Cziránku Sándor közel huszonöt éve vesz részt a nagy magyar rock and roll cirkuszban. Olyan korszakos zenekarokat segített pályára, mint a P. Mobil vagy a Beatrice, aztán a siker első szelére kiugrott a mókuskerékből, majd egyre mélyebbre merült a népzenében és a tizenkétfokúságban. A nyolcvanas évek közepén beszállt az újjáalakult Gépfolklórba, majd megalapította a Ködkondát, később pedig a Barbarót, mely utóbbinak zenéje ma olyan, mintha a huszadik század két egyetemes géniusza, Jimi Hendrix és Bartók Béla találkozott volna valahol a forrongó Balkánon. Ez már nem folk, nem rock, nem is a kettő szintézise - annál mágikusabb, mélyebb és magasabban szárnyaló.

• A veszprémi Petőfi Színházban nemrég mutatták be Arisztofanész Lüszisztraté című ógörög drámáját, melynek kisérőzenéjét te írtad és a Barbaro adja elő. Ha jól tudom, ez az első ilyen jellegű felkérésed.

Igen, Silló Sándor, a darab rendezője jó három évvel ezelőtt keresett meg az ötlettel, akkor, amikor még a Várszínházban dolgozott. Éppen elkezdődtek a zűrök Jugoszláviában, mindenki le volt döbbenve, hogyan juthatott az európai szellem ilyen mélypontjra, és akkor jött Silló, hogy itt a Lüszisztráté, amely ma (tegnap) is ugyanolyan aktuális, mint annak idején. Ez a négyezer éves görög szöveg azonban a mai füleknek elképesztően szókimondó, nyers és erotikus, melyhez Silló szintén nyers, teljesen eszköznélküli, dalokra épülő kísérőzenét szeretett volna. Elképzeléseit a Várszínház akkori vezetése nem támogatta, ezért koncepciójával együtt mennie kellett. Három év után jelentkezett csak ismét, mondván, hogy Veszprémben most nyáron meg lehetne valósítani az ötletet. Testhez álló munka volt ez a számomra, hiszen ezeket az időmértékes, páros és páratlan ritmikájú versekhez kellett a zenét igazítani, úgy, hogy a színészek is el tudják énekelni.

• A Barbaro mostanában alig koncertezik, s ezeken a fellépéseken is mintha hiányozna belőletek az a tűz, ami az utóbbi időben annyira jellemzett benneteket. Ez pillanatnyi elbizonytalanodás vagy maga a vég?

Nem tudom. Az új hangot, az új hangzást keressük mostanában. Alkatomnál fogva rengeteg zenei ötletem van, írtunk is új dalokat, de aztán rájöttünk, hogy ezek nyugodtan szerepelhettek volna az előző albumon, és ennek szerintem így semmi értelme. Mivel amúgy is különleges, nem éppen a fogyasztói társadalomnak szóló zenét játszunk, legyünk hát következetesek magunkhoz, és legalább egy pici lépéssel mozduljunk el valamerre. A zenekar jelenlegi keretein belül azonban ezt már elég nehéz megtenni. Mi a hangszereinken folyamatosan változunk és fejlődtünk, Jorgosz, az énekes viszont ugyanaz maradt. Annyi biztos, hogy amíg eddig a hetesakkord-enharmóniák és bartóki tritónusok bűvöletében dolgoztunk, addig most kicsit visszaveszünk az erőből és dallamosabb irányba szeretnénk elmozdulni. Ha úgy érezzük, hogy ez sikerült, azonnal stúdióba vonulunk.

• Ez a lemez szintén magánkiadásban jelenik meg?

Természetesen, hiszen mindez csak nekünk és azoknak fontos, akik eljönnek a koncertjeinkre. A Barbaro egy kiadó számára ma nem üzlet. Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy teljesen szabadon dolgozunk, vállalva ezzel az esetleges megélhetési gondokat. Ha kell, elmegyek festeni vagy tapétázni, de haknikat nem vállalok. A tanítványaimnak is mindig mondom: lehet, hogy sikeres zenét játszol, lehet, hogy nem, de mindig egyedül kell szembenézned magaddal a tükörben.

