Budapesten a Petőfi Csarnokban immár negyedszer rendezték meg az alternatív együttesek nemzetközi találkozóját. a Hungaro Carrott-ot. Az eddigi hagyományoktól eltérően azonban az idei háromnapos rendezvénysorozaton nem az ifjúsági központ, hanem a műfajra specializálódott Weast-CMC Agency biztosította a megfelelő színvonalú hazai és külföldi előadókat. Az irodát két és fél évvel ezelőtt az azóta kilépett György Péter és a Fiatal Művészek Klubjának egykori művészeti vezetője, Szász György azzal a céllal alapította, hogy Kelet (east) és Nyugat (west) között elsősorban zenei téren egyfajta kultúraközvetítő szerepet töltsön be. Alapvetően három irányzat népszerűsítését vállalták fel: az avantgárdét, az alternatív rockét és a jazz-bluesét.
Ezek a zenei irányzatok rétegzenét - magyarázza Szász György -, s mivel lehet megélni belőle, ki kellett találnunk valami más tevékenységet is. Így a műfaj menedzselése mellett a meglévő kapcsolatainkból nyomdai és reklámszolgáltatást hoztunk létre, ami ugyanakkor adta magát, hiszen jobban jártunk, ha például a plakátokat magunk készítettük el, s ha úgyis csinálunk ilyet, akkor azt másoknak is el lehet adni. Így alakult ki az a profil, ami lehetővé teszi az önfenntartást.
Egyszer-egyszer igen, de reméljük, hogy a jövőben egyre kevesebb ilyen felvállalt mínusz lesz.
Miután több száz irodával vagyunk kapcsolatban, sokkal jelentősebb külföldi zenekarokat tudtunk meghívni. Mindjárt az első nap színpadra lépett a fesztivál talán legnagyobb attrakciója, a jugoszláv Laibach együttes, akikről Leonard Bernstein azt nyilatkozta, az egyetlen olyan könnyűzenének számító zenekar, amit hajlandó meghallgatni, és amit tart is valamire. Aztán újra eljött a tavaly Zvuki Mu néven nagy sikert arató szovjet Mamonov i Alexej, a komplex előadást játszó-vetítő-zenélő francia Norma Loy, a hard zenét játszó szintén francia Treponcm Pal, valamint a brit Blurt. Az alternatív zene hazai képviselői sem hiányoztak: fellépett a CMC. az F. O. System, a Lacht el Bahhtar. a Sexepil és a Sziámi Ultrarock. A válogatásnál alapvetően arra törekedtünk, hogy a műfajon belül az egyes stílusok megfelelő szinten képviseltessék magukat.
Ez is missziós tevékenység. Felvállaltuk, hogy ebben a műfajban, a hazai alternatív rockzenében kiadjuk mindazokat, akiket szeretünk és tartunk valamire. Több olyan kazetta jelenhetett meg - mint például a Keleti fény vagy a Bp. Service -, amelyeket anyagi okok miatt soha nem adtak volna ki. Itt ezres, ezerötszázas példányszámokról van szó -, de fontos részét képezik a mai magyar zenei életnek.
Ha Magyarországnak lesz jövője, az irodának is lesz. Azt szeretném, hogy a fellendüléskor ott legyünk az első sorban. Addig meg valahogy átvészeljük ezeket a zűrös időket. Pillanatnyilag az egész alternatív zenét veszélyben látom Azzal, hogy az ország felszabadult, a kultúra valamennyi területéi ellepték a kalandorok és a hiénák. A nagy szabadsággal rengeteg kétes ember is beszabadult, aki csak a maga hasznával törődik. Ez a fellazulás fenyegeti ezt a zenét is. Az alternatív rockzene „nagy öregjei” - és itt a nyolcvanas évek elejének zenekaraira gondolok - számomra egyre kevésbé szimpatikus magatartást vettek lel. Annak idején, abban a kultúrpolitikai helyzetben ez meghatározó hozzáállást és magatartást jelenteti sokak számára - számomra is. Egyesek azonban ma sodródnak az árral, előbb-utóbb bekerülnek a brancsba, és azáltal ugyanolyanokká válnak. Számomra például azzal, amit az URH tíz éve mondott és képviseli, teljesen összeegyeztethetetlen a nosztalgiakoncertjük. Egy-két vezéralak elkezdett szerepelni, az akkori pozitívnak ítélhető vonásaik egyre jobban kezdenek eltűnni.
Gyakorlatilag ugyanazt csinálják kicsiben, mint a rockszakma kalandorai és hiénái nagyban. És most itt vannak a friss zenekarok, akiket mielőtt elhülyítenének vagy maguktól elhülyülnek, ki kellene adni, hogy megismerje az ország. Tulajdonképpen azt kellene elérni, hogy például a Nyírségben a szakmunkástanuló gyerek is ugyanúgy ismerhesse az F. 0. Systemet mint az Eddát és hadd döntse el ő, hogy melyiket szeretné. Ha éjjel nappal állandóan csak az egyiket hallja a tömegkommunikációban, akkor nincs gond. Mert azt fogja szeretni. De ha egyszer eljutunk odáig, hogy az emberek mindent meghallgatnak, mert minden eljut hozzájuk, akkor szerintem az egész magyar rockzenei élet teljesen átrendeződne, és számos állítólagos aranylemezes eltűnne a süllyesztőben. Hogy ez miért nincs így, az megint elsősorban azoknak az érdeke, akik ezeket áruljak. Csak remélhetjük, hogy hamarosan majd ezen a téren is történik valami áttörés.
----------------------
Kapcsolódó anyagok:
Szász György: Vége a dalnak? >> - interjú, 1991. október
Szász György: Kelet és Nyugat találkozása (WeAst) >> - interjú, 1991. június