Húsz évvel az első próbák után megjelent a kora kilencvenes évek egyik legnépszerűbb hazai popcsapata, a Bonanza Banzai első DVD-je. Rajta az összes videoklippel, rengeteg koncertrészletekkel, archív anyaggal, korabeli reklámfilmekkel, fotókkal, relikviákkal, ahogy kell. Az évforduló kapcsán az 1994-ben feloszlott trió egykori frontemberével, Ákossal számvetettünk.

Drámai: ha bárki elővesz egy húsz évvel ezelőtti fényképet, akkor egyszerre csapja meg a nosztalgia, meg a nevethetnék. Ha megérjük, húsz év múlva vélhetően ugyanígy fogjuk látni a mai dolgainkat. Ez a DVD összefoglal, de nem akar a múltba révedni, nem azt üzeni, hogy akkor bezzeg…

Rengeteg esetlegesség van a sorsban, az embert mozgató szándék csak az egyik elem. Talán több szerencsém volt, nekem más feladat jutott, de az mindenképp közös bennünk, hogy öniróniával viszonyulunk ezekhez a felvételekhez, amelyeken alig húszéves emberek téblábolnak, nem tudják, hova kerültek, mi veszi körül őket, csak játszanak. Közben a színpad előtt tizenezrek tolonganak. Mi nem valamelyik nagy guru köpönyegéből bújtunk elő, ahogy az a magyar popműfajban lenni szokott. Kívülállók voltunk, és azok is maradtunk.

Úgy gondoltuk, érdemes megmutatni a Bonanza első nyilvános szereplését az országos hírnév előttről. Hauber Zsolttal együtt jártunk a Fazekas Gimnáziumba, több közös diákzenekarunk is volt. Amikor 1987-ben leszereltem a katonaságtól, odahaza az ő levele várt, hogy van valami Csillag születik tehetségkutató akció, küldjük be néhány dalunkat. Addig legfeljebb a gimi nagytermében léptünk fel, barátok előtt, itt viszont bejutottunk a középdöntőbe, és azonnal a Petőfi Csarnok színpadán találtunk magunkat. Ráadásul az eseményt rögzítette a tévé és a rádió is, van belőle felvétel, bűn lett volna lehagyni a DVD-ről, bármennyire is vicces ez a korai bénázás. A Bonanza Banzai 1988. május 28-án próbált először a végleges, később híressé lett felállásban, napra pontosan ennek huszadik évfordulóján jelent meg a kiadvány.

Zsoltté, ahogy a gyűjtőmunkát is alapvetően ő végezte. Kezdetben magánélete különböző dokumentumait kezdte el digitalizálni, eközben kerültek elő Bonanza-felvételek is, idővel már annyi, hogy gondolta, miért ne lehetne ezeket DVD-n is hozzáférhetővé tenni. Elment a tévébe, elképesztő anyagokat ásott elő, olyat is, amiről már tényleg azt hittük, végképp elveszett. Így került elő például az 1994-es Budapest Sportcsarnokban adott búcsúkoncertünk felvétele, amit később tervezünk külön megjelentetni. A mostani DVD már másfél éve készen áll, én javasoltam, hogy várjuk meg vele a kerek évfordulót.

Nem tudok ilyenekről. Mindig irigykedéssel olvasom azokat az interjúkat, amelyben egyes muzsikusok mesélik, hogy egy-egy lemezhez harminc dalt írtak, de csak tízet tettek rá. Nálunk sosem volt maradék.

Mert sem a közönséget, sem magunkat nem akarjuk becsapni. Már régen nem vagyunk zenekar, minden tag más utakon jár. Ugyanakkor tartoztunk magunknak és a közönségnek azzal, hogy összegyűjtsük, és a jubileumra megjelentessük ezt a rengeteg anyagot, ami így egyben még sosem volt hozzáférhető. Koncert nem jön szóba, Gábor például egy évtizede nem zenél. Nem játszhatja el, hogy mostantól újra szintetizátoros.

Számomra egyáltalán nem szimpatikusak az ilyen újraélesztett ügyek. Mindig az újabb feladat izgat: a nemrég megjelent Krúdy-hangoskönyv után fejest ugrottam az őszi turné hangszereléseibe, zongorára, akusztikus hangszerekre ültetem át régi dalaimat.

Már a kilencvenötös szólóturnémban is szerepeltek dalok a Bonanza-repertoárból, közül sokat ma is érvényesnek, játszhatónak tartok. Az idei őszi, jubileumi koncertsorozat az elmúlt húsz évben írott dalaimról ad átfogó képet, így biztosan lesz több Bonanza-átirat is.

Már régen, ahogy ezt a sajtótájékoztatón felhangzó súlyos röhögések is jelezték. Gyerekek voltunk, váratlanul ért minket a siker, nem voltunk felkészülve rá. A közönség elképesztő rajongásával sem tudtunk mit kezdeni, de a „szakma” irigy utálkozása is érthetetlen volt számunkra. Ebben a műfajban sok ember azt hiszi, hogy ha valaki nagyobbat harap a kalácsból, az előle eszik. A Bonanza idején nem tudtuk még, hogy a hörgéssel szemben egyetlen lehetséges taktika van: egyszerűen nem kell tudomást venni róla. A siker be is zárja az embert, ezért újítani akartam, de ehhez nem találtam társakat a bandában, így szólólemezeket adtam ki. Ezek is sikeresek lettek, emiatt is volt közöttünk feszültség. A zenekar felbomlása után fél évig letargiában voltam, aztán megcsináltam az Indiántánc című albumot, ez volt a vízválasztó. A közönség elfogadott szólistának, ekkor sikerült kiküzdenem magamnak azt a helyet, ami igazán az enyém.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Ákos 40 - Kevés sláger, sok b-oldal >> - interjú, 2008. november

Ákos - Etikai állásfoglalásokat teszek >> - interjú, 2003. január