Szörényi Levente - Csak azt látom, hogy folyik a festék

Szörényi Levente nem tartozik a könnyű esetek közé. Láthatóan tökéletesen tisztában van a körülötte zajló eseményekkel. Tudja, mit akar, mikor, mit és miért tesz. Nehezen befolyásolható, elképzelései mellett általában a végsőkig kitart. (Néha nagyon is konokul.) Ha kell, rettenetesen kemény tud lenni. 1984-ben hivatalosan visszavonult a színpadtól, de az 1990-es Illés-koncerten a barátok és a rajongók kedvéért még egyszer színpadra lépett. Az erről készült kazetta, lemez és CD megjelenése alkalmából pedig december 22-én este a Fehérvári úti FMH körtermében a zenekar többi tagjával együtt Illés-karácsonyt tartanak.

Fotó: Talum Attila

Régen érett, s nem biztos, hogy mi vágytunk rá annyira - magyarázza Levente, miközben a Körszálló tetején a gesztenyepürét kanalazgatja. - Az 1990. szeptember 15-i népstadioni koncertünk utáni sajtófogadáson többek kérdezték, mi lehet a következő nagy dobás. Egy emberként mondtuk: egy pici buli. Nem gondoltuk komolyan a dolgot. Vélhetően nem is lett volna belőle semmi, ha 1990 őszén maradéktalanul megjelenik a koncert zenei anyaga. Mert az apropóját a dolognak végül is ez adta.

  • Gondolom, tartottatok terepszemlét. Milyen érzés volt újra a régi falak között járni?

Ha ez a hely Liverpoolban lenne, biztos, hogy minden darabját jó pénzért kiárusították volna, nálunk viszont a garantáltan húsz éve nem mosott függöny változatlanul a helyén lóg. Semmi sem változott. Maximum annyi, hogy régebben a padló fényesebbre volt lakkozva. Szép és emlékezetes bulikat tartottunk ott egykor. Remélhetőleg sikerül valamit visszahozni az akkori hangulatból. De nem emiatt vannak félelmeim. Sok minden megváltozott ugyanis 1990 óta, amióta kiderült, hogy a politika milyen döbbenetesen kegyetlen, mennyire nem válogat az eszközökben. Sajnos minket sem került el. Az 1990-es Illés-koncertről több, a médiában befolyásos személyiség kitalálta, hogy az MDF-buli volt. Hogy nekünk nincs saját közönségünk. Bántó és bosszantó, hogy egyes szakmabeliek és a mögöttük álló média megpróbálja bebizonyítani, nem történt meg az, ami tényleg megtörtént. Ettől félek most is. Tartok attól, hogy provokálni fogják az ott lévőket, hiszen az Illés-közönség meglehetősen heterogén. Érkeztek hozzám információk, miszerint egyes ellenzéki parlamenti képviselők helyet akarnak foglalni ott. Nehezen tudom ezt elképzelni, de amennyiben igaz, én is szólok néhány kormánypártinak, s utána hazamegyek. Beszélgessenek ők egymással! Miért nem elég nekik a parlament? Ne tegyék tönkre a mi esténket!

  • A bulin jelen lesznek az írott és elektronikus sajtó képviselői is. Nem veszítheti el így az egész az intimitását?

Nem, mert velünk együtt a közönség hozzászokott ehhez. Igazából csak akkor lenne gond, ha élő adás lenne, hiszen úgy semmi értelme nem lenne a „meghitt hangulatnak". Koltay Gábor a többórás eseményről készít egy kivonatot, mely valamikor lejön a Magyar Televízióban is.

  • A sajtóval szemben meglehetősen zárkózott vagy. Nem hívod vissza az újságírókat, s csak akkor vagy hajlandó nyilatkozni, ha te is szükségét érzed.

Ez nem zárkózottság, hanem tapasztalat. Kristálytiszta felkészültség és elhatározás kérdése. Ha politikusaink rendelkeznének olyan sajtórutinnal, mint mi, biztos könnyebb lenne az életük. Az újságíróknak az a csemege, ha az interjúalany zavarba jön, ha állandóan védekezésre kényszerül. Így azonban - megítélésem szerint - nem születhet jó interjú. Nem szeretném, ha a sajtó tisztelt képviselői túlzott mértékben befolyásolnák az életemet. Tudomásul veszem, hogy vannak, szükségünk van rájuk, de ez amolyan szükséges rosszként. Akkor érzem jól magam, ha én dönthetem el, hogy akarok-e nyilatkozni vagy sem. Ilyen egyszerű. Ezért azonban nem kell rám haragudni! Ha ezt nem tenném, akkor úgy érezném, állandóan alsónadrágban járok a nyilvánosság előtt.

  • 1984-ben véglegesen visszavonultál a színpadról, ezt az „esküdet” az 1990-es koncert kivételével azóta sem szegted meg. Nem bántad meg akkori döntésed?

