Bari Károly beszél cigány népzenei és népmesei gyűjtéseiről, versekről és az Íves Könyvekről
Igen, két hétig Dobrudzsában, a Duna-deltában voltam. Ezen a területen főként török horaháró cigányok élnek.
Különös, kevert hagyományaik vannak, régóta szerettem volna eljutni hozzájuk.
Jórészt saját zsebből, meg abból, amit pályázatokon erre a célra kapok. Ritkán tehetem meg, hogy külföldi kutatóútra induljak. Bár a legtöbb helyre ismeretlenül állítok be, általában eredményesek az útjaim. A néprajzi terepmunka, a rendszeres gyűjtés igen fáradságos, csak elhivatottsággal lehet csinálni. A könyveimben és a lemezeimen közölt dalokat és meséket hosszú évek során, lassanként, néha igen mostoha körülmények között szedtem össze. Az összegyűjtött folklór azonban, ahogy más népeknél, a cigányságnál is a kultúra fontos kötőanyaga, és azt hiszem, mindinkább az lesz majd.
Ennek oka igen egyszerű: a hagyományos cigány közösségekben nincsenek hangszerek. Magyarországon az oláh cigányok a leggyakrabban szájbőgőznek és kannáznak. A magyar cigányok a szekrény oldalát vagy az asztal lapját csapkodják ritmikusan, akárcsak az erdélyi gábor cigányok. A romániai sátoros cigányok ujjpattogtatással és ütemes tapssal kísérik a táncénekeiket. A dobrudzsai török cigányoknál a társaság furcsa, monoton zümmögése adja a kíséretet. Szoros értelemben vett, csak rájuk jellemző instrumentumuk tehát ezekben az országokban a cigányoknak nincsen. Másutt, főleg az orosz és a spanyol cigányok gitárpengetéssel kísérik a dalokat. A magyarországiak ezt a kísérő módot vették át, és öt-hat éve általános már nálunk is. De csak a fiatalabbak között.
A cigány muzsikus bandák játéka az igényekhez igazodó, kiszolgáló zenélés. Ők elsősorban nem cigány népdalokat adnak elő, hanem olyanokat, amilyeneket a közönségük elvár vagy rendel tőlük. A gyimesi Zerkula János vagy a szászcsávási banda játéka, hangszerkezelése, cifrázása teljesen sajátságos, mondhatnám cigányos.
Az erdélyi cigányok folklórja valóban a legősibb rétegeket őrizte meg, de a regátiaké legalább olyan archaikus. A sátorozó cigányok hagyományanyaga körülbelül kétszáz évvel ezelőtti állapotot mutat. Ők még mindig nagycsaládokban élnek, és ahogy a régi karavánok tették, húsvét után minden évben útra kelnek. Csak szeptember végén, a hidegebb hónapokban térnek vissza szálláshelyükre. Mert a hatóságok miatt kell, hogy legyen állandó lakhelyük.
De léteznek, erre a lemezre azonban elsősorban nem ezek közül válogattam. Van azért rajta néhány ilyen felvétel is, bár azokat is az általam kialakított cigány írásmóddal jegyeztem le, nem román betűkkel. A magyarországi cigányok és az erdélyi gábor cigányok általában cigányul és magyarul énekelnek. Menet közben néha átváltanak egyik nyelvről a másikra. A romániai cigányok nagyobb csoportjai Erdélyben élnek és magyarnak vallják magukat. Havasalföldön vagy Moldvában általában elkülönülnek, mert sok helyen egyáltalán nem engedik letelepedni őket. Néhány éve Dobrudzsában több faluban rájuk gyújtották a házaikat. Erdélyben egyes községekben viszont már ők vették át a dominanciát. Karácsonyfalván például a lakosság döntő százalékát teszik ki. Jó kereskedők, sokan közülük nagyon gazdagok, helyenként magyarokat foglalkoztatnak sofőrként, ház körüli munkásként.
