Zorán: Más időket élünk

  • Illés-Omega-Metro, az egykori beatzenei szentháromság, ugyanannak a sokak által nagynak tartott generációnak a tagjai, akik egyben a hatvanas években egymás konkurenciái. Mindhárom csapatot - akárcsak a futballban - fanatikus szurkolótábor vette körül, bár azt hiszem, ez a fajta ellenségeskedés a különböző zenekarok tagjai között már nem mondható el.

Én is úgy emlékszem, hogy akkoriban fontosabb volt az, hogy szakmailag egy helyre tartoztunk, mint hogy melyikünk adott el több lemezt. Mind a három zenekar - de ez minden új sajátja - elsősorban a korábbi, általunk cikisnek tartott zenei világ ellen lépett fel, és ez nyilván egy táborba terelt bennünket. Volt, hogy - a program színesítése érdekében - a klubunkba meg is hívtuk a konkurens bandákat, aztán többször már nem mertük, mert a közönség fanatikusabb része egyenesen árulással vádolt meg bennünket. Úgy érezték - az ő szemszögükből jogosan -, hogy ha ők szívvel-lélekkel, teljes emberként értünk élnek, akkor mi ne gázoljunk bele az ő lelkivilágukba a vetélytársak odahozásával. Magánemberként viszont a különböző csapatok tagjai sokkal jobb viszonyban voltak, mint azt a közönség gondolta, illetve szerette volna.

  • Ez azt jelenti, hogy összejártatok rendszeresen?

Voltak közös találkahelyeink, úgymint az Apostolok, a Kárpátia vagy a Metropol. Az általában tíz óráig tartó bulik után ezeken a helyeken folyt tovább az élet.

  • Akár még egymás koncertjeire is elmentetek?

Azt már kevésbé, hiszen egyrészt megjelenésünk feltűnő volt, s az ember nem mindig ment el egy ilyen „ellenséges” közegbe, másrészt általában ugyanabban az időben játszottunk, szombat és vasárnap este. Ha jól emlékszem, két alkalommal játszottunk egyazon színpadon. Az egyik a nevezetes Gitárpárbaj a Kisstadionban, a másik pedig a Kinizsi utcában. Egy Halmai Gábor nevű, magyar származású, de Londonban élő impresszáriónak ugyanis az volt a szilárd meggyőződése, hogy a magyar popzenének van keresnivalója az európai piacon is. Kicsit naivan, idealista módon megpróbálkozott azzal, hogy angol zenekarok magyarországi fellépéséért cserébe kivigyen a szigetországba néhány hazai bandát, ezért egyfajta megmérettetést rendezett. Itt valóban konkurensei voltunk egymásnak, hiszen mindenki szeretett volna kijutni. Halmai végül Cinit vitte ki, aki el is töltött néhány évet Angliában.

  • A zenekarok hetvenes évek eleji feloszlása, illetve átalakulása után változott valamit a viszonyotok?

Lényegét tekintve nem sokat, de már szabadabban dolgozhattunk együtt. Amikor végül is 1976-ban Presser Picivel és Dusánnal együtt nekiálltunk elkészíteni az első szólólemezemet, azon a szakma elég széles spektruma vonult fel: a neotonos lányok - Fábián Éva, Csepregi Éva - vokáloztak, Pásztor László és Jakab György jött az első szóra, akárcsak Demjén Ferenc, Karácsony János, Somló Tamás vagy Babos Gyula, nem is beszélve a jazzfúvósokról, Sipos Andrásról, Dés Lászlóról, Bergendy Istvánról és Göőz Lászlóról. S bár a lemezen még nem szerepeltek Leventéék, de az ehhez kapcsolódó tévéműsorban már szinte mindannyian ott voltak. A harmadik albumomra két dalt is készítettek Bródyval, sőt Tini később megírta nekem a Ne várd a májust című nótát, amely máig az egyik legsikeresebb dalom a koncerteken.

  • 1990-ben ötlet szintjén szóba került egy hármas Illés-Metro-Omega-koncert a Népstadionban, ami végül is csak egy Illés-buliban realizálódott. Ma is annyira haragszol rájuk?

