetetlenül hálás vagyok ezért nekik.

Úgy tudom, a közeljövőben további mesterek bemutatásait tervezed.

Igen, egy ideje Tom Waitsszel foglalkozom, tervezek egy Ady-összeállítást, valamint nagyon szerettem volna a Jethro Tullt megmutatni, úgy, ahogy én látom, de sajnos képtelen vagyok azokat a dalokat tisztességesen elénekelni. Az embernek bele kell nyugodnia, hogy adottságai miatt nem játszhat el mindent. Ha hitelesek akarunk maradni, tisztában kell lennünk, hogy mit vállalhatunk és mit nem.

Mit jelent számodra a tizenhét éve halott Viszockij? Aki olyan korban élt és szenvedett, amely ma már a múlté?

Nem kell mindig mindent aktualizálni. Jim Morrison 1971-ben halt meg, mégis az elmúlt tíz évben sokan jöttek el a dalaiból és verseiből összeállított estjeimre, illetve koncertjeimre. Az a kor, amelyben Viszockij élt, életem meghatározó része. Negyvennégy évet húztam le a szocializmusban, az úgynevezett szovjet kultúrán nevelkedtem volna, ha elfogadtam volna A félelem, a kiszolgáltatottság, a szabadságvágy és az "Adjatok a kutyáknak húst!"-effektus mélyen bennem van. Viszockijhoz hasonlóan nekem is a szabadság élménye volt talán a legfontosabb, ezt kerestem mindig, erről szólnak a legjobb dalaim. Illusztrációként csak négy sort idéznék tőle: "Megöntözték a földet, / Nincs kalász, mi a fene, / Tegnap szabadságot kaptam, / Mihez kezdek ma vele?"

A dalok válogatásánál igyekeztél egyensúlyra törekedni a korszakok között?

Nem törődtem vele, hogy Viszockij mikor írta azokat: a katartikus és humoros dalokat választottam. A kutatók szerint nyilván kimaradt néhány fontos dal, de nem akartam elemzésbe bocsátkozni, esztétizálni. Az ember úgyis érzi azok löketét.

A Hobo Blues Band idén húszéves. Április 11-én a Budapest Sportcsarnokban ünnepeltek. Az egykori tagok közül miért csak Deák Bill Gyula lesz jelen?

Nem akarunk nosztalgiaestet, nem is lenne értelme. A középiskolás korosztályból - amely a leginkább nyitott az újra - van, akit a hetvenes, van, akit a nyolcvanas és van, akit a kilencvenes években ért el a zenekar, ha egyáltalán elért. Úgy gondoltuk, most sem csinálunk mesterséges cirkuszt. A HBB - Magyarországon egyedülálló módon menetből játszik húsz éve, most is lendületből megyünk rá, meghívtuk Cseh Tamást, Márta Istvánt, Presser Gábort, Deák Bill Gyulát, és megpróbálunk olyan légkörű műsort csinálni, ami ránk jellemző.

A húszévi folyamatos jelenlétnek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Évente gyakorta több album és turné - nincs az az épeszű piac, amely bírná ezt a tempót.

Mindig mindent rosszkor csinálok. Koncepcionális lemezeket készítek egy olyan korban, amikor erre semmi szükség. Ha csak háromévenként adnánk ki új lemezt, szponzorokat is nyilván könnyebb lenne szerezni, a média is másként kezelne bennünket. A HBB-t azonban e húsz évben a közönséggel való kapcsolat és szeretet tartotta egybe. Még ha végig alulmenedzselt zenekar voltunk is, különösen az utóbbi években. Nagyon sok tervem van, részben a HBB-vel, részben szólóban. Az ember nem programozhatja be célirányosan, gazdaságosan a saját teljesítményét.

Mégis, időnként nincs eleged önmagadból? Nem érzed úgy, hogy túl sokat vállalsz, szerepelsz?

Nem érzem túl soknak, csak a dolgok nem mindig mentek úgy, ahogy kellett volna. Így sem sikerül önmagam utolérni. Úgy érzem, a Vissza a 66-os úton, a Vadaskert, a Jim Morrison, a Nemek háborúja című lemezeimmel válaszoltam a kétkedőknek. Ezek az albumok megerősítettek abban a hitemben, hogy jó úton járok, jó passzban is vagyok. Jelenleg egy köteten dolgozom, szintén a húszadik évfordulóra jelenik meg. A csavargók tíz parancsolata lesz a címe, és benne életemben először írásokat adok közre. Ezenkívül egy nagyobb lélegzetű produkcióval is készülök, de azzal még várok néhány évet. Nincs még itt az ideje.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január