Kesellyák Gergely - Mozart nem hagy nyitott kérdéseket

A Don Giovanni értelmezése csak egy lehet, színpadi megvalósítása viszont ezerféle - állítja Mozart operájáról Kesselyák Gergely. A tehetséges fiatal karmester szombat este rendezőként mutatkozik be az Operaházban. 

altFotó: Velledits Éva

  • Téged elsősorban karmesterként ismerünk, az elmúlt években azonban Miskolcon több operát is rendeztél, most pedig az operairodalom egyik legjelentősebb művét állítottad színpadra az Andrássy úton. Csak nem pályamódosításra készülsz?

Szó sincs erről - a rendezés számomra kirándulás, ha úgy tetszik, felfrissülés. A színház gyerekkorom óta foglalkoztat, az emberiség legszebb és legszentebb játékának tartom. Mivel nekem nem ez a fő hivatásom, ezen a területen nincsenek kötelezettségeim, nem fűz semmilyen egzisztenciális érdek, hogy egy-egy felkérést elfogadjak. Eddig mindig azt a darabot rendeztem meg, ami akkor éppen foglalkoztatott. Az elmúlt években a Don Giovanni-ban mélyültem el. Korábban vezényeltem már Kovalik Balázs és Selmeczi György rendezésében, 2002 tavaszán pedig részt vettem egy harmadik, Kozma Péter-változat próbafolyamatában. Annyira közel került hozzám, hogy megvettem a partitúrát, és elkezdtem készíteni belőle egy saját rendezői forgatókönyvet. Gondoltam, ha kész leszek, majd bekopogtatok vele valamelyik vidéki színházba.

  • Ehhez képest az ország első számú dalszínházában mutatják be.

Ezt Szinetár Miklós főigazgatónak köszönhetem, aki 2002 nyarán behívatott, és azt mondta: látva a korábbi munkáimat, szeretné, ha nem csak vezényelnék, de rendeznék is az Operaházban. Gondolkodtam pár napot, ajánlottam neki néhány Verdi- és bel canto operát, de mindegyikre nemet mondott. A Don Giovannit nem is mertem megemlíteni, hisz ez mégiscsak az operák operája, az egyik legnagyobb falat, elsőre úgysem nekem szánja. Végül aztán mégis kiböktem, majd miután biztatott, résztelesen kifejtettem a koncepciómat, ami alapján 2002 őszén felkért, hogy rendezzem meg.

  • Gyökeresen mást akarsz, mint a korábbi változatok, vagy építesz valamennyire azokra?

A Don Giovannit értelmezése csak egy lehet, a megvalósítása viszont ezerféle. A zene, az énekelt szöveg és az írott dramaturgiai instrukciók hármasa mindig határozottan megszabja, hogy melyik jelenet miről szól. Hogy miként jön be a szereplő, mi lesz benne a fordulat, és hogyan megy ki a végén. Vannak persze híres kérdések, hogy például megtörtént-e az aktus Donna Anna szobájában vagy sem, de ha a darab teljes egészét nézzük, akkor Mozart nem hagyott benne nyitott kérdéseket. Sokszor mást mond ugyan a zenében, mint a szövegben, és ezzel kicsit elbizonytalanít, de a legtöbbször a zene minőségével eldönt mindent. Ha mégsem, akkor 150 oldallal odébb van egy erre utaló instrukciója. 

  • Mennyire jelent előny a számodra, hogy zenész vagy?

Nagyon félnék úgy operát rendezni, hogy nincs meg számomra ez a mankó. Nekem Mozart olyan fogódzó, amit a próbák során igyekeztem végig nem elengedni, és ezáltal végig biztonságban is voltam. De hangsúlyozom, mindez csak a darab értelmezésére vonatkozik - annak színpadi megvalósítása ezerféle lehet. Az általam korábban vezényelt, illetve látott három rendezés három különböző irányba indult el, hozzájuk képest én egy negyedik irányt választottam. A Don Giovanni igazi világdráma, minden benne van, amit az emberi érzésekről, élethelyzetekről, az egész világról tudni kell. Amit amúgy lehetetlen egyetlen előadásban megrendezni. Hogy belőle mely szálakat visszük végig és melyeket szorítunk háttérbe, ezt kell valójában eldönteni.

  • A Don Giovannit bemutatni az operaházi társulat számára egyfajta mérce is. Mennyire volt a szereposztás a te döntésed?

Szinetár Miklós főigazgatóval, Kovács János első karmesterrel és Petrovics Emil főzeneigazgatóval közösen alakítottuk ki. A cél az volt, hogy mindkét szereposztást saját erőből hozzuk ki. Voltak javaslataim, majd nekiálltunk mérlegelni, hogy ki mikor ér rá, kit kivel lehet helyettesíteni. Úgy érzem, a szereposztás végül optimális lett.

  • Miért nem te vezényelsz a premieren?

A rendívül szoros próbák miatt nem tartottam volna jónak. Ezért kértem fel Kovács Jánost, és ennek utólag nagyon örülök. Hisz így ő is hozzátehette a maga tehetségét a darabhoz. Most mind a négy előadást ő vezényli, a tavaszi négyes blokkot pedig majd én.

  • Tudom, bemutató előtt vagyunk, de esetleg megvan már a következő darabod is?

Nem. Mint mondtam, nem akarok rendező lenni. Ha csak öt év múlva rendezek újra, az sem lesz gond. A próbák vége felé persze rendre megfogadom, hogy soha többet, de mivel eddig a produkcióim jó visszhangot kaptak, később mindig másként látom ezt.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el