Márta István, aki arról híres, hogy sosem fér a bőrébe, amikor a nyolcvanas évek közepén felfedezte magának a kis bakonyi falut, Kapolcsot, az egykoron malmairól messze földön nevezetes települést tetszhalott állapotban találta. Azóta eltelt tíz év, Kapolcs országosan ismert lett - legalábbis a diákság és az értelmiség körében -, a faluban évről, évre zajló művészeti napok egyre több érdeklődőt vonzottak, s hamar kiderült, hogy a hely mára bizony hónaljban kicsit szűk. Meg érdemes lenne nagyobb léptékben is megpróbálkozni az ötlettel, miszerint kulturális eseményeknek lehet élénkítő hatásuk a gazdaságra. Ezért határozta el Márta, hogy az 1996-os világkiállításra koncentrálva - a Kapolcsi Napok folytatásaként, azt mintegy időben és térben kitágítva - az Eger patak mentén létrehozza a Művészetek Völgyét. Ahol pontosan ugyanolyan szellemben végeznék a dolgukat, csak az eddigi 3-4 nap helyett 4-6, esetleg 7 hétig, és nem egy, illetve három, hanem hét településen.

• Tudtommal a Baráth Etele vezette expóiroda munkájába is részt vettél.

Akkoriban rengeteg team alakult, egy ilyenben vettem részt. Legalább 40-50 olyan konkrét tervet tettünk le az asztalra, melyek aztán elfelejtődtek. A későbbiekben ritkán kerestek, szinte nem is találkozhattunk az expószervező bizottsággal, főleg nem láttunk bele az anyagi ügyekbe. Másrészt a világkiállítás égisze alatt a sok jó ötlettel együtt rengeteg hiéna is előkerült. Aztán jött Sevilla, ahol a Mandel Kvartett tagjaként a nyitóhéten felléptünk, s ott elsősorban olyan szemmel néztem a világkiállítást, hogy az Sevilla környékén, azaz „vidéken” miként hat. Ekkor vált világossá számomra, hogy az A és B kategóriás világkiállítások között lényeges különbség van. (Az A kategóriát 4-5 évenként, B-set - ilyet rendeztünk volna 1996-ban - minden évben tartanak.) Mi tehát idealisztikusan néztük az egészet, s Sevilla döbbentett rá, ez azért nem álomvilág.

• Mégis fontos lett volna nektek az expó.

Igen, mert - bár anélkül is gondoltunk a kiszélesítésre - szeretnénk nemzetközivé tenni a Művészetek Völgyét. Fokozatosan, „hároméves tervben” 5-10 százalékról 30-40 százalékra szerettük volna a nemzetközi produkciók irányát növelni. Nem titok, ez a hét hét körülbelül 30 millió forintba kerülne (ennyi programért nem sok), s idejekorán rájöttem, ennyi pénzt ilyen célra Magyarországon összekoldulni nem lehet. Ezért elő-, utó- és kísérőrendezvényként pályáztunk az expóra, ha megkaptuk volna a logo használati jogát, könnyebben tudtunk volna a nemzetközi szakmai szervezetekhez fordulni támogatásért.

• Miként festett volna a Művészetek Völgye?

Az eredeti koncepció szerint minden faluhoz művészeti ágat kapcsoltunk volna, így Monostorapátin a zenei, Kapolcson a színházi, Taliándörögdön a táncos, Vigántpetenden a gyerekeknek szóló, Pulán - mivel német község - a nemzetiségi, Öcsön a film és videó, Nagyvázsonyon pedig a historikus jellegű események zajlanának. Minden egyes hétnek lenne gazdafaluja, a többi helyen ekkor csak kísérőrendezvényeket tartanánk, valamint a hét települést magába foglaló völgyet 40-50 kiállítás kötné össze. Így mind a művészeti műfajok, mind a közönség folytonosan vándorolhatna a Művészetek Völgyében. A hétvége lenne a nagy megmérettetés ideje, miközben a többi napon, a felkészülési időszakban a közönség - ha akar - bekapcsolódhat a munkába.

• Mire gondolsz konkrétan?

Sokan jelentkeztek színpadépítésre, területkialakításra, de ha valaki kórusban szeretne énekelni, lehetősége lenne rá. Hétvégén a vállalkozó szellemű látogató akár be is mutatkozhatna. De ha esetleg nem érdekli ez az aktív kikapcsolódás, akkor sétálhat a természetben, járhat egyik faluból a másikra, megnézheti a kiállításokat, lemehet a Balatonra. Miközben a települések is jól járnak, hisz a vendég költi a pénzét.

• Most, hogy a kormány lemondta az expót, mi lesz?

A Művészetek Völgye terv teljesen elkészült, legfeljebb csökkentjük az időtartamát és helyszínek számát. Úgy érzem, a koncepciónk beleillett volna a világkiállítási programba. Ahogy beleillene a tervezett millecentenáriumi ünnepségsorozatba is, amelyben egy falu, illetve egy egész völgy tényleg megmutatkozhat. Most viszont itt állunk a teljes bizonytalanságban. Rengeteg szellemi energia pazarlódott el, sok embert rángattak bele, nagyon sokan, nagyon jó szándékkal elkezdtek gondolkodni. Lélektanilag tehát rosszul hatott az expó elmaradása. Bár hozzátehetem, az anyagi része miatti megszorítás és lemondás véleményem szerint átgondolt döntés volt.

• Sokak szerint sokkal inkább politikai kérdés.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy a háttérben iszonyatos politikai játszma zajlik, melyet nem akarok sem pro, sem kontra minősíteni. Ez a küzdelem azonban elsősorban a főváros és az állam között zajlott, s lelkes vidék szóhoz sem juthatott. Szerencsétlen módon kibabrálás áldozatai lettünk. Rengeteg ember megkeseredett, elege lett. A másik oldalon meg él a-csak-azért-is! Jómagam egyikkel sem tudok egyetérteni. Egyszerűen dolgozni kell, s el kell tervezni ezt a mille-centenáriumi ünnepségsorozatot. Ügyesebb propagandával az 1100 éves Magyarország nagyobb visszhangot kelhetne, mint egy szokásos éves expó. Persze kérdés, tényleg speciálisan magyar értékeket szeretnénk-e felmutatni, vagy pedig csikós-gulyás és zászlólobogtató műsorokat.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mártha István: Támad a szél (1987) >> - 303 magyar lemez, 2008.

Kapolcs közkinccsé lett >> - cikk, 1998. július

Ahol a kultúra életforma (Kapolcs) >> - cikk, 1996. szeptember

Márta István: Vándorlás faluról falura >> - interjú, 1994. október

Márta István: Nem tudok kilépni >> - interjú, 1993. június

Kapolcs, riadó - Támad a szél >> - cikk, 1992. május

Márta István: Szakmai karrier vagy színes életpálya? >> - interjú, 1992. április