Grencsó István a honi jazzélet sajátos és sokoldalú alakja. Nem csak azért, mert egyike legjobb szaxofonosainknak, aki nyaranta, amikor az idő engedi, elmegy a Rózsadombra kertészkedni, hogy megkeresse a szaxofonnádra valót, hanem azért, mert - ha zenéről van szó - nem ismer kompromisszumot. Erőteljesen egyéni stílusa először az 1979-ben alakult szombathelyi Masina Jazz Csoportban mutatkozott meg, majd Budapestre költözése után Dresch Mihály különböző együtteseiben játszott. Az 1985-ben megalapított Grencsó Kollektíva ma is létezik, igaz, csak trió - Grencsó mellett Czakó Péter basszusgitár és Jeszenszky György dob - felállásban. Néhány hónappal ezelőtt Ébredés címmel jelent meg lemezük, s a napokban fejezték be a következő, Thelonious Monk emlékére készített albumuk felvételeit, amely a Pannon Jazz gondozásában várhatóan az ősszel kerül a boltokba.

• Úgy hírlik, kilenc éven keresztül a szombathelyi szövőgyárban dolgoztál tmk-lakatosként. Reggel hatkor bementél, kettőkor kijöttél, majd felültél a kőszegi vonatra és elmentél zenélni.

Ez így volt, bár annyit azért pontosítanék rajta, hogy Szombathelyen és Kőszegen felváltva zajlottak a próbák.

• A gyárban a kollégák nem nézték rossz szemmel, amit csinálsz?

Nem. Természetesen tudtak róla, hiszen akkor már eléggé aktívan muzsikáltam, így sokat hiányoztam a vidéki fellépések miatt. Inkább csodabogárnak tartottak, de senki sem volt rosszindulatú emiatt. Igaz, a koncertjeimre sem jártak el. Zenei pályámat legfeljebb a megyei lapban néha megjelent cikkek alapján követték.

• Tudatosan - függetlenséged megőrzése miatt - vállaltál a zene mellett „civil” munkát vagy a megélhetés miatti kényszerből?

Ezt inkább a megszokás motiválta. Soha nem készültem tudatosan zenei pályára, s ahogy kezdtem élni a magam életét, valahogy így alakult. Ehhez értettem, ezzel foglalkoztam, ehhez vonzódtam fiatal koromban, de amikor testközelbe kerültem vele, a lelkesedésem kicsit lelohadt. Mindenesetre kilenc év után, 1986-ban jutottam el oda, hogy kimondjam: ezentúl csak a zenére koncentrálok.

• Ekkor már Budapesten éltél?

Igen. Előtte egy évet még ingáztam, hét közben meló, hétvégén pedig jöttem fel a fővárosban a vonattal. Akkoriban Dresch Mihállyal a Bem rakparti művelődési házban muzsikáltunk.

• És a Grencsó Kollektíva?
  

Már a kőszegi-szombathelyi kísérletektől kezdve létezett. Ez az állandó csapatom. Mint a kollektíva szó is utal rá, tulajdonképpen szellemi közösség, amelyben a tagok közel azonosan gondolkodtak a improvizatív zenéről. Ennek a társaságnak ugyan eddig csak két hivatalosan dokumentált anyaga - 1990-ben egy LP, nemrég egy CD - jelent meg, de minden évben van némi „termés”, kazetták, videófelvételek, mikor mire van lehetőség.

• Ez a kollektíva a nyolcvanas évek második felében minden koncerten más műsort adott elő, egyfajta performance jelleggel. Így viszont nem volt időtök kiérlelni a kompozíciókat.

Ez a performance-jelleg valamennyire ma is megvan. Számunkra izgalmasabb feladat volt, ugyanakkor visszahallgatva a régi felvételeket, meg kell állapítanom: ezek az egyszeri produkciók gyakran sokkal elevenebbek, mintha érlelgettük, csiszolgattuk volna őket.

• Azt hiszem, életed egyik meghatározó jellemvonása a párhuzamosság. A nyolcvanas években például Tickmayer Kovács Istvánnal dolgoztál néhány évet együtt.

Ez akkor volt, amikor sokat jártunk Újvidékre koncertezni. Akkoriban nem csak a zene, de a művészet szinte valamennyi területén nagyon gazdag és intenzív kapcsolat alakult ki az ottaniakkal. Tickmayer Öcsivel valóban több közös felvételt készítettünk, Öcsi később meghívott a nagyzenekarába is, majd közösen dolgoztunk Nagy József táncszínházában Párizsban. A duó-lemezünk is ott jelent meg, mivel Jóska volt az, aki kijárta, hogy kiadják.

• Az eddig említetteken kívül több mint egy éve a Makám együttes tagja vagy. Ez számomra azért furcsa egy kicsit, mert a zenekar repertoárját meghatározó Krulik-kompozíciók meglehetősen megkötik a muzsikusok kezét, te viszont alapvetően improvizatív alkat vagy. Nem okozott ez feszültséget köztetek, vagy éppen ez volt benne a kihívás?

Azt hiszem, inkább kihívásnak éreztem. Valahol a mélyben mindig érdekelt az írott muzsika, illetve előre megírt kamarazenében való részvétel, amely nagy fegyelmet és összpontosítást kíván. De Zoli is figyelembe vette az alkatomat, szerzeményeiben mindig hagy utat az improvizációra. S ma már egyenlő arányban vannak a Makám zenéjében jelen az improvizatív és a kötött zenei részek. Ez a világ egyébként nem volt számomra teljesen idegen, már Tickmayer Öcsivel játszottunk ilyen jellegű kamarazenét. Jó ilyet is fújni, színesíti a palettát. Mégha sokáig ezt nem bírnám csinálni.

• A zene mellett van még egy szerelmed: a fotó. Igaz, erről csak a barátaid tudnak, képeid a nagyközönség számára ismeretlenek.

Valahogy így alakult. Kapcsolatok kellenének, meg mozogni bizonyos körökben, s nekem ez nem fekszik. A Virányosi Közösségi Házban ugyan lesz kiállításom, de nem akarom magam csak úgy mesterségesem megjeleníteni. Itthon egyébként is kevés a kép - mindig elviszik barátok, ismerősök. Kicsit fellengzősen azt mondhatnám: folyamatos világkiállításom van, mivel a fotóim Tokiótól Baltimore-on, Helsinkiig és Párizsig lógnak a falakon. Talán majd a Mediawave-en láthatóak lesznek azok a képeim, amelyek az újvidéki Telepen készültek, miközben Tolnai Ottó mesélte a történetét. Földszintes házak, sáros utcák, magyar kisváros jelleg, nagyon érdekes hangulat.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Grencsó István: Nem preferálom az ipari jazzt >> - interjú, 2011. január

Grencsó Big Collective: Villa Negra >> - 303 magyar lemez, 2008

Grencsó István és a Csodaautó >> - cikk, 2003. szeptember

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt játszom >> - interjú, 2002. március

Grencsó Rejtélye >> cikk, 2000. április

Grencsó Fekete kenyere >> - cikk, 1999. május

Grencsó és Monk találkozása >> - cikk, 1996. október

Grencsóék Ébredése >> - interjú, 1996. március