Hobo - A vadászat túlélői

Készült: 1997. január 01. szerda, 00:16 | Jávorszky Béla Szilárd – Gramofon

Az elmúlt esztendőben igen termékeny voltál, a lemezmegjelenések számát tekintve mégis 5:4-re vereséget szenvedtél Tátrai Tibortól.

Számomra is hihetetlen, sőt, a vereség valójában még ennél is nagyobb. Tátrai Tibor ugyanis a Trilogia három korongján, valamint a két Vadaskert lemezen szerzőként is végig jelen van, ráadásul van köztük egy instrumentális mű, én viszont csak két albumnak írtam a szövegét. Egyszerűen nem értem, hogy Tibornak honnan volt ennyi ötlet- és erőtartaléka. A Csipkerózsika és a hét törpe című HBB-számban a refréneknél például tizenegy gitárszólamot játszott fel a háttérben. Ez már olyan elmélyült, a legapróbb részletekre is figyelő gondolkodás- és munkamódszert jelent, hogy nem találok rá szavakat. Te aztán tudod, hogy nem vagyok egy Hobo Blues Band-rajongó, különösen ami a lemezeinket illeti, de még soha ilyen részletgazdag munkát nem láttam a kollégáimról.

Az új album valóban meglepő számomra, hiszen - különösen az utóbbi években - több lemezetek fulladt kudarcba a zenei kidolgozatlanság miatt, gondolok itt a Kocsmaoperára, vagy a Férfibánatra, de említhetném akár az Esztrádot is a nyolcvanas évek közepéről.

1993-ban nagyon fontos személyi változás történt a Hobo Blues Bandben: Póka Egon, aki addig az első számú zeneszerzőnk volt és nagyon vigyázott arra, hogy az is maradjon, távozott a zenekarból. A Vissza a 66-os úton és a Vadaskert lemezek pedig beigazolták, hogy Tátrai Tiborban, Tóth János Rudolfban, sőt Zsoldos Tamásban is komoly szerzői invencióik vannak. Nálunk a szöveg mindig előbb készült el, mint a zene, s hiába igyekeztem a szöveget sokszínűen, többrétegűen, részletgazdagon megírni, a zenésztársak hozzáállása miatt sok lemezáldozat született, mondván: úgy is ők a legjobbak és én majd úgyis "eladom" az anyagot. Nagyon fáj, hogy számomra nagyon fontos dalok, mint a Lépj be a rock and roll pártba vagy a Minden eladó ilyen nyom nélkül elmúlt.

Vadászat - Tábortűz mellett - Vadaszkert. Egyfajta trilógia?

Erre szorít mindenki, és nagyon nehéz lenne ezt megcáfolni, hiszen például a Tábortűz mellett című lemezen szerepel a Vadászok kivonulása vagy a Gyáva bohóc. Pedig sem az, sem a Vadaskert nem annak készült, ezek a művek önállóan is hallgathatók. Mostanában viszont erősen gondolkodom azon, hogy ebből a három műből és esetleg más HBB-dalokból - például Kopaszkutya, Fekete Bárány Blues - készítek egy önálló darabot.

De azért a Vadaskert végül is azokról szól, akik túlélték a vadászatot.

Ez igaz. Többek között mi is túléltük, és most arról énekelünk, amiben élünk: a Vadaskertről.

Nem inkább állatkertről?

Nem, pedig ez nagy kihívás lett volna, különösen a poénok és a szimbólumok miatt. De úgy gondolom, még nem állatkertben élünk. Nem azokról a tönkrement, önfeladó, vagy ketrecbe zárt fiatal állatokról és vadakról szól, akiknek itt kell befejezni az életüket. A magyar kultúra a szovjet csizmák nyomását is kibírta, és eddig ellenállt az amerikaiaknak, a természet sem ment tönkre, és a meséink is élnek, annak ellenére, hogy a Gumimacik már benn vannak az országban.

Azért a Csipkerózsika és a hét törpe című számotok elég ilyesztő képet fest.

Ennek ötletét a Hótehénke és a hét törpe című magyar pornófilm adta, de ez nem alanyi dal. Az, hogy megdugják, nem jelenti azt, hogy én is megdugnám, csak jelzem, hogy ebben az országban ma ez történik. De rengeteg dolog van, ami fontos és megmaradt. És hiszem, hogy József Attila, Ady Endre, Esterházy Péter, Ascher Tamás vagy Gothár Péter munkássága nem csak számomra érték.

A blues sem magyar műfaj.

