• Megint hazajöttél Amerikából.

S január közepén ismét megyek vissza.

• Közben azért a Bahia Kiadóval és Fábry Sándorral megjelentettetek egy új, szőrös képzőművészeti albumot.

Meg. 1991-92-ben több ezer rajzot készítettem Amerikában, s a kiadóval közösen úgy gondoltuk, valamilyen érdekes formában jó lenne megjelentetni. Eredetileg Korniss Mihályt szerettük volna felkérni, hogy szöveggel illusztrálja a rajzokat, de - mivel éppen akkoriban jelent meg az új könyve - nem vállalta. Az album producere, Bognár Attila ekkor ajánlotta figyelmembe Fábry Sándort, aki elé letettem 300-400 rajzot, melyekhez ő - egy szótól egy oldalig - szabadon asszociálva bármit írhatott, ami róluk az eszébe jutott. Közös válogatás alapján 81 rajz és szöveg került bele a kötetbe.

• Miért éppen párducszőrbe kötöttétek?

A rajzaim köztudottan eléggé erotikusak, és ez a szőrmekönyv olyan, mint egy párna. Meg lehet ölelni, simogatni, ágyba vinni. S ha már szőrmébe köttettük, úgy gondoltuk, legyen hozzá hetvencentis farok is.

• Gondolom, nem lehetett könnyű kivitelező nyomdát találni.

Nem is volt. Egészen Debrecenig kellett mennünk, hogy találjunk egy vállalkozó szellemű nyomdát, ahol kézi munkával hajlandóak voltak rátenni.

• Ez, ugye, műszőr, tehát állatbarát?

Igen, és a könyvet külsőleg védő pizzásdoboz hátára használati, biztonsági, ápolási és karbantartási utasításokat mellékeltünk, és figyelmeztettük a kedves vásárlót néhány apró dologra. Például, hogy használat alkalmával szórványosan múló tünetek léphetnek fel, például bőrpír, szájszárazság, heves szívdobogás, erekció, netán vizelési-székelési késztetés. Ilyenkor a szokásos, jól bevált házi gyógyszerek, nyugtató hatású készítmények alkalmazása elegendő.

• A kötet előszavát Berecz János, a múlt rendszer prominens képviselője írta. Miért éppen ő?

Szerettem volna, hogy mai zavaros életünk és erkölcsi rendszerünk, mindaz, amit mostanában érzek, jobban kidomborodjon. Ezért kértük fel Berecz Jánost az előszó megírására. Hiszen az életünk előszavát is ő, illetve az általa képviseltek írták. Lehet, hogy - fe Lugossy Lacával és ef Zámbó Öcsivel - a múltunkat nekik köszönhetjük. Ha nem tiltottak volna, lehet, hogy nem lettünk volna ilyen híresek. Én például sosem voltam újító típus, világéletemben szintézisre törekedtem. Az avantgárd számomra unalmasnak tűnt, hisz a művésznek meg van kötve a keze. Csak újat csinálhat. Tehát nem szórakoztató. Örökös fejtörésre késztet, és nem tud könnyed lenni. Ami pedig nekem lételemem.

• Berecz Jánossal való együttműködésed amolyan megbékélés?

Szó sincs róla. Csak nem értem, ami ebben az országban folyik. Hogy semminek semmilyen következménye. Jómagam a liberális gondolkodáshoz állok közel, de ha ma szeretnék pártot választani, akkor azt látom, hogy az egyik ilyen szellemű párt a volt kommunistákkal szövetkezik, a másik meg - részben - a szélsőjobbal. Teljes a zűrzavar. Borzasztóan elkeserített, amikor az emberek az MSZP-t visszahelyezték a hatalomba. Egyszerűen nem értettem. Ezek után miért ne írhatná Berecz János a könyvemhez előszót?

• Könnyen elvállalta?

Igen, bár rögtön megkérdezte: „volt magának valami baja velünk”? De megírta, és nekem tetszik.

• Nem találod álszentnek?

Lehet, hogy az, de ő - akárcsak a tegnapi és a mai politikusok - meg van győződve róla, hogy annak idején semmi hibát nem követett el. Amúgy találkoztál olyan magyar politikussal, aki megbánta volna bűneit? Ezt még megértem, mivel az ember gyarló. Azt viszont semmiképp, hogy a társadalom nem képes helyére tenni a dolgokat, azt, hogy az elkövetett hibáknak következménye van. Úgy érzem, azokat, akik húsz éven keresztül szomorítottak bennünket, nem kellene megint a nyakunkba ültetni. Mert az emberek a politikusok átlagéletkorában már nem változnak.

