Ma este, a Zene Világnapján, a Zeneakadémia nagytermében a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Énekkar koncertjével kezdetét veszi az idei Korunk zenéje koncertsorozat. A hangversenyen - melyen Csíky Boldizsár Barcsai kantátája, Zygmunt Krauze Hegedűversenye, Jeney Zoltán Alef és Goffredo Petrassi Cinque concerto cimű műve szerepel - Tihanyi László vezényel. Tihanyi alapító tagja és vezetője az 1985-ben, a Zeneakadémia akkoriban végzett növendékeiből felálló Intermoduláció kamaraegyüttesnek, amely kizárólag a XX. századi zene népszerűsítését tűzte ki célul. Eddigi félszáz koncertjük során 15 magyar mű ősbemutatóját tartották, s 26 külföldi szerző alkotását ismertették első ízben a hazai közönséggel Az elmúlt kilenc esztendőben Rómában, Bécsben, Prágában és Karlsruhében vendégszerepeltek.

Megalakulásunk után automatikusan a hazai koncertélet peremére sorolódtunk - magyarázza Tihanyi László. - A rendszerváltozás után azonban, nem tudom pontosan, miért, ugrásszerűen megnőttek a lehetőségeink, igaz, ezzel ugrásszerűen csökkent az egy koncertre jutó pénz is.

• E paradox helyzetben hogy tudtok egyáltalán dolgozni?

Célunk és vágyunk a mai napig változatlan: teljesen önálló kamaraegyüttes legyünk. Semmiképpen nem akarunk cégekkel, menedzserirodákkal vagy koncertszervező intézményekkel függő viszonyba kerülni, nehogy valaki megszabhassa, mikor mit játszunk. Ez persze csak részben sikerülhet, hiszen döntő többségében bemutatókra kérnek fel bennünket, s a dolog természetéből adódóan ezekből kevés marad meg egy kamaraegyüttes repertoárján. Részben kirostálja őket az élet (nincs érdeklődés), részben szervezési nehézségei miatt (extra hangszerek, kötött helyszín) csak egyszer-kétszer kerülnek bemutatásra. Ugyanakkor nem találtunk kielégítő megoldást arra, hogyan tudjuk eljátszani ennek a századnak azokat az alapvető fontosságú kamaraműveit, amelyek során egy rendes, vegyes hangszer-összeállítású kamaraegyüttes összecsiszolódhat. Ezek a darabok igen ritkán kerülnek műsorra, és ennek főként napi pénzügyi okai vannak. Ha például ma Magyarországon Sztravinszkijt szeretnénk játszani, csak a kották kölcsönzési díja tízezer forint, amely rossz esetben a honorárium egyharmadát jelentheti. Akkor, amikor egy kortárs magyar szerző művének kottáit pár ezer forintért, esetleg ingyen megkaphatjuk. Nem beszélve a jogdíjak nagyságáról és egyéb olyan kiadásokról, amelyek azelőtt merülnek fel, hogy egyetlen hangot próbálnánk a darabból.

• Harmadik éve kaptok támogatást a fővárosi önkormányzat által létrehozott, kulturális programokat támogató alapítványtól. Ezt a pénzt évről évre újra meg kell pályáznotok?

Mivel ezt a támogatást nem együttesek, hanem programok számára adják, igen. Ugyanakkor keressük azt a partnert, amelyik olyan módon tud támogatni egy ilyen kamaraegyüttest, hogy meg tudja teremteni a munkánk alapvető feltételeit.

• Melyek ezek?

Mindenekelőtt állandó próbahelyiség. (Nekünk most nincs.) Továbbá, hogy az alapvető hangszerek - zongora, hárfa, nagybőgő - a rendelkezésünkre álljanak. Legyenek kottatartóink és szekrényünk, amelyben a kottákat tarthatjuk. Jelen pillanatban csak akkor és ott tudunk próbálni, ahol valamelyik tagunk éppen dolgozik, s ha van üres idő.

• Többször megfordultatok Nyugat-Európában. Milyenek a tapasztalatok? Hogyan működik egy hozzátok hasonló zenekar, milyen kapcsolatokra tud szert tenni a zenei életben?

Náluk alapvetően három forrásból táplálkozik egy kamaraegyüttes: állami és városi támogatás, valamint magánszponzorok. Ebből rögtön adódik, nálunk miért olyan nagyon rossz a helyzet. Az állami támogatás elenyésző, korántsem elegendő arra, hogy egy évadot úgy-ahogy megtervezzünk. Ráadásul ez a támogatás is inkább konkrét programokra vonatkozik. Ami nem annyira rossz, de úgy érzem, a minisztériumnak és az önkormányzatoknak előbb-utóbb együttesek és szólisták mellett kellene dönteniük. Hogy egy-két-három évre bizalmat szavaznak valakinek (vagy valakiknek), s adnak annyi pénzt, amelyből normálisan meg tud tervezni egy koncertévadot. Azután el lehetne dönteni, hogy az adott intézmény lát-e benne továbbra is fantáziát, vagy nem. Ez a döntés szerintem előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz.

• Miért csak huszadik századi zenét játszotok?

Elsősorban azért, mert ez a fajta kamaraegyüttes a múlt század végén, e század elején alakult ki. Addig a kamarazene a hagyományosan ismert formációkat - vonósnégyes, zongora-ötös - jelentette. Merőben új és jellegzetesen huszadik század eleji találmány, hogy megteremtik a miniatűr zenekart. Alapja a fúvósötös és a vonósötös kombinációja, kiegészítve rézfúvós és billentyűs-ütős hangszerekkel.

• Mindenki számára ismert tény, hogy az elmúlt években erősen csökkent a koncertek látogatottsága. Ez különösen igaz a kortárs zenei hangversenyekre.

Mint minden, ez is elsősorban gazdasági okokra vezethető vissza. Ugyanakkor boldog lennék, ha az emberek tudatában a napi politikai érdeklődésnek csak kis töredéke kulturális érdeklődésre változna, most ugyanis aránytalannak érzem a helyzetet. Lehet, hogy ez közép-európai sajátosság, de napjainkban számtalan olyan érdekes dolog történik a kultúra területén - nemcsak nálunk, hanem az egész térségben -, amelyekre sokkal, de sokkal jobban oda lehetne figyelni.