Nem. Bár egy ilyen népstadioni bulinál sokkal nagyobb hendikeppel indul az ember, mintha rendszeresen játszanék, mégis azt mondom, megéri. Így ezek a koncertek ünneppé tudnak válni az ember számára.

  • Te nem tudnád egy szál akusztikus gitárral járni az országot?

Nem. Bródy János ezt megteheti, én nem. Ez nem értékítélet, csupán tény előadói alkat, mentalitás kérdése. Magam nem kedvelem a színpadi intimitásokat. Zenei elképzeléseimet kizárólag csapatmunkával tudom megvalósítani. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem járom az országot, csak azt másképp teszem. Ha hívnak, elmegyek rendezvényekre, s ilyenkor viszek magammal zenét is.

  • A választások óta többször nyilatkoztad, hogy egyetlen pártnak sem vagy tagja, de az MDF áll gondolatiságában hozzád a legközelebb. Azóta sok minden változott.

Nem tudtak elcsábítani ettől az alapállástól. Azok az értékek, amelyek alapján a magyar társadalomnak elvileg talpra kellene állnia, majdnem mind benne vannak a demokrata fórumban. Más kérdés, hogy ebből kifelé mi valósul meg, milyen eszközökkel tudnak élni és mivel nem. Nem tudnék se kisgazda, se szocialista lenni, a kereszténydemokraták eszmevilága pedig benne van az MDF-ben. Az ellenzéki pártok közül a Fidesz lehetne az egyetlen, amelyik szóba jöhetett volna annak idején, de nem bírom a nyegle agresszivitásukat. Tudom, milyen határozottnak és keménynek lenni, a felkészültségüket sem akarom alábecsülni, de bizonyos viselkedési normákat be kell tartani. A parlament parlament, a diszkóklub pedig diszkóklub. Az ország házában nem lehet zsíros hajjal flegmáskodni.

  • E karakterisztikus gondolkodásmódnak következtében ugyanakkor meg-bonthatatlannak hitt barátságok mentek tönkre.

Ezek szomorú dolgok. Sajnálom, hogy huszonöt éven keresztül volt szerzőtársammal a választások előtti években sem tudtunk eléggé kimerítően beszélni bizonyos dolgokról. Ő mindig saját privilégiumának tartotta a politizálást. Úgy kezelte, mint anno a pincében összegyűlő bolsevisták: valami különös örömöt váltott ki belőle a titkolózó szervezkedés. Amennyire az elmúlt huszonöt év alatt megismertem, valamint közös munkáink alapján is legfeljebb az MDF liberális szárnyában tudtam volna őt elképzelni. De nem szívesen beszélek erről, mert nem tudok változtatni a helyzeten. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amit az elmúlt negyedszázadban közösen csináltunk, mint azt, hogy most mi a nyüglődés oka.

  • Régebben mindenben egyetértettetek?

Az alapkérdésekben igen. A többi kollégával szemben nekünk karakteres művészeti-politikai elképzelésünk volt, s az annak nyomán született produkciók mutatják ezt a hitvallást. Itt születtünk a Kárpát-medencében, a zenében és szövegben megfogalmazott véleményünknek ezt kellett tükröznie. Ettől voltunk, és ettől vagyunk az emberek emlékezetében a mai napig mások, mint a többiek. Ugyanakkor rendkívüli módon sajnálom, ha valakit valamivel annyira megijesztenek, hogy erről lemond. Ez számomra olyan, mintha disszidálnom kellene. Nem tudom elképzelni, hogy az ember - a maga öntörvényű fejlődésében - nem azt képviseli tovább, amit addig csinált. Nincsen kétségem afelől, hogy mindenki úgy tudja csűrni-csavarni a szót, ahogy akarja, de ez a lényegen nem változtat. Ha valaki kijelenti, hogy az ő életműve, s annak eddigi csúcspontja nem aktuális, az öngyilkos. Mindezt azért, mert az nem fér bele abba a képbe, amit nem tudom kik szerkesztettek meg, vázoltak és festettek föl a vászonra. S amelynek fogalmam sincs, mi a tartalma. Csak azt látom, hogy folyik a festék.

Továbblépve a gondolatmenetben: iszonytatóan félek, hogy - még ki sem lábalva az előzőből - egy ugyanarról a tőről fakadó, csak más irányból indukált újabb szellemi és lelki elnyomorodásnak a küszöbén állunk. Egy átlátszó műanyag burát látok összezáródni a fejünk fölött, mely alatt úgy érezzük: látjuk a kék eget, látjuk, amint besüt a nap, de aztán rá kell döbbennünk, hogy csak akkor jutunk levegőhöz, ha a csövön keresztül beengedik. Ez talán még félelmetesebb, mint amikor tankok között éltünk.

  • Térjünk vissza Bródy Jánosra. Úgy hírlik, együtt dolgoztok az Atillán.

Nem dolgozunk együtt. Elégedjen meg annyival, hogy mára kiderült, az „Atilla-témában” ő igazából soha nem akart részt venni. Mára ez teljesen világos előttem. Szomorú vagyok emiatt, de nem esem kétségbe. Az élet megtanított arra, hogy a válást is ki lehet heverni, gyerekkel együtt is.

