Jóvágású nehézfiúnak, netán jól tartott testőrnek gondolná az ember, pedig Török Ádám az, mégha az elmúlt években erősen átalakult is. Egykor zászlóként lobogó sörénye jó ideje a múlté. A robusztus termethez sima koponya és fekete napszemüveg dukál. Bő két héttel múlt ötvenéves, ahogy illik ilyenkor, széles baráti társaságban ünnepelt a Petőfi Csarnokban.

Fotó: Bánhalmi János

• Olcsó poén, de mi történt? Elaludtál a parkban?

Amikor nemrég a családdal a tévében megnéztem a velem készült riportot, elborzadtam, de szörnyű látvány, ahogy az a pár szál a szélben lengedez. Az ember egy darabig próbálja az időt megállítani, rakosgatja a haját elölről hátra, festegeti, főleg, ha a felesége is erre unszolja. Aztán belátja, hogy tehetetlen.

• AElégedett most az asszony?

Igen. Meg nekem is jobb. Roppant praktikus, beállok a zuhany alá, aztáncsak megtörlöm a fejem. Michael Jordannek köszönhetően szerencsére a kopaszra nyírt fej jelenleg roppant népszerű.

• És a szemüveg? Szintén az új imázs elmaradhatatlan kelléke?

Lassan ehhez is hozzá- szoknak az emberek. Szeretem, mert kicsit személytelenné válhatok, ha akarom, elbújhatok a kíváncsi tekintetek elől.

• Öt évvel a Mini jubileumi koncertje után a társaiddal ismét emlékeztél. Tényleg szükség van ezekre a nosztalgia-partikra?

A rock and rollban hihetetlen erős a nosztalgia. A focihoz hasonlóan a régi nagyok „mérkőzésére" ma is sokan kijárnak, akárhogy totyognak az öregek. Az emberek ezeken a partikon a fiatalságukat keresik, várják a hangulatot, ami azt felidézi. Legalább két óra erejéig.

• A szombati koncert egyfajta időutazás is volt...

Igen, visszafelé mentünk az időben: mai együttesem, a RABB kezdett, aztán jöttek a svájci barátaim. A Jammin' , tagjaival 1989-ben találkoztam, Amerikában is felléptünk. A szünetben, mint egy igazi klub-bulin, még egyszer teleszívhatta magát mindenki a büfében, majd beindult az időgép, Németh Károly, Tátrai Tibor, Závodi János, a végén mindenki fel, és együtt eljátszottuk az erre az alkalomra írt két új számomat. A koncert fergeteges örömzenélésbe fulladt.

• Tán turné is kinéz?

Megyünk, szerencsére nagy az érdeklődés: Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Pécs, a végén Paks. Azok a vidéki városok te- hát, ahol a harminc év alatt jelentős sikereket arattam. Márciustól pedig ismét együtt játszom Németh Károllyal, akivel Köves Pinyó és Füles társaságában próbáljuk megidézni a Mini szellemét.

• Az elmúlt évtizedekben nemcsak a zenédhez, a lakhelyedhez is makacsul ragaszkodtál. Gyakorlatilag egyéves korod óta a Vízivárosban, a Szabó Ilonka utcában laksz. Mi az, ami ennyi idő után is helyben tart?

Ebben a kerületben éltem le az egész életem, itt arattam a legnagyobb sikereimet, a Várban, a Bem rockparton, a Tabánban, az Ifjúsági Parkban. Ez a presszó például, amelyben beszélgetünk, valamikor maszek cukrászda volt, gyerekkorunkban imádtunk ide járni, tíz forintból fagyiban és vattacukorban dőzsölni. Másik kedvenc helyemen, a Horgásztanyában készítik szerintem ma is Budapest legjobb rántott borjúlábát. Nem csoda hát, hogy bár időnként különböző hölgyekkel költöztem össze, ide mindig visszatértem. Amikor édesanyám meghalt, felújítottuk a lakást, azóta ott lakom a családdal, Dancival és a tizenhét éves Dani fiammal. Valószínűleg innen visznek a temetőbe is.

• Gyerekkorod a galerik virágzásának időszakára esett. De annak is rég vége. Milyen emlékeket őrzöl róla?

A szomszéd házban és a miénkben legalább tizenöt azonos korú fiú volt. A környéken több helyen alakultak galerik, őrült verekedések folytak, minden utcának megvolt a maga területe és befolyási övezete. A mi galerink tűnt a legerősebbnek, rövid időn belül gyakorlatilag meghódítottuk az egész Várat. Tudod, akkor még mindenki egyformán tudott verekedni. A különböző küzdősportok még ismeretlenek voltak idehaza, meg a világ sem volt ennyire durva. Nem féltél belekötni valakibe, kaptál egy-két pofont, te is adtál. Jó kis bunyók voltak, aki jobban bírta, állva maradt. Ma viszont lehet, hogy egyetlen ütéssel elintéz valaki.

• Találkozol néha még a galeritagokkal?

Teljesen szétszóródtunk. A galerivezér, köztünk a legidősebb, Erdős Gyuri néhány éve került elő, Bonyhádon lakik, a paksi blues-rock fesztiválon rendszeresen találkozunk. Akkoriban hatalmas mértetű „vadállat", a környék réme volt - ma békés nyugdíjas. Ebből is láthatod, hogy az időt megállítani nem lehet.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kétórányi nosztalgia (Török Ádám 50) >> - interjú, 1998. február

Török Ádám: Bódító badacsonyi bulik >> - interjú, 1993. március