• A Barbaro mellett nemrég megalapítottad az állandó-változó felállású, a zene szabadságát Kárpát Mőbiuszt, amellyel a Picasso Pointban a hírek szerint az egykor pezsgő klubéleted kívánod újra feltámasztani.

Jó huszonöt évvel ezelőtt Magyarországon létezett egy olyan zenei és szellemi világ, amely kiutat jelentett a válságból, mégis eltűnt a semmibe, mert valakik egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem kell. Azokra az örömzenélésekre gondolok, amelyek a Syrius, az Olimpia vagy a Kex vezetésével folytak a Bercsényiben és a Patakyban hajnalig, s mi csak ájuldoztunk, hogy ilyen színvonaton is lehet muzsikálni. És amikor ezeket a muzsikusokat egyszerűen lepöckölték a pálya szélére, megfogadtam, hogy ezt a fajta gondolkodást, zenei hozzáállást, a kilépéseket a  csillagközi térbe, majd vissza a harmóniákba, szóval ezt a világot egyszer megpróbálom újra feltámasztani. Ha kell, innen, ebből a csepeli panelszobából. A kétnyakú gitártechnikát sem azért tanultam meg, hogy minél virtuózabb legyek, hanem hogy a billentyűsökhöz hasonlóan én is megfoghassam a basszusokat, játszhassak harmóniameneteket, miközben a másik nyakon ostinátók és dallamot szólnak.

• Mennyire fogékonyak erre a mai fiatalok? Nincsenek még túlságosan elrontva?

Hál'istennek a fiatalok mindig nyitottak. Számukra talán a tizenkétfokúságot is könnyebb megérteni. Az abszolút diatonikus, azaz nyolcfokúságra és a dallamokra érzékeny emberi agyat ugyanis valahogy elő kell készíteni a XXI. század zenéjére, amelyben szerintem a nemdallam és a dallam, a pont és ellenpont viszonya lesz a meghatározó. A dallam akkor tündökölhet ismét eredeti pompájában, ha ott szól mellette a nemdallam is. Ezért kell a tizenkétfokúsággal foglalkozni, ezt viszont Bach alapján nem lehet megtenni. Ehhez már Bartók „gyári modelljeire” van szükség, amelyeket többezer éves népzenei hagyományok alapján állított össze, és amelyek a világ népzenéiben ma is működnek. Az emberiség történetében Bach óta Bartók az, aki a már éppen bezárulni, illetve kimerülni látszó nyolcfokúságból újabb ezer évre lehetőséget adott a zeneszerzőknek ahhoz, hogy ismét a kozmosz és a végtelenség érzetét kelthessék.

Tizenöt-húsz évet én is úgy töltöttem el a hangszeren, hogy nem mertem kilépni a pentatonból. Ürmös Dániel a Ködkondában fertőzött meg a tizenkétfokúsággal, aki a legnehezebb fordulatok is nevetgélve játszotta, s mikor megkérdeztem tőle, mi ennek a titka, elmesélte, hogy Szakcsi Lakatos Béla mondta egyszer neki: vegyél négy hangot, először a belső kettőt szólaltasd meg, aztán tért át a külső kettőre. Ez olyan, mint a világegyetem szűkülő és táguló mozgása, a dolgok természet szerinti rendje. Minden lefelé szeret oldódni, hiszen a nehézségi erő is erre ösztönöz bennünket, ezért vezesd lefelé a hangokat, de mindig próbálj meg felfelé is törni, mert ember vagy és a lehetetlennel is meg kell próbálkoznod. Azóta nem érdekel különösebben a dallam és a siker, mert ezek csak rabolják az ember idején. A legszívesebben egész nap itt ülnék a szobámban, kísérleteznék és időnként valakivel megosztanám a legújabb apró eredményeimet.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Barbaro: Barbaro >> - 303 magyar lemez, 2008

Sűrű, tömény folk-rock >> - cikk, 2008. március

Cziránku Kuruclemeze >> - cikk, 1999. szeptember

Cziránku Sándor - Egy marék szög örökség >> - cikk, 1997. június

Cziránku Sándor: A kozmosz ki-bekapcsolása >> - interjú, 1996. szeptember

(Allegro) Barbaro >> - cikk, 1994.december