Bródy János, sokak Tinije napokon belül FifTini, azaz ötven éves. Nem meglepő, hogy idén már két komoly elismerést is kapott: februárban a Szerzői Jogvédő Hivatal méltányolta szövegírói életművét Huszka Jenő-díjjal, márciusban pedig mint előadóművész érdemelte ki a Liszt-díjat. E jeles ünnep alkalmából április 3-án a Duna Palotában, április 10-én pedig a Madách Színházban próbálja meg megvonni eddigi pályafutása mérlegét.

Fotó: Kerekes Tamás

• A millecentenáriumi rendezvények közepette magánéletedben is fontos évszám 1996. Míg az ország fennállásának 1100. évfordulóját ünnepli, addig te április 5-én saját fennállásod fél évszázadát vagy kénytelen összegezni.

Számomra is néha meglepetés, hogy vannak dolgok, amelyek akár fél évszázadig eltartanak. Le sem tagadhatom, hogy ötven éves leszek, miután a Személyigazolvány című dalomban szerepel születésem dátuma.

• Jelent ez a dátum valamit az életedben, vagy könnyedén túlteszed magad rajta.

Szívesen mondanám azt, hogy nem jelent semmit, mint ahogy az évfordulók és a jeles napok általában nem különösebben fontosak számomra. De ha az ember közösségben él, akkor a közmegegyezésen alapuló ünnepeknek mégiscsak van valami kötelező ereje az egyén számára. Sajnos egyes esetekben nem választhatjuk meg szabadon azokat a napokat, amikor bizonyos dolgokról megemlékezünk, hanem akkor kell ezt megtennünk, amikor ezt a köz diktálja, legyen szó akár történelmi sorsfordulóról, akár személyes ünnepről. Hát így vagyok én is a saját születésnapommal: meg kell emlékeznem róla, mert sokat tudják, hogy most vagyok ötven éves.

• Ennél azért tovább mész, hisz ennek apropóján mégiscsak rendezett formában próbálod meghúzni eddigi pályád keresztmetszetét.

Úgy gondoltam: a legegyszerűbb, ha adok egy-két koncertet, ahol a barátaim és üzletfeleim és kicsit bővebb „családom”, társaságom összejön, hogy valamilyen formában megemlékezünk arról, hogy elértem ezt a tiszteletre méltó kort.

• Új album nem kapcsolódik az eseményhez? Utoljára két éve jelent meg szólólemezed.

Egyrészt új dalokat nem nagyon írtam, másrészt azt hiszem, az 1994-es karácsonyi Sportcsarnokbeli koncertről készült felvétel, a Volt egyszer egy Bródy János című album lényegében tartalmazza szólóénekesi pályafutásom legszebb, illetve legjellemzőbb darabjait. Azt hiszem, ehhez a repertoárhoz sokat már nem tudok hozzá tenni az elkövetkező években. Nem tudom, ezzel a dátummal mi az, ami befejeződik az életemben és mi az, ami elkezdődik, de ami biztos: nagy valószínűséggel az elkövetkező években kevésbé leszek aktív. Nagyon érzem annak a szükségét, hogy pihenjek, áttekintsek és meditáljak, mert az utóbbi néhány év nagyon sűrűre sikeredett.

• A visszavonulást fontolgatod tehát?

Nem szívesen használom azt a szót, hogy búcsú vagy visszavonulás, hiszen ez valamilyen elhatározást sejtetnének, holott szerintem ez nem elhatározás kérdése, hanem a dolgok természetéből fakad. Ebben a korban én már alapvetően megváltozni nem tudok, újat felmutatni a közönség számára, mégha akarnék is, sem nagyon tudnék. Olyan vagyok, amilyen vagyok, amilyennek megismertek. Remélem ilyen formában még sokáig örömet fogok szerezni az embereknek, de ha történik valami új, akár a könnyűzenében, akár az élet más területén, az már nem hozzám fog kötődni. Az ember általában harminc éves koráig kialakítja a maga világát, és hogy ha jó az, akkor viszonylag sokáig ismétli, finomítja, kidolgozza, formába önti azt, de döntően újat nem alkot.

• Május 10-én Illés-koncert lesz a Budapest Sportcsarnokban. Csak véletlen, hogy egybeesik a millecentenáriumi rendezvényekkel, vagy szándékosan mostanra időzítettétek?

