Tizennyolc év alatt huszonhét nagylemezen szerepelt, általában zenekarvezetőként vagy domináns személyiségként. Zeneszerző, zongoraművész, több nemzetközi díj birtokosa, s közel tíz éve tanít a jazztanszakon. Nagy formátumú muzsikus, a hazai  jazz- és kortárszenei élet  markáns alakja, aki pályája során az új zenei irányzatok, az eltérő zenekultúrák és kompozíciós rendszerek szintézisén fáradozik. Binder Károly mégis amolyan magányos farkasként él és alkot, legutóbbi lemezei szinte kivétel magánkiadásban jelennek meg, mostanában film- és színházi zenén dolgozik, s egyre kevesebb koncertet ad. Legutóbbi fellépésén ráadásul előre nem látható problémákkal is meg kellett küzdenie.

Fotó: Frankl Aljona

• Nem igazán irigyeltelek a koncert alatt, hiszen régen hallottam ilyen tragikusan szólni egy Bösendorfer zongorát. Fellépéseid során gyakran fordul elő ehhez hasonló malőr?

Külföldön még sosem, pedig az elmúlt húsz év alatt sokfelé megfordultam, idehaza viszont majdnem minden második alkalommal egy-két hang hamis rajta, csikorog a pedál, vagy netán beragad. Ilyen rossz állapotban lévő zongorával azonban már régen találkoztam. Annyira hamis és szerkezetileg oly mértékben rossz, hogy ez már a hangszer megcsúfolása. Pedig most örülnöm kellene, hogy van itt egyáltalán zongora, hiszen a legtöbb helyen még ez sincs, legfeljebb pianínó.

• Bár tudom, hogy a lemezeiden sem alkalmazol elektronikus zongorát, az ehhez hasonló malőrök kivédésére nem lenne érdemes koncerteken használnod?

A legmodernebb elektronikus hangszer sem pótolhatja az akusztikus zongorát. Többször kipróbáltam, s bebizonyosodott, hogy szólókoncertre egyáltalán nem alkalmas. Hiányzik a hangszer teste, a fa illata, a húrok rezonálása. Balladákat, líraibb hangvételű darabokat lehetetlen olyan belső dinamikával, olyan rezonanciával megszólaltatni, ahogy akusztikus zongorán. Elektronikus hangszert csak az alkalmazott zenék esetében használok.

• Az utóbbi időben elég ritkán lépsz pódiumra, jazzklubokban pedig szinte egyáltalán nem.

Eléggé beszűkültek a fellépési lehetőségek. Ami pedig a jazzklubokat illeti, kilencven százalékukban nincs zongora, így eleve nem játszhatom ott, másrészt én koncertkörülmények között szeretek játszani, nem zajban és füstben, vacsora és sörözés közben beszélgető embereknek.

• A nyolcvanas évek vége óta szinte kizárólag szólóban, illetve duóban - a zongorista Kutas Zsolttal, a klarinétos Theo Jörgensmannal, illetve a tablás Federico Sanesivel - dolgozol. Ennyire magányos alkat vagy?

Ennek számtalan oka van. A legfontosabb: jelenleg nem találok Magyarországon olyan muzsikusokat, akikkel együtt tudnék dolgozni. Rövid ideig játszottam ugyan Juhász Gáborral, Szőke Szabolccsal és Szalai Péterrel, de ezek a zenei szerelmek - különböző okok miatt - elmúltak. Olyan emberekkel szeretek dolgozni, akik emberileg és zeneileg egyaránt közel állnak hozzám, és ez nagyon ritka. Ugyanakkor nem is tudnám egy állandó zenekar megélhetését biztosítani. Mivel igényes dolgokra törekszem, és a zene számomra sokkal többet jelent, mint jazzklubban bluesra vagy standardekre való improvizálgatás, pódiumra állás előtt legalább fél évig kellene intenzíven a zenekarral gyakorolnunk, össze kellene állítanunk két-három órás repertoárt és akkor rohangálhatnék a fellépések után. Az európai piacra elég nehéz betörni, nekem pedig nem célom, hogy minden este vacsoráért és sörért jazzklubokba játszhassam. Ezért inkább otthon maradok és komponálok. A zenekari tervek pedig egyelőre az álmok szintjén maradnak.

• Közel húsz éve tanítasz - tíz éve a jazztanszakon -, így állandó kapcsolatban állsz az utánpótlással. A fiatalok számára is ennyire reménytelen a helyzet?

Talán még ennél is reménytelenebb. Minden évben van egy-két kimagasló tehetség, aki - ahelyett, hogy zenélne vagy alkotna - a vendéglátóiparban kallódik, vagy egészen más területeken próbál életben maradni. Az elmúlt nyolc év alatt nyolc kimagasló tehetség volt a zongoraszakon, s közülük egyedül Oláh Kálmán maradt a hazai zenei életben. Az elmúlt két év két nagy tehetsége, Juhász Attila és Kutas Zsolt - miután idehaza egyiknek sincs lehetősége - jelenleg Amerikában próbál szerencsét. Egyikük egy ideig olyan zongoristától vett negyvenöt dollárért órákat, akinek inkább tőle kellene leckéket vennie, de így legalább ötleteket kapott, hogy hol, melyik jazzklubban lehet próbálkozni. A másik pedig a kanadai határ közelében egy amerikai kisváros egyetemének zenei tanszakán tanul, olyan helyen, ahol két jazzklub van összesen, s a múltkor örömmel írta, hogy egészen jól megy már neki, mert van két tanítványa.

• Az elmúlt években lemezeidet - igaz, szponzori támogatással - kizárólag önerőből jelentetted meg. Ennyire nem érdeklődnek a nagyobb lemezcégek az ilyen jellegű munkák után?

Ma a nagy kiadóknak nem üzlet 500-1000 példányban lemezeket megjelentetni. Fogyasztói társadalomban élünk, ahol egyesek szó szerint kilóra vásárolják a zenét, s olyan mennyiségű lemez tornyosul a boltokban, hogy az érdeklődő könnyen elszédülhet tőle, pedig a minőség igencsak megkérdőjelezhető.  Lemezeim saját kézben tartásához a végső löketet az adta, amikor az egyik nagy hazai lemezcég az egyik albumomat bezúzatta, mondván, adott idő alatt nem fogyott a szükséges mennyiségben. Létrehoztam hát a BMM kiadót, egyszerűen azért, hogy legalább a saját munkáim megjelenhessen és néhány tehetséges tanítványomról nyom maradhasson.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Binder Károly: Retropolis >> - 303 magyar lemez, 2008

Binder Károly - Mélyebbre a gyökerekhez >> - interjú, 2001. július

Binder Károly - A jazz csak dialektus >> - interjú, 1998. október

Binder Károly: Egyesek kilóra vásárolják a zenét >> - interjú, 1996. október