Dés László, hazánk egyik legismertebb muzsikusa meglehetősen nagy utat tett meg azóta, hogy 1978-ban létrehozta a Dimenzió együttest. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egészen más dimenzióban él és mozog, mint tette annak idején. Jazzt a Trio Stendhal 1993-as feloszlása óta - néhány alkalmi vendégszerepléstől eltekintve - nem játszik, az elmúlt években inkább a film-és színházi zenék világába merült el. A dzsungel könyve című musical bemutatásával azonban, úgy tűnik, újabb korszak zárult le az életében. A Szamba című Koltai-film zenéjének a napokban várható megjelenése csak amolyan utórezgés.

Fotó: Bánhalmi János

• Néhány héttel ezelőtt jelent meg A dzsungel könyve című, Geszti Péterrel közösen írt nagysikerű musicaled lemezváltozata, igaz, a színházi darabhoz képest némi igazítással.

Ezek a változtatások nem tartalmi, inkább szerkezeti igazításokat jelentenek. A színházi darabban a dalokat a legtöbb esetben úgy kell megformálni, hogy azok ne csak zenei betétek legyenek, hanem szervesen illeszkedjen az adott jelenetbe, illetve a mű dramaturgiájába. A számok többségéhez például hosszabb bevezetőket írtam, hogy fölötte már mehessen a próza, s ezáltal a közönség számára a váltás nem lett olyan éles. Az albumon ezek a hosszú bevezetők természetesen feleslegesek, mivel egy lemez zeneileg feszesebb szerkezetet igényel, mint egy színházi darab, ahol ezt a feszességet a zene, a koreográfia, illetve a színészi játék együtt teremti meg.

• Amikor legutóbb beszélgettünk, azt mondtad, ezzel a musicallel ismét lezárul egy korszak az életedben, és újra a jazz felé fordulsz.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy az előadóművészet felé. Ma még azonban sem a stílusát, sem a műfaját nem tudom pontosan meghatározni annak, amit szeretnék csinálni, így még az sem biztos, hogy jazz lesz. Most az a legfontosabb, hogy gyakoroljak a szaxofonon, mert annak, hogy évekig nagyobb lélegzetű zenés darabokkal és filmzenékkel foglalkoztam, egész egyszerűen ára volt.

• Arra gondolsz, hogy nagyon elhanyagoltad a hangszert?

Igen, s ezért a szaxofonnal szemben lelkiismeretfurdalásom is van. Olyan mint amikor egy közeli barátot már régóta nem hívtam fel, nem törődtem vele. Amúgy is igény van bennem arra, hogy a hangszer a kezemben legyen és néhány hónap alatt szeretném felhozni magam arra a szintre, amikor már az emberek elé állhatok.

• Nehéz elhinni, hogy még sejtéseid sincsenek arról, mi lesz az, amivel majd kiállsz…

Természetesen vannak sejtéseim, de nem akarok semmit sem erőltetni. Igyekszem kerülni a görcsös helyzeteket, amely sajnos a határidős munkák velejárója. A filmzene vagy a musical megírásánál mindig van meghatározott, előre kijelölt pont, ameddig - ha törik, ha szakad - el kell készülnöm, különben az egész alkotógárdával szúrok ki. Ezek a munkák tehát óhatatlanul feszültséget okoznak az emberben. Én azonban most másfajta feszültségre, az alkotás és az előadás izgalmára vágyom. Ezt a feszültséget csak belső építkezéssel szabad magamból kiprovokálni, nem külső határidőkkel. És mindeközben, akárcsak régebben, előbb-utóbb határozottan ki fog alakulni, hogy mit fogok csinálni, kikkel és milyen formában.

• Nemrég a Tin Tin Quartet koncertjén - egy éven belül másodszor -léptél fel vendégművészként. Ezek szerint ezek csak alkalmi beugrások?

Nem nagyon szeretnék belemerülni semmilyen más zenei világba, mert azzal késleltetem a magamét. Szívesen játszom a Tin Tin Quartet tagjaival, szeretem azt, amit csinálnak, remek muzsikusoknak tartom őket, de ha valamilyen határozott karakterű zenét komolyabban kezdek másokkal játszani, akkor ez nyilván elvinne engem valamilyen irányba. Én viszont azt szeretném, hogy belőlem tóduljanak fel a hangok, a zenei gondolatok.

• Gondolom az utóbbi időben sok felkérést kaptál színházi vagy filmzene megírására.

Bizony sokszor elég nehéz ezeket visszautasítani. Még él bennem a reflex, hogy ha felkérnek valamire, és az szimpatikus, akkor beindul az agyam, beül az a bizonyos bogár a fülembe, és nem hagy nyugodni. Most azonban visszatartom magam, mert úgy gondolom, ha valaki nagyon szeretne velem dolgozni, akkor biztos tud várni, hiszen nem akarom a musical vagy a filmzene műfaját egy életre abbahagyni, de ahogy eddig elsősorban az ilyen jellegű munkákra fordítottam az energiáim nagy részét, úgy mostantól szeretnék az előadóművészetnek élni.

-------------

Kapcsolódó anyagok:

Dés László: Kezdetben bosszantott a jazz >> - interjú, 2009. június

Dés László: Utcazene >> - interjú, 2005. április

Dés László: Hagyni kell érni >> - interjú, 2004. március

Dés László: Fekve hangszer, állva szobor >> - interjú, 2000. január

Dés László: Kerülni a görcsös helyzeteket >> - interjú, 1996. május

Dés László: Védem a saját hangom >> - interjú, 1995. december

A Trio Stendhal esete a sajtóval >> - cikk, 1992. szeptember