Valóban, ez is idegen hatás, de a szimfonikus zenét, a balettet, a szonettet, a drámát vagy a cirkuszt sem magyar emberek találták ki. A blues mint kulturális forma még viszonylag új idehaza, de ez nem jelenti azt, hogy megöli a magyar kultúrát. Idő kell neki, amíg szervesen beilleszkedik. Európában egyébként is egyre fontosabbá válnak a lokális kultúrák. Úgy érzem, a Vadaskert az idetartozásról, a szeretetről, a hülyeség elleni harcról szól. Vannak rajta gúnnyal és dühvel telt dalok - Műmese, Csipkerózsika, Dermedve - éppúgy, mint érzelmes megnyilvánulások, a Bohóc a dobozon vagy a Sültbolond, mely utóbbiban benne van: nem az a baj, hogy meghalok, hanem az, hogy ezek itt megölhetnek engem. A Vadaskert már mentes a Tábortűz mellett romantikus tévedéseitől. Ami ebben az országban ma történik, az túl van azon, hogy minősítsem. Végképp nem szabad elkeseredni, mert akkor semmink sem marad. Az önirónia és a humor segít elviselni a valóságot, és a Vadaskert ilyen akar lenni.

A Hobo Blues Band több mint tizennyolc éves pályafutása mellett egyfajta hármasoltárt is építettél magadnak, melynek közepén József Attila, egyik oldalán Jim Morrison, a másikon pedig Vlagyimír Viszockij áll. Márta Istvánnal közös József Attila lemezed, illetve a Morrison dupla album már régebben megjelent, a Budaörsi Diszkont néhány hete újabb Morrison-művet adott ki tőled, Viszockijjal azonban még adós vagy.

Már nem sokáig. Amikor Inna Csurikova barátai a Taganka Színházból megkérdezték, hogy lenne-e kedvem hozzá, ijedtemben elmentem Asher Tamáshoz, aki mindig szigorú volt velem, és megkérdeztem tőle, képes lennék-e rá. Csináld meg, válaszolta, és amikor két hónappal ezelőtt nekiszegeztem a kérdést, hogy meg is rendezné-e, megint igennel válaszolt, feltéve, ha tudok rá várni egy évet. Nekifogtam hát a konkrét munkának, Szilágyi Ákos szóban elvállalta, Gleb Visinszkij úr, az Orosz Kulturális Köpont igazgatója adott öt Viszockij-CD-t, és összeállíttatott egy hatalmas dokumentációt. Több helyről kaptam nyersfordításokat, körülbelül hatvan-hetven szövegem van, de szeretném ezt megduplázni, hogy aztán abból válogathassam ki az előadáshoz szükséges húsz-huszonöt dalt.

Viszockij szóló- vagy zenekarral készült dalaira helyezed a hangsúlyt?

Azt szeretem, amikor egyedül játszik azon a nevezetes öthúros ogyesszai gitáron, de egyrészt nem tudok gitározni, másrészt más felfogásba kívánom felépíteni az egészet. Komoly zenei átdolgozásra van szükség, ehhez felkértem Tóth János Rudolfot és Marosi Zoltánt. Hárman lényegesen teltebb hangzás tudunk elérni, de mégsem vagyunk teljes blues-zenekar. Az esthez természetesen felhasználnám Viszockij prózai írásait, illetve színházi szerepeivel - különösen a Hamlettel - kapcsolatos sorait is. És nagyon fontos, hogy legyen benne humor, hogy ne csak a jólt ismert önpusztító, a halállal, önmagával és az egész kommunizmussal küszködő, vergődő dalait ismerje meg a magyar közönség.

És ezzel be is fejezed a hivatásos önpusztítókkal való foglalkozásodat?

Be, mielőtt még magam is "rámegyek". Ezek az estek minden egyes alkalommal keményen megdolgoznak, hiszen József Attila, Morrison vagy Ginsberg életművébe nagyon mélyre kellett merülnöm, és nehéz visszajönni belőlük. Hacsak az ember nem használ oldószereket, de én sosem nyúltam ilyenekhez. József Attila versei például teljesen az életem részévé váltak. A Légy ostoba! című estet nem azért csináltam meg, hogy a verseit elmondhassam, hanem mert akkor nagyon nagy bajban voltak, és a versek üzenetei sokat segítettek rajtam. Ezek nem szerepek, hanem szerelmek, és szerencsére mindig volt befogadó, így a kiáradó energia nem hullott vissza rám és nem rombolt össze.

1980-ban jelent meg a Hobo Blues Band első lemeze. Az elmúlt tizenhat évben 23 lemez - köztük 5 dupla -, két könyv és számos színpadi munka jelzi a tevékenységedet, színvonal tekintetében is elég változatosan. Nem félsz attól, hogy elapródott magad?

