A lemez borítóján egy szárnyasoltár szerkezetű japán festmény látható. Muzsikus vonul át a holdfényben és furulyázik. Oldalt a nádasban egy gyilkos rejtőzik. ugrásra készen. De érezhetően nem képes, nem tudja, nem meri megtámadni a muzsikust. Kettejük szellemi párviadalából a furulyás, a zene, a művészi igazság kerül ki győztesen. Szabados Györgyöt, a free jazz hazai elindítóját és mentorát is számtalanszor próbálták „leteríteni” pályája során, a legtöbbször azzal, hogy művészetéről nem vettek tudomást. Néhány áldozatos civilnek köszönhetően az utóbbi években azonban életművének már-már elfelejtett darabjai is kezdenek napvilágra kerülni. Legújabb, Elfelejtett énekek című CD-lemezén a kompozíciók és maga a zenekari forma közel egy évtizedes, mégis friss szellemű és örökérvényű.

Fotó: Szabó Barnabás

Az utóbbi években jelentősen megváltozott a jazz helye és szerepe Magyarországon - magyarázza Szabados György. - A népi demokráciában a jazz mindig kicsit fokmérője volt a pillanatnyi széljárásnak. Hogy az hány fokos, milyen szögű volt, merről jött és merre tartott. Amióta viszont már „csak” demokrácia van, a művészet sajnos még tovább politizálódott, ezért folyamatos identitászavarban, mondhatnám mély válságban van. Wolfgang Amadeus Mozart környezetében a politikum II. József császár volt, aki pontosan értette és érzékelte Mozart zenéjét, azt a stílust, azt a magaslatot, amit az jelentett. A mai identitászavar gyökere szerintem abban rejlik, hogy amihez alkalmazkodni kell (és sajnos igyekszik) a művészet, ahonnan létezését finanszírozzák, annak igénye nem hogy a néhai császár, de még az elmúlt évtizedek középszerű igényességét sem üti meg. Ma napi érzéki divatok szintjére süllyedt a művészet, pedig most kellene aztán igazán újra talpra állni, ismét autonómmá válni. Ez az onániás állapot nem tartható sokáig.

• Szerintem személy szerint most nem panaszkodhatsz, hiszen az utóbbi öt-hat évben több albumod jelent meg, mint egész korábbi életedben.

Valóban, de még messze sokkal több van a tarsolyban, s az is kérdés, hogy egyáltalán valaha meg fognak-e jelenni. A MAKUZ Kassák-beli koncertjeiről nagyon sok felvétel maradt fenn, ahol minden kedden több órás, szellemi-lelki gyakorlatokkal megalapozott muzsikálás zajlottak. Ezek között - ma visszatekintve is - nagyon jó zenei anyagok vannak, melyeket technikailag meg kellene tisztítani és ki lehetne adni. De kottában is sok kompozícióm hever.

• Igaz az a hír, hogy a Magyar Rádióban és a televízióban egész egyszerűen eltűntek a felvételeid?

Sajnos igaz. A televízióban egyik ismerősöm nemrég utánanézett és egyetlen felvételt sem talált. A Magyar Rádióban magam próbáltam szisztematikusan utánajárni, ahol hosszas körtönfalazás és mellébeszélés után világossá vált számomra, hogy csak néhány, felvétel-technikailag silány, ezért használhatatlan szalag maradt. Mindez úgy derült ki, hogy a berni rádió szeretett volna portréműsort készíteni rólam, a rádió viszont azt válaszolta nekik, hogy 1967 óta nincsenek felvételeim. Akkor kezdtem el gyanakodni és utánanézni a dolgoknak, s szomorúan meg kellett állapítanom, hogy ezúttal a Magyar Rádió igazat mondott. Pedig a rádió a magyar államé, s az lenne a feladata, hogy a magyar művészek alkotásait, „lenyomatait” - amit ráadásul jórészt ő rendelt meg - híven megőrizze, gondozza, ezzel becsülje. A világ civilizáltabb felén mindez a nemtörődömség elképzelhetetlen volna. Ennyit a szocialista kultúráról.

