Az őszi hangversenyévad egyik jeles eseménye Petrovics Emil 7. kantátájának, a Pygmalionnak hazai bemutatója. A november 9-én a Zeneakadémia Nagytermében elhangzó művet Petrovics a Főnixi Szimfónikusok felkérésére írta, a darabot Arisona fővárosában idén áprilisban két alkalommal hallgatta az amerikai közönség. A hazai bemutatón - melyet a Magyar Rádió élőben közvetít - a Magyar Állami Hangversenyzenekart Kovács János, a Magyar Állami Énekkart Antal Mátyás vezényli. Narrátor Kulka János.

Fotó: Tallum Attila

• Ha jól tudom, ez volt élete első külföldi megrendelése.

Valóban, és kicsit mulatságos, hogy ez a felkérés épp a tengerentúlról érkezett. Manapság ritkán rendelnek műveket a zeneszerzőktől, különösen nem más nemzetek fiaitól, talán elsősorban, mert a zeneszerzés területén szerte a világon túltermelés van. Jó két esztendővel ezelőtt a Főnixi Szimfónikus Zenekar mégis engem kért meg, hogy fennállásuk huszonötödik évfordulóján valami eredeti művet mutathassanak be. Magát az ötletet bizonyos rokoni kapcsolatoknak köszönhetem, de tudom, utánam néztek, s úgy látszik, megfelelő referenciákat találtak arra, hogy a tizennégyezer kilométer távolság ellenére mégis engem kérjenek fel.

• A hírek szerint a város énekkara meglehetősen szolid tudású. Nem kötötte meg túlságosan a kezét ez a tény komponálás közben?

Ez nem profi énekkar, hanem olyan, mint nálunk régen azok az énekkarok, ahová az énekelni szerető emberek gyűltek össze időről időre. Ars poétikám szerint írás közben az előadóra is gondolni kell, hogy neki is öröme legyen benne, tudja magát produkálni és a közönség is gyönyörködni tudjon abban, amit hall. Azt gondolom, a zeneszerzőnek alkalmazkodni kell, hiszen a művészet, akárcsak maga az élet, folytonos kompromisszumokból áll. Michelangelonak hanyatt fekve kellett megfestenie a Syxtusi-kápolnát, ezért olyat alkotott, amit úgy lehet festeni. Így begyűjtöttem a referencia-anyagokat a főnixi énekkarról, illetve a szimfonikus zenekarról, s az ő hibáiknak és erényeiknek figyelembe vételével próbáltam formálni a darabot, hogy mint a jó artisták, a legjobb oldalukat mutathassák be.

• Mi az oka annak, hogy az előadás nyelvének a kézenfekvő angol, illetve magyar nyelv helyet a latint választotta?

Egyrészt a főnixiek ezt kérték, ugyanakkor nekem is jól jött, mivel angollal nehezebben boldogultam volna. Bizonyos értelemben Sztravinszkij: Oedipus Rex című operája szintén példáként lebegett előttem, ahol a narrátor az ország nyelvén beszél, míg a kórus latinul énekel. Az én darabom is latinul szól, s a narrátor a bemutatón angolul, nálunk pedig természetesen magyarul mondja el Ovidius Naso szövegét.

• Pygmalion története az elmúlt évszázadok során már foglalkoztatta a művészeket, a leghíresebb adaptációját G.B. Shaw készítette el, amelyet később Loewe My Fair Lady néven meg is zenésített.

Az én művem az eredeti szövegre íródott és lényegesen komolyabb dolgokból van szó, mint hogy megtanul-e a kislány angolul vagy nem. A 7. kantátám központi témája a férfi, aki a szeretett asszonyt saját maga kívánja megformálni. Pygmalion, a király haragszik a nőkre, mert azok rosszak, ezért elefántcsontból kifarag magának egyet, s megkéri a szerelem istennőjét, Vénuszt, hogy a szobrot keltse életre. Ez a mintegy száz sornyi Ovidius-szöveg, úgy gondolom, egyrészt a szerelem hatalmáról beszél, másrészt a férfi és a nő kapcsolatának sokkal bonyolultabb, áttettebb és elementárisabb erejéről vall, mint az az elég frivol polgári adaptáció, amelyet Shaw, vagy különösen amelyet Loewe a My Fair Lady egyébként kedves mulatságos musicaljében felhasznál belőle. Az én művemben kizárólag ennek a kapcsolatnak a milyenségéről van szó. S mivel az életem során - hol hibásan, hol talán helyesen - én is próbáltam formálni a velem együtt élő nőket, úgy éreztem, érdemes ezt egyszer zenében megírni. Főleg, ha Ovidius mindezt ilyen kitűnően megírta.

• Bár, mint mondja, az eredeti Ovidius-szöveget vette alapul, úgy tudom, hogy a 7. kantátában Vénusz nagyobb szerepet kapott.

Ezzel éppen az eddig már vázolt vonást próbáltam tovább erősíteni. Vénusz ugyanis megérti, hogy Pygmalion nem egy olyan nőt szeretene, mint az általa kifaragott elefántcsont-szobor, hanem éppen azt akarja. Ezért életre kelti. Ebben a mozzanatban bizonyos mértékig az ember teremtése is benne van, illetve az a típusú transzcendencia, amelyben a szerelem, mint istenség jelenik meg, amelyik realizálni tudja ezt a szerelmet. Ezért lett a kantátámban Vénusz szerepe hangsúlyosabb, mint Ovidiusnál, s további Vénusz-szövegeket is kerestem hozzá Lucrétiustól, hogy kellőképpen dicsérhessem a szerelmet.

• A 7. kantáta melyik vonulathoz áll közelebb, a Jónás könyvéhez vagy a Lysistratéhoz?

A Lysistratéhoz. Bizonyos mértékig tudatosan próbáltam meg arra törekedni, hogy a művet első hallásra is élvezni tudja a közönség. Manapság elég nehéz dolog úgy komponálni, hogy a mű a szó nemes értelmében értékes legyen, de képes legyen hatást gyakorolni. Nem csak elhatározott célom volt, de indíttatást is éreztem rá. Szeretném, ha beszélő viszonyba kerülnék azokkal, akik meghallgatják. Talán sikerül.

• A 7. kantáta egy Schumann-nyitány és egy Mendelsson szimfónia között az est „díszhelyén” mutatják be. Megintcsak a maga által annyira kedvelt szendvics-szerkezetben.

Ennek a fajta szendvics-szerkezetnek nagy híve vagyok. Nagyon örülök, nem az őszi Kortárs Zenei Napok „futottak még” kategóriájában mutatják be, hanem így, egy ifjúsági bérletben. Ez utóbbinak egyébként különösen örülök, mivel a közönség soraiban a fiatalok lesznek többségben és úgy is mint élő szerző, úgy is mint mű szembesülök velük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok.