Hobo - Kerouac nyomában a 66-os úton

Készült: 1995. november 11. szombat, 00:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Új Magyarország

A hazai könnyűzenei hanglemezkiadás történetében ilyen még nem fordult elő. S nemzetközi viszonylatban sem sokan kísérleteztek hasonlóval. Hobo mindenesetre megpróbálta, a Warner-Magneoton és a Kossuth Kiadó látott benne fantáziát, így a jövő hét közepén a boltokba kerül Földes László, alias Hobo hangos melléklettel ellátott új könyve, Vissza a 66-os úton címmel.

Az egész olyan álomszerű - magyarázza Hobo a maga széles gesztusaival. - Tavaly elmentem, hogy megnézzem a Rolling Stones észak-amerikai Voodoo Lounge turnéját. Láttam három koncertjüket New Yorkban, és egyik sem tetszett, így átugrottam inkább Chicagóba, ahol egy költő barátom kölcsönadta a Buickját, s az akkor alig féléves jogosítványommal lesepertem San Franciscóba. Onnan átmentem Los Angelesbe, felszedtem Halmágyi Péter fotóst, s elindultunk visszafelé a híres 66-os úton. Ez ugye Jack Kerouac útja, erről szól a híres dal, a Route 66, amelyet eredetileg Nat King Cole énekelt, majd Chuck Berry készített belőle rock and roll változatot, s azzal nyitja első lemezét a Rolling Stones. Nagyon bírtam ezt a legendát, utánamentem megnézni, milyen. Erről szól a könyv és a lemez.

A Route 66 ma gyakorlatilag nem létező útvonal. Felszabdalták, „meggyalázták”, ha jól tudom, 1984-ben jelképesen el is temették.

Ennek ellenére létezik Route 66 Baráti Társaság, amely ápolja a hagyományokat, közben pedig Chicago - ahonnan annak idején elindult - és St. Louis között szinte nyomát sem találja az ember. Ez az országút a húszas években készült, sokáig csak rajta keresztül lehetett eljutni - Chicago érintésével - New Yorkból Los Angelesbe. Aztán az ötvenes években Eisenhower létrehozta a kétszer háromsávos államközi úthálózatot, mellettük jószerivel bekötőút a Route 66, Los Angeles környékén valamennyire működik, Arisonában, Oklahomában és Texasban vannak ép szakaszai, de például Új-Mexikóban, Tucumcaranál egy indián temető közelében egyik pillanatról a másikra vége van. Úgyhogy hátra arc és vissza az utolsó elágazásig.

A 66-os út sokak szerint azért is jelentős, mert két metropolis, Chicago és Los Angeles között a vidék Amerikáját szeli keresztül. Neked adott ez pluszt?

Chicago számomra a blues, ami az életem, Los Angeles meg Hollywood, ami a halálom. Közben valóban a vidéki Amerikán mész keresztül, tanyák mellett hajtasz el, koszos motelekben alszol. Egyik város olyan, mint a másik, a százéves ház műemléknek számít, műanyag totemoszlopok mindenütt, az emberek kövérek és elégedettek, s láthatóan gond- és fájdalommentesen eltartja őket ez a fantasztikusan kitalált, gazdaságilag önjáró társadalom. A szó szoros értelmében vidéki hangulat lengedez mindenfelé, egyáltalán nem arra gondol az ember, hogy ide tart a világ. Nagy érzés keresztülmenni mindenen, de maga az út csak a legvégén és a legelején érdekes. Ezzel a háromezer kilométerrel egyébként teljes lett az Amerika-képem. Soha többet nem megyek oda.

Azért, gondolom, a lemez és a könyv nem kizárólag Amerikáról szól.

Jól gondolod. A dalszövegekben és az egész irodalmi anyagban természetesen sok a magyar vonatkozás. Egy ember álmai, aki négy évtizeden át nem juthatott el a tengeren túlra, azóta háromszor is sikerült, és elmondja, mit talált ott. Úgy is mondhatnánk, ez az ember meglett férfiként szembesül az amerikai álommal. Ez az utazás időutazás egyben, egészen 1966-ig tart visszafelé. Ezzel a könyvvel és lemezzel ugyanakkor arra is rá szeretnék világítani, hogy az orosz tankok helyére bejöttek a Coca-Cola automaták. Eddig az oroszok szerették volna eloroszosítani a magyar kultúrát, most az amerikai kultúra zúdul ránk az összes elképzelhető csatornán.

Ez a kiadvány nemcsak tartalmában, de megjelenésében is különleges, hiszen a CD-lemez egy hozzá szorosan kapcsolódó könyvvel együtt lesz majd kapható.

A CD-t önmagában is meg lehet majd venni, de ez az együttes megjelenés valóban újnak mondható. Hétszáz felvételből választottam ki hetven képet, írtam hozzá kétszáz gépelt oldalnyi szöveget, s mindegyik képhez ajánlottam három dalt. Ez a kétszáztíz szám az, amely - véleményem szerint - a rock és blueszenében számít. A dalszövegek pedig részei az irodalmi anyagnak. Vannak persze benne Ginsberg-, Morrison- és régi HBB-versek, de újak is. De mivel tudom, hogy néhány elmebetegen kívül senki sem fogja kikeresni mind a kétszáztíz dalt, ezért van ott a Hobo Blues Band 45 perces lemeze. Miután a szövegek az utazásról szólnak, a Tátrai-Tóth kettős is olyan zenét írt hozzá, amely viszi magával az embert, amelyet útközben lehet hallgatni. Nem is tudom, milyen régen nem írtunk már ilyen egységes, magától érthetődő, gurulós anyagot.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január