• Végső soron te is csak annak köszönheted publicitásod, hogy néhány lelkes fiatal rádcsodálkozott és összefogott annak érdekében, hogy a műveid megjelenhessenek…

Szerencsére mindig is voltak olyan fiatalok, akik még rendelkeztek álmokkal és ideákkal, s akik nem érezték magányosnak magukat, ha egyedül voltak. A magukban lévő szemléletmódot és energiát jobb ügyekre tartogatván ezek a fiatalemberek csatlakoztak a szellemi környezetünkhöz, s elkezdték összegyűjteni és kiadni ezeket a zenéket. Így jött létre az Adyton kiadó, melynek neve egyrészt úgy is értelmeztető, hogy Ady hangja, másrészt a görög mitológiában a legbensőbb szentélyt, a lélek intim környezetét jelenti. Ezek a fiatalok persze állandó pénzhiánnyal küzdöttek, s néha a lelkesedés is elapadt, olykor pedig az ízlés volt tétova, de úgy tűnik, az ügy a maga természetes útján él tovább. Mint ahogy az örökre eltűnt Kassák klubot is nemrég szerencsére pótolni lehetett a Fonó Budai Zeneházzal, amely egyben kiváló hangstúdió. Az Adyton és a Fonó összefogásából pedig, úgy tűnik, CD-sorozatot sikerült indítani, amelynek egyik első darabja a mi mostani lemezünk.

A kiadó koncepciójában a népzene, a kortársi és az improvizatív zene egységének a filozófiája húzódik meg. Ma a művészetekben ugyanis nem az a leglényegesebb vízválasztó, hogy valami elit vagy nem. Hanem az, hogy komoly-e vagy sem. Pazarló (fogyasztó) világban élünk, és sajnos ez a szemlélet már felcsapott a szellem világába is. Azért omlik-bomlik szét a költői szféra minden területen, mert a komolytalanság lett úrrá benne is. Az igazi szellemi erők nem ennek a mentén működnek. Azért is örülök a Fonó létrejöttének, mert ott nem akkurátus, elmélkedő és zenén kívüli akaratokból megszabottan folyik a zenei élet, hanem a dolgok természetéből fakadóan.

• Az Elfelejtett énekek című albumon Dresch Mihállyal és Geröly Tamással játszol trióban. Akárcsak jó tíz évvel ezelőtt.

A nyolcvanas évek derekán valóban játszottunk egy évig ebben a felállásban. Dresch talán tizenöt éve tagja a MAKUZ-nak, Geröly később csatlakozott, de abszolút elsajátította a szükséges játékmódot és gondolkodásmódot. A trió nyilván azért bomlott fel akkoriban, mert nem volt elég csiszolt az együttjáték, túlságosan akartuk, hogy legyen. Dresch viszont időközben annyira beérett és kiteljesedett, hogy teljesen másként kezdtek megszólalni akkori kompozícióim, s arra gondoltam, miért ne elevenítsük fel ezt a formát.

• Várható további elfelejtett énekek felidézése?

Bartók Béla születésének centenáriuma idején írtam egy vonószenekari darabot, amelyet az ő emlékezetének ajánlottam. Most talán ezt a 15 évvel ezelőtt született és mindössze kétszer előadott darabot végre felvesszük. Szó volt arról, hogy esetleg az 1956-ról szóló „titkos” darabomat is felelevenítjük, amely akkor született, amikor még nem lehetett nyíltan a forradalomról beszélni. Az, hogy igaz történetről csupán ilyen rejtetten lehetett beszélni, tulajdonképpen ugyanaz, mint amikor annak idején a históriás énekesek és muzsikusok mesélték el, adták hírül, hogy itt-ott mi történt. A históriás ének mint zenetörténeti forma kitűnőnek látszott a megvalósításhoz. A művemben metanyelven van elénekelve 1956 története, melyet preparált zongora és furulyák kísérnek, tehát zeneileg is minden el van fojtva, be van temetve. S olyan énekbeszédet kellett kitalálni ehhez, ami a szöveg érthetetlensége miatt mégis érzékletessé teszi az egészet. Többször eljátszottuk, utoljára a 30-ik évfordulón, 1986-ban, akkor még zárt ajtók mögött, gyertyafény mellett. Talán hamarosan megjelenhet.

---------------------- 

Kapcsolódó anyagok:

Szabados Quartet: Esküvő >> - 303 magyar lemez, 2008.

Szabados György: Elfelejtett énekek >> - interjú, 1996. július

Szababos György: A szent főnixmadár dürrögései >> - interjú, 1995. július