A László Attila Band nemrég érkezett haza amerikai körútjáról, melynek keretében New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban és Clevelandban adtak több koncertet, javarészt jazzklubokban. Az együttes névadó-vezetőjével - aki egyben öt éve a Magyar Jazz Szövetség elnöke - e turné kapcsán a műfaj magyarországi helyzetéről, lehetőségeiről és az állami szerepvállalás szükségességéről beszélgettünk.
Fotó: Velledits Éva
Molnár László, jelenlegi ENSZ-nagykövet régóta kedvelte a zenénket, ő mutatta meg a lemezeinket egy amerikai szervezőnek, aki látott benne fantáziát. Eredetileg két évvel ezelőtt mentünk volna, de a szeptember 11-i események miatt ez csak most sikerült. Nyolc koncertet játszottunk New York-ban, New Jersey-ben, Washingtonban, Chicagóban, Clevelandben, főként jazzklubokban, de felléptünk a magyar nagykövetségen, vendégei voltunk a magyar kulturálius központnak, sőt, az egyik esemény egészen különleges volt: közel negyven ország ENSZ-nagykövete jelent meg rajta.
A fogadtatás mindenhol egyértelműen pozitív volt. Bár nem akarom a jelentőségét eltúlozni, de szóban több helyre, több fesztiválra meghívtak bennünket, sokan gratuláltak és nem értették, eddig miért nem játszottunk arrafelé. Talán azt méltányolták, hogy mi az övéktől eltérő utat járunk. A zenénknek azt hiszem, nem az amerikai hatás a lényege. A több mint tíz éve működő László Attila Band tagjai elég különböző zenei környezetből érkeztek, és ezt a sokféle hatást a kezdetektől igyekeztünk valahogy egy irányba terelni. Oláh Kálmán zongorajátékában kétségtelenül nagyon erősen jelen van az amerikai jazz, de érezhető benne a klasszikus és kortárs zene is. A basszusgitáros Lattmann Béla vagy a dobos Szendőfi Péter megint más világot képvisel, és eddigi muzsikánk a szaxofonos Borbély Mihály belépésével jól érezhető népzenei felhangot kapott. Szándékosan nem a mostanában oly divatos groove-os, dinamikus irányba indultunk el, hiszen ebben az amerikaiak verhetetlenek. Mi hasonló hatást egy folyamatos, intenzív improvizatív zenéléssel szeretnénk elérni, ami finomabb dinamikákat használ.
Sokat kell persze egyeztetni, de ennek a több lábon állásnak megvan a maga előnye. Megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy az ajánlatoknál szabadon döntünk, csak azt vállaljuk el, amit mi is akarunk. Persze a megkeresések száma is sok minden függvénye, vannak sűrűbb és csendesebb időszakok, de nagyon fontos, hogy ez a társaság nem csak a színpadon, hanem a mikrobuszban is jól érzi magát. Tudjuk, mindig számíthatunk a másikra.
A hazai civil szervezetek működését és főleg a költségvetését mindenki ismeri, javarészt társadalmi munkában végezzük a dolgunk. Ebből azért sok minden adódik. Ennek ellenére nagyon fontosnak tartom, hogy a Magyar Jazz Szövetség 1990 óta folyamatosan működik, ami lehetővé tette, hogy a műfaj mások felől megszólítható legyen, illetve hogy a zenészek hitelesen meg tudjanak szólalni saját érdekükben. A szövetség az elmúlt 13 évben a kapcsolattartás egyik eszköze lett, a műfajt érintő díjakra minden alkalommal javaslatot tett, illetve 1991 óta minden évben megrendezte a Magyar Jazz Ünnepét. A műfaj, eredményei ellenére egy ideje kifejezetten nehéz helyzetbe jutott, ezért határoztuk el másfél éve, hogy tárgyalásokat kezdeményezünk a minisztériummal annak érdekében, hogy a magyar jazz, mint improvizativ kortárs zeneművészet a hazai zenei életben az őt megillető helyre kerüljön, és az állami támogatási rendszerből az európai gyakorlatnak megfelelő mértékben részesüljön. Több területen sikerült már eredményeket elérni.
Tavaly a NKÖM összesen 6 millió forinttal támogatta három vidéki rendezvény magyar résztvevőit, az őszi Budapest Jazz Fesztivált pedig további 5 millió forinttal. Az idei évben a hazai jazzklub-hálózat újjáélesztése a legfőbb cél, amire 30 millió forintot szán a minisztérium, de csak azoknak a kluboknak, amelyek saját erőforrást is bevonnak. Ez a keret mostantól elvben minden évben rendelkezésre áll. A pályázatokról egy élvonalbeli jazz-zenészekből álló szakmai grémium dönt, kiegészülve a minisztérium és a zenész szakszervezet képviselőivel. A magyar művészek külföldi fellépéseinek támogatása a leginkább a Hungarofesten és a kinti magyar intézeteken keresztül működik a leghatékonyabban. Úgy tűnik, a jazz idén már nagyobb mértékben kerül bele a kínálatukba. Emellett szeretnénk létrehozni a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjat, amely - a klasszikus zenei területén már működő Fischer Annie ösztöndíjhoz hasonlóan - a főiskolát végzett pályakezdő, kiemelkedő tehetségű jazz-zenészeket segítené. Kértünk támogatást a Budapest Jazz Orchestra, mint az egyetlen hazai professzionális jazz nagyzenekar működtetésére. Ők évek óta bizonyítanak, úgy érzem, megérdemelnének valamiféle anyagi biztonságot. Javaslatot tettünk egy kis létszámú jazziroda létrehozására is, amely a zenészek, szervezők, kiadók és események koordinálásához, illetve a műfaj professzionálisabb megjelenítéséhez lenne elengedhetetlen.
Egyrészt maradnak a hagyományos források - Nemzeti Kulturális Alapprogram, Artisjus Zenei Alapítvány -, másrészt szeretnénk létrehozni egy olyan keretet, hogy a máshová nehezen beilleszthető pályázatokról egy szakmai grémium közvetlenül dönthessen. Az NKA az elmúlt évben egyébként összesen 21 millió forintot ítélt oda jazzpályázatokra, ami jelentős eredmény.
Ez pontosan így van, de legalább elindult valami. A műfaj ezekkel az összegekkel persze még mindig nem került az őt megillető helyre, de ha ez a támogatás minden évben nő, előbb-utóbb odakerülhet.
--------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
Guru, grandiózus hangzással >> - cikk, 2012. szeptember
László Attila: Azonos hullámhosszon>> - interjú, 2009. április
László Attila: A jazz és az őt megillető hely>> - interjú, 2004. február