Szörényi Levente - Nem értékek alapján

Készült: 1994. július 04. hétfő, 01:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Új Magyarország

Szörényi Leventét az elmúlt négy évben divat volt szidni. Persze ő is tett, írt és mondott egyet s mást, ami sokak szemében szálkává vált, de azért sokszor igazságtalanok voltak vele szemben. S tény, észrevehetően fogy körülötte a levegő. Az Atilla tavaly augusztusi bemutatója óta alig látni, hallani. A múlt héten azonban ott volt fia, Szörényi Örs első önálló lemezének sajtóbemutatóján.

Fotó: Talum Attila

Nem félted fiadat ettől a pályától? - kérdeztem tőle, miután az ilyenkor szokásos nyüzsgés alábbhagyott.

Dehogynem, de nem akarom visszatartani attól, amit nagyon szeret. Pedig évekkel ezelőtt felhívtam figyelmét a veszélyekre, legfőképpen azért, mert jól ismerem ennek a műfajnak a belső összefüggéseit. Féltem ugyanakkor azért is, mert nem szeretném, ha az én ellenzőim és ellenségeim esetleg rajta élnék ki magukat. Ez egyelőre nem következett be, de fennálló veszély. Harmadsorban pedig nem szeretem, ha családi vállalkozássá válik egy-egy művészi pálya. Éppen ezért teljesen kivontam magam az egészből. Ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy eléggé „megátalkodott”, eléggé küzdőképes-e a gyerek. Csak annyit segítettem, hogy amikor megmutatta a dalait akkor vagy bólintottam, vagy sóhajtottam egyet.

Zeneileg hogyan tetszenek?

Hadd ne mondjak semmit, mert az fura mellékzöngét kaphatna. Nem tehetségtelen a gyerek, s a legfontosabb, hogy a mai zenészvilágban szokatlanul van szíve és lelke. Kívánom neki, hogy elfogadja és megszeresse a közönség, mert akkor edzetté válik a szakmai szemtelenségek és szemétkedések ellen.

Az Atilla tavaly augusztusi bemutatója óta nem sokat lehet felőled hallani.

Ebben szerintem nincs semmi rendkívüli, hiszen ha az ember nagyobb magaslatokba emelkedik, utána egy időre háttérbe húzódik. Az Attila olyan nagyságrendű, majdnem egy évtizedes előkészítést felölelő produkció, amely után az ember úgy érzi, jó ideig nem képes megszólalni. Nem is szabad. De ez a hallgatás, megítélésem szerint, kizárólag rajtam múlik.

Mennyire tudtad, ha egyáltalán lehetett, feldolgozni magadban a bemutatót követő, jobbára kedvezőtlen sajtó- és társadalmi visszhangot?

Nem volt nehéz, mert körülbelül ezt vártam. Miért történne más ezen a területen, mint az úgynevezett nagypolitikában? Itt nem értékek alapján dőlnek el a dolgok, hanem hihetetlen agresszív és görcsös igyekezetek irányítják a véleményalkotást. De ha valaki venné a fáradságot s az elmúlt néhány évben a velem kapcsolatos beszélgetéseket és nyilatkozatokat áttanulmányozná, rájönne, hogy nekem most, itt nem lehet igazán új mondanivalóm. És nem zavar az sem, hogy ezekhez Bródy „nem tudott zenéket írni”, mert az bizony kissé hamis lett volna.

Pedig úgy tudom, karácsonykor az Erkel Színházban újra színpadra állítjátok.

Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de egészen biztos vagyok benne, hogy az előadásokat ismét tömeges érdeklődés fogja övezni. Azzal a különbséggel, hogy míg tavaly nyáron egy ismeretlen, új dolgot próbáltak befogadni az emberek, most azok, akik csalódottnak érzik magukat a politikai folyamatok miatt, újra tanulmányozni fogják a darab mondanivalóját. Talán ebben az új helyzetben nem csak ők, hanem mások is el fognak gondolkodni, hogy annak idején talán nem elég figyelmesen hallgatták a művet. Manapság, divatos szóval élve, pofára estek azok, akik azt hitték, az Atilla kampány-darab lesz. Ez a mű érzésem szerint hosszú éveken keresztül fog szellemi, érzelmi muníciót adni az embereknek. Legfeljebb betiltani lehet, ha nem fér bele az összképbe. Eltörölni soha.

Ez a mostani felújítás mit jelent? Esetleg változtattál a darabon?

Nem írtam és nem írom át, mert nincs rá szükség. Mindössze egy-két dramaturgiai kiigazítást teszünk. A zárt, a szűkebb színpad miatt ezek elsősorban szcenikai és koreográfiai újítások lesznek.

A szereplőgárda sem változik?

Nem. A gárdával legutóbb a Magyar Rádióban felvettünk két számot. Az egyik mindenkinek ismerős lesz, régi Illés-dal: a Miért hagytuk, hogy így legyen? A másik, a Végső visszatérés vadonatúj szerzeményem. Ezen a felvételen, a jó hangulat közepette merült fel, hogy csináljuk meg az Atillát karácsonykor. Senki sem mondott nemet. Ha valaki mégis visszakozna, az bizonyára csak buta igazodás lehet az új helyzethez.

Mi a véleményed Bródy János reakciójáról? Arról, hogy a viszonyotok azóta igazán rossz, amióta a köztetek meglévő feszültség nem maradt az asztal körüli vitáknál, hanem manifesztálódott egy olyan műben, az Atillában, amellyel ő semmiképpen nem tud egyetérteni. Hogy „rossz társaságba keveredtél”, s ezek után igen nehéznek véli a közös művészi munka folytatását.

Ezt a sztereotípiát évek óta szajkózza Bródy János, nem igazán szeretném minősíteni, de olyan, mint azok a versszövegei, amikor nem jutott eszébe semmi, és egy átlagos szlogent ismételget. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy ebből a mostani helyzetből hogyan fogja - személy szerint - kivágni magát. Persze nem féltem! Az egyik napilapban olvastam egy olvasói levelet, melynek a legfontosabb gondolata az volt: ha ezt akartad, Bródy János, ha ezért küzdöttél négy éven keresztül, ami most bekövetkezett, akkor miért nem maradtál csendben 1990 előtt? Ami viszont a feszültséget és az Atillát illeti, a jól ismert csúsztatással van dolgunk. Tudniillik mindösszesen Bródy használta ki a vele rokonszervező liberális újságírást. Atillával kapcsolatban pedig korábbi nyilatkozatai igazolják, hogy meg akarta írni a darabot, és lényegében azonos koncepcióval, mint ahogy színre került. Csak később. De mikor? Majd ha újra visszajönnek az oroszok? Ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy őt tudtommal nem nagyon bántották sehonnan sem az elmúlt négy év alatt, míg én - bár ezt nem panaszképpen mondom - kaptam a pofámra párat. És nem csak tőle. Vajon miért?

(„Atilla olyan kiindulási pont a történelmünkben, amely iránt különösen nagy a nemzetközi érdeklődés - szól újra Bródy... Az is kiderül tetteiből, hogy a félelmetes hadúr nemzeteket összefogó béketeremtőként is munkálkodott. Visszatér e nézet a germán mítoszban, a Nibelung-énekekben is.” - Pesti Műsor 1989. március 15. 56. oldal)

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március