Nem. Hogy valami sikerül-e vagy nem, független attól, hogy milyen tempóban dolgozol. Egyesek három évenként adnak ki könyvet és írnak lemezt, azok mégsem lesznek jók.

De időnként nem lenne jobb érlelni a műveket, mielőtt megjelenteted?

Nem érzem, hogy sietnék velük. Rengeteg olyan ötletem van most is a tarsolyban, amelyet nem sikerült még valósítanom. Ha most hirtelen megbetegednék és egy évig az ágyat nyomnám, két könyvet és legalább öt nagylemeznyi szöveget tudnék megírni. A nemek háborúja című tervem a Vadászat óta kidolgozatlan, akárcsak az a huszonöt tételes lemezkoncepció, amelyet 1988-ban San Franciscóból Seattle-be, Jimi Hendrix sírjához menet vázoltam fel a buszon. Ezek kikényszerődnek belőlem, de mire meg tudnám csinálni őket, más dolgok jutnak eszembe. Hogy a Ghymes együttessel dolgoztam, hogy Mózsi Ferenc vagy Jim Morrison verseivel foglalkoztam, érdekes és izgalmas dolgok, tisztelet és segítség mások felé, baráti gesztusok, de az agyamat másként veszik igénybe, mint amikor szöveget írok. Több színházi és lemezfelkérést utasítotam vissza, nem gőgből, hanem mert úgy éreztem, nem az én világom. Amíg a Hobo Blues Band esetében a szövegek megjelennek, bőven van lehetőség arra, hogy érlelni lehessen azokat. Úgy érzem, hogy azok a lemezek, amelyek nem sikerültek, vagy nem a megfelelő időben jelentek meg vagy zeneileg nem voltak kidolgozottak és ötletesek. Az Esztrád című lemez nekem például az egyik legnagyobb fájdalmam, több nagyon fontos szám - például a Videoszerelem vagy a Levél Irinának - nem került rá, mert zeneileg nem lettek jók, és ezt a vereséget nagyon nehezen dolgoztam fel. A Vadaskert esetében egyébként negyvennyolc (!) dalszövegötletem volt, ebből huszonkettőt dolgoztam ki és tizenkilenc került a lemezre. Mit csináljak, ha ennyi ötletem van?!

Az előbb utaltál Mózsi Ferencre. Az utóbbi években ő jelentősebb szerepet játszott az életedben: segítségével ismerkedtél meg Amerikával, és többek között az övé volt az a piros Buick, amellyel 1994-ben végigmentél visszafelé a 66-os úton.

Előre kell bocsátanom, hogy ez a Buick akkora volt, hogy vezetés közben is ki tudtam nyújtani a lábaimat és ez az én méreteimmel nem kis dolog. Az országot 1970-ben elhagyó Mózsi Szirvárvány című lapja a nyolcvanas évek közepétől nagyon fontos publikálási lehetősége volt az akkori ellenzéki értelmisének. Tamás Gáspár Miklóstól Csurka Istvánig mindenki járt nála és mindenkin segített, mindezt alázattal és mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül tette. A nyolcvanas évek végén kerültem vele kapcsolatba, éppen első amerikai utamról ábrándoztam, amelyet aztán ő egyből meg is szervezett. A zene miatt mentem, a 77 nap alatt 81 zenekart láttam , eljutottam Chicago legmélyebb bluesklubjaiba, kapcsolatba kerültem Sugar Blue-val, a Magic Slimmel és Sunnyland Slimmel. Mózsi, mikor hazalátogatott, mindig hozta magával aktuális költeményeit, és vagy öt évvel ezelőtt felvetette, hogy csináljunk egy ilyen lemezt. Erre leghamarabb az 1996-os esztendőben nyílt lehetőségünk, Tóth János Rudolf írta a zenét, én meg úgy állíthattam össze a lemez anyagát, hogy a szerző egyáltalán nem szólt bele. (Ellentétben például Allen Ginsberggel és Eörsi Istvánnal, akik nagyon fékeztek engem az Üvöltés felvételei közben.) Ezek leírt versek, nem megzenésítésre termettek, inkább gondolkodni érdemes rajtuk. Nagyon élveztem, de még nagyobb élmény volt Mózsi Ferenc kezébe adni a lemezt. Látni, hogy olyan boldog, mint amilyen én voltam akkor, amikor ő segített rajtam.

Úgy tudom, Mózsi Ferencnél találkoztál a szlovákiai Ghymes együttessel is.