Néha igen. Előfordult, hogy romániai adatközlőkhöz vissza kellett mennem, mert bizonyos szövegrészeket nem értettem. Az archaikus folklórszövegekben rengeteg az olyan szó, kifejezés, ami ma már nem használatos. Sok a szókölcsönzés is, mindenütt elsősorban a befogadó ország nyelvéből. Nehezíti a dolgot, hogy a romániai cigányok beszédmódja, kiejtése hasonult a román nyelv dikciójához. Az idegen fül ezt sokára szokja meg, ha egyáltalán megszokja. A pontos lejegyzés érdekében tehát ilyen esetekben tisztázom az adatközlővel a szöveget, mielőtt közzéteszem. Magyarország és Románia területén körülbelül tízféle nagyobb cigány nyelvjárás létezik, egyes csoportok teljesen önálló nyelvet beszélnek. A kutatóknak mindenesetre most már könnyebb dolguk lesz, mert sokfelé megfordultam, sok szöveget, dialektust lejegyeztem. A cigány nyelvet mindenképpen egységesíteni kellene. A túlságos dialektikus tagoltság miatt jelenleg még nem alkalmas arra, hogy kielégítő kommunikációs kapocs legyen a különböző csoportok között.
Ez csak pénzügyi kérdés. Egy újabb, négy CD-ből álló antológia összeállításán dolgozom, ha kapok rá támogatást, akkor a Hungaroton Classicnál megjelentetem. Továbbra is azt szeretném bemutatni, hogy milyen sokszínű a cigány folklór. Sokkal archaikusabb, mint más európai népeké. Az a daltípus, amelyet jellegzetes cigány dalként tartanak számon, ennek a gazdag énekhagyománynak csak nagyon vékony szelete. Az új antológiára főként epikus énekeket válogatok, énekelt meséket, balladákat, és a vándorcigány-élet hétköznapi eseményeit megörökítő hosszú énekeket. A cigány epikus ének alig ismert. Nagyon nehéz támogatást szerezni a néprajzi terepmunkához és a gyűjtések publikálásához. Három évig pályáztam mindenhol, ahol lehetett, míg végül a Humanitas Civitatis, a Soros- és a német Heinrich Böll-alapítványtól kapott támogatás tette lehetővé, hogy ez az anyag megjelenhessen.
Marad. Lassan írok, lassan készülnek a verseim. Az utóbbi öt évben mégis hat könyvem jelent meg. Versek, műfordítások, népmesegyűjtemények. Legutóbb az amerikai Mercury House adta ki angol nyelvű verseskötetem.
Nem tartom magamat kísérletező, avantgárd költőnek. Ez az irányzat és az ehhez kötődő életfelfogás távol áll tőlem. Igazából Petőfi vagy Assissi Szent Ferenc költői magatartását látom szépnek. Akiknek az élete sugallatos szavak bizonyságtétele volt. Egyáltalán nem mondhatom, hogy valamiféle szál fűzne az experimentális költészethez. Természetesen létjogosultsága van, mint ahogy minden más alkotói irányzatnak. De úgy vélem, a költészetnek nincsen ereje a lettrasettel és más módokon készített, kiolvashatatlan, szokatlan formákban. Viszont a képvers mint vizuális alkotás, mint tartalmat birtokoló jel hatást kelthet. Az én képverseim képzőművészeti alkotások. Képek, kollázsok, tusfestmények - betűk felhasználásával.
Amikor költői pályámat kezdtem, sokan segítettek. Úgy éreztem, most már nekem kell segítenem. Mindenféle kiadói és anyagi háttér nélkül kezdtem el. Szerencsém volt, mert Szabó József, a Nyomdacoop vezetője vállalta, hogy ingyen kinyomtatja a sorozat könyveit, ha a szükséges papírról gondoskodom. Mivel szép, merített papírra terveztem a sorozatot, sokat kellett utánajárnom. Két évig kerestem szponzorokat, telefonálgattam különböző hivatalokba. Sokan sokszor megaláztak, de elmondhatom, sikerült megvalósítanom, amit elterveztem. Egyedül nem győztem volna; a munkában feleségem, Pálffy Ildikó segített. A sorozatban tizenhat könyv jelent meg, kilenc verseskötet és hét kismonográfia a társművészetek különféle területeinek egy-egy alkotójáról. Egyenként háromszáz számozott példányban. Minden kismonográfiához kapcsolódott valami melléklet. A színész, a színházi rendező és a fotós kötetéhez képeslapok, az építészéhez tervrajzok, a zeneszerzőéhez és a fuvolaművészéhez CD. Akik kapcsolatba kerültek a sorozattal és megértették, miről van szó, azok támogattak. A három papírcég, a Szolamil, a Gipeco és a Zanders vezetőitől a nyomdai munkásokon keresztül a VTCD igazgatójáig. Tudták, csak azért csinálom, hogy ezek a kiváló versek és művészek fókuszba kerüljenek. A kinyomtatott példányok egy részét az alkotók kapták meg, a másik részét én küldözgettem szét saját költségemen különféle szerkesztőségeknek, személyeknek. Kereskedelmi forgalomba nagyon kevés kötet került, gyakorlatilag ajándékozás útján terjednek. Az Ozirisz terjesztői részlege néhány hónapja felvette a könyveket a katalógusába.