• Szerzőtársaddal, a főként a Hócipőben publikáló Fábry Sándorral, akárhogy nézzük, nem vagytok egy súlycsoportban. Nem félsz, hogy esetleg nevetségessé válsz mind a szakmában, mind a barátaid, mind a tisztelőid körében?

Nem félek. A választásommal azt az elképzelésemet szeretném érvényre juttatni, hogy a kultúrában, a művészet területén nincsenek szintek. Különféle dolgok vannak, és különféle embereknek különféle dolog tetszik. A párducbőr, ha úgy vesszük, snassz. Vagy hogy miért egy humorista írta a szövegeket. De úgy érzem, nagyon jó, hogy ő csinálta, Fábry ugyanis a múltunk és a valóság feneketlen tára. Mindenkit ismer, mindenre emlékszik, történeteket tud és humoros. Csak őt más kategóriába tették. Akárcsak a kiállításomat megnyitó és önmagát adó Rózsa Györgyöt vagy Berecz Jánost. Nehezen lehet megkérdőjelezni azt, aki és ami a többségnek tetszik. Mert olyat fejez ki, amire a népnek szüksége van. Annak fontos dolognak kell lennie. Más ugyan, mint amit csinálok, de rám, a művészetemre nincs is akkora szüksége az embereknek.

• Más. Úgy hallottam, két év után újra lesz Wahorn-karácsony.

Jól hallottad. Egész pontosan 26-án este a Róbert Károly körúti Home Galériában. A kiállítás megnyitót mindig kíséri műsor. Akárcsak két éve, ezúttal sem a szokásos happening vagy a haverok produkciója lesz. Akkor Halász Péter és indián barátja tartott műsort, most Bozsik Yvette készít darabot Torkos angyalok címmel. (A balettintézetben a növendékeknek nem volt szabad sokat enni, csak karácsonykor, ezért számukra december 24-e az evés ünnepe is.) A műsorban a Medve Utcai Általános Iskola kiskórusa működik közre. Ez a megnyitó komolyabb lesz, mint a könyvbemutató, de remélem, ennek ellenére szórakoztató.

• Említetted, január közepén visszamész az Államokba. Amikor idestova négy esztendeje először szelted át az óceánt, adtál magadnak tíz évet, hogy odaát is elfoglald azt a helyet, amit itthon.

Még több mint hat évem van erre. Most New Yorkot kicsit hanyagolom. A múltkor mínusz negyven fok volt, az arcom majdnem lefagyott, úgyhogy elegem van belőle. A következő lépés Hollywood. Meghívott egy Grammy-díjas filmproducer, kiadja a filmzenéimet CD-n. Meglátjuk, mit tudunk együtt csinálni.

• Ezek szerint nem is festesz?

Dehogynem. Néhány hónappal ezelőtt állítottam például ki egy New York-i sztriptíz bárban. Mindig erről ábrándoztam. Meg azok a képek odavalók voltak. Közel négy év alatt öt kiállítást csináltam, írt rólam a New York Post, szerepeltem a tévében. De többet akarok. Annak ellenére, hogy elég hosszadalmasnak tűnik ez. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egész Amerikában jó, ha négy-öt nagyvárosban van valamilyen művészeti élet. Főként Chicagóban, New Yorkban, esetleg San Franciscóban, de ez utóbbi művészeti szempontból olyan, mint idehaza Szeged. Az egész művészeti életet három-négy ember uralja. Most elsősorban nőnek, homokosnak vagy AIDS-esnek kell lenni. S mivel egyik sem vagyok, jelenleg komoly esélyeim nincsenek. De azért csinálom tovább.

--------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Wahorn András: Felkészültem az önvédelemre >> - interjú, 2008. október

Privát Bizottság-sztori >> - cikk, 2008. február

Wahorn András: Ha meghalok, nincs probléma >> - interjú, 1999. október

Wahorn András: Művészet ott születik, ahol falba ütközöl >> - interjú, 1998. május

Wahorn András: A kultúrában nincsenek szintek >> - interjú, 1994. december

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >> - interjú, 1993. február

Wahorn András: Nagyon szenvedélyes ember vagyok >> - interjú, 1991. június