Igen, 1994-ben ő cipelt el a Lake Hope mellé, ahol az Itt-ott nevű, évtizedek óta létező tradicionális magyar összejövetelen találkoztam a Ghymes tagjaival és a közönség kérésére adtunk egy rögtönzött koncertet. (Jóllehet, népzenészek, kívülről tudták a HBB dalainak egy részét.) Aztán elmentem hozzájuk Pozsonyba, turnéztunk Szlovákiában, majd elhívtam őket Budapestre, s nemrég idehaza is tartottunk egy koncertkörútat. Az alázatuk és tisztaságuk ragadott meg, ahogy siker és anyagi motiváció nélkül teszik a dolgukat.

Él nélkül kérdezem: néha nem unod még saját magad?

Való igaz, hogy mindig is jobban szeretem mások dalait vagy verseit játszani. Ez nyilván azoknak, akikkel együtt dolgozom, furcsa, de ennek nem ők az okai, hanem én. Viszockijtól, Morrisontól, Tom Waitstől vagy Faludy Györgytől rengeteget lehet tanulni, ezek számomra fantasztikus utak, mégha néha csak egy dal erejéig is. Így egyrészt nem élem fel saját magam, másrészt mindig is fontosnak tartottam, hogy a hozzám közel álló alkotók gondolatait megpróbáljam másoknak tovább adni. A problémám inkább a közeggel van, és most egyáltalán nem a közönségre gondolok. Elképzelhető, hogy az egész eddigi munkám sokkal nagyobb hatásfokú lenne, ha jól lenne menedzselve. Ehhez viszont sosem volt érzékem. Unom, hogy nem engedek a kihívásoknak, és sokszor a jóindulatú segítségeknek sem dőlök be. Unom, hogy csak megbocsátani tudok, felejteni nem. Ebben az országban, ebben a szakmában mindez nagyon ártalmas, rontja a művek fogadtatását is. Lehet, hogy simulékonyabbnak kellene lennem, de az energiáimat én nem arra fordítom, hogy megszelídítsem magam, hanem hogy amit csinálok, elég mély legyen. Meg is visel, de megéri. És még mindig nem látom kétségbeejtőnek a helyzetet .

Két esemény, ami a folyamatosságot jelenti az életedben: most tartottátok a tizenkettedik Hobo-karácsonyt és a kezdetek óta, azaz tizennyolc éve működik a Hobo-klub. Ennyire fontosak ezek neked?

Különösen a klub, mely az első évek hányattatásai után 1986 januárja óta a Lágymányosi Közösségi Házban működik, októbertól áprilisig minden vasárnap. Nekem ez a legfontosabb, innen merítek erőt mindenhez, ez az alapja mindannak, amit a zenekar, illetve ami én csinálok. Minden vasárnap más műsort kell játszani, más összekötő szöveggel és keretjátékkal, de megéri a fáradtságot. Ez a háromszáz ember hihetetlen lelki plusz jelent. Nagyon jó érzés a közönség és a zenekar között feszülni a kötélen. Nagyon kockázatos, de most már nem félek, hogy leesem. Pedig többször leestem.

Még néhány nap és 52 éves leszel. Meddig lehet még ezt az iramot bírni?

Ebben a korban rockzenét játszani csakis belső energia kérdése. Hogy az ember mennyire tehetséges vagy sem, már kiderült. Jobb vagy rosszabb énekes úgysem leszek. A belső ritmusomat viszont nem alakíthatom át, nem fékezhetem álságosan magad, és nem vagyok abban a kategóriában, hogy ezt felválthatnám utazással. Nem tudok három évenként turnézni, mint a Rolling Stones. Nem csak anyagilag nem engedhetem meg, de ez a tempó belülről jön. Van, hogy valami nem sikerül, de ez nem azt jelenti azt, hogy hazudtam. Jónéhány kollégámmal ellentétben én nem azt nézem, hogy mit szeretnének a melltartó nélküli tinilányok hallgani, hanem azt, hogy mit szeretnék elmondani. És ez néha szerencsésen találkozik a közönség érdeklődésével. Mostanában éreztem meg, hogy mit jelent ez a klub az idejáróknak. Hogy mennyire boldogok, ha vidámnak látnak bennünket. Az emúlt években annyiszor keserítettem már el őket, fájdalmas és dühös estjeket tartottunk, de akkor sajnos az volt az igaz. Nem hittem volna, hogy 52 éves koromban még játszhatom. Mert én nem dolgozni megyek a zenekarba, hanem még mindig játszani. És a játékban nem mindig te győzöl.