Úgy gondoltam, a vállalásomnak eleget tettem. A magyar kortárs költészet és művészet nyert ezzel a sorozattal. Jó lenne, ha munkámat mások követésre méltónak találnák. Ha minden alkotó két évig azon fáradozna, hogy tizenhat művésztársát méltó nyilvánossághoz segítse. Ha ez megvalósulna, a magyar kultúra nem irigykedő klikkek szövevénye lenne.
A művelődési központtal évek óta jó kapcsolatban vagyok. Könyvbemutatóim, kiállításaim voltak ott. Kecskés József igazgató szereti a munkáimat, hozzá fordultam, hogy segítsen a megvalósításban. Az első napon a néprajzi felolvasó ülés után hat zeneszerző - Csenki Imre, Hollós Máté, Sáry Bánk, Sáry László, Szemző Tibor és Vidovszky László - cigány népzenei motívumok felhasználásával - felkérésemre - írott művei hangzottak el. Azt akartam, hogy a cigány folklór olyan dimenzióba emeltessék be, ahol nincsenek előítéletek, csak a tiszta zene, a múlhatatlan érték új jelentéssel. Minden mű jellegzetes lett, mivel minden zeneszerzőnek egyéni a stílusa, csak a közös forrás hozta őket össze. A második estre Snétberger Ferencet, Lajkó Félixet, Balogh Kálmánt és az Ando Drom együttest hívtam meg. Vagyis olyan zenészeket, akiknek a játékában feldolgozott formában, esetleg elvontan van jelen a cigány folklór, a cigány zenélési stílus.
Igen. Azért gyűjtöttem egybe különböző országok cigány származású szerzőinek munkáját, hogy a népük irodalma iránt érdeklődő cigány fiatalok tájékozódni tudjanak. Igyekeztem a legjobb műfordítókat felkérni az átültetésre, hogy művészi színvonalú szövegek szülessenek magyarul is. A kiadó, az újpesti Cigány Módszertani Központ a tervek szerint ingyen juttatja el a köteteket a könyvtárakba. De a cigány olvasótáborok résztvevői is kapnak belőle.
* * *
Bari Károly 1952-ben született Bükkaranyoson. Érettségi után a Színművészeti Főiskolán és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán folytatott tanulmányokat. Első verseskötete (Holtak arca fölé) 1970-ben jelent meg és viharos sikert aratott. Politikai tartalmú verseiért a hetvenes évek közepén bebörtönözték. A költészet mellett festészettel és folklórkutatással foglalkozik, illetve kortárs francia nyelvű verseket fordít, valamint a cigány néphagyomány lírai és epikus alkotásait ülteti át magyarra. Festményeit Budapesten, Párizsban, Berlinben és Strasbourgban állították ki. Önálló kötete jelent meg olaszul, hollandul, franciául és angolul. Művészi munkáját 1984-ben József Attila-díjjal, 1992-ben Déry-jutalommal és a Soros-alapítvány irodalmi életműdíjával ismerték el.
---------------------
Kapcsolódó anyagok:
Tizenkét óra cigány folklór (Bari Károly gyűjtéséről) >> - cikk, 1999. november
Bari Károly: A folklór a kultúra kötőanyaga >> - interjú, 1997. július