Ma már kevésbé, de akkor tényleg mérges lettem azokra, akik úgy intézték, hogy ez így legyen. Ez az időpont nagyon is alkalmas lett volna egy igazi generációs összeborulásra, arra, amiről az elején szó volt, hiszen azok a fiúk-lányok a hatvanas években nagyon komolyan vették ezt a szurkolótáborosdit, de aztán felnőttek, az ellentétek elmosódtak, de a megbékülés sohasem manifesztálódott. Ez a koncert lehetett volna a nagy lehetőség, hogy a három banda tábora egyszer és mindenkorra elfelejtse a régi ellen-érzéseket, s velünk együtt egy igazi szép ünnep részese legyen. Aztán tudjuk, mi lett belőle...

  • Nem volt egy kicsit naiv ez az elképzelés? Milyen sorrendben játszottatok volna, mi hangzott volna el a végén?

Ezt mindenhol a világon sorshúzással intézik el, s kellő propagandával tudatosítják az emberekben, hogy itt nem nagyságbeli sorrendről van szó. Úgy gondoltuk, hogy a végén egy nagy közös zenélés lenne. Aztán valakik az Illés zenekar környezetében rájöttek, hogy anyagilag sokkal kifizetődőbb, ha ezt a bulit Leventéék egyedül csinálják. Aztán az Omegával együtt mi is a tévéhíradóból értesültünk, hogy kihagytak minket.

  • 1992-ben a Metróval ti is megtartottátok a szinte már kötelező búcsúbulitokat. Mi a véleményed arról, hogy az Illés már harmadszor rendezi meg?

Amikor a Metró a hetvenes évek elején feloszlott, egy szokásos vasárnapi koncertünkön jelentettük be, hogy ennyi volt, majd utána pezsgős vacsorával búcsúztunk el egymástól. Húsz évvel később már egyre nagyobb nyomás nehezedett ránk, hiszen addigra mindenki megcsinálta a maga búcsúját. A mi búcsúbulink 1992 márciusában volt a BS-ben. Más a helyzet azonban, ha ezek a búcsúkoncertek megismétlődnek. Az 1981-es Illés-koncerten az emberek nagy része valóban azt hitte, hogy most látja utoljára együtt a nagy csapatot, és ez egyfajta felemelő érzést jelentett azoknak a kiválasztottaknak, akik annak a nagy eseménynek a részesei lehettek. Véleményem szerint azonban a második és harmadik nekirugaszkodás visszamenőleg devalválja azt a felemelő érzést. Nem hiszem, hogy Leventéék az idén valamilyen különösebb eszmeiség jegyében mennének fel a színpadra. Ma már más időket élünk, mindenki nagyon jól tudja, hogy egy ilyen koncert komoly üzleti vállalkozás is, olyan lehetőség, amelyet nehéz kihagyni.

  • Te sem hagytad volna ki?

Nem tudom. Mindenesetre a Metró zenekar tagjai között nem volt olyan súlyos, nagy nyilvánosság előtt zajló viszály, mint Bródy és Szörényi között. Biztosan komoly kompromisszumokat kellett kötniük egymással, de főleg magukkal.

  • Azért elmész a koncertre?

Az 1981-es búcsúkoncerten ott voltam, és nagyon tetszett. Idén nem megyek, talán majd a legközelebbire

(jávorszky)

---------

További anyagok:

0. Címlap

1. Jegyzetek (Sebők János, Lovas Lajos, Wágner úr, Pilhál György)

2. Volt egyszer egy nagy csapat (Illés-kronológia, életrajzok)

3. Fő a próba (képriport)

4. Bródy Dani és Bródy Luca - A fiam + a lányom

5. Szörényi Örs - Az alma és a fája

6. Illés Áron: Túl magas volt a mérce

7. Szörényi Réka: Holdfény '69

8. Zorán: Ma más időket élünk

9. Benkő László: Az Illés volt a vízválasztó

10. Tolcsvay Béla: Felborult az értékrend (JBSZ)

11. A szakma szemüvege (Török Ádám, D. Nagy Lajos, Bornai Tibor, Németth Oszkár, Éliás Gyula, Dolák-Saly Róbert, Kovács Kati, Nagy Feró, Ivánka Csaba, Schuster Lóránt. Frenreisz Károly, Lovasi András és Bayer Friderika az Illésről)

12. Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver

13. Mindörökké Illés (Kiállítás Kőbányán)

14. Egy elfelejtett dal (Szörényi-Bródy: Koszos kisfiú)

15. A gyűjtő

16. Ahogy az utca 13 embere látja

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016