Elég keserűen hangzott, amikor Levente azt mondta nemrég nekem: lehet, hogy csak 2000-ben lenne érdemes Illés-koncertet adnunk, de akkor már nem biztos, hogy mind az öten képesek lennénk felmenni a színpadra. Ez a mostani buli szerintem inkább a személyes évfordulókhoz kötődik, hiszen lényegében másfél évvel ezelőtt, Pásztory Zoli ötvenedik születésnapján ültünk először egy asztalnál egy hosszú és feszültségektől terhes idő után. Akkor indult meg az a folyamat, amelynek ez a koncert lett az eredménye. Abban valamennyien egyet értettünk, hogy május 10-én a hatvanas évek hangulatát szeretnénk rövid időre visszahozni. Azokat az éveket, amikor még az volt a fontosabb, ami közös volt bennünk és nem az, ami eltérő.

• Leventével tényleg úgy ültetek le, mintha nem történt volna semmi az elmúlt hat évben, vagy csak próbáltok úgy tenni?

Az biztos, hogy a köztünk korábban meglévő személyes feszültségek nagymértékben csökkentek. Soha nem voltunk egyformák, és az, hogy különböző oldalról közelítettük meg a dolgokat, gyakran okozott közöttünk régebben is feszültségeket. Amíg azonban ez megmaradt a zenekar keretei között, addig az eltérő megközelítési mód a művekre inkább megtermékenyítően hatott, sokrétűbbé, izgalmasabbá tette azokat. A különbözőségünk akkor vált mindenki számára nyilvánvalóvá, amikor külön kezdtünk dolgozni. Közös műveink mind a mai napig összetartanak minket, és most arra készülünk, hogy ezeket a dalokat, életünknek azt a szakaszát, amikor ezek a dalok születtek, újra felidézzük, és úgy tűnik, hogy a legszívesebben nem gondolunk arra, ami az utóbbi hat évben történt.

• Új közös dalok?

Nem tartom elképzelhetetlennek, de azok nem kötődnek a koncerthez. Most csak azokat a dalokat szeretnénk újra előadni, amelyeket az Illés zenekar fennállása alatt, azaz 1964 és 1973 között játszottunk. Annyit megígérhetek, sok olyan dal lesz, ami meglepetést fog kelteni. S jelenleg úgy tűnik, vendégünk nem lesz.

• Szerinted mi az oka annak, hogy mostanában a hatvanas évek történése ismét az érdeklődés középpontjában állnak?

Talán véletlen, hogy az idei Magyar Filmszemlén is olyan dokumentumfilm nyerte az első díjat, amely a hatvanas évek képeiből állt össze. Mindesetre a Beatles hatvanas évekbeli szereplése, az akkori divat, öltözködési kultúra és magatartásforma valóban kezd megint izgalmas lenni. Ennek okáról csak halvány érzéseim vannak, hogy úgy tűnik, akkor nagyon sok minden történt, ami még jelentünkre is kihat. S nem csak nálunk, Kelet-Európa peremén, hanem Nyugaton is. Valahogy másként kezdtük szemlélni a világot, s ezt nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a természetet nem legyőzni kell, hanem meg kell tanulni harmonikusan beleilleszkednünk. Ekkor kezdtük felismerni ennek az egész, termelékenységre épülő európai kultúrának a határait. Ekkor jelentek meg a Római Klub jelentései, ez tükröződik a hippik ideológiában, a társadalomból való kivonulásban, amely Európa keleti felében ugyanakkor az itt uralkodó ideológiával szembeni ellenállás új típusait teremtette meg. Némi idealista megközelítéssel, de hittünk az erőszak nélküli forradalomban, abban, hogy az erőszakos struktúrát nem csak erőszakkal lehet megváltoztatni. És végül is egy erőszakos totális rendszer viszonylag békésen omlott össze, változott meg. Ennek a magatartás és gondolkodásformának a hatvanas években a zene volt az elsőszámú hordozója, s azt gondolom, hogy a zene mind a mai napig ezt a szemléletet közvetíti. Talán ezért is van ma aktualitása és üzenete.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március

Szörényi, Bródy, Boldizsár: Nem akartunk igazságot osztani >> - interjú, 1997. augusztus

A körülmények áldozata volt (Kun László) >> - cikk, 1997. április

Bródy János: FifTini szép lassan visszavonul? >> - interjú, 1996. március

Szörényi Levente: Nem értékek alapján dőlnek el a dolgot >> - interjú, 1994. július

Bródy János: Éltetőm, hogy a dal elpusztíthatatlan >> - interjú, 1994. március