  • 1983-ban az István, a királlyal, mindent elmondtatok, amit az akkori rendszerről el lehetett mondani. Hasonló okokból nyúltál most Atilla történetéhez?

Az emberiség egyik legnagyobb tragédiája, hogy nem ismeri a múltat, annak tapasztalatait, tanulságait. Legfőképpen azért nem, mert a múltat már akkor hamisították, amikor az jelen volt. Ha egy régész kizárólag a „korabeli újságok” alapján próbálna például eligazodni, hamar tévútra menne. Ezért sok kutatót nem hagyott nyugodni mindaz, amit Atilla halála után több mint száz évvel Jordanes leírt róla. Az információk egyszerűen nem lehettek elég hitelesek. Mára azt tudjuk Atilláról, amit a Rómában található festmény mutat: mezítláb ül a lovon, lobog a haja, szőrös, szarvai vannak, egyszóval ördögfajzat. Nem csoda, hogy a kereszténnyé vált Magyarországon - a mai napig - a rokonságnak még a gondolatát is félredobják, mint valami piszkos rongyot.

  • Azokra a kutatókra hallgatsz tehát, akik ezekkel az információkkal nem elégednek meg?

Azokra, az ő tisztázó gondolataira alapozom a darabomat. S hogy ez mennyire nem csak magyar igény, mutatja, hogy nemrég Udinében nemzetközi konferenciát rendeztek Atilláról. Na nem mosták patyolat tisztára, de legalább nem annyira fekete. Amerikában pedig jelent meg egy könyv, amelyre az amerikai elnökválasztás egyik jelöltje, Ross Perot is többször hivatkozott, ami nem más, mint egy fantasztikusan alapos Atilla tanulmány. Nem történészi és régészeti munka, hanem logikai összefüggések tárháza. Atillát, mint birodalomszervező zsenit mutatja be. Úgy érzem, a szerző ezt a válságokkal küszködő Amerika számára írta: hogyan tartsák életben és egyben magukat, hogyan maradjanak meg világbirodalomként.

Az általunk most olyannyira áhítozott közös Európa megvalósulásának esélye Atilla életében több volt, mint esély: maga volt a valóság. Ő az Uraltól az Óceánig gazdasági és kulturális értelemben egységes birodalmat hozott létre. S ha ez a fejlődés az egész kontinensre kiterjedhetett volna, és ha nem következik be végzetes halála, könnyen lehet, hogy Európa két fele ma is egyenrangú partner lenne. Lehet, hogy történelmietlen a kérdésfelvetés, de úgy gondolom, ha Atilla stabilizálni tudja ezt a régiót, másképp beszélgetnénk. Nem kellene alázatosan kopogtatnunk a várkapun, hogy dobjanak ki valami alamizsnát. Félreértés ne essék, nem siránkozom, nem vagyok búsmagyar. De az a nép, amelyik nem talál fogódzókat a saját történelmében, vagy amelyik hagyja, hogy ezeket a fogódzókat ellopják vagy elrejtsék előle, az megérdemli sorsát.

De van még egy dolog, ami miatt szeretem az Atilla-témát. Jól tudjuk, a közönség mennyire megszerette Koppányi, jóllehet 1983-ban István királyról sem sokat tudott. Azóta sokszorosan beivódott az emberek lelkébe mind az istváni sors, mind a koppányi igazság. Atilla azonban nem az a múlt, amit védeni kell görcsös akarattal és elszántsággal, mint tette azt Koppány, hanem maga a múlt. Mostani darabomban pont az jelenik meg, hogy milyen lehetett Koppány lelkivilága, s milyen hagyományokhoz ragaszkodott oly makacsul. Ma már túlhaladott az az elgondolás, hogy a világot keresztényekre és pogányokra osztjuk. Ez elnagyolt és hatalomra törő politikus gondolkodást mutat, hiszen akit lepogányozunk, azt egyúttal alacsonyabb osztályba soroljuk. Holott a tanulmányaim alapján bátran állíthatom, hogy a 895 tájékán a Kárpát-medencébe érkezett magyarság magasrendű világképpel rendelkezett. Olyan erkölcsi beállítódással, amelyből egyértelműen és teljesen kizárható, hogy valakit azért üldöztek, mert másképpen hitte azt, amit hinni szoktak.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március

Szörényi, Bródy, Boldizsár: Nem akartunk igazságot osztani >> - interjú, 1997. augusztus

A körülmények áldozata volt (Kun László) >> - cikk, 1997. április

Bródy János: FifTini szép lassan visszavonul? >> - interjú, 1996. március

Szörényi Levente: Nem értékek alapján dőlnek el a dolgot >> - interjú, 1994. július

Bródy János: Éltetőm, hogy a dal elpusztíthatatlan >> - interjú, 1994. március

Szörényi Levente: Csak azt látom, hogy folyik a festék >> - interjú, 1992. december

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el